Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-19 / 223. szám, szombat
Köztársaságunk elnöke a partizánsker dolgozók nagygyűlésén (Folytatás az 1. oldalról) Augusztus 29 Üzem vállalati igazgatója fogadták. A köztársasági elnök és felesége először lerótták tiszteletüket az SZNF elesett hőseinek az üzem területén álló emlékműve előtt, és elhelyezték az emlékműre a pioníroktól és az ifjúságtól kapott virágokat. Ezután az államfő és a többi vendég rövid beszélgetést folytatott az üzem vezető politikai és gazdasági funkcionáriusaival. Michal Halle, vállalati igazgató ismertette a kedves vendégekkel az Üzem több mint 30 éves történetét. Közölte, hogy jelenleg évi 34 millió pár cipőt gyárt és 1975 végéig az évi kapacitást 49 millió párra Ezt követően a vendégek emelik, meglátogatták az üzemrészlegeket. Az üzemlátogatás ideje alatt az udvaron az alkalmazottak, munkások, a munkásnők, A köztársasági elnök Finnországba látogat , a technikusok és a mérnökök ezrei gyűltek össze, hogy találkozhassanak a köztársasági elnökkel. (ČSTK) — ludvik Svoboda köztársasági elnök Urho Kekkonen, finn köztársasági elnök meghívására október 6-án hivatalos látogatásra Finnországba utazik. Michal Halle vállalati igazgató a nagygyűlésen szívélyes szavakkal üdvözölte Ludvik Svoboda köztársasági elnököt és feleségét, valamint a kíséretében levő vendégeket. Az államfő a több ezer főnyi tömeg viharos tapsa lépett a mikrofonhoz, közepette Svoboda elvtárs beszédét a jelenlevők hatalmas tapssal és lelkesedéssel fogadták, majd ismételten megajándékozták az államfőt virágokkal, amelyeket a köztársasági elnök az emelvény közelében álló munkásnők között osztott szét. Svoboda elvtárs őszinte, szép szavaiért Michal Halle vállalati igazgató mondott köszönetet. Egyidejűleg a topolčanyi járás és az Augusztus 29 Üzem valamennyi dolgozója nevében biztosította pártunk és államunk vezetőit, hogy feladataikat becsületesen fogják teljesíteni és igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulni szocialista hazánk fejlesztéséhez. A köztársasági elnök délután 1S órakor a partizánskei lakosok viharos éljenzése között hagyta el feleségével és kíséretével együtt a várost, hogy Bratislavában folytassa munkajellegű látogatását. A szlovák főváros felé vezető úton az államfő Topolčanyban meglátogatta a III. alapfokú iskolát. Topolčanyból a vendégek Bratislavába utaztak. ünnepi gyűlés a vasutasnap alkalmából (ČSTK) . A vasutasok napja alkalmából tegnap a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában ünnepi gyűlést tartottak. Ezen részt vett a Štefan Sutka közlekedés, postaügyi és távösszeköttetési miniszter vezette párt-és kormányküldöttség, Jaroslav Knižka, a Szövetségi Közlekedésügyi Bizottság elnöke, Ján ŠauS, a Keleti Vasútvonal Igazgatóságának vezetője, a menti vasutak küldöttsége Volga Ivan Gregorovics Pavlovszkýval az élén, Josif Bogdanovics, a Lvovi Vasútigazgatóság vezetője, továbbá Gorna Orjavovica bulgáriai testvérváros vasutas küldöttsége és mások. A bratislavai üzemszakasz vasutasai az év kezdetétől a rakodási tervet 450 000 tonnával teljesítették túl. Az év első hét hónapjában 15,9 millió koronát takarítottak meg. A Keleti Vasútvonal körzetében 1,2 millió tonnával szárnyalták túl a rakodási tervet, 1,4 millió tonnával pedig a szállítási tervet. A bratislavai üzemszakasz kiváló eredményeit a szocialista versenynek köszönheti. A felszabadítás 25. évfordulójának tiszteletére, továbbá a vasutasok napja, a NOSZF és a CSKP megalapítása évfordulójának alkalmából 4500 szocialista kötelezettségvállalást írtak alá. Kötelezték magukat a kocsifordulók idejének lerövidítésére, a rakodásokhoz naponta 100 vagon biztosítására és a berakodási terv maradéktalan teljesítésére. A párt- és kormányküldöttség nevében Sutka közlekedésügyi miniszter köszöntötte a vasutasokat. A külföldi küldöttségek nevében Ivan Gregorovics Pavlovszky és Josif Bogdanovics fejezte ki jókívánatait a vasutasnap alkalmából. Štefan Sutka miniszter befejezésül 87 vasutasnak a „Közlekedés legjobb dolgozója" kitüntetést adományozta. Fogadás a CSKP Központi Bizottságán (ČSTK) • Vasil Bilak, CSKP KB elnökségének tagja, a a Központi Bizottság titkára tegnap a délutáni órákban Miroslav Mocnak, a CSKP KB titkársága tagjának, a Rudé právo főszerkesztőjének jelenlétében fogadta a Rudé právo vendégeit, a szocialista országok és a nyugati államok kommunista pártjai központi pártsajtójának főszerkesztőit. A vendégeket baráti beszélgetés keretében tájékoztatta hazánk jelenlegi politikai és gazdasági helyzetéről és válaszolt a vendégeket érdeklő kérdésekre. 120 éves a koprivnicei Tatra-autógyár (ČSTK) A koprivnicei Tatra-autógyár megalakulásának 120. évfordulóját ünnepli. Az ünnepségre tegnap érkezett meg Josef Koreáknak, CSKP KB elnökségi tagjának, a a CSSZK miniszterelnökének vezetésével a párt és a kormány küldöttsége, amelynek tagjai többek között dr. Jan Baryl, a CSKP KB Cseh Irodájának titkára és Josef Simon, a CSSZK iparügyi minisztere. A CSKP észak-morvaországi kerületi bizottságának küldöttségét dr. Vladimír Michníj, a kerületi bizottság titkára vezeti. A vendégek az után részt vettek üzemlátogatás az esti órákban rendezett ünnepi gyűlésen, amelyen KorCák elvtárs, a párt és kormányküldöttség vezetője mondott beszédet. Elutazott a budapesti pártbizottság (ČSTK) — Tegnap elutazott Prágából a Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti városi bizottságának 3 tagú küldöttsége, amely Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével tartózkodott hazánkban. A küldöttség búcsúztatásánál jelen volt Karel Beránek, a CSKP KB Cseh Irodájának tagja, a CSKP prágai városi bizottságának titkára és dr. Kovács Béla, a Magyar Népköztársaság prágai diplomáciai ügyvivője. A magyar elvtársak elutazása előtt közös közleményt adtak ki, melyben a tárgyaló felek hangsúlyozták az őszinte, baráti légkörben folytatott tanácskozások hasznosságát. Napirenden a koreai kérdés New York — Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága eldöntötte a különböző kérdések megvitatásának napirendi sorrendjét a közgyűlés bizottságaiban. Heves vita robbant ki akkor, amikor a résztvevők rátértek Koreára vonatkozó napirendi pontok megvitatására. Az előzetes napirendben külön pontként szerepeltek a következő kérdések: 1. Az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreát megszálló amerikai és más külföldi csapatok kivonása. 2. A Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottság feloszlatása. 3. A koreai kérdés: A Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ bizottság beszámolója. A vita során az Egyesült Államok képviselője javasolta, hogy ezt a három külön kérdést egyesítsék egy, az úgynevezett „koreai kérdés" címet viselő pontban. A javaslat ellen határozottan tiltakozott Jakov Malik, a Szovjetunió képviselője, továbbá a kubai, a román, az iraki delegátus és az Ukrán SZSZK képviselője. Malik felszólalásában hangsúlyozta: az amerikai javaslat célja, hogy az úgynevezett koreai kérdésről folytatandó meddő vitában elsikasszák azoknak a kérdéseknek a megtárgyalását, amelyeket számos szocialista és afroázsiai ország terjesztett elő, mégpedig az amerikai és más megszálló csapatok kivonását Dél-Koreából és a Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottság feloszlatását. Malik tiltakozott az ellen is, hogy az ülésszak napirendjére kitűzzék: a „koreai kérdés: a Korea egyesítésére és alakult ENSZ-bizottság újjáépítésére beszámolója". Ezeknek a beszámolóknak az évenkénti megvitatását arra használják fel, hogy igazolják a külföldi csapatok jelenlétét Dél-Koreában és fenntartsák az ország szétdaraboltságát. FAJON : Vietnam bizonyságát adta jóakaratának PÁRIZS • A francia főváros diplomáciai köreiben élénk figyelmet keltett NGUYEN SHI BINH asszonynak, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminiszterének a párizsi tárgyalásokon csütörtökön előterjesztett javaslata. Diplomáciai megfigyelők rámutatnak, hogy a javaslat szemmel láthatóan meglepte és zavarba hozta BRUCE amerikai fődelegátust, annál is inkább, mert a délvietnami forradalmi kormánynak ez a kezdeményezése előreláthatóan jelentős befolyással lesz majd a közvéleményre. A javaslat ugyanis nem csupán megkímélné a további veszteségekből a Dél-Vietnamban tartózkodó amerikai csapatokat, hanem megnyitná az utat az amerikai hadifoglyok mielőbbi szabadonbocsátása előtt is. Az HUMANITÉ vezércikkében ÉTIENNE FAJON hangsúlyozza: nincs arról szó, hogy némi hazafiak alapvetően a dél-vietmegváltoztatták állásfoglalásukat. Céljuk a párizsi tárgyalások megkezdése óta változatlan: az első naptól kezdve arra törekednek, hogy előmozdítsák a békés rendezést hazájuk függetlensége alapján. ..A mostani javaslattal — hangsúlyozza Fajon — a hős és legyőzhetetlen Vietnam ismét bizonyságát adta jóakaratának és komolyságának. Ha NIXON megragadja az alkalmat, gyorsan helyre lehetne állítani a békét Vietnamban és egész Indokínában. SAIGON — Az amerikai parancsnokság szóvivője pénteki nyilatkozatából kitűnik, hogy a délvietnami hazafias erők csütörtökön Saigon közelében lelőttek két amerikai helikoptert. KAMBODZSÁBAN a hivatalos katonai szóvivők úgy nyilatkoztak, hogy „nincs veszélyben" a kormányhadseregnek az a menetoszlopa, amelyet a hazafias erők a fővárostól északra körülzártak. A UPI egyik tudósítójának azonban csütörtökön az utánpótlási hadműveleteket irányító egyik tiszt kijelentette: nincs lehetőség arra, hogy a körülzárt csapatoknak az országutakon juttassanak el a utánpótlást, erre az egyetlen mód helikopter maradt. Elutazott Budapestről Ján Marko csehszlovák külügyminiszter Ján Marko csehszlovák külügyminiszter, aki Péter János külügyminiszter meghívására négynapos hivatalos baráti látogatáson Magyarországon tartózkodott , pénteken felesége társaságában elutazott. A vendégek búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János külügyminiszter és felesége, Vincze József, Magyarország prágai nagykövete és a külügyminisztérium többi magas beosztású munkatársa. Ott volt František Dvorský, Csehszlovákia budapesti nagykövete és felesége. A csehszlovák külügyminiszter elutazása előtt szélesen vett részt a zárómegyekülügyminisztériumban. Ján Marko elutazása előtt Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió munkatársainak adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta: „Több megbeszélésem volt a magyar párt és kormány vezetőivel és mindenekelőtt a Magyar Népköztársaság külügyminiszterével, Péter János kollégámmal. Elsősorban a két országot érintő kérdésekről folytattunk igen hasznos és gyümölcsöző eszmecserét. Köztudott, hogy szomszédok vagyunk, és hozzátenném, olyan szomszédok, akik elhatározták, hogy országaikban felépítik a szocializmust, és akik ennek érdekében nap mind nap céltudatosan cselekszenek. Közösek céljaink, s közös törekvésünk, hogy egymást mindjobban megértsük. Ez a találkozás is ezt a célt szolgálta, ugyanakkor azt is bebizonyította, hogy jó egyetértés van közöttünk. A magyar főváros a legmélyebb benyomást tette rám, — folytatta a csehszlovák külügyminiszter. — Azzal a meggyőződéssel térek haza e tárgyalásokról, hogy a magyar népben és annak vezetőiben, Kádár János elvtárs személyében legjobb barátainkat tisztelhetjük, akik mindenkor készek segíteni, s akik a múltban is tanújelét adták ennek. Meggyőződésem, hogy a magyar—csehszlovák kölcsönös kapcsolatok a jövőben tovább fejlődnek. Befejeződött a vegyészeti szaktanácskozás Moszkvában Moszkva — Csehszlovákia moszkvai nagykövetségének fogadótermében tegnap véget ért a Csehszlovák—Szovjet Kereskedelmi Kamara, valamint a Kémia-70 csehszlovák kiállítási részleg igazgatósága által rendezett tudományos szaktanácskozások hete. A tudományos tanácskozáson 400 szovjet szakember vett részt a vegyészeti-gépipari és a vegyipari minisztériumokból, valamint a kutatóintézetekből és a főiskolákról. A legnagyobb érdeklődést az ammóniák szintézisének modern, magas nyomású rektorairól szóló előadás keltette fel, amelyen O. Sz. Csehov szovjet szakember is részt ismert vett. Nagy vitát váltott ki F. Hubának, a Slovnaft mérnökének „Kőolajüzem a szovjet kőolaj bázisán" című előadása. Közlemény Ján Marko külügyminiszter magyarországi látogatásáról Péter Jánosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterének meghívására 1970. szeptember 15—18 között tett Magyarországon Ján látogatást Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere és felesége. A csehszlovák tert szívélyes baráti külügyminiszbeszélgetésen fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, valamint Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. A tárgyalások során a külügyminiszterek részletesen áttekintették a két testvéri ország kapcsolatait, és véleményét cserélték a nemzetközi helyzet legfontosabb időszerű kérdéseiről. A miniszterek megelégedéssel állapították meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista közötti kapcsolatok a Köztársaság szocialista internacionalizmus elvei alapján eredményesen fejlődnek. Ezen elvek szellemében alakul a Magyarországon élő szlovákok és a Csehszlovákiában élő magyarok élete, s ez erősíti a két szocialista ország barátságát. Mindkét ország érdeke, megkeresni a kölcsönösen előnyös együttműködés szélesítésének lehetőségeit minden területen, ami hozzájárul a szocialista országok közössége egységének szilárdításához. A felek rendkívül fontos feladatnak tekintik, a KGST-tagországok gazdasági együttműködésének sokoldalú fejlesztését. Meggyőződésük, hogy a szocialista nemzetközi munkamegosztása elmélyítése, a kooperáció, az integráció és a szorosabb koordinálás hozzájárul mind gazdasági megerősödésükhöz, mind politikai egységük megszilárdításához. A két miniszter véleményt cserélt az időszerű európai problémákról. Megelégedéssel állapították meg, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívásának gondolata szilárd gyökereket vert az európai országokban. A két ország arra törekszik, hogy ezt a konferenciát Európa minden nemzete érdekében minél előbb hívják össze. Jelenleg a legfontosabb feladat gyakorlatilag hozzákezdeni konferencia előkészítési munkálataihoz. Ehhez kedvező feltételeket teremtenek a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek legutóbbi budapesti tanácskozásáról kiadott memorandum javaslatai. A két ország kormánya az európai általános légkör javulása szempontjából igen jelentős lépésnek tekinti a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői között aláírt szerződést, melyben az NSZK kormánya elismeri az összes európai ország határainak sérthetetlenségét. A szerződés egyben megteremti a további nyitott európai kérdések megoldásának a feltételeit, beleértve a müncheni egyezmény kezdettől fogva való érvénytelenségét, valamint a Német Demokratikus Köztársaság elismerését. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság határozottan elítéli az USA-nak a vietnami nép, valamint Kambodzsa és Laosz népei ellen irányuló agresszív akcióit. A proletár internacionalizmus szellemében továbbra is megadnak minden támogatást a vietnami népnek és Indokína más népeinek igazságos és hősies harcához. A felek nagy nyugtalansággal figyelik a közel-keleti helyzet alakulását. A békét és az igazságos rendezést e térségben a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának következetes végrehajtásával lehet elérni. A felek nagyra becsülik az Egyesült Arab Köztársaságnak más arab országok által is támogatott békés kezdeményezését, amely pozitívan befolyásolhatja a válság politikai rendezésére irányuló törekvéseket. Ugyanakkor elítélik Izrael folytatódó agresszióját, valamint a nemrég megindult tárgyalások szabotálását. A felek ismét megerősítették elhatározásukat, hogy a két ország szorosan együttműködik a közös célok, a biztonság és a béke nemzetközi érdekében a nemzetközi fórumokon, nősen az ENSZ-ben. A két külökülügyminisztérium céltudatosan koordinálja a jelentősebb kérdésekben külpolitikai lépéseit. Ján Markónak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének látogatását, fogadtatását, minden tárgyalását és megbeszélését a testvéri barátság, a nyíltság és a teljes egyetértés légköre vette körül. Ján Marko, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisztere csehszlovákiai látogatásra hívta meg Péter Jánost, a Magyar Népköztársaság külügyminiszterét, aki a meghívást örömmel elfogadta.