Uj-Somogy, 1940. július (22. évfolyam, 149-173. szám)
1940-07-03 / 149. szám
Ara, 10 fillér. Kaposvár, 1940. július 3., szerda, XXII. évfolyam, 149. (7077.) szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II POLITIKAI NAPILAP Bltütetési irt KAPOSVÁR, KONTRÁSSY«UTCA 0. SZÁM 11 n —■ 1 kóra 2*— P. „Függetlenség“-gel együtt #• F Főiglős szerkesztő * ________N Dr THURY ZSIGMOND szövegrészben 15 fillér. ^ 1 A népvédelmi törvényjavaslat. A nemzet erőinek szerves fejlődéséről gondoskodik a képviselőházban általánosan elfogadott népvédelmi törvényjavaslat, ami új vitát nyit a magyar szociális gondoskodás terén. Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a javaslat vitáját bezáró beszédében rámutatott arra, hogy ez az új út mennyire szilárd alapokon épült akkor, amikor anyagi, szellemi és erkölcsi téren kívánja szolgálni a leginkább rászoruló és önhibáján kívül saját erejéből felemelkedni nem tudó néposztályokat. És valóban, aki ismeri a javaslatot, tárgyilagosan megállapíthatja, mennyire korszakalkotó s mennyire előmozdítja ez a magyar belső újjáépítést. Mindenekelőtt a viszonyoknak megfelelően ki akarja küszöbölni a javaslat a társadalmi egyenlőtlenségeket, amiket évezredek óta meg akarnak szüntetni, de amit emberi eszközökkel tökéletesen megvalósítani képtelenség. Ahol radikálisan akarták megoldani a kérdést, a nagy ugrás mindenütt megboszszulja magát. Ez a javaslat fokozatosan igyekszik az egyenlőtlenségek kigyomlálására s új megoldásokat hoz és azzal, hogy az egyenlőtlenségek kiküszöbölését az állam feladatává teszi s bevezeti a társadalomba a szociális szemléletet, a közösség iránti kötelességek teljesítésének tudatát, mutatja, hogy a szociális politikát folytató Telekikormány mennyire hivatása magaslatán áll. Azzal, hogy a megalázás érzése nélkül juttatja a nép- és családvédelmi alapból előnyös és tisztességes kölcsönhöz a rászorulókat, csak azért segíti az egyént és úgy emeli fel az elesetteket, hogy a közösség tagjává lehessenek. A javaslat hivatása a gyermekvédelem helyett magát a családot —iscsak a családon belül a gyermeket — védelmezni. Szakít a menhelyrendszer kinövéseivel, nem veszi el a gyermeket a családtól, hanem megerősíti a családot, hogy képes legyen a gyermeket felnevelni. Ennek a rendszernek természetes következménye a továbbiakban a népszaporodás előmozdítása, ami egyik legfontosabb célja az alapnak. Megteremti a javaslat a családvédekmm..res a szociális alap anyagi tételeit is, de a súlypont a szelemi és erkölcsi nevelésen van. Emelni kell az erkölcsi nívót, lehetővé kell tenni a sokgyermekes családoknak, hogy emberi életet élhessenek, hogy felemelkedhessenek. A törvény végrehajtását illetően kijelentette a miniszter, hogy fogékony szervezetet szándékozik léesíteni, amelyik alkalmazkodik való élethez. A szervezet függeten lesz az állami bürokráciától s A magyar-román kérdéssel foglalkozik az európai sajtó. A magyar-román határon történő csapatmozdulatokkal kapcsolatban a legfantasztikusabb hírek terjedtek el. Illetékes helyen felkérték a Magyar Távirati Irodát annak közlésére, hogy ezek a fantasztikus hírek nem magyar forrásból származnak és a magyar közvélemény ezekkel a kútmérgező híresztelésekkel szemben a legnagyobb bizalmatlansággal viseltessék. Az olasz lapok a magyar behívásokról írva azt írják, hogy ezek az intézkedések tovább folynak, azonban a békés megegyezés lehetősége is megvan. A lapok foglalkoznak a magyar Képviselőház tegnapi eseményeivel és azzal a szimpátia-tüntetéssel, amely a tengelyhatalmak mellett folyt le. Azt írják az olasz lapok, hogy tagadhatatlan az, hogy Budapest és Bukarest között a kapcsolatok feszültek, de hangsúlyozzák a lapok azt, hogy Magyarország híven kitart a Berlin és Róma által ajánlott vonal mellett. Felteszik az olasz lapok azt a kérdést, hogy mi tette szükségessé a román általános mozgósítást, aminek sajnálatos következményei lehetnek. A svájci lapok szerint Magyarország teljes készültségben van, de nem olyan a helyzet, hogy a békés elintézés kizárt lenne. A magyar különféle intézkedések okát a svájci sajtó abban keresi, hogy a magyar kormány elővigyázati intézkedéseket tesz, hogy a román rendzavarás odáig ne terjedhessen, hogy a magyarság érdekei veszélyeztetve tegyenek. A jugoszláv sajtó arról ír, hogy Németország nem óhajt beleavatkozni a délkeleteurópai ügyekbe, de mivel fegyveres elintézés esetén a gazdasági érdekeit veszélyeztetni látná, minden befolyását érvényesíti a béke fenntartása érdekében. A bolgár sajtó annak a reményének ad kifejezést, hogy Bulgáriának Romániával szemben támasztott jogos követeléseit Németország és Olaszország az általános európai rendezés során figyelembe veszik. (MTI.) Tárgyal a fegyverszüneti bizottság. Német bizottság Moszkvában. A Wiesbadenben ülésező fegyverszüneti bizottság- újabban a Iran-Berlinből katonai bizottság érkezett repülőgépen Moszkvába, abból a célból, hogy az orosz birodalom illetékeseivel tárgyalásokat folytasson azoknak a német hősi halottaknak kihantolásáról és hazacia hadseregnek leszerelési kérdését vette vizsgálat alá. (MTI) szállításáról, akik Lengyelországnak azon a részén lelték halálukat és ideiglenes nyugvóhelyeiket, amelyet később a szovjetorosz birodalomhoz csatoltak. (MTI.) Aránylag csekély veszteséggel aratták óriási győzelmüket a németek. A német sajtó »Minden idők legnagyobb győzelme« címmel adja közre a legfőbb német vezérkari főhadiszállás zárójelentését a franciákkal vívott nagy harcról és ennek eredményeiről. A zárójelentés különösen kiemeli az ellenség felett aratott diadal kapcsán a foglyok nagy számát és a zsákmány óriási mennyiségét, amelyhez képest a német veszteség aránylag csekélynek mondható. Azzal fejeződik be a zárójelentés, vezetőségét az ország legkiválóbb szociálpolitikusai fogják képezni. Gondoskodik a javaslat a tisztviselői kar szociális vonatkozású átképzéséről is. Az alap feladatának lebonyolításánál minden járásban egy-egy tisztviselő fog közreműködni, de be fogják vonni a munkába az egész magyar társadalmat a tárt hogy most már csak egy ellenség van: Anglia. A lapok közlik a dicső hadjárat vezetőinek fényképeit is. A számadatok közül megemlítésre méltó, hogy a június 5-től 25-ig terjedő időben a németek három hadseregének a vesztesége a következő volt tisztekben, altisztekben és közkatonákban: hősi halált halt 18.622, eltűnt 9.921 (akik közül szintén több a hősi halott) és megsebesült 68.511, vagyis nem egésadalmi egyesületeket is, mert nélkülük szociális munka nem végezhető. A természet nem tűr ugrást. Szociális téren is csak a normális építőmunka lehető leggyorsabb tempójával haladhatunk előre. Éppen ezért nem hajlandó a miniszter forradalmi eszközökkel élni. szén 100.000 főre ing a veszteség. Ezévi május 10-től, vagyis a franciák elleni nagy offenzíva kezdetétől a fegyverszünet megkötéséig, a németek vesztesége Lisztekben, altisztekben és közkatonákban a következő: elesett 27.074, eltűnt 18.384 megsebesült 111.034, vagyis összesen 156.492 ember, amihez képest a világháború első évében, azaz 1914-ben a németek vesztesége 638.000 volt és ebből 85.000 halt hősi halált. Verdini ostroma 1915- ben a németeknek 310.000 emberébe került, köztük 41.000 hősi halottal. 1916-ban a sommei csata a németektől 417.000 embert követelt áldozatul, akik közül 58.000 halt hősi halált. 1918-ban a franciák elleni harcok 240.000 főnyi veszteséget okoztak a németeknek és ebben a számban 35.000 volt a hősi halott. Ezekhez képest a mostani diadalmas győzelem valóban csekély veszteséggel volt elérhető. _ Az ellenség vesztesége a németek zárójelentése szerint még nem állapítható meg, de némi fogalmat lehet alkotni erről, ha megemlítjük, hogy a francia foglyok száma 1.900.000 ember, köztük több hadseregfőparancsnok és 29.000 tiszt, nem is számítva bele ebbe azt az55 francia hadtestet, amely teljes felszereléssel került a németek fogságába, a Maginot-vonal elfoglalása kapcsán. A zsákmány óriási méretű, mert Franciaország egész hadifelszerelése és összes hadi készletei, nehéz és legnehezebb tüzérsége a fegyverszüneti megállapodás értelmében a németek birtokába került. A zárójelentés közli még a légiharcokban és a tenger vizén az iienségnek okozott nagy veszteségeket. (MTI.) Cseh és lengyel emigránsok védik Írországot. Anglia védelmi ajánlatot tett az íreknek és az Angliából érkező jelentés szerint Anglia Írország védelmére cseh és lengyel emigráns csapatokat vesz igénybe. Ma délelőtt újabb nagy légitámadás folyt le Anglia ellen. Szófiában átadták a bolgár emlékiratot a német és olasz követeknek a Romániával szemben támasztott követelésekről. (MTI.) mert a forradalom csak rombol. Nekünk rendre, fegyelmezett munkára van szükségünk mí minden téren. Ez a belső rend és fegyvelem biztosítja nekünk az életet, a szebb, boldogabb, szociálisabb magyar életet és az egész magyar feltámadást.