Új Symposion, 1978 (14. évfolyam, 153-164. szám)

1978-01-01 / 153. szám

Újvidéki, ill. a Magyar Rádió szólistáinak és népi ze­nekarainak előadásában. A hallgató tehát megismer­heti Vitkay, Borenics, Medves, Búzás, Giric, Sturc és mások, vajdaságiak szerzeményeit is. Nótaműsort hetente 3—4 (4—6) alkalommal közvetít a rádió. A magyar népzene és a városi műzene (az úgyneve­zett magyar nóta, népies műdal) kapcsolataival, köl­csönhatásaival is foglalkoznak a rádióműsorok, rámu­tatva az utóbbiak szerepére, értékeire. A „produkció” és a „producensek” feladata tehát ez esetben a megfelelő előadók felkutatása a magyar népzene és a magyar nótáik felvételezése, a SZER­KESZTŐSÉG rendelkezésére bocsátása, munkáját pe­dig a SZERKESZTŐSÉG szükségletei szerint és irá­­nyításával tervezi és végzi. Kár, hogy hiányzik a reális kutatásokon, egyszerűb­ben talán, csak az érdeklődésen alapuló ZENEKRI­­TIKA, hogy az ÚJ SYMPOSION olvasói is helytelen értesüléseket szereznek a jugoszláviai magyar nép­zene és az Újvidéki Rádió viszonyáról, s remélhetőleg ez „nem egyedüli védekezés”. Pogány Imre és más „nem hallgatók” kevésbé körültekintő „tájékoztatói” ellen. Hogy a népzene és a szórakoztató zene ügyét tárgyalja, részletezi, csak megfeledkezik a VAJDASÁ­GI KOMOLY ZENÉRŐL, mintha az nem is létezne. Bizonyos fokig az sem létezik, mert a zeneiskolák nevelte közönségnek csak kis százaléka jutott el ko­runk modern zenéjéig, az átlag közönség még kevés­bé, s ezért senki senkit nem okol, pedig vannak Vaj­daságban is zeneszerzők, akik nem is mellékesek a JUGOSZLÁV KOMOLY ZENÉBEN (Bruéi, Király, Kovač), a sok tekintetben igen fogyatékos műsorkon­­cepciójú NOMUS ügyén sem siránkozik senki, s ak­kor teljes vonatkozá­sban tegyük fel Pogány Imre kérdését: „LÉTEZIK-E NÁLUNK ZEnEKULTÚRA?” s nem is kell „KERÜLŐ ÚTON ELINDULNI”, hogy ne csak a zenekultúra, hanem a zenekritika, az értő zenekritika hiányát is érezzük. A Király Radák Xénia által idézett 1977-es nyári és téli mű­sortervtípus, úgy érzem engem igazol. Igaz ugyan, hogy én a megkérdőjelezett írást 1977 máju­sában írtam, míg az idézett műsortervek 1977 augusz­tusára és októberére vonatkoznak, tehát nem teljesen azt a jelent tükrözik, amelyről én írtam, hanem egy valamivel későbbit, de azt hiszem, ha Király Radák Xénia szerint nem illusztrálnák azt az időt, amelyről írásom szól, nem is idézte volna őket. Nos, a műsortervekből láthatjuk, hogy a nyári mű­sortervben heti 164 perc EREDETI FOLKLÓRZENÉT hallhatunk a 408 perces összműsoridőből, míg a téli műsortervben a heti 330 perces összműsoridőből az EREDETI FOLKLÓRZENE 150 percet tesz ki (ebből blokkszerűen 75 percet a Magyar Rádió felvételei tesznek ki). A fennmaradó időt nóták és népdal-fel­dolgozások töltik ki. Kérdéses írásomban már megír­tam, hogy a nótákat semmilyen esetben sem vagyok hajlandó folklórnak elismerni. Ami pedig a folklór­feldolgozásokat illeti, függetlenül attól, hogy kiknek a munkája alapján végzik azok alkotását, ugyebár nem mondhatjuk rájuk, hogy EREDETI FOLKLÓR. Az előbbiek kapcsán meg kell említenem, nehogy ké­telyek merüljenek fel­számolási képességeim felől, hogy a tényleges folklórműsorok időtartamának ösz­­szegezésekor kihagytam a Durindót. Hogy meg is okol­jam: a Durindó citeramuzsika-műsor. A népi hangszer azonban még nem jelent népzenét is. Elismerem, hogy a citera reneszánszát éli és be is ismerem, hogy en­gem is érdekel a citera mint hangszer. A hangszer szempontjából meg is van a műsor folklórvonatko­zása, bizonyos fokig még a zene terén is. A citera nem kizárólag népzenei felhasználásának kutatása ér­dekes dolog, azonban tagadhatatlanul sokkal inkább a komoly zene körébe tartozik. Ami pedig magát a komoly zenét illeti körünkben, itten egyetértek Király Radák Xéniával, ugyanis ilyen Vajdaságban mint kortárs­ zene nem létezik valóban, legalábbis a közönség számára nem. Király Radák Xénia csak éppen ott téved, hogy a komoly zenéről megfeledkeztem írni. Amennyiben figyelmesen végig­olvasta írásomat, észrevehette, hogy olyan zenével foglalkoztam, melynek számottevő közönsége van, méghozzá pont a tömegkultúra szempontjából. Ez pedig kizárja a JUGOSZLÁV KOMOLY ZENÉT. Arra, hogy létezik-e nálunk zenekultúra, úgy érzem, válaszoltam helyzetképemmel. Amennyiben pedig lé­tezne nálunk zenekritika, azt hiszem nem került volna sor Király Radák Xénia kérdőjeleire, sem pedig az én válaszomra. pogány Imre írásom, mellyel Király Radák Xénia foglalkozik, nem kizárólag a népzenéről szól. A folklórral foglalkozó rész, melyet teljes egészében idéz, csak kis része an­nak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem állok sza­vaim mögött. Hogy mindjárt válaszoljak az indító kérdésre, mivel azt látom a leglényegesebbnek Király Radák Xénia hozzászólásából, értesüléseimet az Újvidéki Rádió adá­sainak hallgatása és egyéb nyilvános rendezvényeinek látogatása alapján, tehát a létező helyzet alapján mer­tem leírni. Ugyanakkor, mivel magam is aktívan fog­lalkozok zenével, több olyan ismerősöm van, aki jelen van Vajdaság zenei életében, tehát merem állítani, hogy nem kizárólag saját véleményemet hangoztattam. Az, hogy Király Ernő, aki az Újvidéki Rádió magyar népzenei műsorainak szerkesztője 1953 óta gyűjti a magyar népzenét JUGOSZLÁVIÁBAN, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nálunk a folklórkutatás szer­vezett és folyamatos.

Next