Uj Szó, 1947. május (3. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-01 / 98. szám

Éljen május elseje, a dolgozók harcos erőinek szemléje! ÁRA HE­LM KÉPES MELLÉKLETTEL JETT a világbéke ^ III. évfolyam 98. (615.) az. . . I______ 1947 május 1. CSÜTÖRTÖK A SZOVJET HADSEREG LAPJA MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGA SZÁMÁRA 1947 MÁJUS 1 A Szovjetunióban május elsején az egész nép ünnepel. A fővárosokban mil­liós tömegek, a városokban és ipartele­peken egyaránt, felnőttek és fiatalok, férfiak és nők, minden faluban, még a legtávolabb esőben is mindenki ünnepi díszben felvonul, kivonul az utcákra és parkokba... ünnepel. Minden szovjet köztársaság, a nagy Szovjetunió mind­egyik népe, e népeknek minden rétege: a munkásság, a parasztság, az értelmi­ség, ünnepel a munkának e nagy ünne­pén. Ünnepük az elért nagy eredményeket. Tudják, hogy ezek újabb eredmények­nek és vívmányoknak a kiinduló pont­jai. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága felhívásának minden egyes jelszaváról minden szov­jet polgár tudja, hogy épp úgy valóra válik, mint ahogyan tetté lettek a múlt­­évi, az azelőtti május elseje és május elsejék bolsevik jelszavai. Mert a bolse­vik vezetés tudatában van annak, hogy nincsen olyan erődítmény, amely ne volna bevehető és mert maga a szovjet nép és minden szerve 29 év alatt megtanulta azt is, hogyan kell ez, hogyan lehet minden erődít­­­m­ényt — lássék még oly bevehetet­lennek is — meghódítani. Megtanulta és végrehajtotta háborúban és béké­ben. Május elseje azért is nagy öröm­­ünnep a Szovjetunióban, mert minden­kinek van miért örülnie és ünnepelnie és mert — bármint mesterkedjenek is a szov­jet nép ellenségei — a szovjet nép nyugodtan és derűlátóan nézhet a jövőbe. A Szovjetunióban a május elsejei jel­szavak a munkásokat, parasztokat és a szovjet értelmiséget arra hívják fel, hogy teljesítsék és teljesítsék túl a há­ború utáni ötéves tervet, hogy újabb nagy lendületet adjanak a népgazdaság és a szovjet nép anyagi jóléte és kultú­rája további emelkedésének. A szovjet nép tudja, hogy ezek a jelszavak saját kívánságait fejezik ki, hogy azoknak végrehajtása saját érdekében történik és hogy ezért minden szovjet polgár: a Szovjetunió fegyveres erőinek tagjai, az ipar munkásai, a szovjet földek dolgo­zói, a szovjet közlekedés, a szovjet ke­reskedelem munkásai, a tudomány, az irodalom és művészet munkásai, a Taní­tók és tanítónők, a szakszervezetek, férfiak és nők, kommunisták és párton­­kívüliek a maguk helyén maradéktalanul teljesítik kötelességüket. A szovjet nép persze tudja azt is, hogy mi van körülötte, a szovjet orszá­gon kívül. Vannak a fasizmus járma alól felszabadított népek, amelyek sza­badságukat legelsősorban a Szovjet Had­seregnek köszönhetik. A szovjet nép nem feledkezik meg róluk, most a felsza­badulás után sem. A szovjet nép május elsejei jelszavai között olvassuk: »Éljenek a fasizmus elnyomása alól felszabadult népek, a­mely­ek­ szilár­dan a demokratikus fejlődés útjára léptek!« És hogy ezek a népek számíthatnak a Szovjetunió további támogatására, ezt igazolja a mindennapi gyakorlaton kí­vül ez a május elsejei jelszó is a Szov­jetunió Kommunista (bolsevik) Pártja központi bizottságának jelszavai között: »Éljen a Szovjetunió, a népek békéjé­nek és biztonságának, szabadságának és függetlenségének biztos támaszain A szovjet nép azonban azt is tudja és igen gondosan mérlegeli, hogy mi törté­nik szomszédságában és a távolabbi or­szágokban is, ismeri őszinte, önzetlen barátait és ismeri azokat, akik barátságról csak beszélnek, de belsejükben ez van, híveiknek ezt suttogják, sőt itt-ott a sajtóban is ezt írják: »Mit tegyünk? Beszélnünk kell a Szovjetunióval való barátságról, mert a Szovjetuniónak valóban nagy a nemzet­közi súlya, ráadásul még szomszédunk is és ezzel a nemzetközi adottsággal számolnunk kell. Nincs más út, ezt kell tennünk, akár kedvvel, akár nem.« A szovjet, nép természetesen ennek a »ba­rátságnak« is pontosan megméri a sú­lyát. A szovjet nép igen jól ismeri ellen­ségeit is. Tudja azt, , amit mondanak és azt is, amire törekszenek, de amihez nagy sza­vaik elenére nincs elég erejük. A ma­gyar közmondás­ is tanítja: »Kettőn áll a vásár«. Sok mindent akarnának a Szovjetunió elemnségei, de ez nemcsak tőlük függ. Ellenben kétségtelen, hogy a Szovjetunió politikai, gazdasági, kultu­rális és katonai hatalma a háború be­fejezése óta is napról napra nő és sza­porodnak külföldi igazi barátai is. Ezt senkinek megakadályozni nincsen mód­jában, mert a világ népei látják, mi történik a földteke ama egyhatodán, amelyen a szovjet nép építi az új világot, mi történik azokban az országokban, amelyek a népi demokrácia útjára léptek és élvezhetik a nagy Szovjet­unió teljes támogatását, — és mi tör­­ténik azokban az országokban, ahol — nem éppen válogatós eszközökkel — konzerválni szeretnék a régi vilá­got, vagy legalább is megállítani az eddig elért fejlődést. Ezen a téren — bizonyos körök aka­rata ellenére — igen jó iskolának bizo­nyultak a nemzetközi értekezletek is, többek között a napokban befejeződött moszkvai konferencia. Bizonyos körök — itt Magyarországon is — a konferencia sikertelenségéről, »teljes kudarcáról« és ehhez hasonlóról írnak és beszélnek. Rendszerint ugyan­azok a körök, amelyek a moszkvai ér­tekezlet sikertelenségét óhajtották és erejük szerint az eredménytelenség érdekében működtek is. Nyilvánvaló pél­dául, hogy a trumani »új politika« -­­mint egy amerikai újságíró meg­jegyezte — már a konferencia harmadik napjától kezdve lényegesen befolyásolta a tárgyalásokat, magától értetődően nem az együttműködés szellemében, ha­nem ellenkező irányban. Nyilvánvaló az is, hogy akik ezt a politikát Magyar­­országon népszerűsítik, félreérthetetlenül a népek együttműködése ellen cselek­szenek. A moszkvai konferencia sokkal komo­lyabb eredményeket hozhatott volna, ha egyes delegációk nem törekedtek volna a két év előtt közös megegyezéssel meg­oldott kérdések újra való felvetésére és az ezekről már közösen meghozott hatá­rozatoknak a felbontására. Mégis csa­lódnak azok, akik a moszkvai konferen­cia sikertelenségéről harangoznak. Nem­csak azért, mert a moszkvai konferen­cián a lehető legbonyolultabb kérdések voltak napirenden és több fontos kér­désben, igenis, történt megegyezés. A Szovjetunió külügyminisztere így érté­kelhette a konferenciát: »Munkánk még nincs befejezve, de azért nem kis munkát végeztünk. Reméljük, hogy a Moszkvában vég­zett munka hozzájárni ügyünk to­vábbi sikeréhez és ahhoz, hogy vala­mennyi, még nem rendezett kérdés­ben megegyezésre jussunk.« A szovjet kormány lapjának, az In­­vesztijának igaza van, amikor leszögezi: »Lehetséges, hogy akik most a moszkvai értekezlet »sikertelenségéről« beszélnek, más titkos reményeket fűztek ehhez az értekezlethez, amelyeknek semmi közük sincs az európai kérdéseknek az együtt­működés szellemében való rendezéséhez. Ebben az esetben reményeik szétfosztá­­sáról beszélhetnének, nem pedig a moszkvai értekezlet »sikertelenségéről .« Van a moszkvai konferenciának, külö­nösen a megelőző nemzetközi értekezle­tek után és az »új amerikai politika« következtében még egy olyan következ­ménye, amelyet a béke és a szabadság ellenségei joggal nevezhetnek sikertelen­ségnek, de amelyet a béke és a szabad­ság harcosai kifejezett sikerként érté­­kelhetnek: a világ népei még jobban megtanul­ták, melyik az a nagyhatalom, ame­lyik határozottan és ingadozás nél­kül és következetesen a tartós békéért és a népek baráti együtt­működéséért harcolt. A világ népei a moszkvai konferenc

Next