Uj-Somogy, 1940. december (22. évfolyam, 275-298. szám)

1940-12-02 / 275. szám

8 élő üzenetét, szeretete jelképét. »Lo­bogjon magasam — énekelte a fér­fikar. Szavalat s a Himnusz leléneiklés© után délben közebéd volt a vendé­gek tiszteletére, melyen több ked­ves felköszöntő hangzott el. Igen számosan vettek részt ezen a nagy­község lakosainak sorából :­(főszol­gabíró, járásbíró, r. kát. lelkész,­­ tisztviselők és polgárok stb.) Ugyanaznap este 8 órakor jóté­kony ünnepélyt rendezett az egy­ház igen változatos műsorral, mely a »Hiszekegy«-gyel kezdődött. A prológot Szilágyi Károly lelkész mondotta. Több hazafias anya- és erdélyországi fiú és leány szavalata s a gyermekkarok gyönyörű dala: »Hol a tavasznak?«, »Száz vihar­ban, »Lesz még egyszer ünnep a világon« stb., majd a Szózat felének­­lése után fölsírt a cigány hegedűje s táncmulatság vette kezdetét, mely a hajnali órákig tartott. A tetszés­­szerinti belépődíjakból befolyt 300­0 jövedelmet a szegény gyermekek fölsegélyezésére fordítják. Hétfőn délután pedig az alig 2 km-re fekvő Domokos község látta vendégül a küldöttséget. Ott alkal­­­­mi istentiszteleten Tálos Sándor s­­lelkész hirdette megrázó erővel Is­ten igéjét. Borbély László is mon­dott néhány lelkes mondatot. Az iskolában népművészeti kiállítást is rögtönöztek szép alkotásaikból a kedves domokosiak s megajándé­kozták vendégeiket. Egy kedves tea­esz után feledhetetlen élményekkel és kedves emlékekkel tértek haza Désén, Kolozsváron és Budapesten át a böhönyteiek. Magyarlápos járási székhely lel­kes népe a tavaszon ugyancsak egy szép zászló ajándékozása keretében viszonozza Böhönyén a kedves és megható testvéri látogatást F. J. n J. SOMOGY 1940. december 2. rr Őszi szövetujdonságok legnagyobb választéka Szőw d­ivatayázóan .Kaposvár, élő­ u. 21. Hl , t­akaréí­ossági tagja. Mit mondott vitéz Hertelendy Miklós tabi képviselő a felhatalmazási vitában? — T. Ház! Annak idején végig­hallgattam a pénzügyminiszter úr expozéját és jelen voltam az egyes miniszteri tárcák költségvetésének megvitatásánál is. Az idő rövidsé­gére és a felszólalások korlátolt számára való tekintettel nem ju­tottam akkoriban szóhoz. Mégis a felhatalmazási törvényjavaslat el­fogadása előtt vagyok bátor felszó­lalni és egyes esetleg meg nem említett dolgok elfolondásával és megj­edzéseimmel hozzájár­ulni ahhoz a bizalomhoz, amely a kor­mány politikája iránt megnyilvá­nul.­­ Ahogyan Nagy Frigyes po­rosz király birodalmi bankjának ötven éven keresztül nem volt aranyfedezete, és az ő bankjegy­­fedezete tisztán csak a bizalom volt, úgy ma a nemzeti társada­lom együttérzésének, jószándéká­­nak, belső fegyelmének és a nem­zeti kötelességtudásnak kell meg­adnia a fedezetet a költségvetés el­fogadása tekintetében. Minden olyan törekvés, amely ezeket a belső konstruktív törekvéseket bár­mi formában megrontani szándé­kozik, veszélyesen aláaknázza az államépület tartópilléreit. Mi ösz­­szefogást akarunk, mi ,az egypárt­­rendszer felé törekszünk, mint aho­gyan a baráti nagy szomszédaink már régen megtették. Mi a sze­gedi gondolatot akarjuk érvényre­­juttatni. Ha ezt mindenki tudja, ak­kor tulajdonképpen érthetetlen előttem, hogy miért van a szét­húzás? Mi magyarok vagyunk és nem vagyunk olyan messze egy­mástól, hogy ne találná meg a ma­gyar a magyarnak becsületes ke­zét, hogy összefogjunk az állam­­építő munkában. — Minden oldalról egyformán hangoztatják a keresztény gondo­latot. Miért nem tudunk akkor ke­resztények lenni? Ha egy nemzet keresztény akar lenni, akkor a nemzet tagjainak is keresztények­nek kell lenni és a legjellegzete­sebb keresztény erény a mérték­­tartás erénye, az egyensúl­ meg­tartásának művészete és az össz­­hang megteremtése az akarás és ké­piesség között. — T. Ház! Sok akarnok sza­ladgál ezeknek a keresztény eré­nyeknek a tudata nélkül. Bódító maszlagokat­­udnak be az azt lehet mondani, az ellenállókép­ességében meggyengült hiszékeny társadalmi rétegeknek. Ez vészt­es rombolást jelent az országra nézve. Törhetet­len hűségre van szükség az állam­fő iránt (Élénk helyeslés és taps­, a törvények és az állampolgári kö­telességek hiánytalan teljesítésé­re, mert a törvény­ek megadják min­den állampolgár részére azt a jogot és szabadságot, amely őt eb­ben­­az országban megilleti. A mai időkben erős kormányzatra van szükség, mert rendnek muszáj TELEKY JÁNOS ÚRI DIVATSZÁLÚSÁGA --------------------------- vvQVETRAKTABA KAPOSVÁR, FŐ-U. 24. Télikabátok, bundák legnagyobb választékban F ürst Divatflzleiben, Fő­ u. 27. Takarékosság tagja­ lenni. (Helyeslés és taps a jobb­oldalon és a szélsőbaloldalon.) Kor­m­­ánybuktatási törekvések, halá­los átvételi vágyak nagy könnyel­műségre vallanak és súlyos kárt okoznak a nemzetnek, különösen most, amikor látjuk, hogy kor­mányelnökünk milyen osztatlan bi­zalomnak és megbecsülésnek ör­vend Európa összes államaiban. Mi az önálló magyar gondolatot hir­detjük. Számunkra csak egy lo­bogó van: piros, fehér, zöld lo­bogó. (Helyeslés és taps a jobb­oldalon és a széllsőbaloldalon.) Ez a piros-fehér-zöld Lobogó megvéd mindenkit, aki alája sorakozik. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől), de lesújt azokra, akik ezt a lobogót el merik árulni. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a szélsőbalolda­lon.) Aki itt ebben a hazában, Szent István birodalmában nincs megelégedve a helyzetével, az pénz­zé teheti, eladhatja a birtokát, a földjét és annak az árát elviheti oda,­­ahol azt hiszi, hogy jobb dolga lesz. Azok azonban, akik a m­agyar földből kapják kenyerüket, legyenek jó magyar honpolgárok. És legyenek hűségesek a magyar hazához. A december 15-i Kozma-est fényes műsora. Városunk egyik legnagyobb kul­turális eseménye, a december 15- iki Kozma-­est iránt mindenütt nagy érdeklődés mutatkozik. Somogyi ügyről lévén szó, úgy lát­szik, a­z est rendezősége megtalálta a módját annak, hogy felkeltse a közönség figyelmét, amelyet az est műsora teljes mértékben meg is ér­demel. A Városi Dalárda és a ke­res­kedel­mi iskola­­egyesített dalár­dájának kitűnő számai. Soltész Emil karnagy, zeneiskolai igazgató szakavatott vezetése mellett folyta­tott sokheti lelkiismeretes próba eredményei. Dr. Merényi Oszkár egyetemi m. tanár, dr Thúry Zsig­­mond főszerkesztő előadásai a Koz­ma-hagyaték ismeretlen kincseit tárják fel a hallgatóság számára. Pellérdi Gyula, dr Sipos Ferenc, Göndöcs Sándor művészi gonddal készülnek szavalataikra, amelyek bizonyára kiállják a legkényesebb kritikát is. A Tóth Zoltán—Kozm­a Andor-dalok Kovács­hegyi Istvánné tolmácsolásában közel fognak fér­kőzni­­a közönség szívéhez. A keres­kedelmi iskola kiváló szavalókórusa is lelkiismeretesen meg fog felelni a vállalt feladatnak. Midőn így, a fenti és a többi sze­replő is tudásának legjavát adja és az test szellemi és erkölcsi szín­vonalát a legmagasabbra fokozza, ugyan­akkor az est meg is érdemli, hogy Kaposvár közönsége ezt a fá­radozást személyes megjelenésével és igaz, őszinte szeretetével jutal­mazza.­­ A rendezőség felkéri a közönséget, hogy a nem nagy férő­helyre való tekintettel jó helyet­ már előre biztosítani szíveskedjék. A rendezés a Bethlen Gábor Szövet­ség égisze alatt történik. Függönykelme­s nagy választékban Kézimunka JTMI Gyermekruha JTM Gyapjúfonalak ! Kezdünk, mutatunk, irányítunk Fried Ansa­ra-u 27. Karácsonyra vegyen ajándékot PQLLAK ernyő és bőröndáru üzletiben, hol a régi nagy választékban kaphatja a legszebb női és férfi ernyőket, retikülöket, pénztár­cákat, neszesszereket, stb. Ernyőáthúzást és javítást vállalunk. A kaposvári nótatanfolyam résztvevői megtekintik a Somogy megyei Múzeumot Somogy vármegye Iskolánkívüli Népművelési Bizottságának kapos­vári magyar nótatanfolyama szom­baton leste tartotta ezévi hatodik előadását. A munkarenden a gyü­mölcsökről szóló dalok szerepeltek. A bemutatott dalok nagy tetszést váltottak ki s többen jelentkeztek szólóéneklésre, akik közül Dévai Zoltán és Kroner Mimi mutatott fel előadásbeli ügyességet. A Nép­művelési Bizottság szép kiállítású ajándékkönyvét Buzsáky Gábor ny. honvédfőszámvivő, a 99-es belépő, jegy tulajdonosa nyerte. A nótatanfolyam résztvevői dec. 8-án, vasárnap délelőtt 11 órakor Eitner Irén tanfolyam vezető, zene­iskolai tanár vezetésével megtekin­tik a Somogy megyei Múzeumot, ahol Gönczi Ferenc ny. kir. tan­­felügyelő, múzeumigazgató tart is­mertető előadás­t. Gyülekezés a vármegyeház udvarán vasárnap d­­e­­ti óra előtt 10 perccel.

Next