Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-28 / 150. szám, szombat

Közlemény a szövetségi kormány ílléséről (CSTK) • Old­r­ich Cerník mi­niszterelnök vezetésével tegnap ülést tartott a szövetségi kor­mány. Részletesen foglalkozott stabilizációs intézkedések meg­a­valósításának kérdéseivel, ame­lyeket a csehszlovák, a cseh és a szlovák kormány e hónap eleji tárgyalásain hagytak jóvá, különös tekintettel a hazai piac kedvezőtlen helyzetére. A népgazdaság irányítása megszilárdításának céljából mind a cseh, mind a szlovák kormány egyezményt köt az egyes minisztériumokkal és ve­zérigazgatóságokkal, vállalatokkal, hogy ily esetleg módon szavatolják a feladatok megol­dását, illetve a szövetségi kor­mány által jóváhagyott módosí­tott irányelvek megtartását. A stabilizációs intézkedések­ről­­, amelyek a negatív irány­zatokat vannak hivatva megállí­tani, s azt célozzák, hogy foko­zatosan rendeződjenek népgaz­daságunk viszonyai — a közel­jövőben tájékoztatják a nyilvá­nosságot. A kormány megvitatta az 1968-as állami költségvetési gazdálkodást is, főleg népjóléti intézkedéseket ami­t illeti. A kormány jóváhagyta e költ­ségvetés mérlegét és a Szövet­ségi Gyűlés elé terjeszti. Napirenden szerepelt továbbá a főügyészség jelentése a már­cius 29-re virradó éjszaka lezaj­lott rendbontással kapcsolatos bűncselekmények kivizsgálásá­ról. A jelentés felolvasását kö­vető vitában a kormány hang­súlyozta, hogy a nyugalom és a közrend érdekében felettébb fontos valamennyi törvényes intézkedés megtartása. Karol Ujházyt és František Márkust a kormány kinevezte a szövetségi tervezésügyi mi­niszter helyetteseivé, továbbá Miroslav Zámečníkot és dr. Mi­roslav Koudelkát a szövetségi pénzügyminiszter helyetteseivé, dr. Jirí Karlíkot és Emil Cakaj­dát a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Szövetségi Bizottság el­nök-, illetve miniszter-helyette­seivé. A húsellátás megjavítása érdekében {ČSTKJ ) Szlovákiai közletet tartottak tegnap este­ Bra­tislavában a mezőgazdasági ter­melési igazgatóságok és a já­rási mezőgazdasági társulások igazgatói azzal a céllal, hogy a mezőgazdasági termelés néhány időszerű kérdésével foglalkoz­zanak. Ján Janovic miniszter beszá­molójában többek között állat­tenyésztésünk problémáival is foglalkozott. Mint mondotta, látszólag minden a legnagyobb rendben van, minthogy az ál­lattenyésztési termékek felvá­sárlási tervét — a tojásfelvá­sárlás tervének kivételével — a mezőgazdasági üzemek telje­sítik, sőt túlszárnyalják. Nem lehetünk azonban elégedettek az állatállomány fejlődésével. Az a tény, hogy a múlt évhez viszonyítva az idén öt hónap alatt mintegy 6000 tonna hússal (3500 tonna sertéshússal­­ ke­vesebbet vásároltunk fel, meg­mutatkozik a lakosság rossz húsellátásában. Az élelmiszer-, különösen a húsellátás, vagyis a piac stabilizálása csak úgy képzelhető el, ha még ebben az évben néhány konkrét in­tézkedést hozunk az állatte­nyésztés fejlesztésére. Végül Janovic elvtárs kitért a szlovákiai egységes földmű­vesszövetkezetek mellékterme­lési ágazatainak a kérdésére is. Az e területen elért pozitív eredményeken kívül az utóbbi időben a Munkatörvény­könyv rendelkezésének összefüggő negatív megsértésével jelenségek is mutatkoznak. Közelebb a lakossághoz (Folytatás az 1. oldalról) Alexander Dubček elvtárs ezek után részletesen rámuta­tott az államjogi rendezésből eredő, valamint az új, hatéko­nyabb gazdaságirányítási rend­szerrel összefüggő feladatokra. A Szövetségi Gyűlés elnöke hangsúlyozta: — Mindnyájan tudjuk, hogy azok a feladatok és problémák, amelyeket társa­dalmunknak a legközelebbi idő­szakban meg kell oldania, rend­kívül sürgősek, nem tűrnek fe­lesleges halasztást, és ezeket fontossági sorrendben kell meg­oldani. Nem engedhetjük meg, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amely már jóval 1968 januárja előtt bíráltunk és amelyben a régen időszerű problémák megoldását halogatták. A Köz­ponti Bizottság májusi plénumá­nak felhívása és irányelvei meg­követelik, hogy minden képvise­lő kivegye az őt megillető részt a feladatok teljesítéséből, és sa­ját munkájával járuljon hozzá a párt vezető szerepének meg­szilárdításához. Ezt természete­sen teljes mértékben megköve­teljük a törvényhozó testületek vezető szerveitől is. Beszéde további részében Dub­ček elvtárs elemezte a föderá­cióról szóló alkotmánytörvény megvalósításával összefüggő fel­adatokat. Rámutatott arra, hogy a szövetségi és a köztársasági szervek harmonikus működése érdekében pontosabban körül kell határolni a szövetségi mi­nisztériumok hatáskörét, mi­előbb meg kell teremteni a köl­csönös kapcsolatok alapfokú rendszerét. Kiemelte, hogy rend­kívül fontos a Szövetségi Gyű­lés és a nemzeti tanácsok köl­csönös együttműködésének fej­lesztése, és ezért igen hasznos­nak tartja a törvényhozó tes­tületek összes szerveinek, kép­viselőinek kölcsönös tanácsko­zásait, eszmecseréit, valamint az információk és tapasztalatok cseréjét. Az ülés befejező részében a jelenlevő miniszterek válaszol­tak a képviselők interpellációi­ra. (dj) Dolgozó nyugdíjasok figyelmébe (CSTK) • A Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság kormánya e napokban a következőképpen mó­­dosította a dolgozó nyugdíjasok igényeit: Azok az egyének, akik öregségi nyugdíjra jogosultak, de tovább alkalmazásban maradnak, vagy termelőszövetkezetekben dolgoz­nak, havonta legfeljebb 1000 ko­rona nyugdíjat kaphatnak a) abban az esetben, ha már betöltötték 65., esetleg 60. élet­évüket, s az I. kategóriába sorolt dolgozóknak járó nyugdíjat, vagy a nők öregségi nyugdíjat kapnak. Ezek az előnyök az antifasiszta harcosokra is vonatkoznak, akik az érvényes előírások értelmében korábban nyugdíjjogosultak; b) akkor, ha mező- vagy erdő­gazdaságban, EFSZ-ekben dolgoz­nak, vagy más mezőgazdasági, il­letve erdőgazdasági üzemek al­kalmazottai; c) abban az esetben, ha helyi ipari és szolgáltatóüzemekben, a nemzeti bizottságok kisüzemeiben, termelőszövetkezetekben és ha­sonló üzemekben nyújtanak szol­gáltatásokat vagy hasonló­kat végeznek; akkor, ha a munka­keres­kedelemben, a vendéglátóiparban, üzemi és iskolai étkezdékben, szállodákban, egészségügyi mun­kahelyeken, a közlekedés terén, a posta s a távösszeköttetés munka­helyein, az élelmiszeriparban, me­zőgazdasági termékeket felvásárló munkahelyeken stb. dolgoznak; e) az említett előnyökben ré­szesülnek az építőiparban dolgo­zók, továbbá az EFSZ ek tovább­dolgozó tagjai is. Ezek az előnyök az a) és a b) pontban feltüntetett dolgozókon kívül csak azokra az egyénekre vonatkoznak, akik nem végeznek adminisztratív jellegű munkát. Tejjes öregségi nyugdíjat csak azok kaphatnak, akiknek nyugdíja nem haladja meg a havi 800 ko­ronát és bruttó keresete nem ha­ladja meg a havi 1200 koronát. Amennyiben ideiglenes alkalma­zásról van szó, a nyugdíjasok évente legfeljebb 180 munkanapot (adminisztratív dolgozók 120 mun­kanapot) dolgozhatnak. gi — LUDVÍK SVOBODA köztársasá­elnök tegnap František Dvor­skýt Csehszlovákia rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetévé nevezte ki. Ezzel egyidejűleg J. Púčikot, az eddigi nagykövetet felmentette hivatalá­ból. — ALEXANDER DUBČEK, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke tegnap dél­előtt meglátogatta a bratislavai új városháza épületében Stefan Jardanházyt, Szlovákia fővárosá­nak ügyvezető főpolgármesterét. A találkozón Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke is jelen volt. A Szövetségi Gyűlés elnöke ezt követve az SZNT elnökével a Szlovák Televízió köz­ponti igazgatóságán tett látoga­tást. — A CSEHSZLOVÁK Szocialista Köztársaság és a Dél-vietnami Köz­társaság ideiglenes forradalmi kormánya felveszi a diplomáciai kapcsolatot, ezzel is kifejezve a két nép egymás iránti barátságát és mélységes szolidaritását. — ĽUBOMÍR ŠTROUGAL, a CSKP KB cseh irodájának elnöke pénte­ken fogadta Peter Florint, az NDK csehszlovákiai nagykövetét. A nagykövet Alois Indrát, a CSKP KB titkárát is felkereste.­­ STEFAN SÁDOVSKÝ, az SSKP KB első titkára tegnap fogadta a szlovákiai vasutasok küldöttségét, amelyet Stefan Sebesta, az SZSZK közlekedés-, postaügyi és távössze­köttetési minisztere valamint Ján Streber, a szlovákiai vasutasok szakszervezetének elnöke vezetett.­­ ANTON ŤAŽKÝ, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizott­ságának elnöke tegnap fogadta František Dvorskýt, a Nemzeti Front Szövetségi Központi Bizott­ságának vezető titkárát, aki azért érkezett Szlovákiába, hogy mielőbb új beosztását elfoglalja elbúcsúz­zék a Nemzeti Front szlovákiai dolgozóitól. — VIKTOR PAVLENDA, az SZLKP KB titkára tegnap fogadta a Bol­gár Kommunista Párt tanulmányi küldöttségét, amely tegnap érke­zett Bratislavába. A küldöttség ve­zetője Marin Grasnov, a BKP KB tagja, a KB ipari-gazdasági osztá­lyának a vezetője. — MUNKAÉRDEMRENDDEL tün­tette ki a köztársasági elnök a Csehszlovák Bútoripari Vállalat bučovicei üzemét megalapítása 75. évfordulójának alkalmából. — A CSEHSZLOVÁK kormány dr. Zdenek Trhlík elvtársat a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének helyettesévé nevezte ki. — EVZEN ERBAN, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottsá­gának elnöke tegnap Prágában ta­lálkozott a Csehszlovákiában akk­reditált külföldi újságírókkal. Nincsenek előírások? (CSTK) — A Cseh Árhivatal épí­tésügyi osztályának dolgozói e na­pokban tájékoztatták Prágában az újságírókat az ingatlan vételére vonatkozó előírásokkal ban kialakult zűrzavaros kapcsolat­helyzet­ről, az építkezésekkel s egyéb be­ruházásokkal összefüggő árak problémáiról és hasonló kérdé­sekről. Többek között rámutattak arra, hogy a jelenlegi érvényes előírások értelmében enyhén szól­va furcsa esetek fordulhatnak elő. Így például a Prága Hanspaulka nevű városnegyedben levő, 180 négyzetméternyi lakóterületi­ vil­la árát 50­0—480 000 koronában állapíthatják meg, s ez csak attól függ, hogy közérdekű kisajátítás­ról, vagy pedig magánszemélyek adásvételi szerződéséről van-e szó. Hasonlóképpen vitás a helyzet ak­kor is, amikor az illetékes nem­zeti bizottság közvetítésével kerül sor nem beépített parcellák el­adására. Köztudomású ugyanis, hogy a — különösen víkendházak építésének céljából — vásárolt parcellák „fekete ára" a hivatalos iratokban feltüntetett árnak gyak­ran a tízszerese is. Prágában és Brnóban a telkeket négyzetméte­­­renként 100 koronáért adják el, s tulajdonosok például garázs építésére igényelt kb. 50 négyzet­méternyi telekért sok esetben 5000 koronát is elkérnek. A tulaj­donosok az érvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva „véde­keznek" a túl alacsonyan megál­lapított hivatalos árak ellen, és különféle fondorlatokkal eszköz­lik ki a „fekete ár" megfize­tését. Ezekre a visszásságokra való tekintettel a Cseh Árhivatal már előkészíti az ingatlanokra és becslésükre vonatkozó általános érvényű előírásokat. + Befejeződött Brnóban a kö­zépiskolások III. nemzetközi fizi­ka olimpiája, amelyen a legtöbb pontot és a legnagyobb sikert a magyarországi Maróti Péter érte el. •­ A prágai Károly Egyetem or­vostudományi karának közlése sze­rint kedden, június 24-én életének 71. évében elhunyt dr. Karel Klaus professzor, az orvostudományok doktora. ff A béke mindannyiunk ügye" Berlin — Mint már hírül ad­tuk, csütörtökön Berlinben be­fejeződött a Béke-világtanács kétnapos ülésszaka. A tanács­kozást követő elnökségi ülésen ismét Romes Csandrát válasz­tották főtitkárrá. A BVT tanács­kozása nyilatkozatot fogadott el, amely többek között megál­lapítja: A világ­ békemozgalom 20 éves jubileumán a Béke-vi­lágtanács ismételten megerősíti, hogy eltökélten vallja azokat az elveket, amelyek szellemében létrejött. A Béke-világtanács újólag ünnepélyesen kinyilvá­nítja meggyőződését, hogy a béke ügye mindenkié. A Béke­világtanács kapui nyitva állnak mindazok előtt, akik egyetérte­nek elveivel. A nyilatkozat állást foglal az Egyesült Államok vietnami, és Izrael közel-keleti­­ agressziója ellen. Elítéli a spanyol és a portugál fasisztákat, a görög katonai diktatúrát, valamint az NSZK-beli neonáci és revansis­ta törekvéseket. Az általános és teljes lesze­relés akadályaként bélyegzi meg azt, hogy az Egyesült Ál­lamok, Nagy-Britannia és a Né­met Szövetségi Köztársaság át­fogó kísérleteket végez a vegyi és biológiai hadviselés terén. Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializ­mus veszélyes erői az Egyesült Államok uralkodó köreinek, va­lamint a reakciós nyugatnémet és Japán szövetségeseinek vezetése alatt erősítik kizsákmányoló te­vékenységüket — szögezi le a nyilatkozat. Befejezésül hangsúlyozza, hogy csak a világ egységes béketörekvése népeinek képes az imperializmus agresszióit megfékezni, és száműzni a há­­borút. A napokban megtartott berlini béke-világtalálkozó je­lentős mérföldkő a közös fel­adatok megoldásának útján. Gus Hall a kínai helyzetről New York — Az Egyesült Ál­lamok Kommunista Pártja or­szágos bizottságának helyiségé­ben pénteken sajtóértekezletet tartottak, amelyen Gus Hall, a párt főtitkára beszámolt a kom­munista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácsko­zásáról. A tanácskozás visszatük­rözte az egész világra kiterjedő forradalmi folyamat gyorsulá­sának új szakaszát és minde­nekelőtt az imperializmus, fő­ként az amerikai imperializmus elleni harc fokozódását. Hangsú­lyozta továbbá, hogy a Kínai Kommunista Pártnak nem sike­rült hatást gyakorolnia a többi kommunista pártra, mert a kínai KP politikája nem reális. Gus Hall kijelentette, hogy meggyő­ződése szerint Kína nem folytat­ Magyar katonai küldöttség Romániában Bukarest — Ion Ionis román honvédelmi miniszter meghívá­sára pénteken magyar katonai küldöttség érkezett Bukarestbe, amelyet Czinege Lajos vezérez­redes, magyar honvédelmi mi­niszter vezet. A magyar küldött­ség ellátogatott a román honvé­delmi minisztériumba, ahol Ion Iontis honvédelmi miniszter fo­gadta. A hivatalos közlemény szerint a fogadás forró baráti légkörben zajlott le. ma sokáig a jelenlegi politikai irányvonalat, mert a kínai nép e politikát elveti. Szerinte egy vagy két éven belül várható vál­tozás. A kínai nép megdönti Mao Ce-tung jesen ellenkező renszerét és fél­irányban fog haladni. Kínai-nyugatnémet kereskedelmi kapcsolatok New York — A Kínai Nép­köztársaság és az NSZK közöt­ti kölcsönös árucsere, amelynek volumene tavaly csökkent, is­mét emelkedő irányzatot mutat. A Journal of Commerce című lap szerint Nyugat-Németország Kína második legnagyobb szál­lítója. Az idei év első négy hó­napjában a Kínába irányuló nyugatnémet kivitel értéke el­érte a 64,5 millió dollárt, vi­szont a Kínából való behozatal értéke 27,7 millió dollár volt. Föld körüli pályán a Kozmosz 288. Moszkva — A tegnap föld körüli Szovjetunióban pályájára bocsátották a Kozmosz 288. mesterséges holdat. A mester­séges holdon elhelyezett műsze­rek kifogástalanul működnek. Vita Schütz cikkéről Bonn — Továbbra is élénken foglalkoztatja az újságírókat az a vita, amelyet Schütz nyugat­berlini főpolgármesternek a Zeit című hetilapban megjelent cik­ke váltott ki. Schütz a realitá­sok elismerését ajánlotta, mint a lengyel-nyugatnémet kibékü­lés elengedhetetlen feltételét. Ez a CDU/CSU jobbszárnya ré­széről dühödt ellenállást vál­t­ott ki. A Stuttgarter Zeitung i­eki vezércikke ezzel kap­latban hangoztatja: a cs, amely Schütz cikkét felhört­követ­te, megmutatja milyen nagy szerepet játszanak még mindig a tabuk a nyugatnémet politika egyes köreiben. Lehet-e kétel­kedni benne, hogy az Odera— Neisse vonaltól területeket végleg keletre fekvő elvesztettük és nincs olyan hatalom, amely segítene e területek visszaszer­zésében? Lehet-e kéts­égbe von­ni, hogy egy békeszerződés messze a gyakorlati politika ha­tára mögött fekszik? Mivel Schütz merészelt e magától ér­tetődő tényekre hivatkozni, tűr­nie kell, hogy egyesek szidal­mazzák. Szovjet-szudáni tárgyalások Moszkva — Abdul Karim Mirghani szudáni gazdasági és kereskedelmi ken Moszkvában miniszter pénze­látogatást tett Nyikolaj Patolicsev szovjet kül­kereskedelmi miniszternél. A tanácskozáson a két ország ke­­­reskedelmi kapcsolatainak fej­lesztésével összefüggő problé­mákat tárgyalták meg. Abdul Karim Mirghani Szem­jon Szkacskovval, a szovjet kül­kereskedelmi kapcsolatok ál­lami bizottságának elnökével is megbeszéléseket folytatott. A szovjet—szudáni gazdasági és műszaki együttműködés kérdé­seiről tanácskoztak. ÜLÉSEZIK A FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A Francia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága tegnapi ülésén az elnökválasztás utáni helyzetet, il­letve az ebből eredő pártfelada­tokkal kapcsolatos kérdéseket vi­tatta meg. A pénteki ülésen Jon Pulssoniernek, a Központi Gas­ Bi­zottság titkárának, a politikai bi­zottság tagjának beszámolója hangzott el. A mai napon az ülés Georges Marchaise-nak, a Központi Bizottság titkárának, a politikai bizottság tagjának beszámolójával folytatja munkáját. Marchaise a kommunista és munkáspártok moszkvai nemzetközi tanácskozá­sáról számol be. Várható, hogy a mai nap folyamán a Központi Bi­zottság határozatot hagy jóvá a párt legidőszerűbb feladataival kapcsolatban. KÁDÁR JÁNOS BULGÁRIÁBA LÁTOGAT A szófiai Magyar Kultúra köz­pontjában tegnap bejelentették, hogy Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára július 8 —11-én magyar párt és kormány­küldöttség élén Bulgáriába látogat.

Next