Új Szó, 1970. augusztus (23. évfolyam, 181-206. szám)
1970-08-07 / 186. szám, péntek
ELŐKÉSZÜLETEK A SAJTÓ NAPJÁRA Ötven év a kommunista eszmék szolgálatában Alig másfél hónap választ el bennünket a csehszlovákiai kommunista sajtó jelentős évfordulójának napjától, szeptember 21-től. Fél évszázaddal ezelőtt a prágai Hybernská utcai Népházban született meg a Rudé právo, a csehszlovákiai kommunisták cseh nyelvű lapja. A Rudé právo keletkezését tekintve megelőzte Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulását, jelentős szerepet vállalt magára a szociáldemokrata baloldal kommunista orientációjának megszilárdításában, kommunista párttá való átalakításában. A Rudé právo fél évszázados története egybefonódik a kommunista párt történetével és harcaival. A cseh kommunisták lapja fennállása óta — hasonlóan, mint az ugyancsak fél évszázados évfordulóját ünneplő szlovákiai Pravda és a csehszlovákiai magyar kommunista sajtó — kivette részét a munkásosztály burzsoáziaellenes küzdelmeiből, az antifasiszta harcból, a tőkés rendszer végleges megdöntéséért folytatott öntudatos küzdelemből. A munkásosztály 1948. évi győzelme után pártunk központi sajtóorgánuma a szocialista építés szervezője, dolgozó népünk internacionalista nevelője, a csehszlovák—szovjet barátság eszméjének harcosa. A Rudé právo fennállásának fél évszázados jubileuma tehát szerves részét képezi Csehszlovákia Kommunista Pártja fennállása ötvenéves évfordulója (1971) előkészületeinek. A jubileum ünnepségsorozata és jelentősége ezért túlnő a szerkesztőségi kereteken: időszerű politikai esemény ez, amely egész pártunkat, valamennyi szervezetét és minden tagját érinti. A prágai Klement Gottwald Múzeumban már folynak az előkészületek a Rudé právo ötvenéves múltját dokumentáló kiállítás megrendezésére. A kiállítás szeptember 18-án nyílik, s anyaga nemcsak a párt központi sajtóorgánumának történetét fogja dokumentálni, hanem egy korszakot fog hűen tükrözni. A Rudé právo történetének megörökítése szempontjából a lap régi és mai munkatársai jelentős kiadványt készítenek elő. A könyv címe: Tanú és harcos (Svédek a bojovník), s tartalmával keresztmetszetét adja nemcsak a lap, hanem Csehszlovákia fél évszázados történetének is. A könyv szeptemberben jelenik meg. A prágai Fučík Parkban — kétévi szünet után — szeptember 20-án ismét megrendezik a hagyományos sajtónapot, amely az idén teljesen a Rudé právo jubileumának jegyében valósul meg. A prágai párt- és társadalmi szervezetek a sajtónapra gazdag kulturális és sportműsort szerveznek. Kiemelkedő sportesemény lesz pl. a Rudé právo hagyományos futóversenye. A központi pártlap ünnepségei azonban nemcsak Prágára korlátozódnak. A közép-csehországi pártbizottság védnöksége alatt Iysá nad Labemben már augusztus 23-án megemlékeznek a Rudé právo 50. évfordulójáról. A fél évszázados jubileum szeptember 21-én a prágai Lucernában éri el csúcspontját, ahol pártunk és államunk vezető személyiségeinek részvételével ünnepi ülésre kerül sor. Az ülés fölött a CSKP KB vállalt védnökséget, a vendégek közt lesznek a kommunista sajtó érdemes munkatársai. A csehországi pártszervezetekben a szeptemberi taggyűléseken megemlékeznek a Rudé právo évfordulójáról, jelentőségéről. Az egyes alapszervezetekben ez alkalommal értékelni fogják azoknak a párttagoknak a tevékenységét, akik évek óta szívügyüknek tekintik a pártsajtó terjesztését. (sn) Katonák tanácskozása az aktivitásról (ČSTK) • A csehszlovák néphadseregnek az aktivitás és a kezdeményezés fejlesztésével foglalkozó IV. konferenciája Kromelížben tegnap munkáját. A küldöttek folytatta mindenekelőtt az aktivitás és a kezdeményezés jelenlegi helyzetével foglalkoztak. A konferencián részt vevő szovjet vendégek felszólalásukban ismertették a szovjet fegyveres erők középső hadcsoportjának nevelési és kiképzési módszereit. A tankosok szekciójának tanácskozásán jelen volt dr. Ludek Prikryl ezredes, a politikai főcsoportfőnök helyettese és Krjatyin ezredes, valamint Miszjura alezredes szovjet vendég. Prikryl ezredesban többek között felszólalásakijelentette, hogy érezhetően hiányzanak a szakaszokban az agitátorok. Ezt a feladatot mindenekelőtt a példás katonák teljesíthetnék eredményesen, akik legjobban ismerik az egységek problémáit és az egyes elvtársakat, tudnak beszélni a nyelvükön, és megtalálják a gyors és legjobb megoldást. A tanácskozás a továbbiakban megmutatta, mennyire azok, akik a válságos tévedtek időszakban manipulálni akartak az ifjúsággal, annak gondolatvilágával. Dr. Gustáv Busáknak, CSKP KB első titkárának a levele — mondotta Prikryl ezredes — felszólította a kommunistákat a polgári életnen és a hadseregben is, hogy meg a fiatalokat a párt nyerjék politikájának támogatására. A hadsereg színvonalát önök, a legjobb katonák, a hadászatilag és politikailag kiválóan felkészültek képezik, és önökön látni, hogy fiatalságunk jó, csak megértésre, világos célokra és érzékeny vezetésre van szüksége, s ezeket az igényeket szocialista társadalmunk teljes mértékben kielégítheti. Több ipari tanulóra van szükség (ČSTK) • Az SZSZK Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumában tegnap az érdekelt minisztériumok (ipar, építőipar, közlekedés, kereskedelem, mezőgazdaság és kisipari termelőszövetkezetek ) képviselői tanácskoztak a szakipari tanulók toborzásának eddigi nyeiről és a 15 évesek eredmétoborzásának és elhelyezésének érdekében közös intézkedéseket hoztak. Az előzetes eredmények azt mutatják, hogy még mindig nem jelentkezett elegendő fiatal ipari tanulónak. A tervhez viszonyítva ez a hiány több mint 10 000 fő. Ugyanakkor továbbtanulásra több mint ezer a túljelentkezők száma. Megállapították, hogy július elején 13 000 fiú és lány továbbképzése függőben maradt. Az egyes tárcák, amelyek alárendelt szervezeteikben alkalmazzák ipari tanulóként 15 éves fiatalokat, a közeljövő ben a Munkaügyi és Népjóléti Minisztériummal és a MNB munkaerőgazdálkodási ügyosztályaival megszervezik a termelőüzemek találkozóját az eddig még el nem helyezett fiatalokkal, hogy megnyerjék őket az ipar számára. Ezen a szakaszon ugyanis még 7200 ipari tanuló hiányzik. A többi szakágazatban, különösen a mezőgazdaságban, az erdő- és vízgazdálkodásban és a közlekedésben még számos hely áll az ipari tanulók rendelkezésére. Fogadás Minisztériumban (ČSTK) . Ivan Feter, a külkereskedelmi miniszter helyettese tegnap fogadta Magdi Hasszaneint, az Egyesült Arab Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét, akivel tárgyalást folytatott a csehszlovák—egyiptomi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről. Értekezlet az SZLKP Központi Bizottságán ál (CSTK) • Az SZLKP Központ Bizottságán tegnap értekezletre gyűltek össze a szlovákiai mezőgazdasági-élelmiszeripari vállalatok vezérigazgatói és SZLKP üzemi szervezeteinek elnökei. A jelenlevők értékelték a CSKP KB januári ülésének, valamint az SZLKP KB februári plénumának határozataiból adódó feladatok teljesítését. Foglalkoztak továbbá az 1971-es évre kitűzött tervfeladatok megvalósításával és az ötéves terv előkészítésével. Az aktívát Anton Grom, az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője irányította. Az időszerű kérdésekről Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere számolt be. A Rysy-re tizennegyedszer (ČSTK) — Tegnap a csehszlovák és szovjet állami himnuszok elhangzásával ünnepélyesen megnyitották a Magas-Tátra Csorba-tói térségében a Rysy megmászása nemzetközi ifjúsági találkozójának 14. évfolyamát. Miron Adzima, a Szocialista Ifjúsági Szövetség poprádi járási bizottságának elnöke üdvözölte az egybegyűlt fiatalokat és a vendégeket. A köztársaságból mintegy 2000 résztvevő gyülekezett Tátrában, hogy augusztus 7-én reggel öt órakor megmásszék a Rysy csúcsát. Támogatjuk a koreai nép igazságos küzdelmét (ČSTK) • Tegnap Prágában a Cseh Nőszövetség Központi Bizottsága és a Cseh Béketanács ünnepi gyűlést tartott, amelyen megemlékeztek a koreai népnek az amerikai imperializmus ellen vívott harca 20. évfordulójáról. A gyűlésen jelen volt Kim Jong Szik, a KNDK prágai nagykövete, a nagykövetség többi tagjainak kíséretében. Megjelentek a CSKP KB és CSKP KB cseh képviselői, valamint a irodájának Nemzeti Frontba tömörült szervezetek küldöttei. Marie Jarošova, a Cseh Nőszövetség elnöknője megkérte a KNDK nagykövetét, csalja hazája népének és tolmámindenekelőtt a koreai nőknek, hogy a csehszlovák nők teljesen azonosítják magukat követeléseikkel és mindenkor támogatják őket abban a sükben, hogy kivívták a törekvővégső győzelmet a koreai nép igazságos harcában. A koreai nagykövet beszédében ismertette hazája helyzetét, és nagyra értékelte azt a hatékony segítséget, amelyben a koreai nép az imperialista agresszió ellen vívott harcában a proletár internacionalizmus elve alapján a világ haladó mozgalmaitól részesül. [ČSTK) — Kristina Hanzalová, az 1969. évi Miss Csehszlovákia menedékjogot kért a Német Szövetségi Köztársaságban. Hanzalová Miamiból tért vissza, ahol a Miss Univerzum címért folyó küzdelemben a 15. helyen végzett. Egyelőre München mellett egy menekülttáborban utaltak ki számára éjszakai szállást, de természetesen a nyugatnémet sajtó igyekszik a tizenötödrendű szépséget népszerűsíteni. A hivatalosan szépnek nyilvánított hölgy értelmi képességeiről a csehszlovák sajtó olvasói is meggyőződhettek azokból a nyilatkozatokból, amelyeket néhány hazai folyóiratnak adott. Tagadhatatlan, hogy van érzéke az abszurd humor iránt, mert „politikai menedékjogot" kért. Egyelőre még nem kapta meg. A hatóságok a közeljövőben döntenek kéréséről. Az sem cáfolható, hogy rendelkezik egy bizonyos mértékű önkritikával, mert amikor tök a legfőbb csehszlovák kinevezszépségnek, néhány filmszerephez jutott, most pedig megelégszik a fotomodell, vagy valami ehhez hasonló karrierrel is. Az új egzisztencia megteremtésében a barátja lesz segítségére, aki a nyugatnémet rádió hírszolgálata szerint már epedve várta a szépséges Kristinát. ÚJ SPANYOL-AMERIKAI KATONAI SZERZŐDÉS Washington Fulbrightnak, az amerikai szenátus külügyi bizottsága elnökének ellenvetései ellenére is Rogers amerikai és Lopez Bravo spanyol külügyminiszter tegnap aláírta a Spanyolországi amerikai támaszpontokra vonatkozó új megállapodást. Fulbright azt követelte, hogy az új megállapodás javaslatát terjesszék a szenátus elé. Megfenyegette a kormányt,"Hogy olyan törvényt fogadtat el a szenátussal, mely betiltja a megállapodással kapcsolatos kiadásokat. Jól tájékozott körök azzal érvelnek, hogy a megállapodás nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok kötelezettséget vállal Spanyolország védelmére. Állítólag a megállapodás értelmében az USA 400 millió dollár értékű katonai segítséget nyújt Spanyolországnak. Egyenjogúságot követelnek London Már több mint 50 ezren írták alá azt a Heath miniszterelnökhöz intézett kérvényt, amelyben a haladó angol közvélemény követeli, hogy törvény biztosítsa az északír lakosság polgárjogait. A törvényt a javaslat szerint az északír kormány álláspontjának mellőzésével kellene jóváhagyni. A kérvényt számos szakszervezeti vezető írt alá. Az akciót „Ulster szociális igazságáért" nevű szervezet kezdeményezte. Az angol szakszervezeti vétségek azt követelik, hogy szö Szakszervezeti Kongresszus 102. a kongresszusán vitassák meg az észak-írországi helyzetet. Az Északír Unionista Párt szélsőjobboldali erői azt követelik Chichester Clark kormányától, hogy fogadjon el olyan törvényt, amely szerint minden tüntetés résztvevőit elfogatási parancs nélkül letartóztathatják. Továbbá azt követelik, hogy a rendőrség kapjon lőfegyvert. Az észak-írországi protestáns szélsőséges erők hogy szervezeteik bejelentették, nem veszik figyelembe a kormány tilalmát , és augusztus 12-én megrendezik katolikusok fölött aratott XVII. századi győzelem hagyományos ünnepségét. A szóvivőjük közölte, hogy Londonderryben mintegy 5000 személy vesz majd részt az ünnepségen. Mint ismeretes, a tavalyi ünnepségek során összetűzésekre került sor, majd három napig utcai harcok folytak a városban, és több személy életét vesztette. A fő cél: a teljes leszerelés Genf • A leszerelési bizottság tegnapi ülésén Genfben Ion Datcu nagykövet, a román küldöttség vezetője felszólalásában mindennemű tömegpusztító fegyver, elsősorban a nukleáris fegyverek gyártásának és használatának betiltását, valamint e harci eszközök likvidálását követelte. Hangsúlyozta, hogy a hetvenes években melyeket az ENSZ „leszerelés évtizedének" hirdetett ki, végre komolyan kell foglalkozni az általános leszerelés komplex tervének előkészítésével. A genfi leszerelési tárgyalások fő céljául az általános és teljes leszerelésről szóló egyezmény megkötését jelölte meg. Miloš Vojvoda nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője ismertette az ülés résztvevőivel annak a munkadokumentumnak a tartalmát, amely a vegyi és bakteriológiai fegyverek betiltására vonatkozik. A dokumentum, amelyet élenjáró csehszlovák szakemberek együttműködésével állítottak össze, azt bizonyítja, hogy feltétlenül szükséges mind a bakteriológiai, mind a vegyi fegyverek gyártásának, raktározásának, használatának egyidejű betiltá- LATIN-AMERIKA ÉS A KÖZÖS PIAC Moszkva — A moszkvai Pravda tegnapi számában V. Levin a latin-amerikai gazdasági problémákról ír. A többi között megállapítja: „Minél jobban törekszik Latin-Amerika arra, hogy magához édesgesse a nyugat-európai tőkét, annál inkább kerül tőle függő viszonyban panaszkodtak a Buenos Airesben megtartott latin-amerikai koordinációs különbizottság ülésének résztvevői." Buenos Airesben ugyanis a kontinens három külügyminisztere és számos ökonómusa jött össze, hogy kidolgozzák az Európai Közös Piaccal kialakuló kapcsolataik egységes kereskedelmi és pénzügyi politikáját. A Buenos Aires-i deklaráció azzal vádolja a Közös Piac tagállamait, hogy olyan módszereket alkalmaznak, melyek megkárosítják Latin-Amerikát. Nem meglepő tehát — fejezi be cikkét Levin, hogy az ülésen a küldöttek egész sora újra azt javasolta, ítéljék meg közösen a szocialista országokkal megkötendő széles körű kereskedelmi együttműködés kérdéseit. A francia—algériai együttműködés fonákja Párizs • Az Humanité tegnapi számában arról ír, hogy Algéria párizsi nagykövetének nemrégi látogatása Pompidou francia köztársasági elnöknél, valamint Bumedieu algériai államfőnél azt bizonyítja, hogy a két ország közti vita kezd komollyá válni. Kitüntették az előző brit kormány tagjait London — George Brownt, Wilson-kormány volt külügymi aniszterét, Wilson helyettese a Munkáspárt élén lordi rangra emelik és elfoglalja helyét a felsőházban. Mindez a „megtiszteltetések okiratából" tűnik ki, melyet a tegnap tettek közzé Londonban Buckingham-palotában, Wilson volt miniszterelnök javaslatára. A brit hagyományok szerint a távozó miniszterelnöknek jogában áll javaslatot tenni az uralkodónak, hogy tüntesse ki kormánya tagjait. A felsőház további tagja lett még Anthony Greenwood volt építészeti miniszter, Jennie Lee volt művészetügyi miniszter, a Wilson-kormány további tagjai. Nyolc további személy, köztük Wilson személyes orvosa is elnyerte a lovagi címet. A francia—algériai együttműködésről szóló kommentárjában a lap rámutat arra, hogy nem csupán a francia kifogásokról van szó, hogy Eumedien kormánya az illetményeket felemelte, hanem a kölcsönös együttműködés jelenlegi állapotával összefüggő általános nyugtalanság is tapasztalható. A lap továbbá rámutat arra, hogy Franciaországban jelenleg egyoldalú döntésről és a francia kőolajtársaságok megzsarolásáról beszélnek, miközben megfeledkeznek a legalapvetőbb tényről, hogy elsősorban az algériai kőolajról, az algériai nép tulajdonáról van szó. Nimeri Pekingben Peking — Gaafar Nimeri, szudáni forradalmi tanács elnöke tegnap hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett. A pekingi repülőtéren Csou En-laj kínai kormányelnök fogadta a szudáni vezetőt. • A müncheni tartományi bíróság nemrég úgy döntött, hogy az „O. K." című filmet, amely az amerikai katonák vietnami kegyetlenségeit ábrázolja, s amelyet az idei nyugat-berlini fesztiválról visszavontak, újra bemutathatják az NSZK filmszínházai. 1970. VIII. 7.