Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-14 / 15. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. IV. 14. 23 PRETORIÁBÓL JÖTT A HALÁL Február elején csomagot kapott hazájából Abraham Tiro, a fiatal diákvezér, aki a dél-afrikai fajüldöző kormány üldözése elől a szomszédos Botswanába menekült. A csomag postán érkezett, és amikor a címzett felnyitotta, a csomag tartalma egy pokolgép , felrobbant, és a robbanás kioltotta a fiatal szabadságharcos életét. Két héttel később hasonló csomagot kapott John Dube, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) Lusakában tartózkodó funkcionáriusa. A küldemény a kezében robbant fel. Eredmény: halottak, súlyos sebesültek. Pretoriából jött a halál, a fehér fajüldözők székhelyéről. Ezek terrorcselekményekkel kezdték meg az idei évet, és az ország határain kívül élő politikai ellenfeleik végleges likvidálására törekednek. Dél-Afrikában az előző esztendőben az igazságügyi szervek 150 bennszülöttet végeztettek ki, és a mai napig is 10 000 politikai foglyot tartanak börtönben, koncentrációs táborokban, közöttük a szabadságmozgalom olyan vezetőit, mint Nelson Mandela és Walter Sisulu. Új, szigorúbb törvények hivatottak megtörni minden ellenállást. Két-három színesbőrű polgár véletlen találkozása is súlyos szabadságvesztéssel büntethető, ha a hatóságok e találkozást a „közrend veszélyeztetésének“ minősítik. A baloldali színezetű liberális lapokat, amelyek néha felemelték szavukat a fajüldözés ellen, szigorúan figyelmeztették, és arra kényszerítették, hogy elbocsássák radikálisabb munkatársaikat. „Bajtársaink halála súlyos csapás a számunkra — jelentette ki Dar es Salaamban Eric Mishali, az Afrikai Nemzeti Kongresszus képviselője. — De a harcot nem adjuk fel, hanem kétszeres erővel küzdünk hazánk felszabadításáért.“ Az események igazolni látszanak ezt a kijelentést. Az ország keleti tartományaiban, elsősorban Natalban, a bányamunkások hatalmas sztrájkkal igyekeztek jobb béreket és munkásjólléti intézkedéseket kiharcolni. Egy nyugati folyóirat beszámolt arról, hogy a telepes kormány fél a dél-afrikai színesbőrűek összefogásától, attól, hogy a 15 millió néger, az indiai bevándorlók 620 000 utódja és a 2 millió mulatt egyesült erővel veszi fel a harcot a fajüldözők ellen. „Míg a világ közvéleménye a Közel-Keletre tekint — jelentette ki Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára —, Afrikában egy nagy és súlyos válság előjelei mutatkoznak. A gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küzdelem új szakaszába lépett. Harmincmillió afrikaitól még mindig megtagadják azokat a jogokat, amelyeket az egész emberiség alapvető jogoknak tekint. De ez már nem tart sokáig, mert a fejlődést nem lehet megállítani!“ Az ENSZ Közgyűlés őszi ülésszakán részletesen foglalkoznak majd Dél-Afrika problémáival, és hatékony szankciókkal igyekeznek érvényt szerezni a határozatoknak. WASHINGTON ÚJ HADJÁRATA Erősen zárt ajtók mögött tartotta meg a közelmúltban, Rio de Janeiróban 2. kongresszusát a „Latin-Amerikai Antikommunista Konföderáció.“ A kongresszuson az USA egyik képviselője, dr. Louis Shaffert bejelentette, hogy az amerikai kormány a jövőben csak kimondottan militáns antikommunista szervezeteket hajlandó anyagilag támogatni. Ezzel dr. Shaffert, aki nemcsak az amerikai Külügyminisztérium, hanem Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) bizalmasa is, megvilágította az amerikai fejlesztési segélyszolgálat új politikai irányát. Ez az „új“ politika már több esetben láthatóvá vált. Az USA állandó ENSZ-küldöttsége meg akarta akadályozni, hogy a nemzetközi fórumon komoly vitát latin-amerikai folytassanak hat kormány népellenes, jogtipró intézkedéseiről. Igyekeznek megakadályozni, hogy az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága munkatervébe iktassa a chilei helyzetről szóló jelentést. Ugyanakkor az USA több száz haiti politikai menekült deportálását készíti elő. Az idegeneket ellenőrző ügyosztály 406 — 18—40 éves — emigránst szólított fel hazatérésre, jóllehet köztudomású, hogy ezek közül 213 személyre, köztük hat lelkészre és 32 fiatal asszonyra, súlyos börtönbüntetés, sőt halálbüntetés vár. Az USA történelmében ez az első eset, hogy ilyen nagyságrendű deportálást rendeltek el. A menekültek, akik koncentrációs táborokból, börtönökből és rendőrfogdákból szöktek meg, 13 hónap óta hiába kérnek menedékjogot az amerikai hatóságoktól. Visszatérésük esetén ugyanolyan sors vár rájuk, mint arra a 250 haiti polgárra, akik csónakokkal akartak elszökni Duvalier poklából, de a rendőrség kezébe kerültek, és azóta „eltűntek“. Az is jellemző, hogy a riói kongresszust a Sao Paulo-i „Politikai, Gazdasági és Szociális Tanulmányi Egyesület“ hívta össze, ugyanis ez a szervezet a CIA „frontszervezete“. A titkos tanácskozás részletei csak 14 nap késéssel szivárogtak ki. Ekkor tudta meg a nyilvánosság, hogy a kongresszuson 18 latinamerikai állam antikommunista szervezeteinek mintegy 200 képviselője vett részt, és célja az volt, hogy „haditervet dolgozzanak ki az egész latin-amerikai térség számára a kommunizmus ellen“. A New Yorkban élő brazíliai demokraták különösen arra mutattak rá, hogy Washington túlzott érdeklődést mutat a katolikus egyház iránt. Ugyanis az USA egyik taktikája az, hogy az egyházon keresztül gyakoroljon nyomást a diktatúrák ellenfeleire. A brazíliai hazafiak véleménye szerint a Fehér Ház minden bizonnyal az egyházon át támogatja majd a militáns reakciósokat. Vállalkozó klerikusok mindig akadnak. Geraldo de Proence Sigaud, Diamantin püspöke például a közelmúltban levelet intézett a latin-amerikai kormányhoz. Levelében azt javasolja, hogy az egyes kormányok kényszerítsék a katolikus egyházat, hozzon hatékony intézkedéseket a baloldali beállítottságú papok és hívők ellen. A püspök a „követendő chilei példáról“ áradozott, és követelte minden olyan katolikus pap és hívő“ fizikai megsemmisítését (!)“, aki „felemeli szavát a hagyományok ellen“. A MSavai Dimitrov Vegyiművek nemzeti vállalat előnyös fizetési feltételek mellett munkaviszonyba vesz fel: lakatost — hegesztet esztergályost — maróst — szerelőt, villanyszerelőt, csiszolókat sík- és korongcsiszolásra kőművest, ácsot és segédmunkásokat nagyobb számban a kémiai és segédrészlegekbe rakodókat Az új üzemegységekbe: gépkezelőket a következő termékek előállításához különféle összetételű szemcsés műtrágyák: háromműszakos termelés polipropilén szálasanyag csévélőket, 17 éven felüli lányokat a fonalgyártóba 18 éven felülieket a mosóba három műszakra Az üzemi étkeztetés keretében: büfésnőket az új munkásszállóba szakácsokat segédezőket a konyhára tíz takarítónőt a munkásszálló helyiségeinek és irodák takarítására két kőművesmestert teljes középiskolai végzettséggel és többéves gyakorlattal festőket és mázolókat — teljesítménybérezés A vállalat dolgozói számára étkeztetés biztosítva, szombaton és vasárnap is, nőtlenek és hajadonok számára elszállásolás nyomban a belépés után, gazdag kulturális élet, sportlehetőségek, üdülési lehetőségek stb. Bővebb tájékoztatást a vállalat személyzeti osztálya nyújt, telefon: 177, 20 41-es és 2476-os mellék: 0F41 A lakók és a spekulánsok Amikor a XX. század első éveiben Bécs Floridsdorf nevű negyedében felépült a Leopoldauerstrasse 79—81-es számú háztömbje — a népjóléti gondoskodás példájaként emlegették. Az Alsó-ausztriai Balesetbiztosító Intézet tulajdonát képező lakóházban a bérek az átlagosnál negyven százalékkal alacsonyabbak voltak, tehát a szegényebbek is emberi otthonhoz juthattak. Egyébként ez volt az egyik első olyan lakóház, amelyben minden lakó külön mellékhelyiséggel rendelkezett. Ma — 70 évvel azután, hogy a háztömb felépült — ismét példaként emlegetik, de nem a szociális lakásépítés, hanem a spekuláció példájaként. A háztömböt 1939-ben egy nyugdíjbiztosító intézet vásárolta meg, majd 1957-ben a Bécsi Egylet tulajdona lett. A Bécsi Egylet tulajdonképpen a Bécsi Városi Biztosító leányvállalata, és 800 000 schillingért vásárolta meg az ingatlant. Kétmillió schillinget fordított a karbantartásra, és 1971-ben eladta — ugyancsak kétmillióért — egy bizonyos Babák úrnak. Ekkor hozta a bécsi városi tanács azt a rendeletet, amelynek értelmében tilos volt városi tulajdont magánszemélynek eladni. Babak úr a háztömböt nem egészen hat hét után 2,45 millió schillingért adta tovább Alfred Mareknak, aki egy év múlva szintén eladta — 3,8 millió schillingért — egy telekértékesítő cégnek. A cég főnöke, Alfred Marek 1973 szeptemberében a telket felosztották. A hatalmas — parknak is beillő udvar — továbbra is Marek tulajdona maradt, aki bérbe adta a kiskerttulajdonosok egyesületének, magát a házat pedig a „Wiener Seidenwaren AG“ — SEWAG — vásárolta meg 3,15 millió schillingért. Ez év január 28-án elhatározták, hogy a 180 lakó lakbérét közel tizenhatszorosára emelik. A lakók nem tiltakoztak, mert az emelt lakbér kb. 450 schillinget jelentett, ami ugyan növelte volna a kiadásokat, de még elviselhető lett volna. Tehát a lakók beleegyeztek az emelésbe! Ennek ellenére aárcius 8-án levelet kaptak Robert Riepl házgondnoktól, aki közölte, hogy mind a 180 lakónak felmond. A felmondást többek között azzal indokolta, hogy a lakbéreket — az időközben bekövetkezett általános drágulás miatt — huszonkétszeresére kell emelni. Egy gyakorlatilag annyit jelent, hogy például egy szobakonyhás lakás új bére havi 750 schilling lenne. A lakók természetesen felháborodva tiltakoznak az uzsora és a felmondás ellen is. De kérdés, hogy az illetékes hatósági szervek kinek adnak igazat: a lakóknak, vagy a spekulánsoknak? Az eddigi tapasztalatok nem indokolnak semmiféle derűlátást. APRÓHIRDETÉS ■ Eladó Léván (Levice) kétszobás családi ház, 10 úr kerttel. A házat kiürítem megegyezés szerint. Cím a hirdetőirodában: 0-431 ■ Eladó Komárnóban 4 szobás, I. kategóriába tartozó családi ház, központi fűtéssel, garázzsal és kis kerttel. Telefon: Komárno. 32-650-446 ■ Magányos nyugdíjas saját otthonnal, gyermektelen nő ismeretségét keresi, aki magyarul is beszél — legfeljebb 55 éves korig. Jelige: Házasság. . 0-414 ■ 68/175 özvegyember magához illő nő ismeretségét keresi házasság céljából, 50—60 éves korig. Lehetőleg falusi munkásnő legyen. Jelige: Kölcsönös megértés. 0-418 ■ 25 éves, 160 cm magas, csinosnak mondott, barna hivatalnoknő társaság hiányában szeretne megismerkedni szolid, intelligens fiatalemberrel. 25— 32 éves korig. Jelige: Gyöngyvirág. 0-419 ■ 41/168 iparos legényember — saját házzal — szeretne megismerkedni hozzá illő leánnyal vagy özvegyasszonnyal, 38 évesig. Jelige: Tavasz. 0-425 H 60 éves, önálló özvegyasszony illő partnert keres, esetleg élettársat. Jó kedélyű háziasszony vagyok. Lakásom van. Jelige: őszinteség. 0-449 ■ 29/165 szőke, elvált hivatalnoknő, 1 gyermekkel, szeretne megismerkedni józan életű szintén csalódott férfival, akinek van még bátorsága az életben újra kezdeni. Kaland kizárva. Jelige Tímea. 0-452 ■ A Duna menti Gépgyár n. v. vrakunai (vereknyei) üzemegysége, Dunajská Streda-l (dunaszerdahelyi) járás felvesz: — gyengeáramú villanyszerelőt — előmunkást, 8 éves gyakorlattal, — gyengeáramú villanyszerelőt, 3 éves gyakorlattal, — gépkarbantartót, — géplakatosokat, — hegesztőket, — esztergályosokat, — segédmunkásokat — betanítás lehetséges, — besorolókat présekhez. Nőtlenek számára elszállásolási lehetőség, később stabilizációs lakások. Az érdeklődők a vereknyei üzemegység személyzeti osztályán jelentkezzenek: Vrakuňa. okr, Dunajská Streda. OF—51 ■ Most két éve, hogy szeretett jó édesanyánk Duránszky Mátyásné meghalt. Akik ismerték és szerették őt, szenteljenek neki egy röpke néma emlékezést. Tomanovics és Duránszky család A prágai FERONA n. v. bratislavai fióküzeme Duklianska 4/a azonnal felvesz: — raktári munkásokat — gépkocsikísérőket Előnyös fizetési feltételek, átmeneti elszállásolás lehetséges. Az érdeklődők a munkavállalók osztályán jelentkezzenek. ÜF-50