Uj Szó, 1947. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-14 / 10. szám

6 v Magyar művészek reprezentatív képzőművészeti kiállítása A »Siess, adj, segíts!« akció keretén belül több mint kétszáz festő és szobrász alkotását láthatjuk az Ernst-múzeum termeiben. A legjelentősebb élő magyar mesterek műveit találjuk a tárlaton, melynek anyagi eredménye jórészt a hadifoglyok megsegítését hivatott szolgálni. A magyar intelligencia körében éppen a képzőművészek gazdasági helyzete a legrosszabb, annál tiszteletre méltóbb ez a lépésük. A kiállítás egy szép és műélvezetet nyújtó csokorba fogja össze a legjobb magyar mesterek műveit és ismételten tanúságot tesz a magyar képzőművészet magas mesterségbeli színvonaláról, de arról is, hogy korunk döntő problémái, a holnapért küzdő mai ember problémái egyelőre még nem hatják át eléggé és döntően a magyar képzőművészeti alkotást. A festők közül első helyen kell említeni Csók István hangulatos kis képét, »Kislány olvas«, Szőnyi István finom »Zebegényi tájá«-t. Bernáth Aurél, Hatvany Ferenc, Czóbel Béla, Koszta József, Novotny Emil Róbert, Molnár C. Pál, Czumpf Imre, Beck-Schwarcz Elza, Szalotnyai József, Feiks Alfréd, Egry József, fCrnitty és’mások munkáit. Holló László, ha megszabadulna a mindenáron való színhatás hajszolásától, kitűnőt tudna alkotni. Az »elvontak« közül Zemplényi Magda »Álmodó anyag« című munkájában a formalizmus kényszerzubbonyát áttöri egy halk, lírai tónus; egy okkal több megszabadulni a divatját múlt maradi formalista korlátoktól. A szobrászok nem maradnak el a festők mögött. Kiemeljük Földes Lenkét és Vedres Márkot. De mindenekelőtt a kiállításon rosszul elhelyezett Olcsay Kiss Zoltán a »Vörös katona« c. munkáját kell külön megemlíteni. Ez a kiváló szobrász és festő száműzve Párizsban élt és alkotott, több mint két évtizeden kerészül. Az itt említett munkája, a — kis méretei ellenére fil’’— monumentális. A szobrászi látásnak és kompozíciónak kitűnő példája. ÉK SÁNDOR Uj Szé mondták a földbirtokosoknak: térjetek vissza. És a földbirtokosok vissza is tértek. Megint visszavették az egész földet és az egész termést . . . De ez még mind kevés. A parasztokat meg kellett büntetni. Én láttam ezeket a siralmas dolgokat. Egy cukorfinomítóba betoppant egy földbirtokos és vele jött egy német hadnagy is. És ott állt sok hordó is. A hadnagy azt parancsolta, vezessék oda azokat a parasztokat, akiket meg kell büntetni... Odakötözték őket és a hajdamakok lehúzták róluk a nadrágot és véresre verték őket a puskavesszővel. A szuronyra csavarták a parasztok haját és gyökerestől kitépték. Egy paraszt valami^ Petrovszkaja földbirtokos hölgytől elvett egy tükröt Amikor Petrovszkaja visszatért, felakasztatta ezt a muzsikot a saját viskója mellett és a nyakába köttette a széttört tükör rámáját. Egy másik paraszt egy csődörre tett szert. Azután visszavitte a földbirtokosnak és esedezett, hogy bocsásson meg neki. A földbirtokos a ló farkához köttette a parasztot, autóba ült és a pusztába kergette a csődört. Láttam, hogyan szaladt a muzsik a csődör után és aztán elesett. Én láttam, hogyan temettek el a faluban egy meggyilkolt hajdamakot. A földbirtokos minden parasztembernek és parasztasszonynak azt parancsolta, hogy menjenek a koporsó után és zokogjanak és hogy tényleg zokogjanak, hát a hajdamakok szüntelen korbácsolták őket. Sokat beszélhetnék még, hogy miket láttam, de úgy gondolom, ez is elég lesz... Ezt hozták a németek Ukrajnába. Ide, nektek is ezt hozzák, ha nem akartok szervezkedni. Lenin azt mondja: »A mi harci módszerünk a szervezkedés és megint a szervezkedés ...« . A helyiségben is, odakünn is lélekzetüket visszafojtva hallgatták az emberek a szerb gyönge hanját. Az pedig elmosolyodott, váratlanul elő villantotta cukorfehér fogait borostás fekete arcából, elvette kezét az asztal széléről és helyére ment, ekkor felállt Vorosilov. Megigazította szorosra húzott övét és az ablakok felé fordult, hogy jobban hallhassák mit mond. A németek Ukrajnában elfoglalták a cári hadsereg katonai raktárait. Nos, egész szerelvényekre való lőszert, puskát, ágyúst küldözgetnek Krasznov atamánnak Novocserkasszkba. Krasznov ezzel a fegyverrel szereli fel a fellázadt kozákságot. A Krasznov-féle tábornokok még egy évvel ezelőtt a németeket lőtték ezekkel az ágyúkkal, most pedig benneteket lőnek, muzsikok — ugyanazokkal az ágyúkkal... Ezek a generálisok a német megszállók akaratát hajtják végre... Mi Charkovból és Luganszkból elszállítottunk minden fegyvert, hogy ellenünk ne fordíthassák... A gyermek is megérti, hogy ha mi most itthagyjuk szerelvényeinket a poros álláson, akkor a kozákok kaparintják a kezükbe és a mi puskáinkkal és ágyúinkkal fogják sorra agyonlövöldözni az egész dolgozó tömeget . Ukrajnában is, a Don mentén is, Nagy- Oroszországban is. Szóval, legelső feladatunk az, hogy elszállítsuk a fegyvert és átadjuk a forradalmi munkás- parasztkormánynak... Értitek? ,De ez csak akkor lehetséges, ha elvergődünk Caricinig és egyesítjük erőnket a caricini helyőrséggel... Itt azt mondják, Caricint már feladták... Mondjuk, elhisszük ezt a rémhírt... De akkor is, mi a helyzet? Akkor is át kell kelnünk a Don túlsó partjára, át kell verekednünk magunkat Povorino és még messzebb, Moszkva irányában... (Mikor észrevette, hogy nyomban e szavai után mozgolódás támadt, felemelte a hangját) A forradalom központi parancsnokságának rendelkezésére fogunk állni és ezzel bebizonyítjuk, hogy nem holmi ostoba pereputty vagyunk, amely fél megválni viskóitól... Mi egy része vagyunk a szervezés alatt álló Vörös Hadseregnek, amely minden dolgozó békéjéért és a földért harcol. Most nem az a helyzet, ami februárban vagy márciusban volt... (Folytatása következik) Kacsalábon forgó kastély és társai Honnan erednek a magyar népmesék ? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király — így kezdődik a legtöbb magyar mese. Dehát miért kezdődik így, amikor ennek a »holvolt holnemvolt«-nak semmi értelmei »Hagyomány« — mondják. Bizony, hagyomány, a magyar nép legrégibb emlékei közül való. Nincsen párja nyugati mesékben, ahol úgy kezdik a meséket: »Es war einmal...« »N y avait...« (Egyszer volt.) De a kaukázusi és georgiai mesékben már azt halljuk: »Volt és nem volt, volt egyszer egy király.« Az ilyen állítótagadó kifejezések a finn-ugor nyelvekben a bizonytalanságot fejezik ki. Milyen ismerős volna nekünk a vogul teremtés-mítoszoknak egyik gyakori stílus fordulata: »Elindult, ment, sokat ment, keveset ment, az Isten tudja, mennyit ment.* Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál ■' A magyar népmesékben számos stílusfordulat, motívum, mesetéma, mesealak őrzi a magyar nép őstörténetének emlékét. Ezek semelyik nyugati néppel nem közösek, de a magyar rokonnépeknél ismertek. Egypár példát idézünk: »Hol jársz itt, ahol a madár sem jár?« Kaukázusi, csecsen, kirgiz, osztyák, komi (ez utóbbi: »Erre semmi állat nem futott, sem madár nem repült, honnan kerültél hát te ide?”) változatban megtaláljuk — nyugaton nem. Viszont a tipikusan nyugati »köd előttem, köd utánam* mesefordulat Magyarországon is csak a polgári rétegekben ismeretes, a népnél nem. »Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, különben halálnak halálával háltál volna meg.« — Ez a motívum is a Kaukázus felé mutat. Míg a magyar mesében az a látszat, mintha, a boszorkányt a tisztességtartó köszöntés bírná a jóindulatra, a kaukázusi avar mesében már a motívum gyökerét is megtaláljuk. Itt a hős óriásnőt megrohanja, keblét szájába veszi és édesanyjának szólítja. Ez így válaszol: »No most fiam vagy, én meg anyád vagyok.« A mesébe átkerült szokás anyajogú (matriarchális) társadalmakban dívik, ahol a vérrokonság mellett a tejrokonságot is nyilvántartják és az adoptáció módja az, ami a kaukázusi mesében: a befogadott a befogadó család nőtagjának melléből szív Persze a magyarság, amely apajogú — pátriárkális — társadalomban élt, bár átvette a mesematívumot a kaukázusi anyajogú népektől, de eredetét hamar elfelejtette. Ezért fordulhat elő népmeséinkben a motívum így is: »szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál.* Vasorrú bába A magyar népmesékben rendkívüli tulajdonságokkal rendelkező túlvilági szellem, gyakran sárkányok anyja. Rosszindulatú, emberevő. Gyakran együtt szerepel az »ólomfejű baráttal«, aki hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, lelke darázsfészekben, tojásban, stb. van elrejtve, csak akkor lehet megsemmisíteni, ha ezt elpusztítják. Mindkét alak a török rézorrú anyón, az orosz Baba- Jagan, az örmény vasfej tn keresztül az ugor népek szellembálványaira utal. Ezek a népek az elhalt, visszajáró szellemnek fémarcú fabálványokat készítettek, orrukat gyakran szeg, bádogcső jelezte. Az égigérő fa Az ural-altáji népek — így az ősi magyarság is — valaha sámánisták voltak. Ennek a korszaknak emlékét számos mese és szokás őrzi. Például itt van az a híres mese, amely az égigérő fáról szól. A fa a király udvarán van és a hős pásztorfiú kis baltájával rovátkát vágva a fába, napokig (hetekig, hónapokig) mászik, különböző birodalmakba jut, míg végül elérve a fa tetejét, lehozza az elrabolt királyleányt. Osztyák, nenec hősénekekben beszél a sámán arról, hogy rovátkolt fán feljutott az égig. Leírásból ismerünk olyan sámánista istentiszteletet — az al~táji tatárokét, a múlt század 70-es éveiből — amely mindezt megmagyarázza. Egy jurtából (kúpsátorból) fiatal nyírfa törzse nyúlik ki a felső füstnyíláson át a szabadba. A nyírfára rovátkákat vágnak, lombot csak a sátron kívül hagynak rajta. Ezen a fán jut fel az ég különböző rétegeibe a sámán, minden rovátka egy ég, mialatt égről égre lépked, elmeséli, hogy mit lát, dicséri a vadat, erdőt, az istenek karámjait, méneseit. A végén felér a nyílásig, azon kidugja a derekát és a főisten előtt tolmácsolja a nép kívánságait. A kacsalábon forgó kastély motívumának eredete is a sámánizmus szokásaiban keresendő. Az előbbi példában is a jurta a világmindenséget jelképezte, amelynek középpontjában a vilán tengelye, a »világfa« (a nyírfatörzs) van. A világfát alul, hogy jól megálljon, madárláb alakúra faragják ki, szétterpesztett ujjakkal, íme a kacsaláb. A forgó kastély pedig a sámánok csodás világmindensége. A Tisza mentén, Erdély hegyeiben, a Kaukázus sziklái közt, a szibériai síkságon, a Volga és a Duna kanyarjában hasonló meséket mesél unokájának az öreg magyar, székely, altáj, cseremisz. c G.P. A TASS cáfolata Nncsenek szovjet csapatösszevonások a török határon Moszkvából jelenti a TASS: Drew Pearson amerikai hírlapíró legutóbbi rádióelőadásában az ankarai amerikai katonai attaséra hivatkozva azt állította, hogy a Szovjetunió csapatokat összpontosít a török határon. A szovjet távirati irodát felhatalmazták ennek a hamis és provokáló jellegű állításnak megcáfolására. ' <947 Január <4, Read Á kis csúoúirgó Szovexport-film, az Omnia bemutatója A Szovjetunió — tudvalévően — a gyermekek eldorádója. Mert ott mindenki szereti a gyerekeket, mert egy gyerek ott sehogysem veszhet el, mert bármilyen körülmények között kerül ki és bárhová kerül el a szülői háztól• legyen az a csodaszép állatkert, a palotás Gorkij ucca, a nyüzsgő Forradalom tere, vagy a szédítő forgalmú északi pályaudvar: valakinek a karja mindig csak kitárul előtte, valakinek otthona felnyílik számára, valaki szívesen leül játszani vele. Az orosz ember nagyon szereti a gyereket, a szovjet ember ezenkívül nagyon meg is becsüli, mert minden fiúban, leányban jövendő bajtársát, elvtársát, a szovjet ipar, a szovjet tudomány, a szovjet művészet holnapi szocialista munkáját látja, más szóval a szocialista építés holnapi kádereit. A szovjet ember igen komolyan veszi a sztálini mondást, hogy »az ember fontosabb a gépnél«: az új szovjet nemzedékről való sztálini gondoskodás szíve dobog ebben a kis gyermekkomédiában, mely izgalmas, elejétől végig kacagtatóan mulatságos, de azonkívül a szovjet élet egy alapvetően komoly, princípiumát tárja elénk. * A Szovexport-film igen jól oldotta meg ezt a csak látszólag könnyű feladatot, mert hiszen a film célkitűzésében merő dokumentuma annak, mit jelent a Szovjetunióban a gyerek. A komédia Lukasevics rendezése, a felvétel Sejin mesteri munkája. Pompás stílusérzék, kerek kompozíció, biztos és nyugodt technika elsőrendű filmmé emelte ezt az első pillanatra szerénynek méretezett tréfát. A kis, sőt egészen kicsi Lebegyeva meglepően biztos, értelmes játékot ad. Mimikája éppoly természetes és nyugodt, mint beszéde és mozgása. Nagyszerűen jászott Faina Ranyevszkaja és Nina Zeu lonaja, a szovjet színpad e két ragyogó tehetsége. * Egymás után vonul fel előttünk az Új Moszkva ragyogó, fiatal architektúrája: az állatkert, a hatalmas Gorkij ucca, a minisztériumok felhőkarcoló palotája, a rengeteg távlataiban is kecses mezőgazdasági kiállítás pavillonvárosa, melyben Észak, Dél és Kelet száz építészeti remeke köszön felénk. »A kis csavargó« című komédia a szovjet filmművészet igen komoly sikere. M. E. SZÍNHÁZI műsor ÁLLAMI OPERAHÁZ: Othello (T). — NEMZETI SZÍNHÁZ: Légy jó mindhalálig (ifjúsági előadás, 2); Antonius és Cleopatra (*/T). NEMZETI KAMARASZÍNHÁZ: A bunda (T). — VÍGSZÍNHÁZ: Claudia (7). — PESTI SZÍNHÁZ: A tőzsdelovag (T). — BELVÁROSI SZÍNHÁZ: Jakobowsski és alezredes (7). _ MADÁCH SZÍNHÁZ: Egerek és emberek (7). — MŰVÉSZ SZÍNHÁZ: Tizenhét éves vagyok (T). — MAGYAR SZÍNHÁZ: Janika (T). - FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ: Fekete liliom (7). - PÓDIUM: Tűl a konferencián (■/*). ROTAL REVÜ VARIETÉ: A Royal Színház fantomja (T). — KAMARA VARIETÉ: Amiről beszélünk (7).