Új Szó, 1967. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1967-02-23 / 54. szám, csütörtök

(Folytatás az 1. oldalról) zavar előidézése, a munkásosz­tály és a többi dolgozó tekin­télyének csorbítása, elsősorban leszámolás a kommunista párt­tal, és az így kialakult hely­zetben a burzsoázia újbóli ha­talomra juttatása külföldi se­gítséggel. A cseh politikai pár­tok reakciós csoportjainak tá­mogatását élvező cseh burzsoá­zia s a Szlovák Demokrata Párt — a ludák elemek e köz­pontja — által erőteljesen tá­mogatott szlovák burzsoázia egymással teljesen megegyezve lépett fel Csehszlovákia Kom­munista Pártja ellen. A burzsoázia néhány nyugat európai tőkésországban nagyon keményen lépett fel a kommu­nista pártok ellen, s nálunk is ezt a példát akarták követni a reakciósok, de magukat. Egyrészt elszámították helytelenül állapították meg egy ellenfor­radalmi puccs kirobbantásának időpontját, másrészt nem mér­legelték kellőképpen saját ere­jüket, de a munkásosztály ere­jét és élcsapata, Csehszlovákia Kommunista Pártja politikai po­zícióját sem. A burzsoázia az általa demokratikus intézmé­nyeink talaján kiprovokált ös­­szecsapásban vereséget szen­vedett, és ugyanakkor — hála a népi milícia határozott fellé­pésének s a nemzetbiztonsági testület, valamint a hadsereg túlnyomó része szilárd maga­tartásának , a reakciós bur­zsoázia minden erőszakos be­avatkozásának megkísérlése is eleve csődre volt ítélve. Cseh­szlovákia népe maradéktalanul magáévá tette a szocialista or­szágépítés programját, amelyet Csehszlovákia Kommunista Párt­ja kezdeményezett és szorgal­mazott. Kommunista pártunk e nagy bizalom tudatában 1948 februárjában vállalta a felelős­séget azért, hogy hazánk szo­cialista országgá változik. Hazánk akkor végérvénye­sen a szocializmus felé vezető útra lépett. Ez azt jelentette, hogy a szocialista tábor egy to­vábbi országgal erősödött, vagyis ez további fejlődést je­lentett a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomban meg­kezdett történelmi folyamat­ban. Az a tény, hogy Csehszlová­kiában a munkásosztály jutott hatalomra, kétségkívül a nem­zetközi forradalmi munkásmoz­galom eddig elért sikereinek egyike, s további hozzájárulás a marxizmus—leninizmus iga­za s életképessége gyakorlati igazolásához. Ezért mi is ün­nepünknek tekintjük, a mun­kásosztály nemzetközi ünnepé­nek, s a népünk igazságos, sza­bad társadalmi rendjéért síkra­szállók ünnepének tekintjük a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 50. évfordulóját. Elvtársak! 1948 februárjában végérvé­nyesen kiharcoltuk hazánk szo­cialista orientációját, de nem jelentette azt, hogy továb­­z bi utunk már akadálytalan és egyenes volt. A hazánkban le­győzött burzsoázia s a külföldi reakciósok nem békültek ki a nálunk megindult fejlődéssel, s ezért nekünk még évek hosszú során át kellett küzdelmek kö­zepette elhárítanunk a gazda­sági szabotázsakciókat, külön­féle terrorista akciókat, meg­hiúsítanunk a népünk egységé­nek bomlasztására s a Szovjet­unióhoz fűződő barátságunkon és szövetségünkön alapuló kül­politikai beállítottságunk alá­aknázására irányuló kísérlete­ket. A reakció e küzdelemben a burzsoá ideológia és erkölcs befolyására számított, tudato­sítva, hogy hazánkban mélyen gyökeret vert a magántulaj­donhoz való ragaszkodás. A mai fiatal emberek közül sokan már nem emlékeznek az akkori eseményekre. Akadnak persze olyanok is, akik vagy nem akarnak rájuk emlékezni, vagy pedig ma is teljes politi­kai naivitással látják őket. Így tehát e nézőpontok szerint íté­lik meg azokat a politikai, gaz­dasági és közigazgatási intéz­kedéseket, amelyeket a mun­kásosztály hatalmát képviselő állam kényszerült a burzsoázia s a vele szövetséges elemek ellen foganatosítani. Ahhoz nem fér kétség, hogy ezek az intézkedések szükségesek vol­tak. Terjedelmük nem függött a munkásosztálytól, hanem el­sősorban attól az ellenállástól, amelyet szocialista rendszerünk belső ellensége s a reakciós erők külső nyomásukkal kifej­tettek. E helyzetben feltétlenül és kizárólag arra a következte­tésre kellett jutnunk, hogy olyan intézkedéseket kell fo­ganatosítanunk, amelyek segít­ségével a munkásosztálynak a reakció fölötti győzelme kiví­vását, a szocializmus építésé­nek folyamatát és köztársasá­gunk biztonságát szavatolhat­tuk. E politikai harcban a legfon­tosabb, a legsarkalatosabb a munkáshatalom szilárd meg­alapozása volt, mert ettől füg­gött Csehszlovákia jövője, az, hogy vagy előre, a szocializ­mus felé haladhatunk, vagy pe­dig a kapitalizmushoz kell vis­­szatérnünk. 1945 után a nyuga­ti tőkésországokkal kapcsolat­ban számos olyan tapasztalatot szereztünk, amelyek óvatosság­ra intettek bennünket. Úgy vélem, nem árt felidéz­nünk néhányat azok közül az események közül, amelyek a külföldről ellenünk irányuló politikai s gazdasági nyomás sokféle módozataira utalnak. A legerősebb nyomás gazdasá­gi téren nyilvánult meg. Kül­földön általában úgy vélték, hogy a tőkés országokkal min­denkor külkereskedelmi kap­csolatokat fenntartó Csehszlo­vákia nem bírja ki e történel­mi múltú kapcsolatok megszün­tetését, minek következtében gazdasági összeomlásra van ítélve. Magától értetődő, hogy ezek az elgondolások befolyá­solták a nyugati országok és a hazánk közötti kapcsolatok kialakulását. Emlékezzünk csak vissza például arra a közismert eset­re, hogy 1947-ben az USA-val szerződést kötöttünk egy me­leghengerde szállítására s megrendelt hengerdét előre ki­­ is fizettük. Partnereink azon­­ban 1948. február 20-án közöl­ték — és ez szerfölött jellem­ző —, hogy az USA állami szervei megtagadták a kiviteli engedélyt, amit azzal indokol­tak meg, hogy a megrendelés lebonyolítása „ellentmondana az Amerikai Egyesült Államok nemzeti érdekeinek." Hasonló volt a sorsa további szerződé­seknek is, jóllehet a megren­delt szállítmányok jelentős ré­szét előre megfizettük. A Nyugaton kiviteli tilalom­mal gátolták meg a hazánkba addig főleg külföldről behozott árucikkek túlnyomó részének szállítását. Ezzel egyidejűleg jelentősen felemelték a tőlünk exportált áruért járó vámille­téket. Ez elsősorban az Egye­sült Államokba szállított áru­ra vonatkozott. A mai napig sem kaptuk vissza aranykészle­tünket, amelyet a második vi­lágháború kitörése előtt kül­földre szállítottak és tőkés or­szágok bankjaiban helyeztek el. Bizonyára nem kell további tényeket felsorolva bizonyíta­nunk, hogy nem mi húztuk le az ún. vasfüggönyt, hanem a nyugati országok hatalmon le­vő köreinek magatartása kény­szerített bennünket bizonyos fokozatosan foganatosított el­lenintézkedésekre. Tulajdon­képpen a nyugati imperialista erők és a szocializmus útjára tért országok nagy erőpróbá­járól volt szó. Ezek a ma már szocialista országok progres­­szív jellegű átalakulásukat min­den akadály s nehézség elle­nére azért biztosíthatták, mert a Szovjetunió sokoldalú politi­kai, gazdasági és erkölcsi tá­mogatásában részesültek. Ez a segítség a nemzetközi eszme­közösség s a proletár nemzet­köziség ragyogó példájaként örök időkre beíródott minden szocialista ország történetébe. Sohasem szabad elfelejte­nünk az 1948 februárjában s a következő években szerzett ke­serves tapasztalatainkat s az akkori eseményekből levont ta­nulságainkat. Akkor sorsdöntő élettapasztalatra tetünk szert, és szertefoszlottak a tőkés or­szágokról a lakosság körében kialakult illúziók is. Az akkori eseményeket a dolgozók poli­tikai iskolájának tekintjük. Az Imperialisták politikája azóta sem változott sokat. Ezt bizo­nyítja a vietnami ahol az Imperialisták hadszíntér, szándé­kaiknak megfelelő terepet akarnak kiharcolni, és ismét bebizonyítják, hogy változatlan politikájuk osztályjellege. Mi természetesen azon va­gyunk, hogy meg kell szűnnie mindannak, ami az ellenünk s a többi szocialista ország ellen irányuló hidegháború tartalma volt. Mi az egyenjogúságon ala­puló kapcsolatok hívei va­gyunk, a kölcsönösen előnyös gazdasági, tudományos és kul­turális kapcsolatok kibontakoz­tatását támogatjuk. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy sza­bad ténykedési teret adunk azoknak is, akik úgy vélik, hogy a kölcsönös kapcsolatok kibontakoztatásának örve alatt sikerül kieszközölniük azt, ami­re évek óta hiába törekszenek: a szocializmustól idegen esz­mék és idegen erkölcs terjesz­tését hazánkban. Ezeket a tényeket azért so­rolom fel, hogy rámutassak ar­ra, milyen helyzetben volt ak­kor Csehszlovákia Kommunista Pártja, mennyire szem előtt kellett tartania az akkori adott­ságokat, és mennyire homlok­térbe kellett helyeznie egyrészt hazánk politikai érdekeit, más­részt az egész szocialista tár­sadalom biztonságával össze­függő érdekeket, s mily nagy erőfeszítésekkel kellett meg­alapoznia hazánk gazdaságá­nak felvirágoztatását, s elhá­rítania a tőkésvilág nyomását. Az említett évek eseményeit nem lehet mai fogalmakkal, a mai helyzetnek megfelelően mérlegelni. Az említett nagy nehézségek ellenére is sikerült akkor szi­lárdan megalapoznunk iparun­kat, mezőgazdaságunkban mély­reható, szocialista változásokat végrehajtanunk, s egyben ha­zánk lakosságának életszínvo­nalát emelnünk. Ezzel egyide­jűleg és főleg az ipar rohamos fejlődése nyomán gyorsan emelkedett más szocialista or­szágok gazdasági színvonala is, s a szocialista országok tábora keretében létrejöttek a kölcsö­nös gazdasági s tudományos­műszaki együttműködés kiter­jesztésének a nemzetközi szo­cialista munkamegosztás adta előnyök hasznosításának új fel­tételei s új lehetőségei. Ezeken a bel- és külföldi tényeken két évtized kétségkívül pozitív eredményei­n alapszik Cseh­szlovákia Kommunista Pártjá­nak politikája, úgy, ahogyan azt a XII. és a XIII. pártkong­resszus kitűzte. E politika alap­elve a szocialista társadalom sokoldalú felvirágoztatása, a gazdasági alap maradéktalan hasznosítása, a legújabb tudo­mányos és műszaki ismeretek érvényre juttatása, s népünk politikai öntudatossága s szak­ismerete színvonalának emelé­se. Elvtársaki Mint ahogyan az 1948 feb­ruárjában aratott győzelmünk szabaddá tette előttünk a szo­cialista társadalom megszerve­zéséhez vezető utat, úgy az iparban, a mezőgazdaságban s társadalmi életünknek minden szakaszán győzelemre juttatott szocialista viszonyok szabaddá tették előttünk azt az utat, amely a szocialista társadalom további sokoldalú felvirágozta­tásához vezet. Éppen úgy, mint ahogy 1945 és 1948 februárja után nem volt könnyű, ma sem könnyű és egy­szerű egy új fejlődési szakasz megkezdése, mert ez azt jelen­ti, hogy új utakra kell lépnünk. Néhány korábban alkalmazott módszert meg kell változtat­nunk vagy hatálytalanítanunk, s helyettük újabbakat kell al­kalmaznunk, ami természetesen nem könnyű, nem mindenki szá­mára érthető, s ezt gyakorlati­lag nem mindenki veszi figye­lembe. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja e múlhatatlanul szükséges módosításokat szem előtt tartva jóváhagyta a nép­gazdaságunk tervszerű irányítá­sának tökéletesített rendszerét, amelynek természetesen nem­csak közgazdaságunkban, ha­nem szocialista társadalmunk életében általában is érvénye­sülnie kell. Ez a rendszer az állami népgazdasági tervvel együtt az az eszköz, amely le­hetővé teszi számunkra a győ­zelmet aratott szocialista ter­melési viszonyok s a már kiépí­tett gazdasági alapunk sokol­dalú hasznosítását a termelő­erők fejlesztésének meggyorsí­tására, s a dolgozók alkotó­készségének széles körű ér­vényre juttatását. Hangsúlyozni szeretném, hogy éppen úgy, mint az 1945 utáni fejlődésünk folyamatában, a munkásosztálynak ezentúl is hazánk vezető és felelős ereje­ként e progresszív folyamat élén kell állnia. Ha következe­tesen akarjuk érvényre juttat­ni mindazt, ami új, nem nélkü­lözhetjük minden dolgozó tevő­leges hozzájárulását és Cseh­szlovákia Kommunista Pártja politikájának állandó támoga­tását. Csak így biztosíthatjuk a nemzeti jövedelem gyorsabb gyarapodását, eddiginél társa­dalmunk vagyoni forrásainak bőségét, hogy ezen az alapon teljesebben, sokoldalúan lehes­sen kielégíteni népünk szük­ségleteit, igényeit s biztosíta­nunk életszínvonalának gyors emelkedését. Elvtársak, Polgártársaink mind nagyobb kulturális és anyagi szükségle­teinek kielégítésére s népgaz­daságunk állandó felvirágozta­tásának megalapozására töre­kedve, egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk ha­zánk védelméről. Mint már előbb rámutattam, az imperia­listák nem tették le a fegy­vert, nem mondtak le az erő­szakról, és amint Vienamban látjuk, ezentúl is ezekhez az eszközökhöz folyamodnak. Me­részségüket az is fokozza, hogy a Kínai Kommunista Párt s a Kínai Népköztársaság vezetői ma már szembeötlő szakadár magatartást tanúsítanak. Meg­bocsáthatatlan hiba volna, ha olyan hiú ábrándokban ringat­nánk magunkat, hogy elmúlt a háború veszélye és biztosítva van az örök béke. Az imperia­lizmus erői — kezdve a gaz­dasági behatolástól egészen a háborús akciókig — minden módon nyomást gyakorolnak, hogy megszilárdíthassák hatal­mukat. A második világháború 21 évvel ezelőtt ért véget, és a világ ismét lázasan fegyverke­zik. Ezt teszi szomszédunk, a Német Szövetségi Köztársaság is. Jóllehet levonhatná a követ­keztetéseket a múltban szerzett tapasztalatokból. Az NSZK-ban lázasan szervezik a hadsereget, lázasan fegyverkeznek és atom­fegyverekhez szeretnének jutni. Ezt a követelésüket azzal indo­kolják, hogy az atomenergiát tudományos kutatómunkára, békés célokra szándékoznak felhasználni. Senki sem kezes­kedik azonban arról, hogy a Német Szövetségi Köztársaság — a NATO-ban szerzett tapasz­talatok alapján — nem élne vissza az adott lehetőséggel, s azt nem használná fel hadse­regének atomfegyverekkel való felszerelésére. A múltban sok tapasztalatot szereztünk, ezért vagyunk an­­nyira óvatosak. Eddig ugyanis nincsenek olyan újabb gyakor­lati tapasztalataink, hogy az NSZK kormánya korunk reális helyzetét tartaná szem előtt és politikájában is ehhez iga­zodna. A Német Szövetségi Köz­társaság kormányának félreért­hetetlenül tudatosítania kell, hogy kölcsönös tárgyalásokra csak akkor kerülhet sor, ha a második világháború után ki­alakult reális helyzetet vesszük e tárgyalások alapjául. Vitatha­tatlan tény, hogy két szuverén német állam létezik. Mi nem érthetünk egyet Kiesinger szö­vetségi kancellárral, aki a Né­met Szövetségi Köztársaság és a Román Szocialista Köztársa­ság közötti diplomáciai kapcso­latok felvételét megalapozó egyezmény aláírása után kije­lentette: „Csak a szövetségi kormány jogosult és köteles ar­ra, hogy az egész német nép nevében beszéljen." Külpoliti­kánkban nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül a második vi­lágháború után megvont hatá­rokat. Mi úgy látjuk a dolgo­kat, ahogyan azok a fasiszta Németország leverése követ­keztében kialakultak, s ennek alapján szem előtt tartjuk politikai, államjogi és területi­­ jellegű következtetéseket, vala­mint a mai Német Demokrati­kus Köztársaság népe által le­vont következtetéseket is. Ter­mészetesen nem felejtjük el a múltat, nem felejtjük el mind­azt, amit népünknek a fasiszta agresszió idején kellett átélnie. Bennünket különösen az ér­dekel, milyen a Német Szövet­ségi Köztársaság kormányának állásfoglalása a müncheni egyezmény érvénytelensége kérdésében. Vitathatatlan tény, hogy müncheni egyezmény megköté­­­sét csak egy agresszív háború fenyegető veszélye kényszerít­hette ki, s ez Csehszlovákia el­len alkalmazott erőszak volt. Ez az egyezmény elválasztha­tatlan a náci Németország bé­ke elleni összesküvésétől, ez az egyezmény a jelenleg érvényes nemzetközi jog alapelveinek arculcsapása, s éppen ezért már elejétől fogva érvénytelen s érvénytelenek megkötésének következményei is. Mi erre az álláspontra he­lyezkedünk. A Német Szövet­ségi Köztársaság kormányától függ, hogyan alakulhatnak jö­vőbeni kapcsolataink. Mi az általában szokásos kap­csolatokat szeretnénk fenntar­tani a Német Szövetségi Köz­társaság népével. Óhajunk, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Szö­vetségi Köztársaság közötti ha­tár a béke határa legyen. Nincs más szándékunk, mint az, hogy biztosítsuk hazánk békéjét és békésen építhessük köztársaságunkat. A földkerek­ségen végbemenő fejlemények azonban arra utalnak, hogyha népünk számára biztosítani akarjuk a békét, mindjobban kell megszerveznünk honvédel­münket. Mi azért költünk an­­nyit fegyveres erőinkre, hogy honvédelmünk a legkorszerűbb haditudomány magaslatán áll­jon. Ebben a szellemben, a béke szellemében neveljük katonáin­kat, akik tudják, hogyan véd­jék meg hazájukat abban az esetben, ha megtámadnának bennünket. Népünket, de különösen az ifjúságot ezért kell fokozott mértékben arra nevelnünk, hogy tudatosítsák a haza meg­védésének, biztonságának je­lentőségét, hogy öntudatosan szeressék szocialista hazánkat. Elvtársaki Pártunk Központi Bizottsága nagyra értékeli a népi milícia tagjainak tevékenységét és azt az áldozatkészséget, amelyet ebben a —­ köztársaság bizton­ságát szilárdító — pártmunká­ban tanúsítanak. Ez a rendkí­vül fontos pártmunka állandó, s ezért nem szabad elhanyagol­nunk, hanem ellenkezőleg, egy­re tökéletesítenünk kell. Meg vagyunk róla győződve, hogy a népi milícia tagjai ezentúl is az első sorokban felsorakoz­va szállnak síkra Csehszlovákia Kommunista Pártjának politi­­kájáért, s elvárjuk, hogy sorai­kat állandóan kiegészítik mun­kásosztályunk s egész dolgozó népünk fiataljaival. Pártunk Központi Bizottságá­nak nevében köszönetet mon­dok a népi milícia minden tag­jának a párt, a haza s a nép érdekében kifejtett áldozatkész, értékes tevékenységéért. Dicsőség a népi milíciának a Csehszlovákia Kommunista Pártja fegyveres erejénekl Az öntudatos munkásosztály, a fegyveres erőink által védel­mezett Csehszlovák Szocialista Köztársaság haladjon előre az ország újabb felvirágoztatása felé! Erősödjék és szilárduljon ál­landóan a nemzetközi kommu­nista mozgalom egysége! A Nagy Októberi Szocialista Forradalom szellemében előre a szocializmus és a kommuniz­mus győzelme felő! Éljen Csehszlovákia Kommu­nista Pártja! Antonín Novotný elvtárs beszéde 1967. H. 23.

Next