Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-07 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó

Az olasz dél nyomora Olaszországban ma a legtöb­bet a déli tartományokról be­szélnek. Dél­ — Olaszország te­rületének 41 százaléka. Lakói­nak száma 18,8 millió fő, az or­szág lakosságának közel egy­­harmada. Észak és dél között szinte elképzelhetetlen a kü­lönbség. Míg észak jelentős iparvidékké fejlődött, dél nem­csak nem fejlődött, hanem egy­re nagyobb gazdasági nyomor­ba süllyed. A területen a mun­kaképes foglalkoztatottak szá­ma egyre csökken és Írország mellett az olasz dél az, amely jelentős mennyiségű munkaerőt exportál a Közös Piac országai­ba, de a munkanélküliség en­nek ellenére egyre nagyobb. A különbség okait a törté­nelmi múltban kell keresni. Olaszország egyesítése után az északi tőkések „csendes egyez­ményt"­ kötöttek a déli nagy­­birtokosokkal. Az egyezmény értelmében a déli hűbérurak nem akadályozták az északi iparbárókat abban, hogy meg­hódítsák a déli piacokat, az északi tőkések viszont bele­egyeztek, hogy a déli harácso­sok annyi földet raboljanak el a közösségtől, amennyit akar­nak, elűzzék a kisparasztokat, akikből kialakult a munkaerő­­tartalék. Ennek következtében 1860 után a nagybirtokok mér­téktelenül felduzzadtak, a na­gyon szerény helyi ipar pedig teljesen elsorvadt. Konkrét pél­da: ma Calabria ipara az ország iparának csupán 1 százaléka. A HULLÁMHOSSZOK Veronica, KALÓZAI Carolina, Nordsee — három kalózrádió ontja a beat-zenét és — természetesem a hirdetések szövegeit, hét mér­földre a holland partoktól. Te­­vékenységük veszélyezteti nemzetközi rádióforgalmat, mi­­­vel jogtalanul foglalnak el hul­­lámhosszokat és adásaik súlyos zavarokat okozhatnak a hajó­zásban, valamint a légiforga­lomban is. Jogtalanság ide, jogtalanság oda — a Veronica már 1960 óta sugároz műsort. Tíz évvel ké­sőbb Erwin Meister rádiószere­lő és Edwin Bollier 1 millió gul­denért vásárolta meg a Vero­­nicától a jogot és üzembe he­lyezték a Nordsee leadót. Utol­sóként az ír O’Rahilly csatlako­zott a Carolina leadóval a „szaktársakhoz“. A trió­­ a nemzetközi elő­írások, törvények ellenére is zavartalanul tevékenykedik. Csak zenét és hirdetést sugá­roznak és a nemzetközi kon­szernek minden másodpercért (!) 18 guldent fizetnek. Különö­sen a hanglemezgyártó ipar te­kinti a kalózrádiókat a legjobb szövetségeseknek. Azonban a nyáron a parla­ment 95 szavazattal 37 ellené­ben elhatározta, hogy a három kalózrádiót felszámolja. Viszont a trió főnökei nem ijedősek. Az a meggyőződésük, hogy a par­lament nem a nemzetközi rá­dióforgalom zavarása miatt ag­gódik, hanem a hirdetési díja­kat szeretné megszerezni az ál­lampénztár számára. A Veronica már tanácskozni kezdett Hilversummal és való­színű, hogy legálisan megvásá­rol egy közép- és egy ultrarö­vid hullámhosszt. (VOCHENPOST) A kifosztott parasztok — akik délen nem jutottak munkához — kénytelenek voltak emigrál­ni. Az utolsó évszázadban 27 millió olasz emigrált Olaszor­szágból, jelentős többségük a déli tartományokból. Írországból azért űzték el a parasztokat, mert a brit urak­nak legelőre volt szükségük, hiszen kellett a gyapjú textil­­gyáraik és a hús az iparközpon­tokban senyvedő munkások szá­mára. Ugyanezzel érvelt a hú­szas években Francesco Save­­rio Nitti, akkori olasz minisz­terelnök is, aki „a juhokat véd­te a parasztokkal szemben". Csakhogy ma már ezzel sem mentegethető az emigráció, ugyanis délen az állatállomány is egyre csökken, így például Calabriában 1908-ban 1,2 millió darabból állt a juhállomány, ma pedig csak 439 000. 1949 október 30-án Melissá— ban a mezőgazdasági munkások fegyvertelenül (!) visszafoglal­tak egy darab földet a hírhedt Berlingieri báró jogtalanul ös­­­szerabolt birtokából. A rendőr­ség kézigránáttal és gépfegy­verrel támadt a földfoglalókra, két férfit és egy asszonyt meg­öltek, 13 nincstelen súlyosan megsebesült. Kevés ország dicsekedhet az­zal, hogy kivándorlásra biztatja állampolgárait — Olaszország e kevesek közé tartozik. De Gasperi, egykori­­ keresztényde­mokrata miniszterelnök beutaz­ta a déli tartományokat és minden gyűlésen kijelentette: „Tanuljatok meg egy idegen nyelvet és menjetek külföldre!" Az eredmény: 1951 és 1961 kö­zött délről 1,5 millió, 1961 és 1971 között 2,5 millió ember vándorolt ki és az emigráció üteme ma sem csökken. De az ország szerencsétlen­­ gazdaságpolitikája még azokat is meglopja, akik külföldön ke­resik a kenyerüket. Olaszország évente 2000 milliárd(!) líráért importál élelmiszert,­­ az el­múlt évben csak húsért 1013 milliárd lírát fizetett a külföldi cégeknek. Ez a 2000 milliárd jóval több, mint amennyi valu­tát a külföldön dolgozó olaszok hazaküldenek, tehát amit vendégmunkásként tengődő em­a­ber a szájától von el, az alig fedezi családja létfenntartási költségeit. (VOLKSSTIMME) CSEMD LESZ? Állítólag igen. De csak egy hétig. Az Egészségügyi Világ­­szervezet elhatározta, hogy 1973. november 5—11-én meg­rendezi „a csendes hetet". Eb­ben az időpontban állítja össze Genfben a szakemberek konfe­renciája a „csendvédelem öté­ves tervét“ is. A svájci rendőr­ség már megtette az előkészü­leteket és szigorúbban ellenőrzi a csendrendelet betartását. Elsősorban a motorkerékpá­rok és a személyautók vezetőit kell „kioktatni", mert ezek szin­te elviselhetetlenné teszik az életet. A hírek szerint a svájci rend­őrök utasítást kaptak, hogy ne legyenek elnézőek és a legma­gasabb büntetést róják ki a sza­bálysértőkre. A szigorítás máris jelentős zajcsökkenést eredményezett. (ND) „Zsugorodó“ pályatestek Az angol kormány rendelete értelmében Nagy-Britannia vas­­úthálózatát az elkövetkező év­tizedben 40 százalékkal csök­kenti. A rendelethez fűzött ma­gyarázat megállapítja: „A háló­zat annyira összezsugorodik, hogy a vasút csupán a legfon­tosabb csomópontokat és ipar­központokat fogja összekap­csolni." Azt viszont elhallgatja a ma­gyarázat, hogy a rendelet kö­vetkeztében 34 ezer angol vasú­ti dolgozó elveszti a munkahe­lyét. Mivel a likvidálást éppen a gazdaságilag elmaradott terü­leteken hajtják végre, alig való­színű, hogy amikor az ország­ban már ma is kb. 1 millió munkanélküli van, a kenyér nélkül maradt vasúti dolgozók egyhamar álláshoz juthatnak. Annak ellenére, hogy az ország közúti forgalmának már ma is évente mintegy 250 000 sebe­sültje és halálos áldozata van, még több gépkocsi száguld majd a már amúgy is túlzsú­folt útvonalakon.­­ A rendeletet hivatalosan az­zal indokolják, hogy a Brit Ál­lamvasutak vesztesége megha­ladja az évi 40 millió fontot. Az indoklás látszólag elfogad­ható. De csak látszólag! Tudni kell ugyanis, hogy a közúti szállítást — amiben igen sok magáncég vesz részt — az utol­só 10 év alatt 4000 millió fonttal szubvencionálták, míg a vasút­tól megkövetelték, hogy saját erejéből ne csak önellátó legyen, hanem nyereséggel zárja a gaz­dasági évet. De azt is tudni kell, hogy Anglia 1973-ban 3300 millió fontot fordít fegyverke­zésre, 440 millió fonttal többet, mint az előző esztendőben. Azonban a fegyverek fontosab­bak a vasútnál! A kommunista párt követelte a közlekedési rendszer jelentős bővítését és a díjtételek drasz­tikus csökkentését. Mindenek­előtt államosítani kell az egész teherszállítást, lényegesen javí­tani kell ennek kapacitását és a közlekedési rendszerben nem a nyereségre, hanem a sokol­dalú és minden igényt kielégítő szolgáltatásokra kell­ töreked­ni. (MORNING STAR) Gyónás vagy csevegés? Néhány héttel ezelőtt Lyon francia városban a vizsgálóbíró vád alá helyezett egy katolikus papot, amiért egy általa ismert bűntényt nem jelentett be a hatóságoknak. A francia törvé­nyek értelmében ezért három évig terjedő szabadságvesztés­re ítélhető. A vizsgálóbíró vádolja Jean- Claude Brunetti pátert, hogy tu­domása volt Camille Suzat egy­kori fegyencnek a hatóságok előtt ismeretlen bűntettéről. Suzat egy 19 éves lányt állati kegyetlenséggel megölt. „Mivel — állapítja meg a vádirat — Suzat nem volt hívő, bűnét nem mint gyónást vallotta be, ha­nem elmondta a páternek, mint ismerősnek, mint magánember­nek. Ezért Jean Claude Brunetti a francia BTK 62. paragrafusa értelmében bűnös.“ A pátert saját rendje egyelő­re hosszabb külföldi útra küld­te és hivatkozik az egyházjog 99. kánonjára, amely kimond­ja a gyónási titkot (Sacramen­talae sigilum inviolatibile est). A rendfőnök határozottan ki­jelentette: „Minden erőnkkel testvérünk oldalán állunk“. Tény, hogy a francia büntető­jog 378. fejezete elismeri az or­vosi, ügyvédi és papi titoktar­tás jogosságát. Csakhogy a ly­oni bíró éppen azzal érvel, hogy Suzat, aki időközb­en meghalt, nem gyónt, hanem csak­­ be­szélgetett. A vád könnyen valószínűsít­hető. Ugyanis Brunetti a lyoni szegénynegyedben, a nyomorta­nyákon és az alvilágban tobo­rozta nyáját. Az alvilág tagjai csak keresztnevén szólították és nem a lelkipásztort látták benne, hanem a „havert“, aki­nek sok mindent el lehet mon­dani, mert nem „hekus“. Sőt , az egyik vagány kijelentése még súlyosbította a páter hely­zetét: „Ahhoz senki nem járt gyónni, legfeljebb azért keres­tük fel, hogy kisírjuk magun­kat!“ (FA) Rózsaszüret hajnalban Aki június második felében autósztrádán utazik Szófiából Burgaszba, Kliszura és Kazanlik között úgy érzi, hogy valami hatalmas, illatos kertbe került. Körülbelül 100 km hosszúság­­­ban és némely helyeken 15 km szélességben 37 millió rózsatő pompázik, mindegyiken átlag 190 virág és bimbó ontja az il­latot. Bulgária és a rózsa — sokak előtt elválaszthatatlan fogal­mak. De nem minden időben volt ez az ország a rózsák ha­zája. Csak a 17. században hoz­ták be Spanyolországból a Bal­kánra, ahol a Sztrjama és Tund­­zsa folyók mentén honosodott meg. A néphatalom éveiben a ró­zsatenyésztés gyors ütemben fejlődött. Ez érthető, hiszen a rózsaolaj világpiaci ára igen magas. Egy gramm rózsaolaj — minden illatszer alapanyaga — értéke két gramm arany értéké­vel egyenlő. Viszont négy kiló virágból nyernek egy gramm olajat. Ma a Bolgár Népköztársaság­ban 1100 hektáron tenyésztik a Damascénát és fehér testvérét, az Albát. A következő két év­ben ez a terület további 400 hektárral bővül. Jelenleg az át­lagos hozam 22 kg virág hek­táronként és ezt a gépesítéssel, felületi műtrágyázással és ha­tékonyabb öntözéssel 100 kg-ra akarják növelni. De annak ellenére, hogy korszerű technika a rózsák völ­­­gyében is egyre nagyobb teret hódít, a szüret emberi kezet követel. Még napfelkelte előtt kell kezdeni, hogy a reggeli harmat még ott csillogjon a színpompás virágon, ami hatal­mas zsákokban vándorol a ró­­zsaolaj-gyárakba. A rózsaolaj az utóbbi években már nem csupán az illatszer­­ipar nélkülözhetetlen alapanya­ga, hanem a farmakológia is egyre nagyobb mértékben hasz­nosítja, mert a tudomány meg­állapította, hogy hatékony gyó­gyító anyagokat tartalmaz, így például enyhíti a gyulladáso­kat, semlegesíti néhány beteg­ség kórokozóját és alkalmaz­ható epekövek és fogszuvaso­dás ellen is. (ND) A dicsőség múlandó Sic transit gloria mundi — így múlik el a világi dicsőség! Ezzel az idézettel kezdi hat hasábos cikkét a NEW YORK HERALD TRIBUNE abból az al­kalomból, hogy néhány hetes késéssel bár, de megemlékezik az „évszázad legnagyobb bűn­tettének", az angliai postavonat kirablásának tizedik évforduló­járól. A cikk szerzője rámutat, hogy a zsákmány — 2 631 784 font — ami 1963 augusztusában, a tett elkövetésének időpontjában, bő­ven fedezte volna 850 családi ház építésének és berendezésé­nek költségeit, ma már csak a felét éri. Ugyanis az infláció következtében az angol font vá­sárlóereje az elmúlt tíz év alatt 45 százalékkal csökkent. Már a zsákmány sem a leg­nagyobb a­ kriminalisztika tör­ténetében, mert 1971-ben a lon­doni Baker Streeten a vagá­nyok ún. alagutas módszerrel hatoltak be a Lloyd Bank fiók­intézetébe és nagyobb összeget raboltak el. Emellett a tíz évvel ezelőtt zsákmányolt összegből eddig 727 531 fontot megtalál­tak. A 15 elítélt közül három ki­szabadult, Ronald Biggs szűkés­ben van, William Boallal pedig a börtönben végzett az agyda­ganat. Az „ellenfél tábora" is négy fővel csökkent, mert Jack Mills, a postavonat mozdonyve­zetője, David Whitby, fűtő, Tho­mas Butler főfelügyelő, a nyo­mozás vezetője, valamint Frank Denhurst, a mozgóposta főnöke befejezték földi pályafutásukat. Aylesburyban, ahol a bűn­ügyet tárgyalták, 13 hónappal az után, hogy kihirdették Bruce Reynolds előtt az ítéletet, a 196 esztendős bírósági épület telje­sen leégett. A tárgyi bizonyítékokat — fegyvereket, „munkaruhát“, menekülésre használt gépkocsit a­z időközben 9837 fontért elár­verezték. A 120 zsák, amiben a pénzt szállították, szintén a lán­gok martaléka lett. Pedig tíz évvel ezelőtt ez a bűncselekmény valóban párat­lan volt a maga nemében. Kép­zeljük csak el: 125 év óta min­den szerda este elindult a vo­nat Glasgowból Londonba, hogy a fővárosba szállítsa a hétvégi forgalomban összegyűlt angol fontokat. A 645 kilométer hos­­­szú úton soha semmi baj nem történt. 1963. augusztus 8-án, hajnali három órakor, kb. egy órányi távolságra Londontól, a szerelvényt a szemafor piros fé­nye megállásra kényszerítette és egy perc múlva már a moz­dony személyzetét — Mills mozdonyvezetőt és Whitby fű­tőt — 8—9 álarcos, dorongok­kal, franciakulcsokkal felfegy­verzett férfi vette körül. A moz­donyvezetőt úgy megverték, hogy egészen 1970-ben bekö­vetkezett haláláig munkaképte­len volt. Huszonnyolc perc alatt átrakták a két tonna súlyú ra­kományt a teherautóra. Thomas Butler és nyomozói azonban a tettesek nyomába eredtek és fél esztendő múlva 17 férfi és 3 asszony ült a vád­lottak padján. A bíróság hatvanhat és fél órai tanácskozás után hirdetett ítéletet és a 12 elsőrendű vád­lottat a vád minden pontjában bűnösnek mondta ki. 1964. au­gusztus 12-én Edmund Davies, a bíróság elnöke megigazította parókáját és a következőket je­lentette ki: „Minden tőlem tel­hetőt elkövetek azért, hogy ez legyen az utolsó ilyen bűncse­lekmény.“ Ez már előre jelezte, hogy az ítélet célja nem csupán a bűn megtorlása lesz, hanem az elrettentés is. Egyenként 30 évi szabadság­­vesztésre ítélték Ronald Biggs harmincnégy éves, Douglas Goody harmincnégy éves, Tho­mas Wisbey harminchárom éves, Charles Wilson harminc­egy éves, Robert Welch har­mincnégy éves, James Hussey harmincéves és Roy James hu­szonnyolc éves vádlottat. A töb­bieket három évtől huszonnégy évig terjedő börtönre ítélték. Két év múlva fogták el és ítélték 18 évi szabadságvesztés­re a 46 éves James Whitet, majd a 36 éves Ronald Edwards került 15 évre a rácsok mögé. Egyébként Edwards volt az, aki három nappal a tett elkövetése után, London legjobb férfisza­bójánál rendelt magának há­­rom­­ öltönyt. 1968. november 8- án fogta el Butler főfelügyelő Torquay tengeri fürdővárosban Bruce Reynolds 37 éves régiség­­kereskedőt, akit 25 évi elzárás­ra ítéltek. Wilson 1964-ben meg­szökött, de 1968-ban Kanadában ismét hurokra került. (További 20 évi szabadságvesztés!) Ronald Biggs 1965 júliusában szökött meg a börtönből és 1969 októberében Melbourne-ban csak hajszál híján kerülte el a le­tartóztatást és azt, hogy még az ezredfordulót is a börtönben ünnepelje. Állítólag Biggsnek nem kell ettől félnie, mert már­­ nem él. Alvilági összekötők tudni vélik, hogy „Biggs már két méterrel a föld alatt pihen, mert a londoni nehézfiúk hi­­degre tették". AP­ 8HIRDETÉS M ii Felveszünk 2 mezőgazdasági középiskolai végzettséggel ren­delkező technikust, állatte­nyésztési szakaszra. Vállalatunk üzemi családi lakást is bizto­sít az érdekelteknek. Semenár­sky štátny majetok, Kvetosla­­vov. ÜF-162 % ADÁSVÉTEL ■: Borbély- és fodrászszerszám eladó. Jelige: Villanygép. 0-1132 Wartburg 900-as generáljaví­tás után eladó. Cím: Csonka Tihamér, Štúrovo, Švermova 14. 0-1130 iaiWJU.mil Kezmér Drága szüleinknek, Istvánnak (Alsószeli) 50. házassági évfordulójuk, édesapjuknak 75. születésnapja alkalmából, egészséget, hosszú boldog életet kívánnak szerető gyermekei családjukkal 0-1128 Muzsla-i vasútállomásra Ven­del Józsefnek 50-ik születésnap­ja alkalmából jó erőt, egészsé­get, hosszú boldog életet és mi­nél hamarábbi gyógyulást ki­vin felesége, valamint fiai Jož­ko és Jarka. 0-1141 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ ' '«•. .••v* .«;■* ■',i­­tt Hálás szívvel mondunk kö­szönetet minden rokonunknak, jóbarátnak és ismerősnek, akik Rimaszombatban 1973. szeptem­ber 23-án elkísérték utolsó út­jára a legnemesebb férjet, édes­apát, testvért ,s minden igaz embert szívből szerető drága halottunkat DURDA DEZS­Ő-t, aki rövid szenvedés után csen­desen elhunyt.. Köszönetet mon­dunk a kifejezett részvétért, virágadományokért és drága halottunk emlékét megőrző ke­gyelettel­jes megnyilvánulásért. A gyászoló család 0-1140

Next