Uj Szó, 1947. február (3. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-20 / 42. szám

6 Uj 1947 februári* SO, cs li törtük 11 ....................... i tt " ............................ //JECOR BULICSOV" a magyar színházi élet legkimagaslóbb eseménye Major Tamás. Hogy készültünk »Jegor Bulicsov« előadására? A Gorkij-dráma ma és belátható időn belül legkimagaslóbb eseménye a magyar főváros kultúréletének. Ez kétségtelenül megállapítható azok után, hogy a Nemzeti Színház minden elismerést megszolgáló együttese egész sor előadással úgyszólván tökéletesen belejátszotta magát a dráma minden pszichológiai és játéktitkába, rejtélyébe. A Nemzeti Színház művészgárdája, élén mesteri rendezőjével, Major Tamással, hatalmas művészi munkát végzett. Rendezés, játék, díszlet minden várakozást felülmúlt. Nem szólva a nagyszerü Somlay Artúrról és a megrendítően erőteljes Ladomerszky Margitról, — alakításukról már volt alkalmunk korábban megemlékezni — a színház együttese olyan játékot adott, amely egyaránt méltó a Nemzeti Színház legszebb hagyományaihoz és Gorkij múlhatatlan nagy zsenialitásához. Váradi Aranka (Bulicsov neje) igen finom, minden részletében kiötvözött; alakítása valóban gorkiji elképzelésű; egy időben részvétét és lenézést keltő alakítása azt az érzést kelti bennünk, amelyet valóban meg kellett testesíteni: az értéktelen, a fölösleges, a meghatóan üres — családi nullát. Mellette a ragyogóan tehetséges, friss és igaz Mészáros Ági, aki Sárájával igen komoly jelét adta kiforrott művészetének, lévén Sára a dráma egyik legszeszélyesebb, legellentétesebb jellemű alakja. Sulyok Mária kitűnően oldotta meg ugyancsak komplikált feladatát: csendes alázatossága tele van titokzatossággal, indulatos ígéretességgel, csendes mosolya, zajtalan járása láthatatlan veszedelmeket sejtet. Kitűnő alakítást adtak Lukács Margit, Ilosvai Katalin, Gobbi Hilda (javassszorty), Görbe János (megszállott), Pásztor János, Kőműves Sándor, Gábor Miklós, Bodnár Jenő, Maklári Zoltán (trombitás), Básthy Lajos. A művészek összjátéka, a cselekmény természetes, zökkenéstelen gördülékenysége, az egyes alakítások elmélyített kidolgozottsága, a kitűnő rendezés és magas színvonalú játékot dicséri. Nem szabad elfeledkeznünk Gábor Andor kitűnő fordításáról, Varga Mátyás hű és nagyszerű físzleteiről, valamint Nagyajtai Teréz korhű jelmezeiről sem, így készültünk... M. E. Arajer Tamás előadásából, amelyet a Magyar Szovjet Művelődési Társaság színházszakosztályának febuár 12-i ülésén tartott. Nagyom sokan mosolyogtak közülünk, amikor Sesukin szovjet színész itt felolvasott előadásából megtudtuk, hogy milyen »rövid« idő ált a szovjet színészek rendelkezésére az előadás előkészítéséhez: egyszer 25 napig próbáltak, aztán Scsukin ismét szabadságra ment, majd utána 25 nap alatt befejezték az előadásra való előkészületeket. A magyar színházaknak ■ nincs elég idejük, hogy alaposabban felkészüljenek az előadásra. Más módon készül az orosz színész, mint ahogy mi készülünk. Nagyon gyakran hallottunk arról, hogy a magyar színészet mellékvágányra futott. Biztos, hogy ieik most került mellékvágányra. Biztos, hogy miként gazdaságilani és politikailag, úgy művészileg is most isszuk meg a levét, a reakciós évtizedeknek. Tudjuk, hogy ha keményen dolgozunk, előre jutunk. Mi a harcot vállaljuk. Az orosz színészekkel való összehasonlítás során meg kell említenem azt a különbséget is, ami a mi színészeink világnézete és az orosz színészek világnézete között van. A színész nálunk ártí volt, ennek az árunak ügyelnie kellett arra, hogy he csökkenjen le az értéke az üzleti alapon álló színigazgatók előtt, ügyelnie kellett arra, hogy Csak olyan szerepeket játsszék, amelyikben egyéni sikere van. Ebből ered azt a »játékstílus«, hogy a rendező nem tud a saját elgondolása szerint rendezni, mert a főszereplő minden körülmények között a saját személyét igyekszik az előtérbe helyezni. Néhány szót a próbamódszerről. Talán a próbamódszer az oka annak, hogy a mi színészeink nem tudnak komponálni, hogy nálunk az úgynevezett asztali próbák hiányzanak. Hiányzanak azok a próbák, amikor a darabot végig együttesen átbeszélik. Ezeken kellene megállapítanunk a stílust, megkeresni mindazokat a drámai fordulópontokat, amelyekkel tele van egy színdarab. Ezekre fel kellene hívnunk a színészek figyelmét. Egyenként kellene foglalkozni minden szeren külső és belső sajátosságaival, hogy a későbbi próbákon összehangolhasuk. Módot és időt kellene adnunk arra, hogy mindenki elmondhassa véleményét és összeegyeztethesse a rendező véleményével. Amikor a »Jegor Buhcsov« próbáit elkezdtük az egyetlen asztali próbá inal (amit mi olvasópróbának nevezőink), láthattuk, hogy bizony hosszú arccal ülnek némely színészek. Egyrészt, mert vékony szerepeket kaptak, másrészt mert olyanokat, amelyek — véleményünk szerint — nem illettek hozzájuk, szóval a főszerep és a mellékszerep kellemetlen kérdései merültek fel. Mi tudjuk, hogy az ilyen kérdések felett már rég eljárt az idő, de a mi színészeink, úgy látszik, még nem tudják. Volt, aki betegségre való hivatkozással visszaadta szerepét, volt, aki felháborodva tiltakozott az ellen, hogy például Bulicsov felesége szerepét játssza. Igazán tehetséges nagy művészek küzdenek ezek ellen az állapotok ellen. Összeszorított foggal küzdenek. És ez a harc, ha eredménnyel jár, lassan meghozza majd a gyümölcsöt... A mi színészeinknek a drámáról való elképzelése — olykor — igen vulgáris. A legtöbb színész általában tudja, hogy egy dráma három részből áll, hogy a felvonások tempói változnak, hogy ennek megfelelően az egyes felvonások tempóit változtatni, gyorsítani kell. Ia ennyi elképzeléssel szembekerülnek egy annyira szövevényes, mondhatnám dialektikus drámai szerkezettel, mint Gorkijé, állnak és nem tudják, mitévők legyenek. De itt kezdődik (vagy kell, hogy kezdődjék) a rendező feladata. Az tudniillik, hogy drámai játékra szorítsa rá a színészeket Az igazi drámai szerkezetnél nincs olyan jelenet, amely felesleges lenne s az igazi rendezőnek a darab belső konstrukcióját kell megkeresnie. A »Jegor Buliesov«-ban nagyszerűen megvan ez a belső konstrukció. Ebben a darabban minden alakot egy sűrűsödő, fejlődő lelkiállapottal kell mozgatnunk, úgyhogy magunk előtt lássuk az alakok jövő kifejlődését is. Mi még nem tartunk ott, hogy ezt a darabot olyan módon tudnánk eljátszani, ahogy Gorkij megírta. De az kétségtelen, hogy már a próbák közben is egy egy centiméterrel előbbre jutottunk, s ez már eredmény. A Gorkij darabjának megjátszásánál a legszigorúbban kellett szem előtt tartanunk, hogy a dráma se nem naturalista, se nem szimbolista. Vannak benne olyan elemek, amelyek »arra engednek következtetni«, hogy szimbolikus darabbal álla n szemben. Első látásra észrevehetjük azonban, hogy ez minden, csak nem szimbólum. Jegor Buliesov beteg és beteg a társadalom, amelyben él. Aki felületesen nézi ezt a betegséget, azt mondja, hogy íme a szimbólum.*De ez nem szimbólum, legfeljebb szimbolikusnak tűnhetik fel. Ez a darab reális, amelyből azonban a közönség talán szimbolikus következetéseket vonhat le magáénak. Ki kellene térni arra a jelenségre, amely a mi színházi előadásainkból majdnem tökéletesen hiányzik: az embereknek egymáshoz való viszonyára a színpadon. Ez a viszony mindenkivel szemben változó, senkihez sem egyforma." Hogy egy szereplő semmiféle darabban nem beszélhet két emberrel egyformán, ezt a szereplőnek meg kell tanulnia, ezt a szereplőnek meg kell értenie, mert enélkül nincs légköre, levegője az egész előadásnak. És enélkül nincs is összjáték. A rendező kötelessége volt kihangsúlyozni a két egymással szemben álló frontot: az egyik oldalon áll Bolicsov, mellette Graftra és Sura és vele szemben állnak a »többiek«, azaz akik az egész korhadt fémláíkapitalista orosz társadalmat képviselik. De a »többiek« egymás között is szemben állnak egymással. Tehát a rendezőnek itt volt a legnehezebb dolga, hogy ezeket a finom összefüggéseket teljesen és tökéletesen kihozza. Még egy nagyon finom drámai sajátosságra szeretném felhívni a figyelmüket, egy sajátosságra, mely a darab előadását a leg,aktuális,vlk,a emberi állatkertet atyjuk rangunk előtt. A néző már t.^lXb “Ogy hol az igazság, hogy miről Vn. §z °* szont fenn a színpadon ^incs ember, aki még csak sejtené is, hogy, mit hoz a legközelebbi áraf v,a’a‘£' drámaibb valami, mint a dart az a részlete, amikor azt 1 íév. J ruk, hogy a kapitalisták örülnek a forradalom közeledésének.^ azt mondják* hoary eljön a »mi időnk«. Szaladg^Ä» nak, mint a hangyák, nem tudják,hol élnek, mit akarnak és örvendeznek azon, hogy most jön el a& idejük. Ez a darab minden, csak nem propagandadarab. A propagandának, egyetlen egy mondatát nem halljuk, benne. Éppen azért a színészeknek, úgy kell megjátszaniok szerepüket, hogy amikor lemegy a függöny, a közönség azon csodálkozzék: mi lesz ezután, mi történik a szereplőkkel? Ezekre és ilyen belső összefüggésekre akartam felhívni az Önök figyelmét. Ha előadásunkkal elértük, hogy nemcsak a színész, hanem a közönség is megtanulta. Hogyan kéne ezt a drámát nézni, akkor azt mondhatjuk, hogy munkánk eredményes volt. És remélhetjük, hogy a legközelebbi Gorkij bemutatóról már nagyobb eredményről számolhatunk be. Gazdasági válság fenyegeti Észak-Amerikát A háború mélyreható változásokat okozott az Amerikai Egyesült Államok közgazdaságában. Félbeszakította a kapitalista közgazdaság ciklikus fejlődését, amelynek során az ipar felélénkülése váltakozik a válsággal és az utána következő depresszióval. A termelt javak csaknem valamennyi fajtája iránt megnyilvánult óriási háborús kereslet következtében, az USA ipari termelése 1943 végén több mint kétszeresen túlhaladta a háború előtti színvonalat. Állami költségen nagyon sok iparvállalatot építettek, amelyeket igen alacsony bérösszegért magánvállalkozók használatába adtak át. A kapitalista szövetkezések jövedelme óriási összegekre rúgott. A gazdasági fejlődésnek ez a rendkívül magas színvonala egy kapitalista országban csakis a háború alatt maradhatott meg. A haditermelésből a béketermelésre való áttérés következtében a piac elkerülhetetlenül összeszűkült a termelés hanyatlott, számos vállalatot be kellett csukni. 1945 folyamán az USA ipari termelése átlagosan 35—40 százalékkal csökkent az 1945 januári-februári színvonalhoz viszonyítva. A termelés hanyatlása következtében az északamerikai munkanélküliek száma hivatalos adatok szerint meghaladta a hárommilliót. A nagypolgárság nemcsak meg akarja tartani, hanem növelni szeretné jövedelmének a háború alatt elért színvonalát és ezért arra törekszik, hogy a dolgozó tömegekre hárítsa át a béketermelésre való áttérés költségeit Evégett, csökkentették a munkabéreket is. Ugyanakkor jelentős mértékben emelték a használati cikkek árát. Ez azt eredményezte, hogy a reálraunkabér 1946 őszén körülbelül 60 százalékkal volt kevesebb, mint 1945-ben. Számos jel arra vall, hogy Amerikában új gazdasági válság fenyeget. Miután 1946-ban megszüntették az állami árellenőrzést, 1946 második felében átlagosan 25 százalékkal emelkedtek a nagybani árak. Az élelmicikkek ára 42 százalékkal, a textilárak 21 százalékkal, a fémkészítmények árai 18, a vegyiszerek árai 28 százalékkal emelkedtek. Az áremelkedés csak a monopóliumokat gazdagítja, de a lakosság, szám és tömegeinek reál munkabérét és vásárlóképességét erősen csökkenti. Az áremelkedési irányzattal kapcsolatban igen sokan óriási árukészleteket, halmoznak fel, avégett, hogy még nagyobb nyereségre tegyenek szert. A munkaügyi minisztérium adatai szerint 1947 elején az USA raktáraiban körülbelül 34 milliárd dollár értékű óriási árukészleteket, halmoztak fel. Viszont a munkabércsökkenés és a dolgozók megtakarított pénztartalékainak, kimerülteé se következtében a vásárlóképesség, okvetlen gyengülni fog. A kapitalista termelési rendszerben a gazdasági, »időjárás«. legérzékenyebb barométere az értékpapírok, mindenekelőtt, pedig a részvé* nyek árfolyamának alakulása. Nem* alaptalan az a feltevés, hogy a részvények árfolyamának most tapasztalható csökkenése a konjunktúra várható rossza* bodásáról és a közelgő válságról tanúskodik. Az amerikai sajtóban egyre gyakrabban jelennek meg olyan cikkek, amelyekben a szerzők a jövőt illetőleg aggodalmuknak adnak kifejezést. Számos amerikai közgazdász »1947 valamelyik hónapjára« várja a gazdasági fordulatot. Az amerikai gazdasági élet — írja a »Yorkshire Post« című angol lap — olyan helyzetben van, mint az ideges ember, aki tudja, hogy nemsokára cserbenhagyja az ereje, de teljesen képtelen, hogy bármit is cselekedjék a fenyegető veszély elhárítása céljából. A tények nem igazolják számos amerikai újság és folyóirat korábbi jóslatait, amelyek szerint a háború után a termelés átmeneti hanyatlása ellenére is sokáig tartó gazdasági fellendülés várható az Egyesült Államokban. F. BISZTROV egyetemi tanár cikkéből. Keresem férjemet dr. Szerdahelyi József épitkezési anyag kereskedőt. (Született: ISSJ-ben, Budapesten; anyja neve: Pápa Ilona.) Eltűnt 1#15-ben Németországból hazajüret. Aki tud róla, értesítse dr. Szerdahelyi Józsefnél, Budapest, üllői út 44. II. 2.