Uj-Somogy, 1942. február (24. évfolyam, 26-48. szám)
1942-02-23 / 43. szám
1942. február 21. ÚJ-SOMOGY Amerikának el kell pusztulnia, vagy meg kell változnia ! Fényes sikert aratott a Lorántffy-egyesület Zsuzsánna-napi műsora. Vasárnap délután 6 órától tartotta meg hagyományos Zsuzsánna-napi műsoros emlékünnepét a kaposvári Lorántffy Zsuzsánna Egyesület. A kaposvári Szociális Misszió Társulat és az Evangélikus Nőegylet kiküldött illusztris képviselőin kívül felekezeti különbség nélkül jelentek meg ez alkalomra az érdeklődők, akik megtöltötték a Gyülekezeti Ház nagytermét. Dr Sárközy Lászlóné tartalmas és ügyesen előadott prológja vezette be az est műsorát, melynek keretében ''Kasza Dezsőné két gyönyörű darabot zongorázott, a tőle megszokott művészi tökéletességgel, megérdemelt hatalmas sikert aratva. A megbetegedése miatt énekszámát lemondó dr Papp Andorné helyett gyulai Gaál János élvezetesen játszott hegedűn, nagy tetszés mellett, Kasza Dezsőné szép zongorakíséretével. Minden dicséretet és elismerést megérdemel nagy figyelemmel hallgatott érdekes ünnepi előadásáért Szüle Miklós katonalelkész, aki a tengerentúli újvilág közállapotairól, szédületes arányú ellentéteiről, társadalmi és vallási furcsa viszonyairól festett, személyes tapasztalatai alapján, olyan képet, amelyből a hallgatóság meggyőződése lett, hogy ennek a modern Bábelnek, ennek az üzleti alapon felépült pogány újvilágnak el kell pusztulnia, vagy Istenhez kell térnie. A református vegyeskar énekével fejeződött be a Balla Erzsébet kitűnő konferálása mellett lezajlott szép műsor. 5 hírek ttmftJIIMQIMI i MIMII Mllltll M ItMMMtl NAPTÁR Február 23. Rém. kat: Dam. sz. Pét. Protestáns f Alfréd. Napkelte 637, nyugta : 1719. Eheti éjjeli szolgálatos gyógyszertár: Pintsek. Fő-utca 41 exportra dolgozó kéziipar hímzőfonal szükségletét a kormány már korábban biztosítota. A mostani intézkedés a belső termelésre dolgozók anyagigényeit elégíti ki. Az elosztást az iparügyi minisztérium a háziipari felügyelőség útján végzi, a háziiparosokat pedig az egyes erre a célra kijelölt kereskedők közvetlenül szolgálják ki. A kiosztás utalványok alapján történik. Akiknek tehát hímző-és horgoló fonalra van szükségük, azok elsősorban is a községi elöljáróságtól (jegyzőtől) községi bizonyítványt kérnek arról, hogy ők valóban termelő, eladásra dolgozó háziiparosok. Ha többen vannak egy községben, úgy csoportos igazolást is kérhetnek, pontosan felsorolva az egyesek nevét és lakcímét (utca, házszám). Az igazolást levél kíséretében beküldik az illetékes házifjxki felügyelőségnek (Baranya és Somogy vármegyék területére a pécsi m. kir. felügyelőség illetékes. Címe: »Pécs, Kossuth Ilajos utca sz.») A kiutalást kérő levélben fel kell sorolni, hogy kinek hány dekagramm fonalra van szüksége. Színt és minőséget nem kell írni, mert az zamrt okoz. Az árut a kereskedőnél is ki lehet választani, csupán a súly a fontos. A háziipari felügyelőség erre az igazolás alapján fonalutalványt állít ki és azt díjtalanul megküldi minden jogosultnak. Az utalványon fel van tüntetve annak a kereskedőnek a neve, akinél a fonalat be lehet szerezni. Ha az így kiutalt fonal valakinél elfogyott, úgy az újabb kiutaláshoz már nem kell az igazolást csatolni, az egyszeri leigazolás végérvényesen elegendő. Csupán levélben, vagy személyesen újabb mennyiségre utalványt kell kérni, amit a felügyelőség ismét teljesen díjtalanul kiállít és azonnal az igénylőnek meg is küld. A fonalutalványt azonban minden esetben még a kiállítás hónapjában be kell váltani, különben az érvényét veszti. — Uj körorvos. A belügyminiszter dr Pethes Róbert kaposvári kórházi alorvost a nágocsi közegészségügyi körbe körorvossá kinevezte. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Tihanyi József pécsi tartalékos honvéd számvevőségi segédtisztviselőt kaposvári, Kutas József felsőkerepeci községi díjfnokot a marcali és Tőttős Béla nádasladányi községi kisegítőt az igali m. kir. adóhivatalhoz ideiglenes minőségű adóhivatali gyakornokokká kinevezte. — Sziréna-próba Kaposváron. A polgármester ezúton tudatja a város lakosságával, hogy e hó 24-én, kedden 13 órakor, valamint 13.15 órakor a szombati szirénapróbát újból megismétlik . Rendelet a gyepvetőmagról A hivatalos lap szombati száma közölte a kormány rendeletét a belföldi származású gyepvetőmagok forgalmának szabályozásáról és állami ellenőrzési jeggyel való ellátásáról. — tanul..lányi : felügyelői kinevezés. Matolcsy Lajos siófoki tanárt, Matolcsy Lajos csurgói állampénztári főtanácsos fiát, a székesfehérvári tankerületi főigazgató tanulmányi felügyelővé nevezte ki. Matolcsy Lajos nemcsak kiváló tanár, hanem neves festőművész is. Tájképeivel nemcsak vidéken, hanem budapesti kiállításokon is szép sikereket ért el. — Ház- és telektulajdonosok figyelmébe! A város polgármestere ezúton is felhívja a ház- és telektulajdonosokat, hogy a várható olvadásra való tekintettel a házaik, telkeik előtti csatornáknak, folyókáknak hótól, jégtől történő megtisztításáról haladéktalanul gondoskodjanak. A csatornák állandó tisztántartása a város köztisztasági szabályrendelete szerint a ház-, illetve telektulajdonosok kötelessége, akiknek mulasztása kihágásnak minősül . Közgyűlést tartott a Vasutasok Társasköre. A kaposvári Vasutasok Dal- és Társasköre vasárnapi közgyűlésén Loykó Miklós osztálymérnök tette meg elnöki jelentését, majd a titkári, pénztárosi és a számvizsgálóbizottsági jelentés után a tisztikar megválasztására került sor. Elnök lett: Loykó Miklós, alelnökök: Horvát János, Balog Márton, titkár Kis Sándor, jegyzők: Horváth Gyula, Nagy Károly és Horváth János, pénztáros: Baltási Nándor, helyettes Békés Ernő, háznagy: Lóki Gábor, gondnok: Veress Sándor, könyvtáros: Toronyi László, Molnár Lajos, Farkas Lajos, ellenőr: Sarlós Ottó, Vida Lajos, családi tanácsadó: Takács Ferenc, Kálovits György, Asztalos Lajos, számvizsgálóbizottság: Babay Sándor, Orbán Lőrinc és Mészáros István. A közgyűlésen az üzletvezetőséget König József állomásfőnök képviselte. — Kedden megkezdődik a szövőtanfolyam. Értesítjük az érdekelteket, hogy a már hirdetett háziipari szövő-fonó tanfolyam e hó 24-én, kedden kezdődik. Kérjük a tanulni óhajtókat, jelenjenek meg kedden reggel 9 órára a törvényszéki palota földszinten lévő 14. számú szobájában. Bejárat az Árpádutca felőli kapun. — Betöltendő állások. A tr. kir. Postavezérigazgatóság több postasegédtiszti állásra hirdet pályázatot. Az állások a XI. f. oszt.-ba tartoznak, havi 163 pengő kezdőfizetéssel és az állomáshely szerint megállapított lakáspénzzel. Ezekre az állásokra kizárólagosan csak olyan 4 középiskolát végzett katonai igazolványosok pályázhatnak, akik ez évi március elsejéig a 37. évüket nem lépik át és akik kisebb hivatalnoki állásra jogosító »C«mintájú igazolvánnyal el vannak látva. Még tényleges katonai szolgálatban állók is pályázhat-nak. Az ilyenek a 6 havi 1 próbaszolgálat alatt megmaradnak katonai illetményeik élvezetében, míg a többi próbaszolgálatosok segédtiszti kinevezésükig 119 havidíjban és lakáspénzben részesülnek. Megpályázható továbbá a kultusz-i minisztérium külső igazgatásá- s nál egy irodasegédtiszti, továbbá állami polgári iskoláknál külön- I böző vidéki állomáshelyeken betöltésre kerülő 16 kisegítő szol- Igai állás. Részletesebb tudnivalók betekinthetők a Budapesti Közlöny 40. számára való hivatkozással szerkesztőségünkben köznap délelőttönként. — Segédhivatali állások szervezése Somogyban. A belügyminiszter jóváhagyásával Szentbalázson egy díjnoki, Inkén egy sirnoki állást szervezett az alispán. a Kereskedő- és Iparossegédek jutalmazása. A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter a leirata szerint kamaránk területén működő kereskedőknél, valamint egyes iparosoknál hosszabb idő óta megszakítás nélkül alkalmazásban álló kereskedősegédek és iparos segédek részére az 1942. évben öt, egyenként egyszáz pengő öszszegű jutalmat és elismerő levelet adományoz. Az állami munkásjutalomra és miniszteri elismerésre csak olyan alkalmazottak pályázhatnak, akik a rendelet előírásainak megfelelnek, vagyis jelenlegi munkaadójuknál megszakítás nélkül legalább 25 év óta vannak alkalmazva, negyvenötödik életévüket betöltötték és szolgálati érdemeik elismeréséül hasonló magas kitüntetésben még nem részesültek. A pályázatokat legkésőbb március hó 10-éig bezárólag az illetékes kereskedelmi és iparkamaránál kell benyújtani Részletesebb tájékozódás szerezhető ugyanott és szerkesztőségünkben. — Tavaszi öltöny- és felöltőrendeléseket nagy választékból készít Lázár Dezső és Fia úriszabóság. Ugyanitt mindennemű egyenruházati cikkek is kaphatók. Kaposvár, Fő utca 14 — Talált tárgy Pénzt találtak. Igazolt tulajdonosa a kapitányságon a hivatalos órák alatt átveheti. — Soffőrtanfolyam. Az Állami gépjárművezetőképző (soffőr) tanfolyam a m. kir. Technológiai és Anyagvizsgáló Intézetben (Budapest, VIII., József-körút 6.) 1942. márc. 2-án este fél 7-kor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—12 óra között az igazgatósági irodában. Igazgatósága — Lábos Lajos — a pécsi ötös tanács elé kerül. A kaposvári rendőrkapitányságon kiadott hivatalos jelentés értelmében a magyar nemzet megbecsülése elleni vétség miatt megindult az eljárás Lábos Lajos biztosítási ügynök (Kaposvár, Mikszáth utca 2 sz. alatti lakos) ellen, egy február 3-án tett kijelentése miatt. Az ügy iratait a rendőrség bűnügyi osztályának vezetője, dr Simon Gyula rendőrsegédfogalmazó, áttette a pécsi 5-ös tanácshoz. Anyakönyvi hírek. Születések: Krakker Gyula leánya Rózsa, Konrád József fia János, ifj. Nyakas Lajos fia Béla, Lorschy Endre leánya Zsuzsanna, Csiszár László leánya Erzsébet, Gál József leánya Mária, Németh Lajos fia László, Németh László leánya Erzsébet, Gazsi Lajos fia Lajos. Házasságok: Marai István— Redenbach Katalin, Pavlényi Gyula — Tóth Irén, Kovács György—Szomorú Rozália, Tóth Mihály—Zolnai Gizella, Vadal János—Szabó Mária. Halálozások: Pászler Éva 14 hónapos, Vaiger Alajosné 32 éves, Kántor György 83, Balázs János 31, özv. Hajdú Istvánné 55, Tóka Ferenc 27, Bogdán Erzsébet 65, Angyal Károly 18, Drirgács Istvánná 35 éves, Türk Lajos 9 hónapos, dr . Balthazár Farkas 57 éves.