Új Szó, 1967. január (20. évfolyam, 1-31. szám)

1967-01-21 / 21. szám, szombat

falu, Garamkövesd, a mint a tejbe apríkenyér. Ülnek, gugg c a házak a hóban, inte tűnődni látszik legyik, ahogy barna tokával nézi az utcát, iramodva, de jószeréinkább csúszkálva a ráki partokról, alig annyi embert, hogy ízemen ne tudnám számolni. Majdnem nőtlen, hogy a sok égő emberből, akik uból a szélrózsa irányába jutnak mindétreggel, most nincs~az a senki. tszólagos mozdulatig. Csak látszólagos, ni a falu lélegzetvé, szívdobogását. Kék füst, kutyaugatás, ok hasig a hóban, ha hószőnyegen belülnek. Mindez nem rja a csendet. 11 képes fölfedezni a ncsiság igy vasárnap után? Hol találni máz' a hó alatt, a hó fö-Milyen gondolatok tják az embert? kultúrházig a hóban, gondnoka kezében s. Délutáni és esti ielőadásra készülnek, lm címét csak a vetíember tudja, no meg lakát valahol a falu-Az utcán még senki, s a kezdetére megjön, ha megjönnek, ínyl a mozi. Az „alsó" léglőben sem taposegymást. Egy bokoryázó ember a vendég A gerendákon még teszteli üveggömbök, fák a farsangot. A vevő száz évnél. Megélt már is időnéhány törést", bicskaszúrást, int. Hol becsukják, hol kinyitják az igények •int, ahogy a falu alvégén lakók kívánják, galmát nem ismerem, biztosan megfelel a jéglátóipar falut kettémetsző terveitől, név szerint Falu — az utca neve — széles út nyit a Garamra. Vérézve rajta egy em>. sem látni. Csak a Gayi mozdul a Duna felé, összeölelkezzenek, török szeretők. Ebmég a jég gátolja a két börtöne folyót, mert csak a felszínt bénítja meg a jég. A két folyam mélye a természet törvénye szerint mozdul egymás felé. A mozdulatlan úton két ember, két ismerős jön szembe velem. Gondolatok, szavak, üdvözlések, kérdések. Sánta József, Gajdos Vilmos: Két név a nyugvó faluból, két férfi. Elég néhány perc és pereg az emlékezés filmje visszafelé. Emlékeink egykorúak velünk. A tervek pedig túlnőnek rajtunk. Vilmos, a szövetkezet Gajdos kertészetének dolgozója, s talán jövőbeni kertésze. Mondja is már, hogy költözik a telep, mármint a természet a Garam egyik feléről a másikra. Hogy ez mennyivel jobb, azt majd az árvíz határozza meg. Az árvizet pedig a Garamot szabályozó építési vállalat. Végre, egyszer talán már megépül a félbemaradt gát. Azzal köszönünk egymástól, hogy majd talvasszal hosszabra eresztjük a beszélgetés fonalát, amikor nem hajt szét bennünket a hideg szél... Vasárnap délután. Hegynek felfelé visz az út. Két traktor salaktéglát vontat egy pótkocsin. Kinek? Nem tudom. De havazhat, zuhoghat az eső, és fújhatnak vad szelek, íme, mozdul a világ vasárnap délután is. Az új vendéglőben billiárdgolyók és söröspoharak ütődnek egymáshoz. Kártyafigurák nevetgélnek egy-egy „száz hetesutolsó" bemondásra. Az asztalok fölött egyheti élmények találkoznak, ahogy a sok utazó munkás és otthon dolgozó küldi egymás felé a történeteket. Munka, kereset, szándékok, tervek. Központi kérdés, közvetlen gond. Mert a gondot mindig meghatározza a kereset. Azt már tudom, hogy a párkányi papírgyár építésénél másfélezer korona az átlagkereset. De mit keres egy mai lovaskocsis, korszerűbben fogatos? Havrancsik Györgyöt kérdezgetem, egykori liba-, kecske-, majd tehénpásztor társamat. Igaz, mindezt Varga János megtudhatnám Kus, vagy Matus zootechni-Károly szövetkezeti elnök barátaimtól, de vasárnap délután van. Vasárnap délután, és Havrancsik Gyurka, csak úgy a sör mellől mondja, hogy mindent összeszámítva ő is megkeresi azt, amit mások a papírgyár építésénél, vagy egyebütt. Időben sem dolgozik többet, ha számítja munkájához hozzámások utazását. No, meg a lovakat is Mindennapi szereti, értesülés, de vasárnap délután van. Lassan esteledik. A vidám kötekedésen kívül alig esik másról szó. Miről is eshetne vasárnap után? Autó és szép bélház is — mondja az egyik. Összevissza két villanykörte ég a faluban — mondja a másik. Kötésig érő vízmosások a házak között a „szegénysoron" — így a harmadik. Nyugdíjügyemben nincs igazság — folytatja a negyedik. Ss az ötödik: beázik a háztető, s alig talál már elegendő edényt a csurgás alá. De vasárnap van, s az emberek délután vidámak, esetleg a sör, vagy a többi folyadék mérgesít bennünket. No meg az illetékesek is folytathatnánk nélkül nem érdemben a komolyabb szót, nem lelhetnénk orvosságot a helyes diagnózis megállapítása nélkül. Bár azt így is látni, hogy sötét van, az utcán, illetve nem is látni a sötétben sokat... A Hó világít, ahogy Puskás Lajossal nekiindulunk, hogy meglátogassam a szövetkezet telepét, tanyáját, majorját. A „kint"-et, ahogy Garamkövesden és máshol is nevezik a gazdasági udvart. Hogy miért ilyenkor a vasárnap este és akkor is szövetkezet vezetői nélkül? A falu látszólagos csendjét egyrészt jól szervezett munka nyugalma, másrészt annak láthatatlan ritmusa ja meg. Kik azok, szabakik nem pihennek? Akik e mozgás ritmusát jelentik ilyenkor is, vasárnap este? A kapuban, a portán igazolásra lépünk be a jól fűtött kis szobába. Vojtek István olvas, hogy az idő gyorsabban teljen reggelig. Innen majdnem térdig érő hóban gázolunk az istállókig, félcipőben. Puskás Lajos mutatja a tetőt, ahonnan a nyáron építés közben lecsúszott és csak úgy véletlenül nem halt meg. Az esésnek még most is betege. Persze már nem annyira, hogy sorba ne járja be velem az istállókat. Bent a faluban guggolnak a házak és pihennek, nevetnek az emberek, itt kint pedig etetés, fejés és almozás közben leurazzák a látogatót, úgy félig komolyan, félig tréfának szánva a szót. Kálmán István bácsi, ha jól tudom 67 éves, és talán negyven úszőt gondoz egyedül, olyan szeretettel, hogy mindenkinek a dicséretére várnék. Gondozza, de azért nyugodtan a szemembe mondja, hogy nem kellett volna őt annak idején a „kulákvilág" idejében lecsukni, hiszen odaadta volna ő a földjét, kínálta is. A szikár, magas ősz emberben nem ismerem meg a régen szép lovaira büszke gazdát. Több mint húsz éve nem láttam. Ha azt mondom, hogy elégedett, ezzel nem mondtam semmit, mert azt hiszem azért elégedett, hogy ennyi évvel a vállán van még szívében és gondolkodásában elég friss erő, elég nyugtalanság az élet.Este van már, és még nem tudja, mikor kerül haza. Stágel Pista és Kálmán már indulnak a nyugalmas falu felé. Kálmán István bácsi még marad. De maradnak jók, és etetők még a seis. Stágel József etető egy szóra sem, csak köszönésre méltat. Vojtek Istvánné panszolja, magasan van a tejet elvezető cső, rákapcsoláskor székre kell állnia. De talán nem is panaszként mondja, hiszen magasabbra nőhettünk volna. Csapszki Mihály és Balesz László a tehenek vacsoráját vagy reggelijét készíti. És fejnek, etetnek, almoznak, miközben leurazzák azt, aki csak nézi ezt a munkát így vasárnap este. De van olyan is, aki csak most kezdi a szolgálatot. Amíg lassan mindenki hazafelé indul a telepről, addig Sotkovszki János bácsi őrségbe indul reggelig. GYURCSÓ ISTVÁN WSSMMsp déluÉffiT Ez igazság keresői LEVELET, súlyos vádiratot kaptunk egy igazgató ellen. Az Igazság keresői (így írták alá magukat) szerint az illető viselkedését munkatársaival szemben kétszínűség és durvaság jellemzi. Úgy gondolja, neki mindent szabad, ami megnyilvánul a törvények sorozatos be nem tartásában és a szocialista munkaerkölcs megszegésében. Ezután kisebb bűnügyi krónika és tisztázatlan avagy helyesebben: tisztázásra váró számlák, tételek hosszú sora következik... A levél olvasása régen feledésbe ment emlékeket elevenít fel. Micsoda gondolattársítás! Az élmény hatására beleborzongok... Egy alkalommal éjszaka idején álomból eszmélve csukott szemmel tapogatóztam a szobán, előszobán és folyosón át. Azért csukott szemmel, hogy szememből ki ne szökkenjen az álom. Az álmot bizonyára sikerült volna megmentenem, ha történetesen be nem ütöm fejem a szekrény sarkába .... Ekkor megszívleltem azt a fontos tanulságot, hogy az ember lehetőleg ne járjon csukott szemmel... E tanulságot nem feledve évekkel később kifogást emeltem első főnököm eljárása ellen, mert ugye ekkor már nyitott szemmel jártam az életben... — Ejnye, de kinyílt a szemed! — ripakodott rám. Így hát tovább bővült élettapasztalataim listája, amit idős, könyökvédős munkatársam így öntött szavakba: az életben ugyan felette hasznos a nyitott szem, de annál is tanácsosabb nem kinyitni a szádat Régi idők tanulsága. De tanulsági „Az igazság keresői" szerint ma is az. Mert egy bűnlista végén restellkedve jegyzik meg: Helyes az a nézet, hogy a névtelen levelek helye a szemétkosár, de nem tehetünk mást, mert az itt vázolt egészségtelen állapotok bírálóit több ízben megfenyítették az illető személy és kilátásba helyezte számukra az áthelyezést, illetve az elbocsátást. Kérjük önöket, hogy e tények felderítésében egyénenként tárgyaljanak az illetékes személyekkel, mert ellenkező esetben megfélemlített egyének a nem mernek nyilatkozni. Illő lenne felháborodni és tiltakozni, hogy a mi társadalmunkban ilyen lehetetlen? Nem, ne háborogjunk... Nem minden esetben indokolatlan az igazságkeresők aggodalma. A társadalom általános törekvése sem zárhatja ki azt a veszélyt, hogy e törekvéssel szemben is akadnak elhajlások, lehetséges a visszaélés a beosztással, a hatalommal. És az igazság keresése nem mindig könnyű és egyénileg nem is veszélytelen. Alig tanulmányoztuk át az említett levelet, az illetékes járási szervek telefonon közölték, hogy tudomásuk van róla, az ügyet kivizsgálják és az eredményről értesítenek. Íme, a sors iróniáját Alig két nap múlva olvasóinktól kaptunk értesítést, hogy az említett ügyben megindult a vizsgálat, de a kimenetel félős... Hátha eltussolják az ügyet? Na tessék! Kételyek ... Aggodalom... Indokolt? Bevallhatom őszintén, az említett igazgató esetében nincs szó tízezres sikkasztásról. Apró, száz, kétszáz, talán ötszáz koronás tételek terhelik a számlát. Nem is ez a lényeg. De egy-kétszáz koronáért se tegye senki kockára becsületét, tekintélyét. Lejáratja saját személyét és azokat is, akik kinevezésekor bizalmukkal tüntették ki. Hátrá nyos helyzetbe kerül beosztottjaival szemben, és tisztességét, becsületét, tekintélyét legalább látszatra mentve, megfélemlítéshez folyamodik... Szörnyű dologi Rosszabb a lopásnál, csalásnál. Mert olyan beosztást, hatalmat bitorol, amelybe mások bizalmából került... VALAMENNYIEN — most már a beavatottak ezrei — tágra nyílt szemmel várjuk a fejleményeket És meggyőződésünk, hogy az igazságkeresők száját nem foghatja be senki azért, mert nyitott szemmel jártak... ÍRTA: ZSILKA LÁSZLÓ Rajzolta: KOVÁCS TIBOR • i ajinw'ti rtfefűtD ittJrtj K Az újító első lépése tehát ezeket az összefüggéseket, ezeket az okokat feltárni. Megállapítottam, hogy minden, éjjel történő vagonkipakolás veszélyt rejt magában, mert nem mindig sikerül a munkahelyet úgy megvilágítani, hogy elkerülhető legyen a baleset. Utánanéztem és megállapítottam, hogy a világítás itt, ebben az esetben a legkomolyabb probléma. De hogyan világítsuk meg a vagont? És ez már tipikusan újítói gondolatfolyamat. A legegyszerűbb megoldás lenne, hogy minden kipakolás előtt lámpát osztunk ki a munkásoknak. Csakhogy: a lámpa nem mindig akasztható olyan helyre, hogy aránylag egyenletesen szórja a fényt, másrészt viszont — ne mosolyogjon — sokszor lába kelne. Végül aztán olyan világító alkalmatosságot szerkesztettem, amelynek mágneses az oldala, a vagon mennyezetére illeszthető, s onnan jól szórja a fényt.. 3. „A balesetvédelem nagyon fontos munka. Az újító ihletforrásai az újságok, ilyen rovata, a baleseti jegyzőkönyvek és a mindennél sebesebben szálló hír. Egyik üzemünkben történt az alábbi eset: a magasfeszültségű áram transzformátora — amelyre mindig ügyel valaki — patkányt csalt magához. Az ügyeletes dolgozó üldözni kezdte a patkányt, közben olyan közel került a vezetékekhez, hogy beleesett abba a zónába, amely életveszélyes. Bár nem ért hozzá a huzalokhoz, halálát lelte, hiszen a magasfeszültségű villanyáram szikrái bizonyos távolságokról is hatnak. Eltöprengtem ezen is, és valami egyszerű, de jó megoldást szeretnék találni..." Elmondtuk, hogy az országos verseny a győztese, Belanský Albert košicei mérnök, magasépítő vállalat alkalmazottja, aki munkaidején kívül szenvedélyes újító. Amit el kell mondanunk még: alacsonyabb termetű, kopaszodó bácsi, aki nagy örömét lelte abban, hogy nyert, aki ezt a sikert nemcsak magáénak tartja, hanem vállalatáénak is. Külön örömet jelentett ez a győzelem azért is, mert látja, hogy munkája nem volt hiábavaló és a jutalmat, az ötezer koronás csekkszelvényt lányának adhatta, aki nemrég ment férjhez. Belanský Albert ezenkívül tagja a világhírű Košicei Békemaraton rendezőbizottságának és vágyai közé tartozik, egy olyan rajtindítót alkalmazni, mint a legkorszerűbb stadionokban van. Belanský Albert azonkívül a „Starbár" című üzemi lap kitüntetett levelezője, a város olyan polgára, aki szívén viseli Kelet-Szlovákia metropolisának minden gondját-baját, s aki szomorúan állapítja meg, hogy a közlekedés bizony egyáltalán nem nevezhető korszerűnek, kevés a mozi, de viszont örül az épülő újvárosnak, bár itt is cseppen az örömbe üröm. Hiányolja tudniillik a zöldet, a parkokat, a ligeteket... 5. Tervei között szerepel: a biztonságos panelszállítás és egy ugyancsak balesetbiztos, nagy építkezéseknél használatos teherfelvonó tökéletesítése. A beszélgetés alatt minduntalan az volt az érzésem, hogy olyan ember nyilatkozik, aki meglátja azt ami fölött százszor, ezerszer elsiklunk és megoldja. Akit minduntalan mások sorsa izgat, s aki az élet azon jelenségeit regisztrálja, amelyek apróknak, kicsiknek tűnők, de mégis rendkívül fontosak. Aki nem zárkózik el a „kis" dolgok elől, nem restell habarcshordó faládát tökéletesíteni, s aki örül, ha sikerült másokon segítenie. Mindutalan azok az egyszerű rajzok jutottak munkája, életstílusa jellemzőiről eszembe, melyek közérthetők, rendkívül egyszerűeknek tűnők (lásd. Picasso békegalambját), de amelyekben mégis rendkívül sok az emberi és művészi. Belanský Albert mérnök átvette az országos pályázaton nyert első díjat és ezeket mondta: „A košicei Technika Házában bizottságot alakítunk, és minden halálos baleset okát kivizsgáljuk, de nem a jogász, hanem a technikus szemével..." BATTA GYÖRGY , Jómunkás, miközben éjjel szenet rakott agg ládákat pakolt be, súlyosan megsérert balkezére zuhant egy súlyos láda, bezúzta a kar alsó részét. A balesetnek ban természetszerűleg okai is vannak.