Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-01 / 99. szám, hétfő

MÁJUS L ujáa A régi iskolaépületben vasta­gon szállt a pipafüst. Régi elvtár­társak jöttek össze, hogy fáradt tagjaikat a szűk padokba kény­szerítve, fölelevenítsék a multat. S a miutt ott tükröződött ráncok­tól barázdált arcukon, szenvedé­sektől megkínzott szemükben. A robot és a szenvedés. Évtizedek küzdelme törte meg testük ere­jét, meg, de elméjüket nem törhette az ma is frissen tér vissza egy letűnt és elmúlt világba, amely ellen minden erejükkel harcoltak és harcolni fognak, amíg élnek. Darabosan formálód­nak a mondatok, ám a szavak sú­lyosak, mint öklük, amely az össze-vissza faragott gyermek­padokon nyugszik. A harmincas években az egész Európát megrázó gazdasági vál­ság Csehszlovákiában tetőpontja felé közelgett. 1930 nyarán na­gyon rossz termés volt. Tavaszra elfogyott a kenyér. Gúta, Szimő és Kamocsa környékén kétségbe­ejtő volt a nyomor és munka se­hol sem kínálkozott. 1931 május elseje előtt többszáz főnyi tö­meg indult meg Táncos elvtárs vezetésével a községházára, hogy munkát és kenyeret követelje­nek. Az emberek arcán elszánt­ság tükröződött, vállukon ásót és kapát vittek. A községháza bejáratánál nyolc csendőr állt velük szembe, szorosan elzárva a kapuit. Feltűzött szuronnyal, pus­kájukat maguk elé tartva várták a tömeg közeledtét. A hangulat fenyegető volt. Gútán a Párt eb­ben az időben igen erős volt és tizenhatan benne voltak a köz­ségtanácsban is. A választásokon teljes 50 százalékot kaptak a szo­ciáldemokratákkal együtt. Hosszú alkudozás után a csend­őrök megengedték, hogy egy né­gyes küldöttség bemenjen a köz­ségházára Madari bíró elé. A küldöttség kijelentette, hogy munkát és kenyeret akar, de azonnal. Madari László, a bíró, meghökkenésében ígért is vala­mit, amit aztán később nem vál­tott be. Amikor a küldöttség be­ment a bíróhoz, a csendőrök vér­szemet kaptak és elkezdték erő­szakkal szétkergetni az embere­ket. Puskatus jutott mindenki­nek. Az éhínség egyre jobban ter­jedt és a Párt képviselői a köz­ségtanácsb­an azt ajánlották, hogy a község pénztárából azt az öt­venezer koronát, amely még a polgári iskola építéséhez kellett volna, adják ki az éhező munká­soknak. A pénzből állítsanak fel népkonyhát, tekintettel arra, hogy az iskolát­­ építő Leimdörfer­cég, no meg a főjegyző úr is ép eleget kerestek. A községtanácsban a kérdés fölött élénk vita indult meg. Az egyik kommunista képviselő tag, Horváth Mihály behívta a né­pet az utcáról az ülésre, hadd lássák az emberek, ki a barátjuk és ki az ellenségük. Az igazi de­mokráciát­ akarták kiharcolni maguknak. Ezért Horváthot csendőrség el akarta vinni, de a a tömeg nem engedte. A nyomor nem enyhült, Gutát egyre jobban összezsugorította az éhség, így jött el lassan a május elseje. 1931 május 1. A Párt alapos politikai munkával szervezte a tömegeket. Gúta, Szimő, Kamocsa népe hetek óta lázban élt és kész terveket dol­goztak ki, milyen legyen a közös gútai nagy manifesztáció. Kilenc órakor megkezdődött a felvonu­lás. Gúta soha ilyen tömeget még nem látott. A dolgozók szemében ott égett a vágy, megmutatjuk erőnket és követeljük mindan­­­nyiunk számára a megélhetést biztosító tisztességes emberi munkát, a szabad és nyugodt éle­tet. A rendezők idegesen futkos­tak. A komszomolisták feh­ér in­geikben kerékpáron járták a fa­lut. Utasításokat adtak, szervez­ték a felvonulást. Várták a szi­mőieket és a kamocsaiakat. De a szimőiek és a kamocsa­iak nem jöt­tek. Kerékpáros futárt küldtek elé­jük. A futárok kiértek a hídhoz , és szemük elé tárult a helyzetet világosan megmagyarázó kép. A csendőrök elzárták a hidat. szimői és kamocsai tömegek vö­­­rös zászlóikkal, feldíszített ke­rékpárjaikkal és kocsikkal ta­nácstalanul álltak a híd előtt és fenyegették a csendőröket. A ke­rékpáros futárok visszatértek a fa­luba és jelentették a pártvezető­ségnek, hogy miért nem jönnek a szinőiek és a kamocsaiak. A templomtér felé özönlő tömeg ekkor megfordult, kiáltások hangzottak el: „Menjünk a test­vérek elé!" Meg is indultak. Gyorsan tették meg a hosszú utat és az e­ Sőrsök megérkeztek a hídhoz. Amikor a sarimiliek és a kamocsaiak meglátták, hogy Gúta eléjük siet, hatalmas „hur­rá""kiáltással nekirohantak a hídnak, elsöpörték helyéről a csendőrkordont, egyesültek a gútai elvtársakkal és ölelkezve, az Internacionálét énekelve vo­nultak be Gútára. Ekkorra már a­ környező leány és fiúiskolákban száhatvan csend­őr volt elbújtatva. A templomtér feketéllett a tömegektől, amikor délután három órakor Táncos megnyitotta az ülést. Az 1931-es május elseje ünnepi szónoka Weiss Vilmos elvtárs volt, akit a tömeg nagyon jól ismert, Major elvtárssal együtt sokat járták ezt a vidéket. A szónoki emelvény előtt ott pöffeszkedett Soltész Pál, aki a rendőri hatalmat kép­viselte. Idegesen fészkelődött a helyén Weiss elvtárs beszéde alatt, aki a tömeget egységes harcra szólította fel a burzsoá reakciós, népellenes politika el­len. De azért ezt a beszédet vé­gigvárta. Hanem amikor két szi­mői kisfiú ugrott az emelvényre, hogy forradalmi verseket kezd­jen szavalni, elfogyott a türelme és parancsot adott a csendőrök­nek, hogy oszlassák szét a töme­get. Azonban a tömeg oly nagy volt — a téren mintegy tizenöt­ezer ember lehetett együtt —, hogy nehezen ment az oszlás. Kü­lönösen a szimőiek voltak begyé­ben Soltésznak a csendőrkordon áttörése miatt és őket különválasztani­ megpróbálta Ahogy a csendőrök szorítani kezdték a tömeget, az gyűrűt formált az egymásnak hátat fordító csend­őroszlopok köré. A tömeg másik része ezalatt Szimő és Kamocsa népét kísérte vissza a hídhoz, hogy semmi bán­tódásuk ne essék. A gyűrűbe szorított csendőrök megdühödtek és elkezdték püfölni a tömeget. A gútaiak nem maradtak adósak a válasszal és nemsokára kőzápor zúdult a csendőrökre. Sok letar­tóztatás történt, de nagyobb baj a nap folyamán nem esett. * * • A májtus után azonban a hely­zet nem hogy javult volna, ha­nem még rosszabbor­ ". Az évek egyre szomorúbbak lettek és a földmunkás­ok napszáma négy korona ötvenre csökkent. Egy­mést követték a sztrájkok és más megmozdulások­­nak csatornaásást Szükségmunká­rendeltek el, amelynél napi öt korona bért l­e­­hetett elérni. De a munkanélküli­ség így is igen nagy volt és ké­sőbb már a különböző szükség­munkákért nem is adtak fizetést, hanem csak egy hétre szóló tíz­koronás élelmiszerblokkokat. Tíz korona,­­ el tudjátok képzelni, mily kevés volt ez. Akkortájban egy kiló kenyér ára kettő ötven volt, egy kiló sertéshús tizenkét korona, egy kiló zsír tizennyolc­húsz korom*. Az élethez kevés volt a pénz, a halálhoz sok. A Párt megtett mindent, hogy a tömegeknek valaminő munkát kényszerítsen ki. Közeledett a fasizmus veszé­lye és közeledett a tragikus 1930-as év. Mélyről sóhajtanak az elvtársak, amikor elmesélik 1938-as május elseje történetét, az » * » Ezen a májuson Szimő és Ka­mocsa népe külön vett részt. De így is Gútán a templomtéren sokezres tömeg hallgatta Široký szavát. Široký figyelmeztette népét, hogy ne higyjenek a grófi a csemetéknek, mert azok a hábo­rú és az elnyomás előhírnökei. Köröskörül a téren, a ház fá­nál sunyin ott lestek a kulákok. Felírták az embereket,­­ ki vesz részt a gyűlésen, ki szólal fel. Ez a gyűlés az egységfront jegyében folyt le. A tömegek szorosan együtt haladtak, bár a szocdem­ és agrár vezetők egy része szabotálta a munkát. Amikor Ši­roký elvtárs megkérdezte, ki akarja védeni a Köztársaságot, emberkéz erdő emelkedett a ma­gasba s a tömeg egyhangú lelke­sedéssel tett hitet a Köztársaság mellett. A gyűlés közben a tömeg látta köröskörül settenkedni kulákokat, akik gúnyos megjegy­­­zéseket tettek. Nekiszorította őket a falnak és kényszerítette őket arra, hogy elhagyják a te­ret. A gútai tömegek tisztában voltak azzal, mi a fasizmus és mi a különbség a demokrácia és a a fasizmus között, ha az a de­mokrácia úri demokrácia. De meg is volt a gútai proletárk hí­re egész Szlovákiában. Kürti Dani bácsi meséli, hogyha vala­hova munkára mentek, először megkérdezték tőlük, hová valók. Amikor a kulák vagy a földbir­tokos megtudta, hogy gútai mun­kások ajánlkoztak, elutasította őket, mert tudta, hogy a gútai munkások a munkásmozgalom előhírnökei és velük nem tehet­nek azt, amit akarnak. Két május elsejéről számol­tunk be. Két május elsejét írtunk le úgy, ahogyan azt a régi elv­társiak elmesélték, ahogyan erre a gútai proletariátus még életben maradt vezetői emlékeznek. A fa­sizmus megtizedelte soraikat. A Párt vezetőinek nagy része Dachau és Buchenwald halálkamráiban végezte életét. De akik vis­­­szajöttek sokat szenvedett tes­tükkel, a szocializmus győzelmé­ért égő lelkükkel, továbbfejlesz­tik a tüzet, amely hosszú időn keresztül bevilágította Guta, Szi­mő és Kamocsa népének harcos életét. Szabad májiust köszönt ez idén e három falu s a régi elv­társak megfogadják, hogy ezen­túl még nagyobb lelkesedéssel, fáradságot nem kímélve fognak küzdeni azért, hogy e sokat szen­vedett dolgozó nép élete évről évre szebb és jobb legyen. HORVÁTH LÁSZLÓ: „^Imerítoi fiangja szól hozzátok..." (b) A reakció minden eszközt fel­használ válogatás nélkül arra, hogy a dolgozó nép között egyrészt elége­detlenséget teremtsen, másrészt pe­dig állandó bizonytalanságban tart­sa. Ezt a célt szolgálja a reakció legismertebb eszköze, a suttogó pro­paganda, valamint a nyugati államok uszító és hazug rádió híradásai is. Öntudatos dolgozó népünk ezeket a híreket meg sem hallgatja, vagy ha valamilyen úton mégis tudomására jutnak, nem ad nekik hitelt, mert minden nyílt szemmel járó ember lát­ja és tudja, hogy a suttogó propa­ganda, a nyugati rádiók híradásai légből kapott, rosszakaratú hazugsá­gok és a valóságban minden híreszte­léseiknek éppen az ellenkezőjéről győződhet meg. Az ipari munkásság, a dolgozó parasztság és a haladó szel­lemű értelmiség — mert különbséget tud tenni a hazugság és a valóság között — nem hisz ezeknek a nyu­gati híradásoknak. Azonban akadt­ak egyesek, főleg a falu népe között, akiket, bár nem ellenségei a mai rendszernek — hisz a népi demok­rácia előnyeit saját magukon is ta­pasztalják — mégis tájékozatlan­ságuk miatt megtévesztenek a re­akció hazugságai. Jószándékú, sőt ta­lán a legjobb szándékú emberek ezek. Ha beszél velük az ember, néhány szóval könnyen fel lehet világosítani őket tévedéseikről és aztán szinte szégyenlik, hogy felültek az alapta­lan hazugságoknak. Néhány szóval meg lehet ezekkel az emberekkel ér­tetni, hogy a reakciónak ezekkel a rémhírterjesztéseivel semmi más cél­ja nincs, minthogy a dolgozók között elégedetlenséget szítson, vagy leg­alább­is bizonytalanságba döntse. Azzal a reakció nem sokat törődik, hogy ezt éppen annak a dolgozónak kárára és rovására csinálja, aki gya­nútlanul felül hazugságainak. A múlt­ban is tapasztalhatta mindenki a sa­ját bőrén, hogy az urak mennyire vi­selték szívükön a dolgozók életét és nem törődtek, váljon jók-e az intéz­kedéseik a munkásnak vagy nem. Hogy mit eredményez, ha egy dol­gozó felül a reakció hazugságainak és elveszti a talajt a lába alól, arra nagyon találó történetet mondott a napokban az egyik csallóközi magyar paraszt. — Visszaemlékszem még — mon­dotta —, az első világháború után, a húszas évek elején az itteni ma­gyarságot hosszú ideig a legnagyobb bizonytalanságban tartotta az, hogy lord Rothemere az angol felsőházban nagy revíziós beszédet mondott is követelte Csehszlovákia magyarlakta részeinek Magyarországhoz való csa­tolását. Lord Rothemere itt beszélt ott beszélt, ezt vagy amazt mondta — és hatalmasan fellángolt az irre­dentizmus s mindenki szentül hitte, hogy holnapután az egész magyar­lakta vidékeket Magyarországhoz csatolják. Az itteni magyar paraszt­ság egy része felült lord Rothemere ezt mondjának meg azt mondjának és minden dolgát elhanyagolva — észre sem véve, hogy ezzel csak ma­gának okoz hatalmas károkat — fü­tyült a világra és várta a revíziót. Abban az időben erős konjunktúra volt, jó ára volt mindennek. Négy­száz korona volt egy mázsa búza és húszezer koronát adtak egy pár ökör­ért. A paraszt nyakig állt a pénzben, de eszébe sem jutott, hogy fizetni­valóinak eleget tegyen, mert hisz úgyis „megejtik a revíziót és Ma­gyarországhoz leszünk csatolva". A fizetni valója gyűlt, a revízióból nem lett semmi, de a virágzó konjunktú­rát a gazdasági válság követte és az árak borzalmasan zuhantak. A búza ára százhúsz meg száz korona lett­, de az adósság maradt annyi, mint amennyi volt. Fizetni kellett és amit a paraszt azelőtt néhány mázsa búza árából ki tudot volna fizetni, azért most egy pár ökröt kellett rá elad­nia. Nagyon sok ember tönkre ment akkor azért, hogy hitt a nyu­­­­gati jóakaróknak és elhanyagolta minden dolgát és fizetnivalóját. Azok a jóhiszemű tájékozatlanok, akiket esetleg megszédít a nyugati rádiók híradása és a reakció bom­lasztó propagandája és ezáltal bi­zonytalanokká válnak, ebből a példá­ból levonhatják a tanulságot. Meg kell látniok, hogy a reakció célja nem az, hogy a dolgozó nép javára legyen, hanem ellenkezőleg, mint azt mindig is tette, a dolgozók rovására és romlásba döntésével saját bőrét akarja menteni és megszámlált nap­jait hosszabbítani. — Új szovjet dokumentfilm­et pergetnek Moszkvában, amelynek címe: A mmunka ünneplése. A film a szovjet ipar fejlődését mutatja be a sztálini ötéves tervek ideje alatt. Egyben foglalkozik a Szta­hánov-módszerek elterjedésével és az iparban elért legfrissebb újí­tásokkal. Két régi m­ájus újí­­t­á 11 Megindul a májusi menet. 1 A gútai pártszervezet illegális vezetősége 1939-ben. Ezt a ké­pet küldték Široký elvtársnak az emigrációba. Komszomolok Gútán,

Next