Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)

1969-12-03 / 284. szám, szerda

AZ USA VESZÉLYEZTETI ÁZSIA BÉKÉJÉT A Külügyminisztérium nyilatkozata [CSTK] ] A kambodzsai kor­mány november 24-i nyilatko­zata szerint az amerikai és a dél-vietnami légierő és tüzér­ség ez év november 16-án és 17-én több támadást intézett a Dak Dam faluban levő határ­menti katonai objektumok el­len. A támadások során na­palm-fegyvereket is bevetettek. 25 gázi kambodzsai katonai és pot­személy életét vesztette, többen megsebesültek és eltűn­tek. Emellett a támadások je­lentős károkat okoztak a kato­nai és a polgári bűn. Többek között objektumok­megsemmi­sült a helyi iskola és az egész­ségügyi központ. A támadás helyszíne körülbelül 7 km-nyi­re van a kambodzsai-vietnami határtól. Norodom Szihanuk herceg, kambodzsai államfő élesen el­ítélte az Egyesült Államoknak ezt a hallatlan Felszólította a világ agresszióját, valamen­­nyi országát és népét, beleszá­mítva az amerikai népet is, hogy fékezzék meg a kambod­zsai és Indokína más népei el­leni amerikai irtóháborút. Kambodzsa panaszt emel a Biztonsági Tanácsnál. A csehszlovák közvélemény aggodalommal és felháborodás­sal fogadta a hírt a Kambod­zsai Királyság ellen irányuló új fegyveres am­erikai­­ agres­­szív támadásról. Kambodzsa aktív semleges ése imperialista­ellenes politikája Indokínában stabilizációs tényező. Ezért van kitéve az Egyesült Államok és csatlósai állandó brutális tá­­­madásainak, amelyek sértik a nemzetközi jog alapvető elveit. Ez az új támadás bizonyítja, hogy az USA a közelmúltban csak formálisan ismerte el Kambodzsa jelenlegi határait, azért, hogy ezzel felújíthassa a kambodzsai amerikai nagykö­vetség tevékenységét, ami azonban nem akadályozza meg abban, hogy a vietnami és a laoszi nép ellen folytatott ag­ressziót Kambodszára is kiter­jessze, és így állandóan veszé­lyeztesse Ázsiának ebben a részében a békét. Csehszlovákia népe, amely sa­ját tapasztalataiból tudja, hogy mit jelent a nemzeti szabad­ságért és az állami független­ségért vívott harc, megérti kambodzsai közvélemény felhá­­­borodását az USA új brutális támadása miatt az ország sérthetetlensége, semlegessé­ge és léte ellen, ezeket a tá­madásokat elítéli, s a kambod­zsai népet teljes szolidaritásá­ról és támogatásáról biztosítja. A vállalatok új adórendszeréről tárgyalt az NK alkotmányjogi bizottsága (CSTK) . A Népi Kamara alkotmányjogi bizottsága teg­nap Prágában ülést tartott. Az ülést Viktor Knapp akadémikus, a bizottság elnöke vezette. képviselők foglalkoztak a nem­­­zeti bizottságokról, a vállalati adókról és a társadalombiztosí­tásról szól törvényjavaslattal. Dr. Miroslav Koudelka pénz­ügyminiszter-helyettes rámuta­tott, hogy az utóbbi két év ta­pasztalatai alapján módosítani kell a vállalatok nyereségelvo­nási rendszerét, mégpedig úgy, hogy ez ésszerű és egyszerű le­gyen. Ezért javasolták a válla­latok megadóztatásának új mód­szerét. E javaslat értelmében a kü­lönféle adók helyett a vállala­tok nyereségadót, vagyonadót és béradót fizetnek. Ezzel egy­idejűleg a költségek terhére bérek teljes összegének 25 szá­ a­zalékát fizetik be társadalom­biztosítási járulékként. A vitában a képviselők rész­letesen foglalkoztak az új adó­zási módszerrel, az adókedvez­mények kérdésével és a törvény realizálása során lehetséges problémákkal. Az észrevételek alapján a tör­vényjavaslatot módosították. Ne korlátozzák az iskolaépítést és (CSTK) • Az SZNT oktatás­művelődésügyi bizottsága tegnap Margita Potočková el­nöknő vezetésével megvitatta a Szlovák Oktatásügyi és Műve­lődésügyi Minisztérium, vala­mint a Szlovák Rádió és Tele­vízió, az SZTA és a Szlovák Sajtó- és Tájékoztatásügyi Hi­vatal 1970. évi költségvetési ja­vaslatát. A képviselők hangsúlyozták, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére sem szabad lassítani a tanintézetek építé­sét. A művelődésügy fejlesztése­­ érdekében a bizottság javasolta művelődésügyi, valamint a pénz- és tervezésügyi minisz­ternek, hogy készítsék elő konkrét intézkedések javaslatát, a amelyek lehetővé teszik a gaz­dasági alapelvek ésszerű érvé­nyesítését a művelődésügyben. Ugyancsak javasolja, hogy az állami költségvetés nagyobb té­telt irányozzon elő a műemlék­védelemre. Ülésezett a Nemzetiségi Tanács (CSTK) • A Szlovák Szocia­lista Köztársaság Kormányának Nemzetiségi Tanácsa elnöké­nek, Dobos László miniszternek vezetésével tegnap tartotta 3. ülését. A Nemzetiségi Tanács meg­tárgyalta a Szlovákia ukrán (ruszin )-lakta járásai gazdasá­gi fejlesztésének jelenlegi helyzetéről és távlati lehetősé­geiről benyújtott jelentést, va­lamint az egyes járási és váro­si nemzeti bizottságok mellett létesítendő nemzetiségi bizott­ságok jogköréről szóló javasla­tot. Foglalkozott továbbá a szlovákiai nemzetiségek egyes oktatás- és művelődésügyi prob­lémáival is. A Nemzetiségi Tanács a cseh­szlovákiai német nemzetiségű polgárok kulturális egyesületé­nek kezdeményezésére tájéko­zódott a szlovákiai német nem­zetiség tagjai kulturális-társa­dalmi tevékenységének lehető­ségeiről. Az építőipar jövő évi terve (CSTK) • A szlovákiai épí­tőipari vállalatok a jövő évre 21720 lakás építését tervezik és 13 500 lakás építéséhez szük­séges nyersanyagot akarnak biztosítani a családi házak épí­tői számára. A tervekben 783 új tanterem is szerepel, 100-zal több, mint az előző esztendő­ben. A piaci árualapok értéke 1 milliárd 150 millió korona lesz, és ennek keretében 100 000 ton­nával több cementet és falazó­anyagot, valamint 120 millió darab téglával többet fognak gyártani, mint ebben az eszten­dőben. Az igényes feladatok megkö­vetelik a termelőerők ésszerűbb kihasználását, a termelési fo­lyamatok hatékonyságának fo­kozását és 16 000 új dolgozó al­kalmazását. A tervezett beruhá­zások értéke 1 milliárd 630 millió korona, vagyis 320 millió koronával több, mint 1968-ban. MENNYI PÉNZ VAN FORGALOMBAN? A Csehszlovák Állami Bank igazgatóságának közlése szerint ez év novemberében 784 millió ko­ronával emelkedett a forgalom­ban levő pénz mennyisége, az 1969. november 28-án használat­ban volt pénz értéke 18 milliárd 672 millió koronát tett ki. Az év elejétől november galomban volt pénz végéig a­ for­mennyiségé­nek növekedése elérte 2 milliárd 457 millió koronát, ami 248 mil­lióval kevesebb, mint az elmúlt három év hasonló időszakénak át­laga. — Dr. VLADIMÍR ZVARA egész­ségügyi miniszter tegnap részt vett a kassai Šafárik Egyetem orvosi fakultása tudományos ta­nácsának ülésén. A tudományos tanács tagjait az egészségügy irányításának rendszeréről tájé­koztatta. — AZ * IRAKI KORMÁNYKÜL­DÖTTSÉG Saleh Mahdi Amasdi tábornok, miniszterelnök-helyettes vezetésével és a csehszlovák kül­döttség František Hamouz szövet­ségi miniszterelnök-helyettes, külkereskedelmi miniszter veze­tésével tegnap tartotta utolsó tár­gyalásait a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés további fejlesztésének kérdéseiről. Való­színűleg ma írják alá a komplett csehszlovák szállításáról szóló gyárberendezések megállapodást. — JÁN PELNÁR szövetségi bel­ügyminiszter, Josef Grösser cseh a belügyminiszter és dr. Ján Majer, Szövetségi Belügyminisztérium államtitkára tegnap fogadta Prá­gában a szovjet tűzoltószövetség küldöttségét, amelyet F. V. Obu­hov vezérőrnagy, a Szovjetunió belügyminisztériuma tűzvédelmi főosztályának parancsnoka veze­tett. — Dr. VLADIMÍR PLEŠKÓNAK, a Szlovák Szocialista Köztársaság egészségügyi miniszterhelyettesé­nek vezetésével tegnap Prágából háromtagú egészségügyi küldött­ség utazott Bukarestbe. — ĽUDOVÍT PEZSÁR, az SZLKP KB titkára kedden dr. Vasil Ber­dának, az SZLKP KB ideológiai osztálya vezetőjének jelenlétében fogadta Bohuš Hňoupekot,­ a Csehszlovák Rádió vezérigazgató­ját, dr. Miloš Markot, a rádió szlovákiai igazgatóját és annak helyettesét, Ján Toseckýt. — HAZAUTAZOTT Prágából a Szovjetunió postaügyi miniszté­riumának küldöttsége. Tagjai vol­tak: Nyikolaj Gyemjanovics Pszur­cev, a Szovjetunió postaügyi mi­nisztere, a küldöttség vezetője, továbbá Pavel Vasziljevics Afa­naszjef, a Belorusz­ SZSZK pos­taügyi minisztere és Abdurazak Alszoajevics Jelibajev, a Kazah SZSZK postaügyi minisztere. A ruzynéi repülőtéren a küldöttség búcsúztatására megjelent Karel Hoffmann miniszter, a Szövetségi Postaügyi Bizottság elnöke és Ružena Urbánková, a CSSZK pos­taügyi minisztere.­­ A NÉMET Szocialista Egység­párt nagy-berlini városi gának küldöttsége prágai bizottsá látoga­tását befejezve tegnap délután elutazott a ruzynéi repülőtérről. Ezt megelőzően a prágai funkcio­náriusokkal közös nyilatkozatot ír­tak alá. Ebben mindkét fél kinyil­vánítja eltökélt szándékát, hogy to­vább fogja mélyíteni a szocialista országok népei közötti barátságot és együttműködést, méltóképpen megünnepli V. I. Lenin születésé­nek 100. évfordulóját és sokolda­lúan szilárdítani fogja barátságát a Szovjetunióval. Elutaztak a baráti országok delegációi is (Folytatás az 1. oldalról) végrehajtó bizottságának és ál­landó elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, és Corneliu Manescu, az RKP Köz­ponti Bizottságának a tagja, külügyminiszter. Legújabb jelentések szerint a lengyel küldöttség is elutazott Moszkvába, hogy részt vegyen a hét szocialista ország párt- és állami vezetőinek találkozóján. A küldöttséget W. Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első tit­kára és J. Cyrankiewicz, a mi­nisztertanács elnöke vezeti. Bratislava költségvetése (ČSTK) — A Bratislavai Vá­rosi Nemzeti Bizottság tanácsa tegnapi ülésén megvitatta 1970. évi költségvetési javaslatát. A városi nemzeti bizottság 1970. évi költségvetése biztosítja város gazdaságának további fej­­­lődését mind a termelés és a teljesítmények, mind a beruhá­zások, a komplex lakásépítés és a bérpolitika szakaszán. A tanács tudomásul vette, hogy a kormány rendelete értelmében 1970-ben 3590 lakást építenek Bratislava számára. Ezzel egy­idejűleg a Fejlesztési és Mű­szaki Minisztérium a polgár­mesterrel kidolgozza a komp­lex lakásépítés terv előkészüle­teit 1970-re és a további évek­re. Tovább mélyül a csehszlovák— szovjet együttműködés (CSTK) — František Hamouz csehszlovák miniszterelnök-he­lyettes és Mihail Arkszentye­vics Leszecsko, a Minisztertanácsának Szovjetunió alelnöke kedden Prágában aláírta a gaz­dasági és tudományos-műszaki együttműködést csehszlovák— szovjet kormányközi bizottság IX. ülésszakának jegyzőköny­vét. A bizottság megtárgyalta azoknak a munkáknak a mene­tét, amelyek a csehszlovák és a szovjet párt- és állami kül­döttségek ez év októberében Moszkvában megtartott tárgya­lásaiból eredő feladatok bizto­sítására, továbbá a KGST XXIII. ülésszaka határozatának és a kölcsönös gazdasági együttmű­ködés további fejlesztésének biztosítására irányulnak. A kormányközi bizottság úgy döntött, hogy el kell készíteni egyes gépipari és vegyipari ágazatokban a termelés szako­sításának és kooperációjának további fejlesztésére vonatkozó munkaprogramot. Kitűzte a két ország együttműködésének bő­vítésére vonatkozó javaslatok előkészítésének határidőit és módszereit, a Csehszlovákiában tervezett atomerőművek felépí­tésével, a prágai földalatti vas­út építésével való szovjet rész­vétel kibővítésével, valamint a fogyasztási cikkek­­ termelésére irányuló együttműködés fejlesz­tésével és más kérdésekkel ös­­szefüggésben. A bizottság ajánlotta, hogy csehszlovák és szovjet tudomá­nyos kutató és fejlesztő szerve­zetek foglalkozzanak számos olyan tudományos és műszaki probléma megoldásával, melyek komoly népgazdasági jelentő­séggel bírnak és megfelelnek mindkét fél érdekeinek; e­ fel­adatok megoldásába esetleg be kell kapcsolni a KGST érdekelt tagállamait. A szakszervezetek támogatják a CSKP politikáját Karel Poláček interjúja a Trudban Szófia — Karel Poláček, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, a Bulgáriában tartózko­dó szakszervezeti küldöttségünk vezetője interjút adott a Trud című bolgár szakszervezeti lap­nak. A csehszlovákiai politikai helyzetről és a szakszervezetek feladatairól beszélt. Hangsú­lyozta, hogy Csehszlovákiában megszűntek a szocialista- és a szovjetellenes hangulatok, és határozott lépéseket tettünk a CSKP egységének megszilárdí­tásáért, a politikai és a gazda­sági problémák megoldásáért. A csehszlovák szakszervezeti mozgalom teljes mértékben tá­mogatja a CSKP új vezetőségé­nek politikáját. A szakszerveze­tek harcot folytatnak a jobbol­dali opportunista erők ellen, melyek ellenzéki erőkké akar­ták változtatni a szakszerveze­teket — mondotta. Befejezésül meggyőződését fejezte ki, hogy a küldöttség a bulgáriai látogatása hozzájárult két ország szakszervezetei hagyományos együttműködésé­nek az elmélyítéséhez. SZTRÁJKHULLÁM FENYEGETI AMERIKÁT New York — Az Amerikai Szakszervezeti Szövetségek sztrájkra készülnek. Ez a végső fegyver, amellyel meg akarják védeni a szakszervezeti tagok életszínvonalát. A General Elec­tric társaság 140 000 alkalma­zottjának a sztrájkja már ha­­todik hete tart. Elháríthatatlan­nak látszik a vasúti társaságok alkalmazottjainak sztrájkja is, akik 10 százalékos béremelést követelnek. Az infláció ugyanis az utóbbi két évben több mint 10 százalékkal csökkentette az amerikai dollár vásárlóerejét. Megsértődött" a junta? Athén • A görög katonai junta hétfőn „féktelen görögel­lenes kampánnyal" vádolta az angol kormányt. A Papadopulosz miniszterel­nök sajtóosztálya által közzé­tett nyilatkozat azt sérelmezi, hogy az angol sajtó nyilvános­ságra hozta az Európa Tanács emberi jogokkal foglalkozó bi­zottságának jelentését. E jelen­tés — az angol sajtó ismerteté­se szerint — megállapítja, hogy Görögországban kegyetle­nül kínozzák a koncentrációs táborokban sínylődő politikai foglyokat. AZ USA NEM VONJA KI CSAPATAIT EURÓPÁBÓL Washington­­ Az Egyesült Államoknak nincs szándékában amerikai katonákat kivonni Eu­rópából az 1970—1971-es pénz­ügyi évben — közölte az ame­rikai külügyminisztérium szóvi­vője szokásos sajtóértekezletén. A szóvivő kijelentette, a Ni­xon-kormány álláspontja sze­rint az amerikai csapatok „az Egyesült Államok biztonsági ér­dekeinek megfelelően tartózkod­nak Európában és teljesítik a kormánynak a NATO-val kap­csolatban vállalt kötelezettsé­geit." Rogers amerikai külügymi­niszter, aki kedden délután in­dult el Washingtonból, hogy részt vegyen a NATO miniszteri tanácsa Brüsszelben csütörtö­kön kezdődő ülésén, ezt, az ígé­retet viszi tarsolyában az Egye­sült Államok szövetségeseinek. A NATO minisztereinek brüs­­szeli tanácskozását előkészíten­dő megkezdődtek a NATO-tag­államok vezérkari főnökeinek megbeszélései a közép-európai katonai egyensúly problémáiról. Jelentéseiket a csütörtöki ülés elé terjesztik. BEFEJEZŐDÖTT A KÖZÖS PIAC CSÚCSÉRTEKEZLETE Hága • Tegnap az esti órák­ban Hágában befejeződött a Kö­zös Piac csúcsértekezlete. Az utol­só ülést tegnap délután 15 óra­kor nyitották meg. A Közös Piac tagállamainak állam-, illetve kor­mányfői a politikai együttműkö­dés kérdéseivel foglalkoztak. Ez a probléma szerepel ugyanis a napirend utolsó pontjaként. Ugyanakkor a közös nyilatkozat szövegét vitatták meg, amelyet szakemberek készítettek elő. Pompidou francia köztársasági elnök a tegnap délutáni ülésen ismét hangsúlyozta, hogy országa nem ellenzi a Közös Piac tagál­lamai számának kibővítését. Hang­súlyozta, hogy Franciaország megfelelőnek tartja a feltételeket a gazdasági közösség kibővítésé­hez. Pompidou szerint az ezzel kapcsolatos előkészítő tárgyalá­soknak mihamarabb meg kell kez­dődniük. Willy Brandt nyugatnémet kan­cellár a nyugatnémet rádió tudó­sítójának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a Közös Piac tagállamainak képviselői meg­egyeztek azoknak az előkészítő tárgyalásoknak a megkezdésében, amelyek lehetővé teszik majd Nagy-Britannia belépését a gazda­sági közösségbe. Joseph Luns holland külügymi­niszter röviddel a tanácskozás befejezése előtt az újságíróknak kijelentette, hogy a hat közös piaci állam között problémákat és nézeteltéréseket sikerült áthidal­ni. Luns továbbá hogy a­ zárónyilatkozat bejelentette, tartalmaz­za a gazdasági közösség kibővíté­sével kapcsolatos álláspontot.

Next