Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-18 / 222. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PÉNTEK BRATISLAVA • XXIII. ÉVFOLYAM 222. szám­ára 50 fillér 1970. szept. 18. Komáromban lengett az elnöki zászló Ludvík Svoboda köztársasági elnök látogatása a komáromi járásban (Tudósítónktól) — Négyna­pos szlovákiai útja során Lud­vík Svoboda köztársasági elnök és felesége tegnap reggel a ko­máromi járásba látogatott el, ahová a vendégeket elkísérte Jozef Lenárt, az SZLKP Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Ondrej Klokoč, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Eugen Kurzo, az SZLKP nyugat-szlová­kiai kerületi bizottságának tit­kára, Emília Lenártová és Zde­na Colotková, valamint Elena Litvajová, a Szlovák Nőszövet­ség KB elnöke. Amerre a köztársasági elnök és kísérete elhaladt, mindenütt kétnyelvű transzparensek és vi­rágokat lengető tanulók, felnőt­tek üdvözölték. A kedves ven­dégek első útja a városházára vezetett, melyen ez a felirat állt szlovák és magyar nyelven: Városunk lakossága köszönti köztársaságunk elnökét. A vá­rosháza előtt egybegyűlt tömeg nagy tapssal köszöntötte a vá­rosháza erkélyén megjelenő köztársasági elnököt, és kísére­tét, akiket Ondrej Kolarík, a Komáromi Vnb elnöke üdvözölt. A vendégek fogadásán jelen volt: Július Varga, a komáromi járási pártbizottság vezető tit­kára, Pavol Sádovský, a j­b el­nöke. Svoboda elvtárs meleg szavakkal köszöntötte mind a szlovák, mind a magyar tiségű polgárokat. Rövid nemze­de befejező részében sok besze­sikert kívánt a járás és az egész köz­társaság dolgozóinak. Ezt köve­tően az államfőnek O. Kolarík, a vnb elnöke átnyújtotta Komá­rom jelképes kulcsát és ajándé­kait. A helyi pionírok is aján­dékokkal kedveskedtek a köz­társasági elnöknek. Svoboda elvtárs feleségének a nőszövet­ség nevében nyújtottak át aján­dékot. Ezután a polgármester ismertette a vendégekkel a vá­ros történetét, jelenlegi gond­jait és terveit. Hangsúlyozta, szilárd elhatározásuk a rájuk háruló feladatok teljesítése. Svoboda elvtárs válaszában ki­emelte, hogy nem első ízben jár Komáromban. Rámutatott, a ko­máromi járás dolgozói munká­juk szép eredményeivel hozzá­járulnak nemcsak járásuk, ha­nem az egész ország eredmé­nyeinek eléréséhez. Amikor po­hárköszöntőre került sor, a köz­társasági elnök magyar nyelven mondta: Egészségére! Utána még hozzátette szintén magya­rul: „Valamikor én is magyar nyelven tanítottam." Ezt követően a köztársasági elnök és kísérete ellátogatott a Steiner Gábor nevét viselő ha­jógyárba, ahol a gyár új igaz­gatója, Ladislav Vodrážka mér­nök fogadta őket. Tájékoztatta a kedves vendégeket a gyár történetéről, jelenlegi problé­máiról, távlati terveiről. Ki­emelte, hogy a megrendelések túlnyomó részét a Szovjetunió­tól kapják, és ez szilárd bázis a jövőt illetően. Svoboda elv­társ érdeklődött a kereskedel­mi kapcsolatok előnyeiről, va­lamint a hazai és külföldi vál­lalatokkal való kooperációs (Folytatás a 7. oldalon | Kis­társaságunk elnöke és kísérete a komáromi hajógyár dolgozói körében. (1. Dubovský — CSTK felv.l A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága a tankönyvcsere eredményeiről (CSTK) — A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága tegnap Prágában Milos Jakes elvtársnak, a bizottság elnöké­nek vezetésével ülést tartott. A bizottság foglalkozott az 1970 első félévi tagsági ügyek megoldásával és a fegyelmi munkával, valamint a tagkönyv­cserével kapcsolatos eddigi eredményekkel. Értékelte az el­lenőrző és revíziós bizottságok részvételét abban a munkában, amely a pártot megtisztította a jobboldali opportunistáktól, a passzív és ingatag jellemű ta­goktól. Az értékeléssel kapcso­latban hangsúlyozta, hogy to­vább kell szilárdítani a egységét úgy, hogy a tagok párt ak­tívan vegyenek részt a CSKP KB határozatának teljesítésében és következetesen megtartsák a párt alapszabályait, valamint a párt és az állami fegyelmet. A bizottság számos, a tagsági kérdésre vonatkozó javaslatot vitatott m­eg. A Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizottság saját hatáskörére vonatkozóan né­hány módosítást határozott el, és jóváhagyta az szervezetében az ennek apparátus megfe­lelő változást. A továbbiakban tanácskozott néhány személyi és szervezési kérdésről és megválasztotta Viliam Salgovič elvtársat a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság alelnökévé, de A bizottság jóváhagyta a Ku­provohoz intézett levelet a lap 50. évfordulója alkalmából. A pártmunka időszerű kérdéseiről (ČSTK) — Ján Fojtik a CSKP KB titkárságának elvtárs, tagja, a Központi Bizottság titkára szeptember 16-án és 17-én ellá­togatott Bratislavába. Ľudovít Pezlár elvtársnak, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a Központi Bizottság titkárának, Ladislav Novotný ideológiai elvtársnak, a CSKP KB osztálya vezetőjének és Juraj Sedlák elvtársnak, a CSKP KB oktatásügyi-tudomá­nyos és művelődésügyi osztálya vezetőinek kíséretében látoga­tást tett az SZLKP Központi Bi­zottságán, az SZSZK Művelődés­ügyi Minisztériumában és a Szlovák Tudományos Akadé­mián. A politikai, kulturális és tudo­mányos dolgozókkal és néhány főiskolai rektorral a pártmunka időszerű feladatairól tanácsko­zott a művelődés, a politika és a tudomány területén. Vezérkari hadgyakorlat (CSTK) — A Nemzetvédelmi Minisztérium sajtótitkára jelen­ti, hogy a csehszlovák néphad­sereg harci és politikai felké­szültségének terve szerint szep­tember 9-től 17-ig a CSSZSZK területén szövetségi vezérkari hadgyakorlat volt, amelyet Mar­tin Srtír vezérezredes, nemzet­védelmi miniszter vezetett. A ve­zérkari együttműködés, a barát­ság és a bajtársiasság megszi­lárdítása volt a gyakorlat cél­ja. A hadgyakorlatok sikeréhez jelentősen hozzájárultak a tar­talékosok is. KÖZEL-KELET Polgárháború Jordániában Amman­­ A palesztinai ge­rillák tüzérsége tegnap közép európai idő szerint hajnali 4 órakor tüzet nyitott a jordán hadsereg ammani főparancsnok­ságának székhelyére — jelen­tette hivatalos közleményben a jordániai rádió. A gerillák tűz alá vették a tiszti családok szálláshelyét is a zarkai katonai támaszponton. Később közölték, hogy a jordán fegyveres erők Zarkában hely­reállították a rendet. A jordán kormány teljhata­lommal ruházta fel Madzsali marsallt, a hadsereg új főpa­rancsnokát, hogy leküzdhesse a gerillák offenzívája után kiala­kult helyzetet. Az ammani rádió jelentette, hogy a „felforgató elemek" a legkülönfélébb fegy­verekkel: rakétákkal, tüzérség­gel és gránátokkal harcolnak a jordán hadsereg ellen. A damaszkuszi rádió tegnap reggeli adásában jelentette, hogy Jordániában polgárháború tört ki. Az Al Fatah bejrúti irodája közleményt adott ki, amely sze­rint a „forradalmi egységek fel­tartóztatták a jordániai páncélos járművek előrenyomulását Am­man központja felé". A damaszkuszi rádió felszólí­totta a jordániai csapatokat, hogy lázadjanak fel tisztjeik el­len és harcoljanak a paleszti­nai ellenállókkal. Nurredin Atasszi, szíriai el­nök csütörtökön reggel hoz kérette az Egyesült maga-Arab Köztársaság, Líbia, Algéria és Szudán nagykövetét. Tájékoztat­ta őket a kialakult súlyos hely­zetről. Az elnök felkérte a nagy­követeket, közöljék, kormá­nyaikkal annak szükségességét, hogy gyors beavatkozással­senek véget a vérengzésnek. ves­ (Folytatás a 2. oldalon) A ] INDOKÍNA ÚJ JAVASLATOK A PÁRIZSI ÉRTEKEZLETEN Párizs — „Amennyiben az amerikai kormány kijelenti, hogy 1971. június 30-ig kivonja csapatait, a felszabadítási front fegyveres erői zavartalan távo­zást biztosítanak számukra." Így szól az az új javaslat, amelyet a párizsi vietnami érte­kezlet tegnapi ülésén terjesztett elő Nguyen Thi Hinh asszony külügyminiszter, a DIFK kül­döttségének vezetője. A dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány javaslata a következő pontokat tartalmazza: 1. Az Egyesült Államok kor­mányának be kell fejeznie tá­madó háborúját Vietnamban; vé­get kell vetnie az ún. „vietna­mizálási" politikának; minden előzetes feltétel nélkül ki kell vonnia Dél-Vietnamból saját és a külföldi szövetséges egysége­ket; fel kell számolnia a dél­vietnami területen lévő katonai támaszpontjait. Abban az esetben, ha elhatá­rozza saját csapatainak és a külföldi szövetséges csapatok­nak 1971. június 30-ig történő kivonását, a felszabadítási front fegyveres erői nem fogják e csapatokat távozásuk folyamán támadni. 2. A Dél-Vietnam területén lévő vietnami fegyveres erők kérdését a vietnami felek ma­guk között oldják meg. 3. Az ország békéje érdeké­ben új kormányt kell alakítani Thieu, Ky és Khiem nélkül.­­ Olyan kormányt, amely a béke, függetlenség és a semleges­ség mellett foglal állást, gon­doskodik a lakosság életkörül­ményeinek megjavításáról és a demokratikus szabadságjogok megadásáról. 4. A politikai rendszerről a nép dönt általános szabad és demokratikus választások út­ján. A választásokat ideiglenes koalíciós kormány készíti elő. 5. Az ideiglenes kormány következőkből áll majd: a DIFK a eddigi tagjaiból, az eddigi sai­goni kormány azon tagjaiból, akik tényleg békét, függetlensé­get, semlegességet és demokrá­ciát akarnak, más politikai és vallási személyiségekből, akik ugyancsak a békés, független, semleges és demokratikus Dél-Vietnam létrehozását óhajtják. 6. Vietnam egyesítése foko­zatosan és békés eszközökkel valósul meg a két övezet kö­zötti megegyezés alapján kül­földi beavatkozás nélkül. Mind­addig Vietnam két része nor­mális kapcsolatot létesít egy­mással a kölcsönös tiszteletbeli tartás alapján. 7. A két fél közös seket készít elő ezen intézkedő­egyezmé­nyek megvalósítására. 8. A békés megoldás érdeké­ben a DIFK hajlandó kapcsola­tot felvenni és fenntartani min­den politikai és vallási tettel és személyiségekkel szerte­oda­haza és külföldön, beleértve azokat a személyeket, is, akik tagjai a jelenlegi saigoni kor­mánynak Thieu, Ky és Khiem kivételével. Az új javaslat, amelyet szer­zői „szeptember 17-i nyilatko­zatnak" kiegészíti neveznek,­­ gyakorlatilag és továbbfejleszti a DIFK 1969. május 8-i eredeti tervét. Phnom Penh amerikai bombázók segítségét kéri Phnom Penh — A kambodzsai puccsista rezsim katonai főpa­rancsnoksága két további zász­lóaljat vetett be. Az újabb egy­ségek feladata az lett volna, hogy „kívülről felmentsék" a népi felszabadító egységek ál­tal Phnom Penhtől északra be­kerített 4000 kambodzsai kor­mánykatonát. Az UPI csütörtök reggeli je­lentése azonban arról számol be, hogy a partizánok két hidat, összesen tehát további eddig négy hidat, robbantottak fel e térségben s ezzel megakadá­lyozták mind a „felmentő se­reg" előrenyomulását, mind pedig az utánpótlás eljuttatását a 4000 körülzárt kormánykato­nának.­ Phnom Penh-i katonai körök úgy tudják, hogy a kam­bodzsai főparancsnokság ameri­kai vadászbombázók bevetését kérte a kormánykatonák fel­mentésére.

Next