Uj-Somogy, 1943. március (25. évfolyam, 49-72. szám)

1943-03-26 / 68. szám

2 OJ-SOMOGT Laky Dezső az iparosság háború utáni feladatairól. Az Iparosok Országos Központi Szövetkezete most tartotta közgyű­lését Laky Dezső titkos tanácsos, ny. miniszter, a csurgói kerület országgyűlési képviselője elnöklete mellett. Laky Dezső elnöki megnyi­tó beszédében kitért a kézműipari politika néhány fontos kérdésére. A magyar­­kisiparos társadalom jö­vőjéről szólva, hangsúlyozta, hogy ez a kérdés egyike a legsorsdöntőbb magyar kérdéseknek is. A háború egyszer véget fog érni és a magyarságnak, amely minden erejével küzd a sikerért, bíznia kell abban, hogy Magyarország ebből a háborúból csak nyertesen kerül­het ki. A háború után egyfelől pótolni kell azt a rengeteg mulasz­tást, amelyek kénytelen-kelletlen összetorlódtak az építkezés terén, de ugyanakkor másfelől az embere­ket és azok gondolkodását közelebb kell hozni egy jobb közlekedési há­lózat, vasutak és különösen a köz­utak és csatornák építésével. Gon­doljunk arra is, hogy milyen szük­ség lesz majd az öltözékében meg­kopott népünket a legszükségesebb ruhaneművel ellátni. E hatalmas munkatöbblet lebonyolításával a szervezett kézműiparosokra is nagy feladat hárul. Erre a munkára a konjunktúra során gyűjthető tőkék megtakarításával kell az iparosság­nak felkészülnie és ki kell használ­nia az iparosságnak azt a hatalmas erőit, mely a szövetkezésben és a csoportok közös munkájában rej­lik. A szövetkezés fejlődése adja a legjobb biztosítékot arra, hogy az iparosság a nehéz időkben is bol­dogulni fog és még jobban, ha a háború rossz emlékei mind eltaka­rod­nak, arra, hogy az édesapa erős karjától óvott és az édesanya féltő szereteté­­vel bearanyozott család kép­viseli a nemzet életében a leg­nagyobb erői. Minden család legyen a nemzet egy-egy kís­érőd­je. Az így alakult erődlán­colat védje az országot. Azon­ban ha ebből a láncból egy szem kihullik veszélybe kerül a többi. Ezért a védelem érde­kében mindent meg kell tenni. Meg kell menteni a széthulló családot. Minden családot egy nagy egységbe kell összefogni. Egység és a jövő nemzedéke a nemzeti élet titka fejezte be igen nagy tetszéssel, kitűnően fel­épített ünnepi beszédét Vermes Dezsőné, aki a család melegét, az otthonnak a mai világban fokozot­tal­!) értékét egy rendkívül szép véreben festette le hallgatói előtt. A tavasz mosolya és vidámsága áradt abból a kis egyfelvonásos darabból, amelyet ezután m­utat­­tak be a közönségnek a Leányklub tagjai és a zordista növendékek. A darab ügyes szereplőinek élén Krieger Éva érdemel dícsértet, aki Napsugár szerepében valóban be­aranyozta bájosságával a színpadot. De ügyes volt egytől-egyig a többi szereplő is: Merendy Zsuzsa, Sza­­kálos Klára, Sárdy Mária, Somfai Irén, Németh Klára, Horváth Olga, Vár­házy Gizella és Fodor Ágoston. Bájosak voltak a virágokat meg­személyesítő kisleányok is. Elisme­rés illeti a darab szerzőjét: Har­math Imre káplánt, a kellemes kí­sérőzene szerzőjét: Gaál Jánost és a táncok betanítóját: Neubauer Dóra tanárnőt. A szép műsor ezzel a nagy si­kert aratott darabbal ért véget. Ha egyetlenegy határidőt nem tart be, ha egyetlenegy rendeletről nem vesz idejében tudomást, ha egyetlenegy bejelentési elmulaszt, sokkal többe kerül, mint az ÚJ-SOMOGY félévi előfizetése! Hogy naponként olvashassa és figyelemmel kísérhesse az ese­ményeket, rendelkezéseket, FIZESSEN ELŐ AZ ÚJ-SOMOGY­ ra! KAPOSVÁR, KONTRÁSSY­ U. 6. POSTAFIÓK 45, TELEFON 128. Minden család legyen a nemzet egy-egy kiserődje ! Kitűnően sikerült a Női Nap. A Szociális Misszió helyi szer­vezete Gyümölcsoltó Buldogasszony napján kitűnően sikerült »Női Nap«-ot rendezett. Ennek kereté­ben nagy érdeklődéstől kísért, gaz­dag műsorú előadás volt a Turul­szálló nagytermében. A nagyszámú közönség élén ott volt Staphich Pál alispán, dr Kis György pré­postplébános, gróf Széchényi End­­réné főispánná, Stephaich Pálné alispánná és még sokan a város katolikus vezetőszemélyiségei közül. A szép, gondolatokban gazdag megnyitóbeszédet dr Márai­ Dezső­­né, elnöknő mondta, kifejtve, hogy a világon dúló harcból a nőnek is ki kell venni a részét, természete­sen más fegyverekkel. A nő fegy­vere a hit és a szeretet, a vallás ápolásában is nagy rész jut neki. Különösen most van szükség a val­lás vigaszára és a mai idők ferge­teges viharában a vallás örök ál­landóságára. Feladatunk a vallás nyugodt állócsillagának fényében dolgozni és küzdeni. Majd a katolikus egyház női ide­áljáról, a tiszta leányról és az ál­dozatos szívű édesanya fogalmáról emlékezett meg. Rámutatott arra, hogy az egyház a legszebb glóriát az édesanya homloka köré fonja. Ezután az elnöknő a Szociális Misszió egy éve elhúnyt alapító főnöknőjéről, Farkas Edithről em­lékezett meg. A nagy tapssal fogadott beszéd után szép szavalókórus-szám követ­kezett. A leánypolgáristák szavaló­kórusa Harmath Imre káplán ve­zetésével Sztrókay Irén: »Testvér, jöjj közénk« c. versét adta elő nagy sikerrel.­­• Ezt követte Vermes­, Dezsőné költői lendületű, rendkívül nagyhatású előadása, amelyben gyö­nyörű szavakkal az édesanya hom­loka köré font glóriát és az édes­apa alakjára vetített fényt. Foglal­kozott a család szent melegével, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a gyermekek, a nemzet legfél­tettebb kincsei, egészséges irány­ban nevelődjenek fel. Rámutatott 1943. március 26 A magyar testvéri és emberbaráti szeretet jegyében folyt le a Turul Jótékony Asztaltársaság közgyűlése. Kaposvár egyik, csendben, de an­nál nagyobb és szebb eredményeket elérő, kis egyesülete, a Turul Jóté­kony Asztaltársaság, amely évről­­évre oly sok szegény és elhagya­tott könnyeit törli le, csütörtökön délután tartotta évi rendes közgyű­­lét Bódi bácsi vendéglőjében lévő hivatalos helyiségében. A közgyűlésen a beteg Hausek Géza elnök helyett Lengyek György alelnök elnökölt. Az elnöki megnyitó után Kaleta József az Asztaltársaság szép mun­kájáról számolt be a titkári jelen­tés keretében, amely hű tükre volt annak a hatalmas emberbaráti munkának, amelyet az Asztaltársa­ság végez. Szulim­án Ferenc a pénztári je­lentést terjesztette elő, amelyet egy­hangúlag elfogadott a közgyűlés. A tisztújítás során a közgyűlés, Dau­­sek Géza elnökkel az élén, a régi tisztikart választotta meg. Kedves epizódja volt a közgyű­lésnek, hogy azon megjelent az a 19 éves, teljesen árva ifjú, akit az Asztaltársaság nevelt fel és támo­gatott. AUTÓSOKI BOTOKOSOK I SERI­KPÁROSOK , lines def­ekt-gond! A „HERKULES“ gumitömítő- szer használata megment boszan­­kodástól és kellemetlenségtől. Szenzációs találmány! Kapható és felvilágosítást nyújt a körzetképviselet: SŐmiVES LAJOS, KftPOSVÁR, BE­ZSEBTI-O. 1. - TEL. 684. Viszonteladóknak engedmény!!! Leszállítják a vonatról azt az utast, aki nem tesz eleget az elsötétítési rendelkezéseknek. A MÁV igazgatósága a követke­zőket közli: A nyílt pályán haladó vasúti szerelvényeket bármikor ér­heti meglepetésszerű légitámadás. Itt egy vonat egyáltalán nem vagy hiányosan van elsötétítve, a kocsik­ból kiáramló fény a repülők fi­gyelmét felhívja. Szükséges, hogy az utazóközönség a személykocsik elsötétítését már a sötétség beáll­tával, saját érdekében, lelkiisme­retesen teljesítse és a vasúti köze­gek ilyen irányú figyelmeztetésé­nek vonakodás nélkül tegyen ele­get. Az utazóközönség az elsöté­tített ablakok függönyeit ne húzza el még tájékozódás céljából sem és A TURUL ÉTTEREMBEN minden este Dankó Lajoa szalon és cigányzenekara muzsikál, Sillassy Káté énekel. A KORONA ÉTTER­E­MBEN minden este Bokor Jazz-trió játszik Jahin Mária énekel, különösen a befestett ablakokról a festéket, ne kaparja le, mert az egyes szakaszokból kiszűrődő fény, a vonatnak könnyen árulójává válik. A közönség tájékoztatása végett a kalauzok az állomások nevét a szakaszokba és állomásra való be­érkezés előtt be fogják kiáltani, vagy­ ha ezt esetleges túlzsúfoltság miatt megtenni nem áll módjuk­ban, a vonatnak az állomásra való beérkezése után a kocsik mellett elhaladva fogják az illető állomás nevét többször kikiáltani. Tudomására hozza végül a MÁV igazgatósága a közönségnek, hogy az egyes szakaszokban (folyosókon) tartózkodó utasok az elsötétítés be­tartásáért egyetemlegesen felelősek. Azokat az utasokat, akik az elsö­­tétítési rendelkezéseknek vonakod­nak megfelelni, személyazonossá­guk megállapítása után az első ál­lomáson kizárják az utazásból és feljelentik őket az illetékes ható­ságnál.

Next