Uj Szó, 1947. május (3. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-01 / 98. szám
Éljen május elseje, a dolgozók harcos erőinek szemléje! ÁRA HELM KÉPES MELLÉKLETTEL JETT a világbéke ^ III. évfolyam 98. (615.) az. . . I______ 1947 május 1. CSÜTÖRTÖK A SZOVJET HADSEREG LAPJA MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGA SZÁMÁRA 1947 MÁJUS 1 A Szovjetunióban május elsején az egész nép ünnepel. A fővárosokban milliós tömegek, a városokban és ipartelepeken egyaránt, felnőttek és fiatalok, férfiak és nők, minden faluban, még a legtávolabb esőben is mindenki ünnepi díszben felvonul, kivonul az utcákra és parkokba... ünnepel. Minden szovjet köztársaság, a nagy Szovjetunió mindegyik népe, e népeknek minden rétege: a munkásság, a parasztság, az értelmiség, ünnepel a munkának e nagy ünnepén. Ünnepük az elért nagy eredményeket. Tudják, hogy ezek újabb eredményeknek és vívmányoknak a kiinduló pontjai. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága felhívásának minden egyes jelszaváról minden szovjet polgár tudja, hogy épp úgy valóra válik, mint ahogyan tetté lettek a múltévi, az azelőtti május elseje és május elsejék bolsevik jelszavai. Mert a bolsevik vezetés tudatában van annak, hogy nincsen olyan erődítmény, amely ne volna bevehető és mert maga a szovjet nép és minden szerve 29 év alatt megtanulta azt is, hogyan kell ez, hogyan lehet minden erődítményt — lássék még oly bevehetetlennek is — meghódítani. Megtanulta és végrehajtotta háborúban és békében. Május elseje azért is nagy örömünnep a Szovjetunióban, mert mindenkinek van miért örülnie és ünnepelnie és mert — bármint mesterkedjenek is a szovjet nép ellenségei — a szovjet nép nyugodtan és derűlátóan nézhet a jövőbe. A Szovjetunióban a május elsejei jelszavak a munkásokat, parasztokat és a szovjet értelmiséget arra hívják fel, hogy teljesítsék és teljesítsék túl a háború utáni ötéves tervet, hogy újabb nagy lendületet adjanak a népgazdaság és a szovjet nép anyagi jóléte és kultúrája további emelkedésének. A szovjet nép tudja, hogy ezek a jelszavak saját kívánságait fejezik ki, hogy azoknak végrehajtása saját érdekében történik és hogy ezért minden szovjet polgár: a Szovjetunió fegyveres erőinek tagjai, az ipar munkásai, a szovjet földek dolgozói, a szovjet közlekedés, a szovjet kereskedelem munkásai, a tudomány, az irodalom és művészet munkásai, a Tanítók és tanítónők, a szakszervezetek, férfiak és nők, kommunisták és pártonkívüliek a maguk helyén maradéktalanul teljesítik kötelességüket. A szovjet nép persze tudja azt is, hogy mi van körülötte, a szovjet országon kívül. Vannak a fasizmus járma alól felszabadított népek, amelyek szabadságukat legelsősorban a Szovjet Hadseregnek köszönhetik. A szovjet nép nem feledkezik meg róluk, most a felszabadulás után sem. A szovjet nép május elsejei jelszavai között olvassuk: »Éljenek a fasizmus elnyomása alól felszabadult népek, amelyek szilárdan a demokratikus fejlődés útjára léptek!« És hogy ezek a népek számíthatnak a Szovjetunió további támogatására, ezt igazolja a mindennapi gyakorlaton kívül ez a május elsejei jelszó is a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja központi bizottságának jelszavai között: »Éljen a Szovjetunió, a népek békéjének és biztonságának, szabadságának és függetlenségének biztos támaszain A szovjet nép azonban azt is tudja és igen gondosan mérlegeli, hogy mi történik szomszédságában és a távolabbi országokban is, ismeri őszinte, önzetlen barátait és ismeri azokat, akik barátságról csak beszélnek, de belsejükben ez van, híveiknek ezt suttogják, sőt itt-ott a sajtóban is ezt írják: »Mit tegyünk? Beszélnünk kell a Szovjetunióval való barátságról, mert a Szovjetuniónak valóban nagy a nemzetközi súlya, ráadásul még szomszédunk is és ezzel a nemzetközi adottsággal számolnunk kell. Nincs más út, ezt kell tennünk, akár kedvvel, akár nem.« A szovjet, nép természetesen ennek a »barátságnak« is pontosan megméri a súlyát. A szovjet nép igen jól ismeri ellenségeit is. Tudja azt, , amit mondanak és azt is, amire törekszenek, de amihez nagy szavaik elenére nincs elég erejük. A magyar közmondás is tanítja: »Kettőn áll a vásár«. Sok mindent akarnának a Szovjetunió elemnségei, de ez nemcsak tőlük függ. Ellenben kétségtelen, hogy a Szovjetunió politikai, gazdasági, kulturális és katonai hatalma a háború befejezése óta is napról napra nő és szaporodnak külföldi igazi barátai is. Ezt senkinek megakadályozni nincsen módjában, mert a világ népei látják, mi történik a földteke ama egyhatodán, amelyen a szovjet nép építi az új világot, mi történik azokban az országokban, amelyek a népi demokrácia útjára léptek és élvezhetik a nagy Szovjetunió teljes támogatását, — és mi történik azokban az országokban, ahol — nem éppen válogatós eszközökkel — konzerválni szeretnék a régi világot, vagy legalább is megállítani az eddig elért fejlődést. Ezen a téren — bizonyos körök akarata ellenére — igen jó iskolának bizonyultak a nemzetközi értekezletek is, többek között a napokban befejeződött moszkvai konferencia. Bizonyos körök — itt Magyarországon is — a konferencia sikertelenségéről, »teljes kudarcáról« és ehhez hasonlóról írnak és beszélnek. Rendszerint ugyanazok a körök, amelyek a moszkvai értekezlet sikertelenségét óhajtották és erejük szerint az eredménytelenség érdekében működtek is. Nyilvánvaló például, hogy a trumani »új politika« -mint egy amerikai újságíró megjegyezte — már a konferencia harmadik napjától kezdve lényegesen befolyásolta a tárgyalásokat, magától értetődően nem az együttműködés szellemében, hanem ellenkező irányban. Nyilvánvaló az is, hogy akik ezt a politikát Magyarországon népszerűsítik, félreérthetetlenül a népek együttműködése ellen cselekszenek. A moszkvai konferencia sokkal komolyabb eredményeket hozhatott volna, ha egyes delegációk nem törekedtek volna a két év előtt közös megegyezéssel megoldott kérdések újra való felvetésére és az ezekről már közösen meghozott határozatoknak a felbontására. Mégis csalódnak azok, akik a moszkvai konferencia sikertelenségéről harangoznak. Nemcsak azért, mert a moszkvai konferencián a lehető legbonyolultabb kérdések voltak napirenden és több fontos kérdésben, igenis, történt megegyezés. A Szovjetunió külügyminisztere így értékelhette a konferenciát: »Munkánk még nincs befejezve, de azért nem kis munkát végeztünk. Reméljük, hogy a Moszkvában végzett munka hozzájárni ügyünk további sikeréhez és ahhoz, hogy valamennyi, még nem rendezett kérdésben megegyezésre jussunk.« A szovjet kormány lapjának, az Invesztijának igaza van, amikor leszögezi: »Lehetséges, hogy akik most a moszkvai értekezlet »sikertelenségéről« beszélnek, más titkos reményeket fűztek ehhez az értekezlethez, amelyeknek semmi közük sincs az európai kérdéseknek az együttműködés szellemében való rendezéséhez. Ebben az esetben reményeik szétfosztásáról beszélhetnének, nem pedig a moszkvai értekezlet »sikertelenségéről .« Van a moszkvai konferenciának, különösen a megelőző nemzetközi értekezletek után és az »új amerikai politika« következtében még egy olyan következménye, amelyet a béke és a szabadság ellenségei joggal nevezhetnek sikertelenségnek, de amelyet a béke és a szabadság harcosai kifejezett sikerként értékelhetnek: a világ népei még jobban megtanulták, melyik az a nagyhatalom, amelyik határozottan és ingadozás nélkül és következetesen a tartós békéért és a népek baráti együttműködéséért harcolt. A világ népei a moszkvai konferenc