Uj-Somogy, 1940. augusztus (22. évfolyam, 174-198. szám)
1940-08-21 / 189. szám
1940. augusztus 21. UJ-SOMOGY HÍREK NAPTÁR Augusztus 21., szerda. Római katolikus: Sántai Fr. Protestáns: Sámuel. Napkelte: 5 ó. 04 p., nyugta: 19 ó. 03 p. Gyógyszertárak éjjeli szolgálóba: Lieber, Berzsenyi-u. 28, Bokor, Zrinyi-u. 2. Sokgyermekes anyák kaptak az idén is kitüntetést és jutalmat, jeléül és bizonyságául annak, hogy a magyar vezetőkörök nem hagyják méltánylás nélkül a legszentebb női hivatásnak, az anyaságnak a terén a becsületes kötelességteljesiést. Nagy érdekek fűződnek ugyanis ahhoz, hogy ebben az országban gyakori legyen a gyermekáldás. Mit ér ugyanis az ország területének egyébként örvendetes megnagyobbodása, ha a megnövekedett országterületet nem tudjuk benépesíteni megfelelő számú magyarsággal? Nem elég ugyanis megszerezni elveszített országrészeinket, azokat meg is kell tartani és a jogos birtokállomány megtartásának legnagyobb biztosítéka az, ha a bennünket környező államok szaporulatánál nem alacsonyabb a mi lakosság-gyarapodásunk sem. A születési arányszám emelkedése legalább oly fontos tehát ebben az országban, mint magának a bennünket illető területeknek visszaszerzése. Magyar anyák, adjatok ennek a hazának ti megtartásához mentől több egészséges magyar újszülöttet! — Személyi dir. Dr. Császik István pápai kamarás, m. kir. kormányfőtanácsos, a Somsaich Pál reálgimnázium hittanára, a Szent Jobb körmenetben való részvétele után nem tért vissza Kaposvárra, hanem nyári üdülés céljából Győrbe utazott, ahol régi kedves barátjának és tanulótársának, dr Breyer István püspöknek a vendéglátását élvezi. — Vissza a szabadságról. Dr. Horváth József városi I. o. aljegyző a Kaposvár városi adóhivatal vezetője, szabadságáról visszaérkezett s átvette hivatala vezetését. — Uj körállatorvos. Games István t lakácsai körállatorvossá nevezték ki. Petróleumot vásárolni kívánó kereskedők számára előírt Bejelentőlap kapható az Új- Somogy kiadóhivatalában Kontrássy-u 6. sz. Telefonszám: 128. Járványos fertőzések elkerülhetők a „HIDROXIGEN“ fertőtlen hőrng használatával, úgy ember, mint állat egészségügyben Kapható: Abaffy Zoltán mezőgazdasági szaküzletében, Kaposvár, FŐ-UI. 3. 1784 Nagy siker jegyében zajlott le a Bulcsu B. E. fonyódi kertiünnepélye. Szent István előestéjén tartotta a Kaposvári Bulcsu Vezér Bajtársi Egyesület Fonyódon a Drechsler- Szálló összes helyiségeiben a szokásos évi Turul-bált. A rossz időjárás és a Kaposvárral szünetelő vasúti közlekedés ellenére is szépszámú közönség érdeklődése kísérte a Turul fiatalságának lelkes rendezői munkáját. A bálon megjelentek a Fonyódon tartózkodó közéleti és katonai előkelőségek, valamint a jól szórakozni akaró fiatalság. A báli 11 óra előtt borzalmas erejű zápor igyekezett megzavarni, de az emelkedett jó hangulat kifogóit az időjárás rosszakaratán és a bál a közönség teljes elismerését kiérdemelve a Turul számára, a legnagyobb erkölcsi sikert biztosítva ért véget. Terményeit tűzkár ellen általánybiztosítás keretében biztosíthatja legolcsóbban. — Sokgyermekes anya megjutalmazása. Amit már közöltük, Somogy vármegye főispánja a Szent István-nap alkalmából megjutalmazott több sokgyermekes somogyi anyát. Ezek közül Lőrincz Györgyné Bárdudvarnok-lipótfai cseléd,asszonynak e hó 20-án, kedden a lipótfai otthonában adta át ünne-pélyes keretek között Bajzóth Fe-renc főjegyző a 25 pengő jutalmat és érmet,, hangoztatva, hogy nem csupán a sok gyermek miatt érte ez a kitüntetés, hanem azért is, mivel körülményeihez képest igyekezett gyermekeit megfelelő módon gondozni és nevelni. — Szigorú alispáni rendelet a balatoni taxisok ügyében. Dr Stephaich Pál alispán körrendeletben hívta fel az illetékes főszolgabíráját, hogy a balatonmenti taxisokat szigorúan őrizzék ellen. Ugyanis az alispán tudomására jutott, hogy ezek a viteldíjat tetszés szerint, nem egyszer túl magasan számítják. A jövőben csakis olyan bérautók állhatnak a taxiállomásokon, amelyeknek van taxamérőjük, sőt az autó belsejében viteldíjakat fel tüntető táblázat is látható. —40 darab tenyészállatot vásároltak Felvidék számára. Már megírtuk lapunkban, hogy vitéz Poroszhegyi Károly gazdasági egyesületi igazgató kíséretében felvidéki gazdasági felügyelők járják a megyét és tenyészállatokat vásárolnak. Mint értesülünk, 40 darab üszőt és tehenet vettek meg, éspedig a következő községekből: Komlósd, Taszár, Balé, Kaposkeresztur, Kaposhomok, Szabadi, Mosdós, Kisberki, Nagyberki, Fonó, Büssü, Kazsok, Somorgyszil, Patalom, Zimány. Az üszőket 180- 700 P-ig terjedő áron, míg a teheneket 800 pengős átlagáron vették meg. A megvásárolt állatokat csütörtökön, szállítják rendeltetési helyükre, hol Nyitra — Pozsony vármegye kisgazdái között kerülnek kiosztásra. — Berndorff alpakka evőszerek legjobb ideszerzéői forrása: Geiszler János Fiai vaskereskedése. FVő. utca 15. — Abraktakarmány a hizlaló és tejtermelő gazdák javára. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara felterjesztésben kérte a földül ívelésügyi kormányt, hogy a Futura Rt-t bízza meg abraktakarmányok forgalombahozatalával. Szükségesnek tartja a Kamara, hogy a Futura Rt. hatáskörébe tartozzék a korpa, a 8-as liszt, valamint más abraktakarmányoknak a gazdaközönséghez való juttatása is éspedig olyformán, hogy a Futura elsősorban a hizlaló gazdaközönségnek juttatná a fenti takarmányféléket és csak azután az ipari hizlaldáknak. Kérte a Kamara a Futura sürgős megbízatását arra vonatkozólag, hogy az exportőrlésekkel foglalkozó malmok korpa- és 8-as liszt készletét a Futura útján igényelhessék a gazdák annak kötelező igazolásával, hogy az abraktakarmányt hizlalásra, vagy tejtermelésre használják fel. A fonyódi vonalon is helyreállt a közlekedés, az eső 13-ra virradó éjszakán alázuhanó nagy eső következtében előállott vasúti pályarongálások a fonyódi vicinálisokon okoztak legnagyobb forgalmi akadályt. Ma reggel azonban már ezen a vonalon is helyreállott a közlekedés. Egyelőre azonban Som°gyjád és Oszlopán között az utasoknak át kell szállniukés az egyik vonattól a másikig mintegy 150—200 métert gyalogosan kell megtenniük. Ma reggel az 5527. számú vonat már elindult Fonyód felé és ellenirányban is járnak a menetrendszerű vonatok. Ezzel Somogy egész területén megszűntek a legutóbbi árvíz által okozott közlekedési akadályok a vasúti vonalakon. — Sikkasztásért kéthónapi fogház. Nagybajomban a Legeltetési Társulat pénztárosa volt Fekete Sándor (salátás), aki a Társulat bevételeiről nem tudott leszámolniés ennek következtében eljárás indult ellene. Háromév alatt 1400 pengő sikkadt el a kezén és bárő ártatlanságát hangoztatta, azért a bíróság a vádbeli cselekmény címén kéthónapi fogházra ítélte. 3 FERENC JÓZSEF KESERŰ VII . — Alacsony a burgonya termelői ára. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara megállapította, hogy a burgonya ezidőszerinti termelői ára a magas napszámbérekhez és a takarmányárakhoz viszonyítva alacsony. Az a veszély fenyeget, hogy a magas takarmányárak mellett a gazdaközönség a burgonyát leteteti, így nem tudjuk exportpiacaink szükségletét kiegyenlíteni, viszont a belső fogyasztás is hiányokat fog szenvedni. A kamara illetékes körökben eljárt a burgonya termelői árának felemelése érdekében. Rámutatott még arra, hogy a burgonyaárak és a takarmányárak közt az egészséges arányt fenn kell tartani. VÁROSI MOZI Szerda Irene Dnnne és Carl Grant szerélmes vigjátéka Kár volt hazudni Csütörtöktől Kizárólag felnőtteknek Párisi lányok — Vöröskakas Andocson. A múlt búcsú előestéjén Andocson éppen éjfélkor kigyulladt eddig még ismeretlen okból Druzsics Ferenc kisgazda lakóháza, amely teljesen porrá égett. Mivel a községben 5 év óta nem volt tűzeset, váratlanul meglepő riadalmat keltett azért is, mert éppen ideegn búcsúsnépek fáradt álmaikból riadtak fel a harangok félreverése folytán. A csendőrség megindította a nyomozást a tűz keletkezésének kiderítésére . A szerződéses borsótermelői árak. Az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara felhívta az illetékes tényezők figyelmét arra, hogy a szerződéses borsótermelői árak nem felelnek meg a forgalmi áraknak. Amíg pl. az express borsó szerződéses termelői ára 34, addig a forgalmi ára 39.50—43.50 P. Kérte a Kamara olyan rendelkezés kiadását, amely megóvja a termelőket a károsodástól. — Gazdák és iparosok az összes mezőgazdasági és ipari szerszámokat, vasárukat, műszaki cikkeket Geiszler vasfészletében vásárolhatják legjobban. Fő utca 15. Szemüvegek Látcsövek Hőmérők Fényképészeti cikkek ZEISS legelőnyösebb PÜNKKUL beszerzési forrása: ACZÉL DEZSŐ Határ- Drogéria is Látszerészeti Szaküzlete Kaposvár, Fő utca 18. szám Amatőr fényképészeti munkák kidolgozása u