Új Szó, 1967. augusztus (20. évfolyam, 320-240. szám)

1967-08-09 / 218. szám, szerda

Almok és valóság pusztán Remeg a kábítóan forró levegő. Haldoklik Július. A rádió pedig csak ígéri az esőt. A kukorica nemrég még vidámzöld levelét egérszürke porréteg fedi. Hogyan élnek ilyenkor dologidőben a gútai szövetkezeti tagok a pusztán? Déltájban pihenni teszik kapát vagy a vasvillát, leállítaják a silókombájnt, és ebédre indulnak a tanyaközpont felé. A rácaklai tanyaközpont közös konyhájára. A traktoros is lekanyarodik ilyenkor a tábláról, a konyha felé veszi az irányt. Száz szövetkezeti gazda találkozik nap mint nap a fehér asztalnál. KÖZÖS KONYHA A száz embernek százféle az ízlése, így a három szakácsnőnek főhet a feje, hogyan főzzön mindenkinek kedvére valót. Néha négyféle ételt is készítenek, hogy senki se idegenkedjék a közös koszttól. — Csajka? — nézek körül a a konyhában. — Porcelán tányér! — felel Molnár Magda, a főszakácsnő. Az étterem fehérre terítve fogadja a szövetkezetieket. Az abroszon a tányérok felfordítva várják az étkezőket, ami nem öncélúan van így. A lakóházak — így a közös konyha is — sajnos az ólak, istállók közelében van, így milliárdnyi itt a légy, s a pusztai ember úgy védekezik ellenük, ahogy tud. „Üres kamrának bolond gazdasszonya" — tartja a köz a mondás. Kiss István részlegvezető is tudja ezt, ezért néhány napja azt mondta: szúrjunk torkon egy süldőt. Az asztalon ott a belőle készült forró étel és a langyos hetes sör, melyet az idevalósiak akasztófahumorral „JRD sör"-nek kereszteltek el. Akárcsak a diplomáciában. Itt is fontos szerepe van a fehér asztalnak. Nemcsak étkeztető szerepe! A gazdaságról szinte mindent megtud, aki itt megfordul. És a nagyvilágról is egyet-mást. Többnyire negyvenöt és hatvanöt közötti arcok. Gyűrött, mélyen barázdált paraszti ábrázatok, amelyekre a sok évtizedes paraszti munka ütötte rá a bélyegét. De vannak itt néhányan a húsz-harmincévesek közül is. Érdekes, ezek inkább hízásnak induló, telt arcú emberek. Ruházatuk, zsíros, olajos kezük elárulja, hogy ez a korosztály szinte kivétel nélkül traktoron ül, vagy gépjavító műhelyben dolgozik. Csakhogy kevesen vannak. — A hatvan-hetven éves öregeket nem ültethetem traktorra, kombájnra ... A részlegvezető mondta ezt jó adag nosztalgiával. Ez az egy mondat a szövetkezet úgyszólván minden lényeges gondját kifejezi. És az egyik legnagyobb országos gond is ott lapul a mondat mögött. Veszedelmesen öregszik a falu. A rácaklai tanyaközpontban két év alatt harminckettővel csökkent a munkabírók száma. Ezt a szövetkezet egyelőre túlságosan még nem érzi, sőt, a nem szakképzett dolgozókból időnként fölösleg is mutatkozik. De mi lesz évek múlva? BÚZA A részleg legkifizetődőbb terméke ma: a búza. Több hasznot hoz, mint a cukorrépa, a burgonya vagy az ipari növények. Nem is beszélve a kertészetről, amely nincs. Márpedig az egy hektárra eső tiszta haszon ma, amikor minden koronával számolni kell, fontos tényező. A búza termesztése ugyanis meglehetősen egyszerű, nem túlságosan munkaigényes. És kiváló hektárhozamot is ad. A 900 hektáros részleg 200 hektáros búza vetésterületén a hektáronkénti átlaghozam az idén 45 mázsa, de van tábla, ahol 64 mázsa is termett. Ez több mint jó eredmény, különösen, amikor a világpiacon a búza egyre keresetebb cikk, és hazánk is egyre többet kénytelen belőle valutáért vásárolni. Viszont az is igaz, — és itt a szólást-mondást ne átvitt értelemben fogjuk fel, hanem a szó legszorosabb értelmében , hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Jó lenne, ha a búzából készült ételeken kívül több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanánk. Az orvosok egyre gyakrabban emelik fel szavukat táplálékunk összetételének javítása érdekében. IMPORTPARADICSOM Az idén — valamikor júniusban — találkoztam egy gútai emberrel. Kukoricát kapált, délidőben pedig a tarisznyából elővette a kenyeret-szalonnát és mellé a piros paradicsomot. Ujjai közé vette, megforgatta, sokáig nézegette a gyümölcsöt. — Magyarországon termett ... Csak ennyit mondott, aztán falatozni kezdett. Jó vastag szalonna falatokat vágott a kenyérhez és igen vékonyan szeletelte a paradicsomot. Már befejezte az ebédet, amikor újra megszólalt: — Az importparadicsom kilója tizenkét korona. Ilyet én is tudnék termelni, de olcsóbban. Az apám, öregapám és a szépapám is kertész volt. Az a paradicsomi jelkép. Mezőgazdaságunk helyzetének jelképe. Most, mikor a rácaklai tanyaközpontban Kiss István arról beszél, hogy a részleg a cukorrépa termelésre ráfizet, hogy itt a legnagyobb hasznot a búzatermelésből nyerik, megint erre az importparadicsomra gondolok. A szövetkezet — és aligha csak a gútai szövetkezet — ma a szükségből erényt kovácsol. Kevés a munkaerő, hát a termelést mind jobban — az elöregedés ütemének lően — a búzaalapokra megfelehelyezik. Objektív szükségszerűség ez, ha a dolgokat egyetlen szövetkezet szemszögéből vizsgáljuk. Nincs elég munkaerő az igazi belterjes gazdálkodás megteremtéséhez, így olyan terményekre specializálják magukat, amelyek művelését a traktoros „nyeregből" is elintézi. Közben pedig — még júniusban, júliusban is — zöldséget, gyümölcsöt importálunk a Csallóközbe és a Mátyusföldre. A minap — augusztus első napjaiban — görögdinnyét vásároltam. Külföldi görögdinnyét. Mezőgazdasági munkaerőhiány miatt... Közben pedig ezek az országrészek jelentős munkaerő exportot bonyolítanak le az ország más részeibe. És vegyük nagyítóüveg alá, milyen munkaerő vándorol el innen Ostravára, Mostra vagy a többi ipari centrumba. A statisztika azt mutatja, hogy a vándormunkaerő több mint 90 százaléka szakképzettség nélküli ipari munkás. Az a csallóközi, aki Ostraván technikusi vagy mérnöki diplomát szerez rendszerint le is telepszik ott. Más szóval: megszűnik vándorló munkaerő lenni. A magasabb színvonalú technikai műveltség megszerzésével párhuzamosan a szó korszerű értelmében élni is megtanulnak. De mi történik az „ingázó" segédmunkással, aki hetenként, kéthetenként hazavándorol és évtizedekig így él? Az titokban egészen, öregkoráig reménykedik, hogy egyszer otthon majd végleg letelepszik, hogy a viszonylag nagyobb keresetből majd egyszer Gútán vagy Kamocsán vagy a zöldségtermesztés más ősi központjában házat épít. Vajon az emberek egyéni boldogsága és a népgazdaság szempontjából nem lenne-e ésszerűbb, gazdaságosabb és humánusabb, ha ezeket a vándorokat — vagy legalább egy részüket (hiszen a bizonyos méretű faluról elvándorlás az ipari társadalom kialakulásának szükségszerű szülőföldjükön újra velejárója) letelepítenék? ÉLETCÉL tól: Ha azt kérdeznék a gútaiakmiért járnak hetenként több száz kilométerre munka után, a legtöbbjük köntörfalazás nélkül felelne, mert máshol többet keres. Lenne, aki még más érveket is felhozna. Megmondaná, hogy a kétkezi mezei munkánál a bányamunka se nehezebb, de lényegesen jobban fizetett, hogy valamilyen megmagyarázhatatlanul kialakult értékmérő szerint a falusiak is jobban megbecsülik az ipari munkást stb. A legvégső érvelésből kitűnik, hogy a vándorlás indítéka döntő többségben anyagi természetű. Márpedig az emberek zömének életcélja: minél rövidebb időn belül felépíteni a családi házat, megvásárolni a televíziót, a hűtőszekrényt, a gépkocsit. Az indusztriális társadalom egyéni igényei ma már a falut sem kerülik ki. De vajon maga a falu nem tudná-e ugyanazt anyagiakban is megadni, mint a város, a gyár? Különösen ott, ahol belterjes mezőgazdaság kialakításának megvannak az előfeltételei. Kiss István a szakember beavatottságával, a jobbra vágyás pírjával az arcán újságolja, hogy a szövetkezet egy zöldségszárítót vett amelynek segítségével külföldről, majd a legkülönfélébb zöldségfajtákat és a gyümölcstermést lehet konzerválni. Aki csak hallja a szavát, mind azt mondja: Konzervgyár kellene Gútának. Ez az ország legnagyobb falujának több évtizedes álma. És a szövetkezeti gazdálkodás belterjesítésének is egy mezőgazdasági terményfeldolgozó felépítése lenne a legfontosabb előfeltétele. És akkor megindulna egy, a tizennyolc-húsz év előttivel ellentétes irányú folyamat. A visszavándorlás. A szövetkezetben a múlt évben az egy dolgozóra eső átlagkereset 12 ezer korona körül mozgott. Ismerek szövetkezeteket, ahol — pedig a természeti adottságok a gútaiaknál semmivel sembek — a tagok ennek kedvező,kétszeresét, két és félszeresét is megkeresik. Gúta határát két folyó mossa. Az öntözéses gazdálkodás megteremtéséhez ideálisak itt a feltételek. A dinnyések, a hagymások, paprikatermelők stb., sem halatak még ki. Ellenben az értékesítési lehetőségek ma is ugyanolyan rosszak — vagy még rosszabbak — mint valaha voltak. Ma még itt is ugyanaz a helyzet, mint a városoktól távoleső többi szövetkezetben: ha jó a zöldségtermés, az is rossz, ha kevés terem, az is rossz. Felvásárló hálózatunk — és a feldolgozó üzemek is — csak az átlagos termésre vannak berendezkedve. KONZERVGYÁR Aligha lenne az országban még egy ipari amely olyan gyorsan beruházás, visszatérítené a befektetést, mint egy itt felépítendő konzervgyár. Elsősorban is csökkennének az eladatlan zöldségből, gyümölcsből származó veszteségek. A gyár közelsége — természetesen az árpolitika megfelelő módosítása után — intenzívebb kertgazdálkodásra „ihletné" a környező szövetkezeteket. Fokozódna így az egy hektárra eső jövedelem, ami a tagság jövedelmének ná maga után. növekedését von Megindulhatna Gúta felé a népvándorlás, amely az egész környék lakosságának az életstílusát megváltoztatná. Egyrészt az ipar is kialakulna itt, másrészt pedig korszerűbbé válna a mezőgazdaság, és nagyobb jövedelmet hozna. Vajon nem majd az ország hiányoznának-e más részeibe vándorló Gúta-környéki munkások? — teheti fel a kérdést az ember. A legújabb tendenciák azt mutatják, hogy egyre csökken az igény a szakképzetlen munkás iránt — márpedig az „ingázó" munkások zöme szakképzetlen. Ostraván például már csökkentették a széntermelést. A továbbra is üzemeltetett bányákban a dolgozók mind nagyobb százaléka képzett szakember. És a dolgozók szakképzettségi összetétele más iparágakban is hasonló átalakuláson megy majd át. Várható tehát, hogy a mezőgazdaság számára a jövőben bizonyos számú ipari munkás szabadul fel. Mindezek ma még csak megvalósítható elképzelések. Szlovákia gazdaságilag elmaradott vidékei közé tartozik Gúta környéke is. Ez is egyike az ország „iparilag sötét sarkainak", amelyeknek fejlesztéséről a Nemzetgyűlés a közelmúltban mélyrehatóan tárgyalt. Gúta népe most már csak az elképzelések megvalósítására vár. Az árvíz utáni időszakban felszámolták a tanyavilág jó részét. A községet rövidesen várossá nyilvánítják. Maga ez az aktus azonban nem old meg mindent. Ez csak a kezdet kez dete" TÓTH MIHÁLY CSOMAGOLÁSTECHNIKAI PROBLÉMÁK Az áru csomagolását sok szempontból vizsgálhatjuk. Mellőzzük most a tropikalizálás kérdését, amely nem csekély gondot okoz a trópusi övezetekbe szállító üzemeknek. Nem kívánjuk értékelni a csomagolást az esztétikai hatás, a célszerűség vagy a vonzóság szempontjából sem, aminek pedig — különösen a nemzetközi piacon való érvényesülés szempontjából fontos szerepe lenne. Nem boncolgatjuk azt sem, milyen mértékben segíti elő a csomagolástechnika az áru tartósságát és az ütéssel, nyomással, döntéssel stb. szembeni védelmet. Egy sokkal prózaibb mozzanatot veszünk szemügyre: a csomagolás és az árumozgatás közti viszonyt. Az áruval manipulálni is kell Hosszú és göröngyös az élelmiszer és egyéb tömegcikkek útja a termelőtől a fogyasztóig. A termelőüzemek raktáraiból az elosztó raktárakba kerül s innen folytatja útját az üzleti hálózatba. Közben sok-sok kezelési műveletet igényel. A raktár könnyű kezelhetősége megköveteli, hogy az egyes árufajták egymástól elválasztva célszerű rendben úgy legyenek a raktárban elhelyezve, hogy az áru be-és kirakása könnyen megvalósulhasson. Az áru mozgatása és raktározása a kereskedelem egyik legégetőbb problémája. Sajnos, sem az elosztó nagyraktáraknak, sem a kiskereskedelmi boltoknak nagyobbrészt nincs elég helyük és műszaki felszerelésük ahhoz, hogy korszerű módszerekkel manipulálhassanak az áruval. Azt, hogy mit jelent az áru mozgatása, legjobban az elárusítók tudják, akiknek túlnyomó része nő. Ők a megmondhatói, naponta hány mázsa árut mozgatunk meg, mennyi zsákot, a ládát, dobozt kell egyik helyről m/takart"n k mert egyrészt nincs elegendő raktározási térségük, másrészt nem használhatják ki a szállítólapok előnyeit. A palettizálás kerékkötői Az árumozgatás és szállítás nagy segítője a szállítólap. Nemzetközileg szabványosított mérete 120X80 cm. Kiválóan alkalmas a tömegáru könnyű és célszerű be- és kirakására, hiszen mozgatása emelőtargoncák segítségével történik és ezért igénybe vétele nagyon előnyös mind a termelőüzemek mind az értékesítő vállalatok számára. Elterjedését azonban egy komoly körülmény hátráltatja. A palettizálás bevezetése során ugyanis arra a tapasztalatra jutottak, hogy amíg nem lesz elegendő olyan csomagolóeszköz, amely méreteivel lehetővé tenné a szállítólap rakfelületének teljes kihasználását, szilárdságával pedig az áruját", addig ennek az „osztagolóanyagmozgatási módszernek az érvényesítése nagyon problematikus marad. Az utóbbi időben meglátogattam több raktárt, hogy megismerjem a palettizálást hátráltató körülményeket. Az a kép, amely a raktárakban fogadott, bizony meglehetősen leverő volt: kereskedelmünk államosítása óta, vagyis 18 éve, hiába igyekszik javulást elérni ezen a területen. A palackozott áru szállítására szolgáló fém- és műanyagketreceken kívül az utolsó két évtizedben úgyszólván semmi javulás sem történt a szállítócsomagolás terén. Annak ellenére, hogy a szállításra használt faládák élettartama nagyobbrészt csak egy — másfél év, sokat már húsz éve is használnak és ezekbe csomagolják a szeszes italokat, az vizet és a készételeket ásványtartalmazó üvegeket. A szállítmányok — különösen a konzervek és a palackozott áru is — a legkülönfélébb méretű és minőségű szállítóládákban és kartondobozokban érkeznek a raktárakba. A csomagolás szilárdsága nemegyszer problematikus és sok kárt okoz. A csomagok megjelölése nagyon hiányos, és ami még rosszabb, nem rakhatók egymásra oszlopokba , ezért a raktár nem használható ki célszerűen. Keskedelem követelményeit A ke-és észrevételeit a termelés nem veszi figyelembe, illetve pénzügyi vagy műszaki nehézségekre hivatkozva nem javítja a szállítócsomagolást. Ki számára csomagolnak? Tekintettel arra, hogy a vidéki üzlethálózatban is meglehetősen széles a választéka, ez nagy tömegcikkek igényeket támaszt a zökkenőmentes áruellátással szemben. Egy-egy falusi élelmiszerbolt aligha rendelhet egyszerre több tucatnyi egyliteres csomagolású készételt, mégis számos konzervgyár 24—30 darab ilyen üveget csomagol egy kartondobozba vagy ládába, a félliteres készételeket 36—48 darabjával szállítják, sőt a közép-csehországi Fruta eredeti csomagolásában 80 darab negyedkilós dzsem van. A paprikás csemegét 200 darabjával, a zacskóban árusított készleveseket 120 darabjával kapják a raktárak, mi több, a byšicei Vitana 500 darabjával szállítja a leveskockákat Az ilyen meg nem felelő eredeti csomagolásnak az a következménye, hogy a raktárakban fel kell bontani a dobozokat vagy ládákat, ki kell belőlük venni az átvevő egységek által megrendelt mennyiséget, újból be kell őket csomagolni, bonyodalmas nyilvántartást kell végezni stb. Mindez pedig hátráltatja a raktár lényegesen munkáját és nemegyszer káros és tévedések forrása is lehet. Termelőüzemeinknek nem lenne szabad megfeledkezniük arról, nem elég, ha a tömegcikkeknél automata szerkezetek végzik az adagolást és a csomagolást. Gondolniuk kell arra is, hogyan juttassák el az árut olyan formában a kereskedelemnek, hogy az a lehető legegyszerűbb módon eljusson végső rendeltetési helyére a fogyasztóhoz. Népgazdasági érdek, hogy a csomagolástechnika javítása révén is javítsuk az áru mozgatását és szállítását s ily módon csökkentsük az önköltséget, a kezelési költségeket, a munkaigényességet és végeredményben az áru árát is. DOSA JÓZSEF Az ilyen szállítóládák távolról sem biztosítanak megfelelő védelmet és megnehezítik a raktározást. A helyes palettizálás példája. A csomagolás egységesített, emelőtargoncák segítségével akár négy szállítólap is egymásra tehető.