Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-01 / 102. szám, szombat

ÉLJ­EN ELSEJE! Világ proletárjai, egyesüljetek! 1971. május 1. SZOMBAT BRATISLAVA • "XIV. ÉVFOLYAM 102. szám Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA EGYSÉG —ERŐ Május elseje, az év legszebb hónapjának első napja nem egy­szerű ünnepnap, amilyen tucatjával van a naptárban. Hovato­vább egy évszázad telt el azóta, hogy Párizsban összeült a nem­zetközi munkáskongresszus, amelyen elhatározták, hogy május elsejét a világ szervezett munkásainak nemzetközi ünnepévé nyilvánítják. Azóta a május elseje fogalommá, a nemzetközi munkásszolidaritás, az együvétartozás, a szociális, nemzeti és faji elnyomás, a háború elleni elszánt küzdelem szimbólumává vált. Ezen a napon a világ minden részén embermilliók mene­telnek zárt sorokban, s fejük fölött mindmegannyi lángnyelv lobog a proletár nemzetköziség, a munkásszolidaritás tűzpiros lobogója. A szocialista országok dolgozói számára ez a nap a proletár nemzetköziség demonstrálásán kívül a szocialista haza építésé­ben elért sikerek seregszemléje, a szabad, kizsákmányolástól mentes munka ünnepe. Ez azonban nem zárja ki, hogy — kü­lönösen az idősebb korosztály — az ujjongó, a mai életünket igenlő tömegben gondolatban ne idézze fel a régi, harcos május elsejéket, amikor a rendőr- és csendőrsisakok alól árgus szem­mel vigyázták minden mozdulatukat, amikor parancsszóra szu­ronyt szegeztek a mellkasoknak, s fegyverek szava adott vá­laszt a kimondott vagy ki nem mondott szóra, nehogy esetleg túl magasra emelkedjék az a bizonyos lángnyelv, a legszen­tebb lobogó, a tűzszínű zászló. Nagy a világ, és nagyobbik felében a május elseje még nem az építő, alkotó munka dicséretének napja, a tűzpiros zászló még nem loboghat szabadon. A jelszók is mások, mint nálunk. A tőkés országok munkásainak azonban a kizsákmányolók elleni harcukban erőt, hitet kölcsönöz az a tudat, hogy van már egy másik világ, ahol az embert nem a vagyona szerint mérik, ahol nincs kizsákmányolás, faji, nemzetiségi megkülönböztetés, ahol minden ember annyit ér, amennyire a közösség, a társadalom javát szolgálja. Ez a harc, a tőkével vívott küzdelem, az erősö­dő terror ellenére is egyre célratörőbb. Tudjuk a történelemből, hogy a kizsákmányolók, a munká­sok bőrén élősködő paraziták, sem a múltban, sem ma nem nézték, illetve nem nézik jó szemmel a május elsején meg­nyilvánuló munkásszolidaritást. Mindent megtesznek az egység megbontására, hogy szembeállítsák a munkást a munkással. Az eszközökben nem válogatósak, az eszmei zűrzavarkeltés, a na­cionalizmus csíráinak elplántálásán keresztül, ha az érdekeik úgy kívánják, vérét ontatják a munkásnak. Mindennapos eset, hogy a május elsejei felvonuláson részt vevő munkás egyik órá­ról a másikra az utcára kerül, kiütve így a kezéből, a betevő falatot is, családja asztaláról leseperve a kenyér utolsó morzsá­ját is. De az sem ritkaság, hogy a tőkés, akaratának a fegy­verek szavával ad nyomatékot. Nehéz lenne ma már megállapí­tani, hogy ezeken a harcos május elsejéken, hol és hány pro­letár kiömlő vére festette pirosra az utcák, terek szennyes kö­vezetét, hányszor hullt porba a vörös zászló, hogy mindannyi­szor ezrek nyúljanak utána, emeljék újból és újból a magasba. Ezrek és ezrek lépjenek az elesettek nyomába, s milliók szájá­ból, ezer nyelven harsanjon a marxi jelszó: „Világ proletárjai, egyesüljetek!" Egyesüljetek, mert a szabadság, a kizsákmányolás­mentes új társadalmi rend megteremtése, a felemelkedés, az emberré válás utáni vágyakozás csak így válhat élő valósággá. A kizsákmányo­lók hada a nacionalizmus húrjait pengeti, hamisan értelmezett hazafiságról papol, faji, nemzetiségi alapon proletárt proletár­ral állít szembe, hogy bomlassza az alakuló, kovácsolódó mun­kásegységet. Viszont,­­ ha saját érdekeit látja veszélyben, ő maga „internacionalistává"­­válik, szövetségre lép mindenkivel nemze­tiségre, faji hovatartozásra való tekintet nélkül. Vajon nem ezt tette-e, amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzel­me után életre-halálra szövetkezett, hogy megfojthassa, csírájá­ban eltiporhassa a győztes forradalom vívmányát, a világ első szocialista államát? Hogy a terv nem sikerült, abban nagy sze­repet játszott az, hogy a tizenhét ország intervenciós csapatai szembe találták magukat a proletár internacionalizmus gyakor­lati megvalósulásával, a munkásszolidaritás mindent elseprő megnyilvánulásával. Ez az erő meghátrálásra kényszerítette az agresszorokat. De ne menjünk a példáért messzire. Emlékezetünkben még élő emlék a fasiszta rémuralom. Ki emelte fel ellene első ízben a szavát, ki állt az útjába, ha nem a pártja vezetésével, nem­zetközileg egy elvet valló, egy célért felsorakozott munkásosz­tály. Nem véletlen, hogy a munkásmozgalom nagyjai, annyira hangsúlyozottan figyelmeztettek a munkásosztály nemzetközi együvétartozásának, szolidaritásának nélkülözhetetlenségére. És ma ki tartja féken a háború fáklyáját lobogtató kezet? A szo­cialista tábor, a Szovjetunió gazdasági és katonai erején kívül a világ dolgozóinak egyre határozottabb, tiltó szava. A munkásmozgalom lényege a proletár internacionalizmuson alapuló munkásszolidaritás. Hogy mennyire az, azt az is bizo­nyítja, hogy ellenségeink a mozgalomnak éppen ezt a sarkalatos követelményét vették és veszik célba, ezen akarnak minden áron rést ütni. A proletár internacionalizmussal szembeállít­ják a már nem egyszer jól bevált burzsoá nacionalizmust. Ha példával akarunk élni, elég, ha a szomorú emlékezetű hatvan­nyolcas esztendőt említjük. A nacionalizmus csírái egyes embe­rek gondolatvilágában nálunk is éltető talajra találtak. Vajon hová jutottunk volna, ha nem jön idejében a segítség, ha nem (Folytatás a 2. oldalon) Lőrincz Gyula rajza KITÜNTETÉSEK A PRÁGAI VÁRBAN TISZTELET ÉS MEGBECSÜLÉS ĽUBOMÍR ŠTROUGAL ELVTÁRS BESZÉDE (Tudósítónktól) — Mint 20 esztendő óta min­den évben a munka ünnepének előestéjén — tegnap délelőtt ismét kigyulladtak a prágai vár Spanyol-termének pompás csillárjai. Az ünnepély pontosan 10 órakor kezdődött. Az helyet foglaltak: V. Bilak, P. Colotka, emelvényen E. Erban, G. Husák, A. Indra, A. Kapek, J. Kempný, J. Kor­£ák, J. Lenárt, L. Svoboda, dr. Ľ. Štrougal, D. Ha­nes, K. Huffmann és V. Hüla, a CSKP KB elnök­ségének tagjai és póttagjai, M. Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának el­nöke, A. Pospíšil és dr. K. Kučera, a Nemzeti Front pártjainak képviselői, a Szövetségi Gyűlés, a CSNT és az SZNT képviselői, a szövetségi és a nemzeti kormányok elnökhelyettesei és tagjai. A vendégek között megjelentek a CSKP KB tit­kárai és titkárságának tagjai, élenjáró politikai, gazdasági és kulturális dolgozóink, a prágai dip­lomáciai testület tagjai és a május elsejei ünnep­ségekre hazánkba érkezett külföldi küldöttségek tagjai. A csehszlovák állami himnuszt követően az ünnepélyt ing. Karel Hoffmann, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Csehszlovák Központi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Megállapította, hogy ez a mai jubiláris ünnepélynek tekinthető, mert először pontosan húsz évvel ezelőtt, 1951. április 30-án tüntették ki az érdemes dolgozókat a Spanyol-teremben, szocialista hazánk építésé­ben kifejtett áldozatkész munkájukért. Dr. Ľ. Štrougal, a CSSZSZ- nek beszéde után a kitüntetések miniszterelnöke­átadására ke­rült sor. Az érdemrendeket és a magas állami kitüntetéseket L. Svoboda köztársasági elnök és G. Husák, a CSKP KB első titkára, valamint Ľ. Štrougal, a CSSZSZK miniszterelnöke nyújtotta át a kitüntetetteknek. A többi kitüntetést J. Korcák, a CSSZK miniszterelnöke, valamint a szövetségi és a nemzeti kormányok miniszterei adták át. A kitüntetettek nevében munkájuk elismeré­séért Karol Šiška akadémikus, a Szocialista Mun­ka Hőse mondott köszönetet. Az ünnepély a Mun­ka dalával ért véget. (Folytatás a 2. oldalon!

Next