Új Szó, 1965. augusztus (18. évfolyam, 211-241.szám)

1965-08-12 / 222. szám, csütörtök

•I Ülést tartott a Nemzetgyűlés elnöksége Módosították az állami költségvetésre vonatkozó törvényt Francia parlamenti küldöttség látogat hazánkba (ČTK) . A Nemzetgyűlés elnöksége tegnapi ülésén javaslatot hagyott jóvá, melynek értelmében törvényerejű rendelkezéssel módosul az álla­mi költségvetésre s a költségvetés eszközeivel való gazdálkodásra vonat­kozó 8/1955. sz. törvény. A módosított törvény szerint a nemzeti bizottsá­gok ezentúl nemcsak az állami költségvetésből juttatott összegeket hasz­nálhatják fel a hatáskörükbe tartozó gazdaság fellendítésére, hanem pénz­intézetek által folyósított hiteleket is. "A Nemzetgyűlés elnöksége megvi­tatta továbbá azt a határozati ja­vaslatát, mely szerint a Nemzetgyű­lés szervei elmélyítik a nemzeti bi­zottságokhoz fűződő kapcsolataikat. A Nemzetgyűlés szervei a közel­múltban megvitatták a jövő évi ál­lami terv és költségvetés javasla­tát A Nemzetgyűlés elnöksége ez­zel összefüggésben több jelentős in­tézkedést foganatosított. Jóváhagyta, hogy a Nemzetgyűlés egyes bizott­ságai számára jelöljék ki a költség­vetés bizonyos tételeit, illetve feje­zeteit, s nevezzék ki mindegyik fe­jezet előadóját. Ezek az előadók ez év szeptemberében kezdik meg együttműködésüket az illetékes mi­nisztériumokkal. Főelőadóvá Franti­šek Tymeš képviselőt nevezték ki. A Nemzetgyűlés elnökségének szakbizottsága ismertette, hogy a köztársaság egyes kerületeiben az 1966—1970. évi távlati fejlesztési terv kidolgozása folyamán milyen eredménnyel vitatták meg a felada­tokat és a kerületek legfontosabb problémáit. Augusztus 30-án Csehszlovákiába látogat a francia képviselőház bi­zottságának küldöttsége, amely szeptember 5-ig tartózkodik hazánk­­­ban. A KNDK nemzeti ünnepe előtt Sajtótájékoztató a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság prágai nagykövetségén KIM KJO ZUN, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság prágai rend­kívüli és meghatalmazott nagykö­vete tegnap a koreai népnek a japán imperializmus alóli felszabadulása 20. évfordulója alkalmából sajtóér­tekezletet tartott. Az értekezleten a csehszlovák sajtó képviselőin kí­vül jelen volt a prágai diplomáciai testület több tagja is. A nagykövet ismertette a koreai nép húszéves munkájának, harcá­nak eredményeit. A KNDK lakossá­ga jelenleg a hétéves terv felada­tain dolgozik, amelynek fő célkitű­zése a műszaki és a kulturális for­radalom megvalósításán kívül első­sorban a koreai nép életszínvonalá­nak gyors emelése. Az 1949-es hely­zethez viszonyítva a KNDK ipari ter­melése tizenegyszeresére nőtt. Az ipari össztermelésből a gépipar 25,8 százalékban veszi ki részét. A KNDK a kormánya ezenkívül nagy súlyt vet könnyűipar fejlesztésére. Ma a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ságban minden városban, illetve minden járásban legalább tíz kön­­nyűipari üzem dolgozik. Az iskola­ügy fejlesztése terén is jelentős eredményeket értek el. Ma a KNDK-ban több mint kilencezer különfé­le fokú iskola van, amelyekben a lakosságnak több mint egynegyede tanul. A dél-vietnami helyzettel kapcso­latban a nagykövet elítélte az ame­rikai imperialisták és a dél-koreai bábkormány akcióit, amelyek nem­csak a vietnami nép érdekeit sér­tik, de támadást jelentenek a ko­reai nép érdekei és a világbéke el­len is. Korea egyesítésével kapcsolatban a nagykövet kijelentette, hogy a koreai nép továbbra is elszánt har­cot folytat az amerikai imperialis­táknak az országból való kiűzéséért, és Korea egyesítéséért. (m) Továbbra is probléma a víz levezetése TÖBB SZIVATTYÚRA LENNE SZÜKSÉG A komáromi járás területéről az utóbbi két nap folyamán meggyor­sult a víz elfolyása, mivel a Vág szintjének csökkenése után újból megnyitották az eltömített gátrése­ket. Szakemberek becslése szerint még több mint 200 millió köbméter víz vár levezetésre. A megnyitott gá­takon másodperckenként 150—180 köbméter víz folyik el, további 20 köbmétert pedig szivattyúkkal emel­nek át a gátakon ugyancsak másod­percenként. Problémát jelent, hogy a víz egy részét többször is át kell emelni. A legtöbb víz a gátréseken folyik el, de a visszamaradt hatalmas tavakból is sürgősen el kell vezetni a vizet. Kevés a szivattyú s így félő, hogy a nagy körültekintéssel kidolgozott vízlevezetési tervet nem tudják meg­valósítani. E terv szerint — ha meg­kapták volna augusztus 1 én a kért 120 darab szivattyút , akkor szep­tember 15-ig az utolsó köbméter vi­zet is elvezették volna a járás terü­letéről. Az ígért szivattyúknak csak egy bizonyos részét kapták meg, így érthető, hogy a földművesek to­vábbra is türelmetlenül szemlélik határukban a víztengert. Tegnap mérnökök érkeztek Lipo- Tragikus szerencsétlenség A Nový JiCin melletti Vítovka fa­luban tegnap egy teherautó elgázolt három gyermeket, akik az úttesten keresztülhaladtak. Egy hároméves kisfiú és egy ötéves kislány a hely­színen meghalt, egy tízéves fiúcska pedig súlyos sérülést szenvedett­ vára és megkezdték a több mint 2,5 kilométer hosszú csatorna kiméré­sét. Ezt a kis falut még szinte tel­jesen körülfogja a víztenger. Az em­lített csatorna, melynek építését a napokban megkezdik, kettészeli falut és levezeti a vizet a főcsator­­­nába. Remélhető, hogy a közeljövő­ben több helyen megkezdik a csator­nák építését és a visszamaradt ta­vakból is elvezetik a vizet. (cs) • • * A Duna Bratislavánál szerda reg­gelig 9 cm-rel 443 cm-re, Komárom­nál 18 cm-rel 412-re, Párkánynál 20 centiméterrel 395 cm-re apadt. Apad a Morva, a Nyitra, a Garam és az Ipoly is. A jelenlegi hűvös idő és az esőzések következtében a folyók szintjének újabb emelkedése várha­tó. Feltételezhető, hogy a Duna Bra­tislava mellett csütörtök reggelig mintegy 17 cm-rel emelkedik. Sía^fetda a fruzatáÚLCán (Folytatás az 1. oldalról) — Nálunk most két kombájn dolgozik abból az állami gazdaságból. Mi is kettőt küldünk oda. De Pistát nem kényszeríthetjük, csak ha maga is vállalja. Családja van. Most ő néz a kombájnosra. — Elmehetek — mondja ő. — Szívesen megy viszonozni a segítséget? — kérdezzük. Ránk néz, arcáról nem tűnik el az életkedvet, vidámságot kifejező mo­soly. — Tudják, télen a műhelyben nem valami nagy a kereset. Jól jön ez a nyári pótlék. Tavaly nyáron két hónap alatt több mint 9000 koronát kerestem. Újra a közelünkben porzik a kombájn. Polacsek Pista búcsúzik, nehogy holnap valaki szemére vethesse, — no híres, hát hol az a 133 hektár. Porfelhő kavarog a távolodó gép nyomában. HARASZTI GYULA ÚJ SZÖ 2 * 196S- augusztus 12. Louis Aragon hazánkban nyaralt (ČTK) — Louis Aragon kiváló francia író, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és felesége, Elsa Trióret írónő a CSKP Központi Bizottságénak meg­hívására szabadságát Csehszlová­kiában töltötte. Visszautazásuk előtt a CSKP Központi Bizottságának épü­letében beszélgetésen vettek részt Jirí Hendrych elvtárssal. A baráti légkörben tartott találkozón jelen volt Oldrich Kaderka, a CSKP Köz­ponti Bizottságának osztályvezetője is. ANYAGI ELŐNYÖK ÉPÍTŐIPARUNK ÚJ DOLGOZÓINAK bár (ČTK) — Mindenki — legyen szakképzett, vagy szakkép­zettség nélküli dolgozókról szó —, aki elhatározza, hogy a szer­vezett munkaerőtoborzás kere­tében építőiparunkban vállal munkát, anyagi előnyben része­sül. Elsősorban ácsokra, beton­keverőkre, kőművesekre, ková­csokra, szerelőkre, s más építő­ipari szakmunkásokra, például bádogosokra, tetőfedőkre, vízve­zeték-szerelőkre stb. van szük­ség. Mindegyik új dolgozó mihelyt építkezésen munkába lép, 1800, illetve 900, vagy 600 koronát kap aszerint, hogy a munkaadó vál­lalat az első, második, vagy harmadik kategóriába van sorol­a­va. A szakképzettséggel nem rendelkező dolgozók és azok, akik már hosszabb ideje nem dolgoztak építkezésen, a bedol­gozás idejére anyagi támogatás­ban részesülnek. Az adott hónap­ban törvényes munkaidő alatt el­ért tiszta keresetük 40 százalé­kát kapják a bedolgozás első hó­napjában, 20 százalékát a máso­dik, 10 százalékát a harmadik hónapban. A népgazdaságunk számára különösen fontos építkezéseken női dolgozók napi 17 korona, más építkezéseken dolgozók 12 korona, a nőtlenek nyolc korona különélési pótlékot kapnak. Akik családjukkal költöznek munka­helyükön levő lakásba, költözé­si költségek címén 1600 koronát kapnak és megtérítik nekik csa­ládtagjaik útiköltségét is. Ugyan­csak megtérítik a munkába lépő új dolgozók útiköltségét, ezenkí­vül kifizetik az utazás napjára járó 40 koronás napidíjat. Az építkezéseken az anyagi ér­dekeltség elve érvényesül. En­nek alapján minden dolgozó jó keresetre számíthat. A különö­sen nehéz munkát végző dolgo­zók bizonyos pótlékot kapnak, ami egyes fontos építkezéseken a 10 százalékot is elérheti. Az épí­tőipari dolgozóknak minden épí­tővállalatban lehetőségük nyílik szakképzettségük növelésére. Ha valamelyik szakképzett épí­tőipari dolgozó elhatározza, hogy ismét szakmájában vállal mun­kát, de jelenlegi munkaadója nem hajlandó elbocsátani, az il­letékes járási nemzeti bizottság gondoskodik a munkaviszony fel­bontását óhajtó dolgozó kérésé­nek elintézéséről. Az őszi lipcsei nagyvásár előtt Csehszlovákia lesz a második legnagyobb kiállító Tegnap délelőtt az NDK prágai nagykövetségén Fritz K­o­c­h ke­reskedelmi tanácsos tájékoztatta sajtó képviselőit az idei őszi lipcsei a nagyvásár előkészületeiről. Az idei lipcsei őszi nagyvásár, ha­sonlóképpen, mint a tavaszi nagy­vásár, Lipcse megalapításának 800. évfordulója jegyében kerül meg­rendezésre. A nagyvásáron, amely 1965. szeptember 5-től 12-ig tartja nyitva kapuit, több mint hatvan or­szág 6500 kiállítója vesz részt. A vá­sár jellegét a közszükségleti árucik­kek, újdonságok adják meg. A Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság ki­állítási területe 1900 négyzetméter. Iparunk közszükségleti cikkeit — élelmiszer-, bor-, üveg-, elektro-, textil-, hangszer-, bútoripari cik­keinket összesen tizenhárom kiállí­tási pavilonban mutatjuk be. Ha­zánk az őszi lipcsei nagyvásáron a második legnagyobb kiállító. A nagyvásáron az idén a szocia­­lista országokból több mint száz kiállító vállalat vesz részt. A tenge­ren túli országok közül részt vesz többek között India, Argentína, Bra­zília, Ecuador, Indonézia, Irán, Ja­pán, Kanada, az USA stb. Az euró­pai tőkés országok összesen 14 000 négyzetméter területen állítják ki legújabb gyártmányaikat. A lipcsei őszi nagyvásáron a Né­met Demokratikus Köztársaság és a többi szocialista ország a műszaki és kulturális forradalom sikereit dokumentálja. A nagyvásár tartal­ma alatt három eszmecserét rendez­nek a kozmetikával, az­zel és a kenéstechnikával adatközlés­kapcsola­tosan. Ezenkívül sor kerül 15—20 szakmai előadásra, főleg a textil­ipar, bőripar, valamint a háztartási cikkeket gyártó ipar időszerű kér­déseiről. (sm) A MOZGALMAS LATIN-AMERIKA Harcok Peruban A Peru központi területein tevé­kenykedő partizáncsoportok tegnap Pocuta község közelében összetűz­tek a kormánycsapatokkal. Nyolc katona életét vesztette, többen meg­sebesültek. Harcok folytak Satipa város kör­nyékén is. A perui katonaság és rendőrség folytatja a megtorló in­tézkedéseket a helyi lakosság ellen. Acobamba tartományban a ban 14, a partizánmozgalom napok­támo­gatásával gyanúsított személyt tar­tóztattak le. Brazília visszautasította Portugália tervét A brazil kormány visszautasítot­ta Portugália javaslatét a két or­szág katonai uniójának kialakítá­sára. A portugál terv szerint az unió valamennyi olyan területre vonat­kozna, ahol portugál nyelven be­szélnek — így tehát Portugália af­rikai gyarmataira is. Árvíz és orkán Mex­i­kóban Chile tengerpartján hurrikán pusz­tít, mely eddig kb. 15 emberáldoza­tot követelt. 30 személy súlyosan megsebesült. A tengerpartot és a ki­kötőket 15 méteres hullámok verik. Több helyen megrongálódtak az utak, megszakadt a telefonösszeköt­tetés, több száz ház elpusztult. Több ezer személyt telepítettek ki­ a ve­szélyeztetett területről. Mexikó nyugati területén a kitar­tó esőzések árvizet okoztak. Eddig hét személy vesztette életét. Több helyen tönkrement a termés. Több száz személy maradt hajléktalanul. A Gemini 5.startolni fog Elutasították az amerikai űrhajósok halasztási kérelmét Kennedy-fok (ČTK) ) Az Ameri­kai Űrhajózási Hivatal (NASA) el­utasította Gordon Cooper és Charles Conrad űrhajósok kérését, hogy ha­lasszák el a Gemini 5. augusztus 19-re tervezett felbocsátását. A Reu­ter szerint a két űrhajós kérte, hogy különleges kiképzés szüksé­gességére való tekintettel legfeljebb egy héttel halasszák el az űrhajó startolását. Az űrhajósok kérését azért utasí­tották el, mert az irányító központ attól tart, hogy "a közelgő viharos időszakban megnehezülne a Gemi­ni 5. repülése. A Kennedy-fokon tehát készülnek a Gemini 5. augusztus 19-i felbocsá­tására. A két űrhajósnak nyolc na­pot kell töltenie a világűrben, s ez­alatt 121-szer repülik körül a Föl­det.­­ • • A Kennedy-fokról tegnap 15:31 órakor fellőttek egy Atlas-Centaur rakétát a Surveyor űrhajó modelljé­vel. A jövőben ilyen típusú űrhajó­kat holdkutatásra fognak alkalmaz­ni. •• * r Bomladozik a Malaysia­i Szövetség További tagállamok kiválása várható Djakarta (ČTK) ) Dr. Subandrio indonéz külügyminiszter kijelentet­te, hogy Singapore kiválása a Ma­laysia Államszövetségből „egy lé­pés a malaysiai kérdés megoldásá­hoz". Most már csak Malájföld, va­lamint Sarawak és Sabah volt angol gyarmat alkotja a szövetséget. Kua­la Lumpur-i megfigyelők szerint Malájföld és Singapore különválását több konfliktus — a maláj—kínai nemzetiségi viszályon kívül ellenté­tes politikai és gazdasági nézetek okozták. Anglia és Új-Zéland után japán, Ausztrália és Kambodzsa is elismer­te a független Singapore-t. A Fülöp-szigeti külügyminiszté­rium szóvivője Manilában kijelentet­te, hogy Singapore kiválása után Sabahot és Sarawakot sem fűzi semmi a szövetséghez. A Fülöp-szi­getek már a föderáció megalakulá­sakor ellenezte Sabah, az akkor Brit Észak-Borneó hozzácsatolását, mert a­ Fülöp-szigetek igényt tart arra vonatkozóan, megmaradjon-e az ország a föderáció keretében. Li Kuang-ju singapore-i miniszter­elnök bejelentette, hogy Singapore köztársaság lesz, s nem tesz sem­milyen lépést Malaysia biztonságá­nak veszélyeztetésére. A londoni Daily Mirror a malay­siai eseményekkel foglalkozva meg­állapítja, hogy Anglia képtelen fenntartani az Adentől a Távol-Ke­letig húzódó támaszpont-láncolatot, s a kormány megragadhatná ezt a páratlan alkalmat, hogy legalább malaysiai támaszpontjától megsza­baduljon. Singapore kiválása a Malaysia Ál­lamszövetségből Washingtonban is nagy riadalmat keltett, mert attól tartanak, hogy ez hátrányosan befo­lyásolhatja az amerikaiak vietnami terveit, s kikényszerítheti az ameri­kai-angol délkeletázsiai politikai tervek revízióját. Harcok Kasmírban Delhi (ČTK) — Kasmírban a de­markációs vonal mellett pakisztáni kémek hatoltak India területére. A kémek összetűztek az Indiai csa­patokkal. Az Indiai kormány szóvi­vője közölte, hogy a harcok folyta­tódnak. Kasmír fővárosának három körzetében is összetűzésekre sor. 87 pakisztáni, köztük két kerüli tiszt és 79 katona életét vesztette. Az in­diai csapatok egy tisztet, hét kato­nát és 21 rendőrt vesztettek. Az Indiai Kommunista Párt nyilatkozata Delhi (ČTK) — Az Indiai Kom­munista Párt központi titkársága nyilatkozatot adott ki, melyben el­ítéli, hogy a rendőrség fegyvert fo­gott Patnában a tüntetőkre. A kor­mány ahelyett, hogy figyelembe venné a lakosság hangulatát a vál­ságos élelmiszer ellátási helyzet miatt, letartóztatja a kommunista párt és az Egyesült Szocialista Párt képviselőit. A nyilatkozat felhívja a kormányt, szüntesse be a megtorló intézkedéseket és tegyen eleget a nép jogos követeléseinek. CIA-ü­gynököket végeztek ki Kubában HAVANNA (CTK) Havannában kivé­gezték a CIA amerikai kémszervezet három­ ügynökét, akiket a kubai for­radalmi bíróság halálra ítélt. Roberto Fernandez Cobo, Raúl Pereiro Castane­da és Roger Sabin Sopena kereskedel­mi tengerészeket egy Európa-szerte ismert Peter fedőnevű CIA-ü­gynök szervezte be; szabotázscselekmények elkövetésével, továbbá katonai és gaz­dasági kémadataik szerzésével bízta meg őket. Letartóztatásukkor anyagot, rádió-adókészüléket és robbanó­egyéb kémfelszerelést találtak az elítéltek­nél. Konferencia az atomfegyverek ellen Tokió (ČTK) — Tokióban meg­kezdődött az atom- és hidrogén-fegyverek betiltását követelő nem­zetközi értekezlet, melyet Hirosima és Nagaszaki bombázásának 20. év­fordulója alkalmából rendeztek. Az értekezleten a különböző japán tár­sadalmi és politikai szervezetek képviselői, szovjet, indiai, angol, francia, mongol és más országbeli vendégek vesznek részt. Tárgyalni fognak az atom- és hidrogénfegyve­rek betiltásáért, a vietnami—ameri­kai agresszió azonnali beszünteté­séért, a VDK bombázásának betiltá­sáért és a nemzetközi béke megszi­lárdításáért folyó harc időszerű kérdéseiről. A Japán Általános Szakszervezeti Tanács nevében Akira Ivai, a ta­nács főtitkára mondott üdvözlő be­szédet. A délelőtti ülésen a Japán Békemozgalom ismert Moritaki, kép­viselője tartott beszámolót. Amerikai lapok bírálják a pápát Washington (WTK) — A Washing­ton Star bírálja VI. Pál pápát vasár­napi beszédéért, melyben elítélte Hirosima atombombázását. A pápa hangsúlyozta, hogy a világ soha többé nem lehet ilyen borzalmas tragédia tanúja és sohasem szabad megismételni az ilyen tömeggyil­kosságot. Az amerikai lapok meglepőnek és túlságosan élesnek tartják a pápa kijelentését. A lapok a történészek nézeteivel ellentétben azt válaszol­ták, hogy az Egyesült Államok a „háború megrövidítése" érdekében dobta az atombombát Hirosimára.

Next