Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-24 / 146. szám, kedd

A megelevenedett őskor Régészeti kiállítás Bratislavában Jelentős kulturális esemény színhelye a vár. itt kerül bemu­tatásra az Osztrák Honismereti Társaság, a CSTA és a Szlovák Nemzeti Múzeum együttműkö­désével rendezett Hallstatt és a Bika Szikla (Býčí skála) né­ven rendezett kiállítás. A Felső-Ausztriai Alpok égbe nyúló hegyei között fekvő Hall­statt község sóbányájának egyik tisztviselője, J. G. Rams­auer 1846-ban talált rá a nagy­kiterjedésű temetkezési helyre, amelyet 2500 esztendeig takart el a föld az emberi szem elől. Nem sokkal később, 1869-ben a morva hegyek Bika Szikla barlangjában kavicskitermelés­nél széndarabokat és emberi csontokat találtak. A blanskói bányaorvos, J. Wankel doktor mélyfúrásokat végzett, s ekkor nemcsak cserépdarabokra s em­beri csontvázakra, hanem egy bika művészien formált kis bronzszobrára bukkant. A két fenti helyen felfedett anyag je­lentősen hozzásegítette a tudo­mányt a történelem előtti kor sötétjének eloszlatásához. A bécsi Történeti és Termé­szettudományi Múzeum őstörté­neti osztályának tulajdonában levő értékes lelet egy részét tárja elénk a ma tudományos elvei alapján rendezett régésze­ti kiállítás. A legfontosabb és legjellegze­tesebb tárgyakon kívül az ak­kor még nem ismert fotográfiát helyettesítő akvarellek, magya­rázó szövegek, az egyes dara­bok részleteiről készült, nagyí­tott fényképek és térképek tá­jékoztatják behatóan a nézőt. Kulturális hírek • Nürnberg város megbízá­sából az 1971-es Dürer év tisz­teletére eredeti zenemű készül, amely Dürer Apokalypsejét szó­laltatja meg korszerű módon. A zenemű librettóját Eugena Ionesco írta, a zenét horvát ze­neszerző, Milko Kelemen sze­rezte. Alkotásaiban a dodekafon, a szeriális és az elektronikus zene elemei keverednek. • LENINGRÁDBAN Rimszkij Korszakov-múzeum nyílik a ze­neszerző egykori lakóházában. A múzeumot Rimszkij Korsza­kov 83 éves fia és 84 éves leá­nya rendezi be. • RÓBERT EMMET GINNA dokumentumfilmet állított össze Robert Capának, a század egyik leghíresebb haditudósító filme­sének a hagyatékából. Capa szenzációs felvételeket küldött volt a spanyol polgárháború frontjairól, majd a második vi­lágháború afrikai, franciaorszá­gi és németországi harctereiről, aztán a koreai háborúból, vé­gül pedig hősi halált halt 1954-ben a harcoló Vietnamban. A kor viszonyait legjobban a legrégibb európai sóbányák, hallstattinak leletei tükrözik. A a felfedett sírokban talált anyag is beszédes tanúságtétel a ko­rai vaskorszak társadalmi ala­kulásáról. A működésben levő hallstatti sóbányák tárnáiban ma is fel lehet ismerni egy cél­szerűen szervezett, szakértelem­mel üzemeltetett őskori bánya­üzem nyomait. Az egykori munkafolyamatot jelzik az ott feltárt szerszámok, fanyelű érc­csákányok, kalapácsok, és a fa­lapátok, amellyel a feldarabolt sót belerakták a marhabőrből készített, a hátra erősíthető szíjakkal ellátott zsákokba, me­lyekben körülbelül 45 kilo­gramm só fért el. Az új nyersanyag, a vas lé­nyegesen befolyásolta a terme­lést és a kereskedelmet. A hall­statti területen levő vasérc-, ólom- és sóbányák termékei fontos csereanyagot jelentettek, amelyért élelmiszert, különböző használati és fényűzési tárgya­kat hoztak be messzi országok­ból. Ennek révén új ismeretek és szokások terjedtek el. A néma sírok is megszólaltak. Hallstattban két típust találtak. Egyrészt homokkal fedett, la­pos sírokat. Ide temették az egyszerűbb embereket. Másrészt máglyán égették el a társadal­milag és vagyonilag magasabb rangúakat. Hamvaikat, csontjai­kat meg a megolvadt bronz­tárgyakat kádalakú agyagtartá­lyokban helyezték a sírba, melyre védelmül magasra hal­mozott köveket raktak, ősi szo­kás szerint, a túlvilági élet hi­tében a halottakat a sírba olyan tárgyak kísérték, amelye­ket alkalmasnak véltek a más­világi élet zavartalan folytatá­sára. A világszerte ismert hallstat­ti leletnél kevésbé közismert a hasonló jelentőségű Bika Szikla homályos barlangjaiban feltárt kincs. A régmúltról szólnak a gabona tárolására szolgáló nagy bronz edények, megszenesedett fa- és vasfejszék, kalapácsok, kocsialkatrészek, vas kerékab­roncs, díszes agyagedények, vesszőből font kosár, szépmivil fegyverek, emberi félkoponyá­ból alakított csésze, változatos bronz és arany ékszerek, fino­man munkált hajdíszek, üveg­es borostyángyöngyök. Az időszámításunk előtti 5. századból származó temetkezési helynek feltárása véres és ke­gyetlen szertartásokra, ember-és állatáldozatokra utal, ame­lyek a törzsfők és kiváló har­cosok sírbatételét kísérték. A Brnóból Pozsonyba érkezett igényes kiállítás június végéig tekinthető meg. Ezután Prágá­ban és több európai fővárosban kerü­l majd bemutatásra. BARKANY JENŐNÉ Két napig tartott Zselízen a CSEMADOK fennállása 20., il­letve a Szlovák Nemzeti Felke­lés 25. évfordulója jegyében megrendezett országos népmű­vészeti fesztivál. A csehszlová­kiai magyarok kulturális szem­léjén az ország legjobb önte­vékeny együttesei mérték össze tudásukat, s nagyszámú közön­ség előtt bizonyíthatták tehet­ségüket. Néhány éven át Gom­­baszög volt az országos szemle színhelye, most azonban a CSE­MADOK KB úgy határozott, hogy a zselízi rendezvényt is országos jellegűvé A fesztivál sajátos, nyilvánítja, népművé­szeti jellegénél fogva azonban különbözik a gombaszögi sereg­szemlétől. Az ódon megrendezett Schubert-parkban ünnepségeket kiváló munkáért érdemrenddel a kitüntetett Ifjú Szívek dal- és táncegyüttese nyitotta meg. A hamisítatlan népművészet, a népszokások kiaknázhatatlan forrásaira épült műsorszámok eredetisége, feldolgozása meg­győzően hatott. —« Az előzetes tájékoztatás sze­rje­rint az Ifjú Szívek műsorát kö­vetően a romániai Székely Ál­lgl­­lami Együttesnek kellett volna 24. bemutatkoznia, azonban a fel­lépés — máig sem tudjuk mi­lyen ok miatt — elmaradt. A­­­­ műsorváltozás a közönség szá­mára kellemes csalódást jelen­tett, hiszen a budapesti rádió- Hull imamzo színvonal A zselizi XIV. országos népművészeti fesztivál­ ból és televízióból jól ismert Madarász Katalin és Bojtor Im­re vendégművészek hangja, az előadott népdalok humora, az énekesek kedélyessége, kelle­mes perceket, a népdalok ra­jongóinak igazi élményt szer­zett. A vasárnapi műsorban a népi együttesek léptek fel. Eljöttek a Bodrogközből, a Duna menté­ről és a Garamvölgyből, hogy tudásuk legjavát adva szebbnél szebb táncokkal, dalokkal és népszokásokkal szórakoztassák a közönséget. Délelőtt A nép­művészet évkönyvéből címmel eredeti szokásokat, mondókákat, látványos humoros tánco­kat elevenítettek fel. Bár hiá­nyolták több szám lendületét, a kellő hangulat- és feszültség­teremtés erejét, de a lelkes elő­adók minden mozdulatán szinte láttuk az önfeláldozó pedagó­gusok, az idősebb és tapasztal­tabb CSEMADOK-tagok odaadó munkáját. Külön meg kell emlé­keznünk 00—70­ éves a szirénfalviakról, a öregekből álló együttesről, tagjainak fiatalos­ságáról és lelkesedéséről. Délután az Egy hazában élünk című műsort a Csallóközi dal- és táncegyüttes nyitotta meg, majd az egyes CSEMA­DOK-együttesek léptek fel. Elő­adásukban még elég gyakran kísértett a jellegtelenség s a bemutatott számok lendülete sem volt a szándékkal össz­hangban. A műsor felépítését zavarta az egyes számok közöt­ti színvonal-ingadozás és az esetenkénti igénytelenség. A lengyel és ukrán, illetve a myjavai Kopaničiar együttesek vendégszereplése, a nemzetek közötti barátságot jelképező fel­lépése megnyerte a nézők ro­konszenvét A jellegzetes népi motívumokra épített, jól válasz­tott és kidolgozott, kedélyesen előadott táncszámaik hitelesek, így méltán nagy közönségsi­kert arattak. A táncosok bravú­ros teljesítménye külön dicsé­retet érdemel. A CSEMADOK Központi Bi­zottsága és a Népművelési In­tézet által kiírt koreográfiai verseny győztesei is a délután folyamán adtak számot tudásuk­ról. A bíráló bizottság — mely a benevezett versenyzők közül a délelőtti órákban választotta ki a győzteseket — három meg­osztott harmadik díjat és egy első díjat ítélt oda. Az első díj­ra a Csallóközi Dal- és Tánc­együttes Lakodalmi hangulatok című számát érdemesítette. Har­madik díjat kaptak az érsek­újváriak a Szüreti tánc, a téliek a Csárdás-szvit, valamint a nyit­rai Pedagógiai Fakultás tánco­sai a Cigánytánc című produk­cióért. A Csallóközi Dal- és Táncegyüttes kiváló teljesítmé­nye, a szerzemény hatásos ze­nei aláfestése, az énekkar sajá­tos és hangulatos előadás­mód­ja kétségkívül a rendezvény fénypontja volt. A zselizi XIV. országos nép­művészeti fesztiválon látottakat összegezve elmondhatjuk: szemle­s küldetésének eleget a tett. Az együttesek erénye a tu­datos amatőr­ szerepvállalás, ér­demük, hogy a jobbára sajátos hazai anyagra épített műsorszá­mokat adtak elő, s felelevení­tették a nép legsajátabb érzés-és gondolatvilágát kifejező nép­dalokat, népi táncokat és szo­kásokat. A kimondottan népmű­vészeti jellegű fesztivál rende­zői és az együttesek az említett fogyatékosságoktól eltekintve jó munkát végeztek s lehetővé tették, hogy a közönség ezrei kellemesen érezzék magukat. A közönség lelkesedése és az a megbecsülés, melyben az együt­teseket részesítette, arra köte­lez, hogy a jövőben még igé­nyesebb és színvonalasabb mű­sorszámokat hozzanak maguk­kal. r. M. Pillantás Kiskövesdre KISKÖVESD a terebesi járás egyik legkisebb községe, mind­össze 650 lakosa van, mégis kulturális téren a járás magyar­lakta községei közt az élen jár. Minderről már Királyhelmecen értesülök, azt is megmondják nekem, hogy a kulturális élet lelke, mozgatója Kassai Béla. Fáradhatatlan munkásságával elérte, hogy a CSEMADOK kis­kövesdi helyi szervezetének szí­niegyüttese a komáromi Jókai­napokon előadhatta Nóty Ká­roly: Az évforduló című egyfel­vonásos vígjátékát. Ezzel az együttessel képviseltette magát Komáromban az egész Bodrog­köz. Kassai Bélának nem könnyű a dolga, hisz kulturális működé­sét csak napi munkája elvégzé­se után kezdheti el. A segéd­könyvelői munkát végzi a szö­vetkezetben, ezenkívül a község művelődési otthonának a veze­tője, amiért havi 350 koronát kap. Természetesen nem ez az összeg fűzi a művelődési ott­honhoz. Meg vagyok arról győ­ződve, ha egy fillért sem kap­na, akkor is játszana, rendezne és elkövetne mindent, hogy az együttes együtt maradjon és ké­pességeinek a legjavát nyújtsa Kiskövesd lakosságának. Ezt a munkát azonban nem mindenki értékeli, így például Kassai Béla, hogy gyarapítsa tudását és átadhassa községe műkedvelőinek, beiratkozott egy hároméves rendezői tanfo­lyamra, ahol bizonyos időkö­zökben meg kell jelennie, hogy az előadásokat meghallgassa és a szükséges kulturális tananya­got átvegye. Ezenkívül most is, a Jókai-napok kulturális szem­léjén néhány napig Komárom­ban kellett maradnia. Sajnos mindkét esetben olyan gúnyos megjegyzések hangzottak el ta­nulásával és működésével kap­csolatban, amelyek félreérthe­tetlenül tudtára adták, hogy le­becsülik önzetlen kulturális munkásságát. Ez a magatartás természetesen sérti Kassai Bé­lát. EZZEL KAPCSOLATBAN Sal­lai Dénes, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke azt mond­ja, sajnálatos, de vannak még olyan egyének, a­kik lebecsülik a kultúrát, holott illene tud­niuk, hogy a kultúrára éppoly szükség van, mint a fűszerre az ételhez. Só, paprika nélkül az étel íztelen, kultúra nélkül pedig az élet íztelen. Kultúra nélkül az embernek dolgozni sincs nagy kedve. Persz­e, sze­rencsére csak néhány ember nyilatkozik lekicsinylően a kul­túráról, a község lakosságának zöme szereti a kultúrát és áldo­zatokat is hajlandó életbe hoz­ni. Kiskövesd lakossága ezt szá­mos esetben bebizonyította. Eb­ben a kis faluban — amely mindössze 154 házszámmal ren­delkezik — ragyogó tisztaság uralkodik nemcsak az udvarok­ban, de az utca is oly tiszta, mint egy kitakarított szoba. Ezt a rendet és tisztaságot a falu lakossága közösen teremtette meg. És ugyancsak a lakosság dolgos keze járult hozzá ahhoz is, hogy 400 személyt befogadó korszerű kultúrházuk legyen. A község lakossága közel 10 000 órát dolgozott le társadalmi munkában, a kultúrház építésé­nél. E munkában egyaránt részt vett, fiatal, idős mégpedig tervszerűen. Ezért sikerült egyetlen esztendő alatt a kul­túrházat tető alá hozni. Hat­vannégy augusztusában meg­kezdték a munkát és 1965. au­gusztusában az épületet átad­ták rendeltetésének. Ez a telje­sítmény példátlanul áll az egész járásban. Szükséges azt is meg­jegyezni, hogy a fuvart és a 100 köbméter követ a szövetke­zet díjtalanul adta és szállítot­ta. A művelődési otthon színpad­dal, öltözővel, próbateremmel és könyvtárral rendelkezik. Er­ről Kassai Ferenc, a Kiskövesdi Nemzeti Bizottság elnöke tájé­koztat. Elmondja továbbá, hogy a művelődési otthon évi költ­ségvetése a terv szerint 31500 korona lesz, aminek a felét a szövetkezet, a másik felét a he­lyi nemzeti bizottság vállalja. A SZÖVETKEZET ELNÖKE, Borisza László a szövetkezettel kapcsolatban azt mondja, hogy járási viszonylatban kielégítő eredményeket ér el. Egy-egy tag átlag havi keresete 1600 ko­rona. Egy norma értéke tavaly huszonhét korona volt, és év végén 30-ra egészítették ki. Az elnök örömmel közli velem, hogy ez idén igen szépnek ígér­kezik a gabonatermés. Megtu­dom továbbá, hogy a szövetke­zetnek 9 hektár új szőlőültet­vénye van és az egész határ vízellátását öntözőberendezés biztosítja. Kassai Ferenc a falu iskolá­jával kapcsolatban elmondja, hogy ötévfolyamos, két tanerő­vel, óvodával, napközi otthon­nal rendelkezik. Az iskolaépü­letet 1966-ban tatarozták. Arra a kérdésre, hogy a köz­ségnek hány főiskolása van, azt a választ kaptam, hogy egy sem. A válasz meglep, zavartan hall­gatok és zavartan hallgat a szö­vetkezet és a HNB elnöke. Ké­sőbb a szövetkezeti elnök azt mondja, hogy ez a kérdés gyakran foglalkoztatja és eltö­kélt szándéka, hogy fiát, ha jól tanul a középiskolában, főisko­lára adja. A község ifjúságának közö­nyös magatartása a főiskolával szemben lehangolt. Az sem tölt el derűvel, hogy a könyvtár a művelődési községi otthon legkisebb helyiségében kapott elhelyezést, és számos könyv a polcok hiánya miatt a szekré­nyek aljában van bezárva. Ho­lott kézenfekvő: a község la­kossága, amely társadalmi mun­kával járult hozzá a művelődési otthon és a járdák építéséhez, bizonyára módot talál arra is, hogy polcokkal lássa el a könyvtárat. Kiskövesden e napokban ve­zetik be az újfajta higanygáz­világítást. Nagyon remélem te­hát, hogy a HNB elnöke oda­hat, hogy a könyvtár is világo­sabb, tágasabb helyiségbe ke­rüljön, hogy az olvasók, a könyvkölcsönzők elidőzhesse­nek egy kicsit kedves könyveik között. Ebben bizonyára Kassai Béla is segítségére lesz. Kassai Béla ma negyven esz­tendős. Tanítóképzőt végzett Sárospatakon, és már ott is ak­tívan dolgozott az önképző-kör­ben. A tanításnak tehát ezt a fajtáját választotta. Húsz esz­tendeje foglalkozik a község kulturális életével. E két évti­zed alatt Egritől Lovicsekig és Dávid Terézig minden csehszlo­vákiai színműíró műve szerepelt a kiskövesdi műkedvelők műso­rában. Sikerüket azzal gazdagí­tották, hogy a környező falvak­ban is bemutatták előadásaikat. A szomszédos falvak szüreti mulatságain nemegyszer lépett fel a kiskövesdiek táncegyüt­tese, éneik- és zenekara. Munká­jában fáradhatatlan és ötletek­ben kimeríthetetlen. Mindig ké­szenlétben van, hogy a falu népét felderítse, felvidítsa, ha kell táncol és énekel, ha kell szerepet vállal a színiegyüttes­ben. Egyszerre rendez és ját­szik, fiatalnak, idősnek egya­ránt örömet szerez. Ezt jól tud­ja Kassai Ferenc, a HNB elnö­ke és Borisza László, a szövet­kezet elnöke, akik nemrégen (mondjuk másfél évtizede) még maguk is ott szerepeltek a kis­kövesdi ifjúság kulturális együttesében. Éppen ezért úgy vélem, mindketten őszintén tá­mogatják a falu kulturális fel­lendítésére irányuló törekvése­ket. Fontos továbbá, hogy a jól tanuló fiúkat, lányokat a főis­kola elvégzésére ösztönözzék. SZABÓ BÉLA Az évforduló egyik jelenete

Next