Uj-Somogy, 1943. február (25. évfolyam, 25-46. szám)
1943-02-01 / 25. szám
XXV. évfolyam, 25. (7856.) szám Ara: 12 mér. Kaposvár, 1948. február hétfő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrácsy utca 6. szám Telefonszám: 128 Politikai napilap Felelős szerkesztő: Dr Thúry Zsigmond Elölltetési ár* Egy hónapra 3*20 P. Hirdetések Ára millimétersoronként 10 BIMi, siövegrészben 15 fillér Nagy japán győzelem a Salamon-szigeteknél. Japán hivatalos jelentés szerint a Salamon-szigeteknél január 29 és 30-án tengeri csata volt, amelynek folyamán a japánok elsüllyesztettek 2 csatahajót, 3 cirkálót, megrongáltak 1 csatahajót, 1 cirkálót. Hét japán repülőgép teljes bombaterheléssel önként zuhant a célpontokra. A japánok eddig 132 ellenséges hajót süllyesztettek el MTI Hubán és a Don környékén nagy a német repülőtevékenység. A szovjet támadások állandóan tartanak a keleti arcvonalon, azonban már mutatkoznak a Szovjet kifulladásának jelei. Sztálingrádban a német védők hősiesen tartják magukat. A német csapatok a Don alsó folyásánál oldalba kaptak egy nagy szovjet erőt és ezzel megakadályoztak egy nagyobb bekerítő mozdulatot. A német csapatok nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. A Ladoga-tónál különösen nagy erővel támadnak a bolsevisták. Ezt a támadást erős tüzérségi tűz támogatja. A Kubán vidékén és a Don környékén rendkívül élénk a német repülőtevékenység. A német repülők mélyrepüléssel támadják a szovjet alakulatokat, amelyeknek nagy veszteségeket okoznak. Voronyezstől nyugatra is nagy a német repülőtevékenység. Itt a német repülők 29 ellenséges repülőgépet lőttek le. (MTI) Paulus vozőrtábornagy lett. A német rádió vasárnap délután 2 órakor közölte, hogy a Führer a Sztálingrád védelmében legendás ellenállást kifejtő VI. német hadsereg vezénylő parancsnokát, Paulus vezérezredest vasárnap reggel vezértábornaggyá nevezte ki. Ugyancsak legmagasabb elismerés jutalmazott egy másik sztálingrádi hőst, Haitz tüzérségi tábornokot, aki szintén hervadhatatlan érdemeket szerzett Sztálingrád védelmében. A Führer vezérezredes í se léptette elő a hős tábornokot! — közölte a német rádió. (MTI) Doanix vezértengernagy lett a német Hotte főparancsnoka. A Führer szombaton főhadiszállásán fogadta Raeder vezértengernagyot, akinek kérésére elhatározta, hogy a haditengerészet vezető jégét vezértengernaggyá léptette elősének napi munkája alól tehermen- és kinevezte a haditengerészet tejesíti. A Führer Doenitz tengernap parancsnokává. (MTI) 120 vágon Péti-sóval javíttatja Stephaich Pél alispán ez évben Somogy mezőgazdasági termőtalaját. Somogy vármegye Törvényhatósági Bizottsága ma délelőtt tartotta meg februári évnegyedes közgyűlését gróf Széchényi Endre főispán elnöklése alatt. A tagok közül jelen voltak a többek között: gróf Festetics Domonkos, gróf Hoyos József, Bánó Iván, dr Csorba Sándor, báró Fekete Aladár, Krieger Ödön, Somssich Miklós, dr Matolcsy Sándor, dr Kis György, dr Révy László, Nádasdy Dezső, Sámik József, dr Igmándy Aladár, Márffy Elemér, dr Májay Dezső, vitéz Igmándy-Négyessy Iván, Bogyay Ferenc, Boronkay Lajos, Kacskovics Gyula, Boldizsár J. Zoltán, Kőszeghy Antal, Sinkovics Nándor, Hajnal Zenó, Maár Gyula és Lajos, Somssich Andor Pál és Gyula, dr Bocsánczy Lukács, Király József, Novics István, vitéz Magyar Károly, Takáts Gyula, Lengyel István, Rédey Gyula, Dausek Géza, Bogsch Árpád, Kammerer Andor, dr Kammerer Gusztáv, Fuhrmann Antal, Sardinecz Mihály, dr Gyimessy Ferenc, dr Erdős Ödön, dr Véli György, Andorka Gyula, Bereknyey Márton, ifj. Pap János és mások. Stephaich Pál évnegyedes alispáni jelentéséhez ifj. Pap János szentbalázsi községi bíró szólalt fel, aki erdőkitermelési és fafuvarozási ügyeket tett szóvá. Gróf Festetics Domonkos hármas felszólalásában mindenekelőtt a kukoricabeszolgáltatás körül kíméletet kért a hatóságok részéről ama termelők iránt, akik önhibájukon kívül, vagyis azért, mert kellő menynyiségben kukoricájuk nem termett, nem tehettek eleget kötelezettségüknek és most eljárás folyik ellenük. Szóvá tette továbbá konkrét esetek alapján, hogy a kiutalt kárpát egyes községeknek nem a közelebbi malmokból, hanem távoli helyekről utalták ki, miátal magas fuvarköltségtöbblet állott elő terhükre. Végül a Somogy megyében most rendszeresítendő gazda-elöljárók ügyében kérte azt, hogy a mindenképpen legmegfelelőbbek kerüljenek ezekbe a fontos beosztásokba. Stephaich Pál alispán a felszólalásokra adott válaszában legelőször is a novemberi megyegyűlésen elhangzott arra a felszólalásra tért vissza, amely a cséplőellenőrök működését és a gabonatermés bejelentésének elmulasztását kifogásolta az alispáni jelentés szövegezésében. Rámutatott az alispán arra, hogy a jelentés szövege annyival inkább is megfelel a valóságnak, mivel a kaposvári kir. törvényszéken jogerős ítélet 46 egyént marasztalt el gabonaeltitkolás miatt, továbbá a kir. ügyészségen még további 130 egyén ellen folyik az eljárás ugyan a mulasztás miatt. De igazolta az alispáni jelentés állításait az azóta megtörtént rekvirálás is, nemkülönben az a körülmény, hogy a Gazdasági Egyesület által szétküldött néhány ezer körlevélre a vármegye gazdaközönségének olyan bejelentései érkeztek, amelyeknek alapján megállapítható, hogy a 30.000 kát. holdnyi területen a választ adó gazdák átlagos termése búzából holdankint 8,50 mm. volt, míg ezzel szemben a közellátási kormánybiztossághoz a megye egész területének 160.000 holdjáról a beérkezett jelentések még átlag 7 méter mázsa termést sem tüntetnek fel, úgyhogy ebből is nyilvánvaló a bejelentések körüli mulasztás, ami kétségtelenül a cséplési ellenőrzök eljárását is terheli. Ifj. Pap Jánosnak adott válaszában megmagyarázta az alispán, hogy a hercegi uradalom, éppen úgy, mint más nagyobb erdő tulajdonosa, nem a saját tetszése szerint végezhet erdőirtást, illetve fakitermelést, hanem csakis az üzemterv szerint erre kijelölt helyen. A fának a fuvarozása pedig a törvényesen megállapított maximális árnál drágábban nem történhetik Gróf Festetics Domonkosnak válaszolva rámutatott arra, hogy 1942 október 31-ig kellett volna a közellátási kormánybiztossághoz bejelentést tenni a községi elöljáróság igazolása mellett mindazoknak, akiknek a beszolgáltatáshoz elegen, de kukoricájuk nem termett. Aki ezt elmulasztotta, feltétlenül megtorlásban részesül, de semmi esetre sem olyan súlyos büntetésben, mint az, aki a termését maximális áron felül értékesítette és most arra próbál hivatkozni, hogy nem termett neki elég. A korpa-, liszt- és fakiutalásoknál pár év óta tapasztalható az a jelenség, amit a felszólaló panaszolt. Sokszor szólalt fel emiatt a vármegye, úgyhogy ezt odafönt lehetne hatékonyabban orvosoltatok A gazdaelöljáróknak Somogyban való beállítása jóformán kitüntetés a vármegye részére az itteni gazdaközönség országosan elismert érdemeiért. Úgy az alispáni jelentést, mint a felszólalásokra adott alispáni válaszokat egyhangúlag tudomásulvették, majd ezután előléptették vitéz dr Kovács Dénes nagyatádi főszolgabírót, jóváhagyták az Állattenyésztési Alap költségvetését, megszavazták a Baross-laktanya adómentessége iránti feliratot, úgyszintén lelkesedéssel adták meg a felhatalmazást az alispánnak arra, hogy 240.000 pengős hitelkerettel mintegy 120 vagon Pétisó műtrágyát szerezzen be és osszon szét a vármegyében talajjavítási célokra, melynek árát ezévi augusztus 15-ig kamatmentesen fizethetik meg az igénybevevők. A napirend befejezése után Stephaich alispán még tájékoztatta a megyegyűlésen jelenlevőket a kötelező munkaszolgálatról és ennek kapcsán arról, hogy mivel Kaposvár ellátatlan kültelki lakosságának legnagyobb része tűzifahiányban szenved és ennek következtében elrendelték Somogyaszaló környékén a máskülönben kitermelésre még nem kerülő hercegi akácásnak sürgős kitermelését, a környék lakossága a maximális munkabérek mellett annyival inkább is vegyen részt ebben a fakitermelő munkában, mert ellenkező esetben katonai behívások alapján való kirendeléssel fogják az illetők útján ezt a famennyiséget ott kitermeltetni. Ezzel a megyegyűlés véget ért Axos sötétszém ma ami® 1 érakor kozdódik !