Uj-Somogy, 1941. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-01 / 26. szám

2 Gr.SOMOGY 1941. február 1. T­A­B­L­ETTA­­KÁT Engesztelő szentmiseáldozat volt ma Kaposvárott gróf Csáky István volt külügyminiszter lelki üdvéért. Szombaton reggel 9 órakor csak­nem zsúfolásig megtelt a kapos­vári Nagy­boldogasszony plébán­ia­­templom abból az alkalomból, hogy dr Kis György prépost-plébános en­­gesztelő szentm­ise-áldozatot muta­tott be Magyarország elhunyt nagy külügyminiszterének­, gróf Csáky Istvánnak, a lelki üdvéért. Az engesztelő szent­mise-áldoza­ton megjelent gróf Széchényi End­re főispán. Schephiaich Pál alispán dr Kaposváry György polgármes­ter, dr Regedy Péter vm. főjegy­ző, dr Máthé Endre ügyészségi el­nök, dr Siposs György árvaszéki elnök, dr Rónay Elemér OTI-igaz­gató, Smodiss Tibor gazd. taná­­csos, dr Varga Gyula min. taná­csos, pénzügyigazgató- dr vitéz Len­gyel István rendőrkapitány, a ka­pitányság h. vezetője, Krucsiny Ka­mill rendőrfelügyelő,­­az őrszemély­­zet parancsnoka, Bíró Sándor gaz­­­­dasági főfelügyelő, László Géza siket­­ néma­i­n tüzesi igazgató és még so­kan a hivatalok vezetői és tisztvi­selői közül. Ott volt a Somogyvár­­megyei Vendéglősök és Korcsmá­­nosok Egyesületének küldöttsége és Len­key L­a­jos elnök vezetésével. Az engesztelő szentmis­t­ áldozta­­közreműk­ödőit az egyházi énekkar is. Extra minőségű torontáli és válo­gatott kivitelű magyar perzsa sző­nyegek minden méretben kaphatók Lőw Divatházban K­aposvár, F­ő­ u­tca 21. Minden hatodik megbukott a legutóbbi mestervizsgákon az Ipartestületen. Január 31-én az ipartestületen mestervizsgák voltak, melyeken a következők tettek sikerrel mester­­vizsgát: As­ztalos iparból: Csobod Sándor és Sánecz György Kaposvár, Rózsa­­fi János Kereki. Bognár-iparból: Kuni­cz Sándor Nagybajom. Cipésziparból: Küld József. Rácz Mihály Kaposvár. Varga Gyula So­mogyiszil, Nyakas István Pamuik, Győrfi József Alsósegesd. Gyócsi József Somogyjád. Ibuszin József Nagyatád. Férfisu­tbóiparból: Kalmár Lajos Kaposvár, Schuk Lajos Kaposvár, Kisss Lajos Pál Csurgó, Vermes Ist­ván Somogyszil. Fodrásziparból: Apáti István Kaposvár, Trapp Kristóf Gadács Pór József Karád, Budvig László Nagybajom, Bognár Béla Bolhás, Mohr Mihály Bodrog, Pássa Jenő Erdőcsokonya. Kovácsiparból: Mészáros Imre Szabad hidvég, Pálfi Ferenc So­mogy Jám­son, Szívós István Három­fa: Horváth Ernő Csurgó, Czippán Imre In­ke, Polcz La­jos Varászló. Zillantosi parból: Jakab György Balatonboglár és Havas Ferenc Szül­­ősgyörök. Márosfiiparból: Kaproncai József Balatonlelle és Kónya István Bala­­tonlelle. Mészárosiparból: Reitingler Já­nos Attala. Női szinbóiparból: Rózsa Józs­efné, Porkoláb Erzsébet, Olasz Sándorné és özv. Antal Nándorné Andocs, Kleinbauer Mátyásné Bi­sisa, Tóth Julia Balatonújhely, Keller Lajos­­né Inke, Gergits Ilona Erzsébet Dombóvár. Sütőiparból: Kelterer Tibor és Zsinkó Imre Kaposvár. Vörös Gyu­la Barcs. Vendérölésiparból: Rózsás Györfi Sándor Csurgó. A vizsgákra behívást kapott 59, sikerrel vizsgázott 45, megbukott 11, nem jelent meg 2, egyet pedig a bizottság nem engedett vizsgára. CSUMW órás, ékszerész és lát­­szerészeti szaküzleté- ben a leg­tö­b­b le­te­s­e 6­6 összeállítás- ban vásárolgat. 506 ICOROMfl-II. 1. §1. Mindennek a nap az oka! Írta: Daán Miklósáé. Azt mondják a csillagászok, hogy a napnak emberi ésszel fel nem fogható hőfoka a világűrben ret­tenetes kisülések alakjában robban ki. Minden tizenegyedik évben is­métlődnek meg a különösen nagy­mérvű kitörések. Ilyenkor ezek a napfoltok nemcsak csillagászati műszerrel, de­ kormos üvegen ke­resztül, szabad szemmel is látha­tók a fénylő égi­testen. Ezek a visszatérő óriási nap­ki­törések végzetes befolyást gyako­rolnak a föld életére és lakóira, mert­­temérdek sok ibolyántúli su­gár kerül le hozzánk, a föld lég­körébe, ami különösen serkentő­leg hat minden földi szervezetre. Persze az ember idegrendszerére is. Enyhén szólva ideként m­eg­­hibban a hideg, józan lágy velő és­ a föld népe Cio­másnak ront. Háború van, rettenetes járvány, fertőző betegségek. Szörnyű elemi csapások, pusztulás. Úgy látszik a természet ideg­rendszere is megrendül. Hát ezt mi ésszel és tudással, véges emberi tudással, már úgy ahogyan felszerel emberek, meg­értjük és megadással el is fogad­juk. Mert mit is tehetnénk egyebet? Nem is csodálkozunk már azon sem, hogy a csikorgó hideg téli időjárásra - minden átmenet nél­kül — meleg tavaszi idő rontott be a Kárpátok medencéjébe.« Hogy az eresz alatti jégcsapo­kat a földön a félvér hóttakarót megette, felfalta a lágy fuvallat és a kertiek alján öles léptekkel kö­zéig a kikelet . De nem csodálkozhatunk azon sem, ha egyik nap megint ordító, csontfagyasztó hidegre ébredtünk­ és a csalfa tavaszi tündér gúnyos kacajjal odébb állt tőlünk. Nem! Mi már rém csodálko­zunk semmi felett! Mit szól azonban a szegény gu­bancos bundájú medve, mikor Gyertyaszentelő napján felébred téli álmából és dermedt tagjait ki­vonszolja a barlang Szájához, hogy körül nézzen odakint? Mit szól, ha látja a hegyek zord, hósipkás csú­csain a fekete foltokat és hogy a vastag hótakaró helyett most a ta­valyi száraz avar zörögő, mezíte­len levelei fogadják ? S mivel az erdőben, abban a szűz rengetegben, alvós tanyá­ja van nincs még bevezetve a telefon­szolgálat, a meteorológiai intézet­hez sem fordulhat felvilágosításért. Mit csinál a szegény medve most,? Rákezd-e arra a nevetséges, fura medve­láncra, amit erdőjáró em­berek állítólag meglestek már, amint pergő-orsó módján két láb­ra állva tipeg-forog, míg lomha testében megindul a vérkeringés? V­agy legyint egyet a mancsával, aztán vissza­fekszik meleg vac­kára? Bizony a tapasztalt medvét is megtréfálja az idén a korai olva­dás, meg a szokatlan hőemelkedés. Korán gyújtották meg, mint a néphit tartja, a gyertyákat a fa tö­vében. Mi halovány arcunkat boldogan fordítjuk a mele­g sugarak felé és sóvár örömmel vennénk az Ég ke­gyességét, h­a fülünkbe nem re­csegne olvadó jégpáncélok pattogá­sa, meg félre vert harangok bor­zalmas kongása. De mi lesz a meg­áradó vizek hirtelen felszaporodó tömegével? Ha falvak és városok népe megint a töltésen áll, hogy lesse az ordító áradat szennyes ka­vargásai. Melengető anyánk, a map szeszélye sok gondot okoz az ő gyermekeinek. Másfelől aztán pazar kézzel­ hinti ránk majd a tavasz­i pompáját. Vi­rággal szórja tele a rétet, zöld kön­töst­ terít a csupasz faágakra és lágy, selymes fü­vet fakaszt az öreg föld gödrös hátán. Mert tavasszal megfiatalodik a föld. A sok üde, friss, az aranyos napfény, elkendőzi a meglepett gyűrődéseket, öreg, kizsarolt, fáradt ráncokat a kérgén. Fürge ujjú Ta­vasz a kozmetikussá és úgy feléke­síti egy-ket­tőre, hogy alig ismerünk rá. Új nász, új élet Zsendül, új dal fakad erdőn, mezőn. Régi, ved­lett öreg köntösök hullanak nö­vényről, állatról. Selymes bundák fényesednek a kócos szőrpamacsok­ helyén, finom pihés pelyhek bár­sonya csillog a madár­nép kecses testén. Zörgő, száraz levelek aláza­tosan táplálják az új fű fiatal zöldjét a felosztó testük utolsó ned­vével. Tél, gonosz, zord, könnyeket fa­kasztó jeges tél, nem sokáig tűr­jük már zsarnokságodat. Megyünk új tavasz felé. Megyünk csukott szemmel, tapogató, vak lépéssel sorsunk, végzetünk elé. Lesz-e izgalmas kéz, aki vissza­rántson bennünket szakadékok szé­lén és átvezessen viharok forgata­gán, világtalan szemünk riadt ké­résére? Mert nem látjuk az utat s ami elvégeztetett. Nem látjuk, csak halálos pontos­sággal megcsináljuk. Égi magasságok tündöklő fény világa, tűz­tengert dobáló napko­rongok mérhetetlen érzete, sodor, visz a kiszabott úton előre, meg­állás nélkül, mindig előre! Világrészek, országok, népiek, fa­jok sodródnak a végtelen ország­út­ján a rohanó éltet irtózatos iramá­ban, kitűzött, kiszabott, elvég­zett, sorsrendeléssel. Miért kínoznánk hát magunkat felesleges téptelődéssel? Örüljünk a mának és boldog hittel reméljük a­­ holnapot!

Next