Uj Szó, 1947. május (3. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-28 / 118. szám
«SA 20 m it* Hl. évfolyam 118. (635.)& 1 947 MÁJUS 28. SZERDA to amerikai közvélemény Iramon tervei ellen Erről a kérdésről a skresitijai eimsi szovjet lap a következőket írja: Az Eszywíta Államok eleinte hadászati ás ideológiai okokkal magyarázták a Görögországnak és Törökországnak nyújtott segélyt. Újabban Amerika az újjáépítés támogatásával hozza összefüggésbe közelkeleti segélyakcióját és megemlíti azt is, hogy Középeurópa számára szintén segélyre volna szükség. Az amerikai kűvelemény jelentős réssé — folytatja az In vesztita — «Heus! Train as külpolitikáját, ami a kongreaaumi tagok beszédeiből is kitűnik. Ezek a kongresszusi szónokok az Egyesült Nemzetek Szervezetének gyengítését látják a közelkeleti segélyakcióban és nem titkolják véleményüket, hogy Európa, a Közelkelet és Távolkelet újjáépítésének amerikai terve, politikai elgondolások álcázására szolgál Aeheson egyik legutóbbi beszéde világította meg legalaposabban az amerikai politika hátterét. Az amerikai politikus követelte, állítsák az Egyesült Államok erőforrásait a kormány külpolitikai terveinek szolgálatába. Ez azt jelenti, — fejezi be az Izvesztija — hogy a gazdag Amerika terjeszkedésre szeretné felhasználni a fasiszta megszállás következtében legyengült államok gazdasági nehézségeit. A súrlódásmentes nemzetközi együttműködést azonban csak a kis- és nagy nemzetek egyenrangúságán alapuló politika valósíthatja meg. Az Izvesztija második vezércikkében Anthony Eden alsóházi beszédét bírálja A lap hosszú kommentárt fűz a konzervatív államférfinak a távolkeleti helyzettel kapcsolatos megállapításaihoz. A nyugati hatalmak — írja az Izvesztija — nem az új, demokratikus eszmék szellemében akarják Japánt átalakítani, hanem tőkés elveiknek megfelelően arra törekednek, hogy megsemmisítsék e régi, veszélyes ipari versenytársukat és megszerezzék maguknak a távolkelet értékes piacait. Eden megfeledkezett beszédében arról, — írja az Izvesztija — hogy Ázsia, Európa és Amerika népei nem üzleti haszon kedvéért bocsátkoztak háborúba, sem a nagyvállalatok nyereségének fokozása céljából, hanem azért, hogy a fasizmus teljes felszámolásával biztosítsák a tartós békét a világ számára. Tito Jugoszláviája A SZOVJET HADSEREG LAPJA MAGYARORSZÁG LAKOSSÁGA SZÁMÁRA A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete a halálbüntetés megszüntetéséről A történelmi jelentőségű győzelem, amelyet a szovjet nép aratott az ellenség fölött, nem csupán a szovjet állam megnövekedett hatalmát mutatta meg, hanem a Szovjetunió egész lakosságának teljes odaadását a szovjet haza és a szovjet kormány iránt. Ugyanakkor pedig a nemzetközi helyzet a Németország és Japán kapitulációja óta eltelt időszakban azt mutatja, hogy a béke ügye hosszabb időre biztosítottnak látszik, annak ellenére, hogy egyes agresszív elemek háború provokálására tesznek durva kísérleteket-Tekintettel a fenti körülményekre, egyben pedig eleget téve a munkikások és alkalmazottak szakszervezetei, valamint egyéb tekintélyes szervezetek óhajának, amelyek széles társadalmi körök véleményét juttatják kifejezésre: a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége azon a véleményen van, hogy halálbüntetés alkalmazása béke idején többé nem szükséges. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége elrendeli: 1. Megszüntetni béke idején a halálbüntetést, amelyet a Szovjetunióban érvényben lévő törvények alapján megjelölt bűntettek megtorlásaként alkalmaztak. 2. Az olyan bűntettek elkövetéséért, amelyekért az érvényben lévő törvények értelmében halálbüntetés jár, béke idején 25 évi javító munkatáborba való elzárás alkalmazandó. 3- Olyan halálbüntetések esetében, amelyeket jelen rendelet kiadásáig nem hajtottak végre, a halálbüntetést a felsőbbfokú bíróságok a jelen rendelet 2. pontjában megjelölt büntetésre tartoznak átváltoztatni. N. SVERNIK a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke A. GORKIN a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára Moszkva, Kreml, 1947 május 26-án. NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK ———— — — A francia kormány titkos tárgyalásai a francia területen tartózkodó amerikai csapatok kivonásáról A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Finnországban Amerikai csapatok francia területen Londonból jelenti a TASS. Az itteni újságírókörökben makacsul tartja magát az a hír, hogy a francia kormány jelenleg titkos tárgyalásokat folytat egy Párizsban időző amerikai küldöttséggel. A tárgyalások célja állítólag az amerikai csapatok francia területről való eltávolításának kérdése. Jólértesült újságírók véleménye szerint francia társadalmi és politikai körök már 1946 végén követelték mind a Franciaország, mind a tengerentúli birtokok területén tartózkodó amerikai csapatok kivonását-Ez akkor történt, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetében a külföldön tartózkodó szövetséges csapatok kérdését tárgyalták. Az amerikaiak azonban csak ez év áprilisában voltak hajlandók hozzájárulni a tárgyalások megkezdéséihez. Beavatott helyen úgy tudják, hogy az USA hajlandó kivonni Franciaország területén tartózkodó csapatainak maradványait, de követeli, hogy adják meg az átvonulási jogot, az amerikai csapatoknak Franciaország területén, hogy könnyebben érintkezhessenek Németország amerikai megszállási övezetével, Newyorkból ,jelenti a TASS. A United Press washingtoni tudósítója közli, hogy Capper köztársaságpárti szenátor, a szenátus mezőgazdasági és erdőgazdasági bizottságának elnöke, a cansasi Topeca városában tartott rádióbeszéde során kijelentette, hogy ezt úgynevezett»Trumtan-elv« a legközelebbi két-három év alatt tízmilliárd dollárjába fog kerülni Amerika népének, nem számítva az ázsiai költségeket. Capper szerint a kongresszust kényszeríteni fogják e program támogatására, ameddig az Ezzel az ürüggyel az USA amerikai tengerészeti és légi támaszpontokat akar fenntartani Marseilleben, amely középúton fekszik az Azoriszigetek és Németország között-Úgy tudják, hogy az amerikai delegáció a tárgyalások során mindenáron igyekszik kerülni a tengerentúli - francia birtokokon létesített ameriki amerikai nép egyáltalán képes lesz teljesíteni. Capper rámutatott arra, hogy ez a program súlyos adóterhek kivetését és dollárinflációt von maga után. Az USA és Franco Spanyolország Newyorkból jelenti a TASS. A »United Press« közli, hogy Colbertson, az USA új madridi ügyvivője egy spanyol hajón megérkezett Spanyolországba. (Folytatása a 8. oldalon) kai bázisok helyőrségének kivonásának kérdését. Úgy hírlik, a franciák követelik az amerikai csapatok teljes kivonását valamennyi francia területről és tiltakoznak az ellen, hogy Franciaország területén továbbra is bázisokat tartsanak fenn az amerikaiak. Megjegyzik azonban, hogy a francia delegáció egyes tagjai hajlandók engedményeket tenni, tekintettel a tervbevett amerikai pénzügyi segítségre. Amerikai szenátor a Truman-elv ellen