Új Szó, 1977. október (30. évfolyam, 271-301. szám)
1977-10-15 / 285. szám, szombat
A CSSZTSZ KB plenáris ülése Antonín Himl elnök beszámolójával kezdődött meg tegnap Prágában a CSSZTSZ KB plenáris ülése, melyen az 1978 novemberében sorra kerülő CSSZTSZ kongresszusa, a testnevelési szervezet feladatainak teljesítése, a csehszlovák sportolók legutóbbi időszakban elért sikereinek, illetve kudarcainak értékelése, a kongresszus előtti kampány jóváhagyása lesz a fő téma. A plenáris ülést prof. dr. Vladimír Cernu Sák, a CSSZTSZ KB alelnöke vezette, aki üdvözölte a CSKP KB, a SZISZ KB küldötteit, valamint a vendégeket. Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke a testnevelési szervezet munkáját értékelve leszögezte, hogy a tagság 1 700 000-re szaporodott. A testnevelési szervezet tagjai nyolcezer egyesületben, 26 000 szakosztályban tömörülnek. A sporttevékenységet 123 000 oktató, edző, bíró vezeti, a CSSZTSZ szerveiben 270 000 tisztségviselő dolgozik. Az elmúlt időszakban ötszázan érdemelték ki a sportmesteri, illetve érdemes sportmesteri címet. A műszaki-anyagi alap elérte a 12,5 milliárd értéket. Az élsportot szolgálják az ifjúsági, valamint a felnőtt sportközpontok, ami megfelelő felkészülési lehetőséget biztosít az 1980. évi moszkvai olimpiára. Himl elnök hangsúlyozta, hogy a CSSZTSZ KB a szocialista országok testnevelési szövetségeivel karöltve élénk nemzetközi sporttevékenységet folytat. Csehszlovákia 72 nemzetközi sportszövetségnek tagja és harmincegynek elnökségében csehszlovákok is helyet kaptak. Csehszlovákia több nagyszabású nemzetközi sportesemény, Európa-bajnokság és VB színhelye volt. A csehszlovák sportolók a közelmúltban kitűnő eredményeket értek el. A jégkorongválogatott Európa- és világbajnoki címet szerzett, Fibingerová, Nygrýnová atlétikában, Tabák tornában, Mácha birkózásban, Šoltysová sízésben, Fízek síugrásban, Ftáčník sakkban, valamint a junior jégkorongozók érmes helyezéseket értek el világ- és Európa-bajnokságokon. Értékes sikernek könyvelhető el a csehszlovák főiskolás versenyzők szófiai szereplése az idei Universiaden, valamint Roľko helytállása az úszó EB-n, a kosárlabdázók bronzérme és így tovább. Nem lehetünk azonban elégedettek a műkorcsolyázók világbajnokságon nyújtott teljesítményével, valamint az asztaliteniszezők, a cselgáncsozók, a férfi és a női tornászok, a röplabdázók Európa-bajnoki szereplésével, de az öttusázók világbajnoki helyezésével sem. Érzékenyen érint bennünket — folytatta Himl elnök —, hogy labdarúgóink nem tudták kiharcolni az argentíniai világA hét végén lejátsszák az I. labdarúgó-liga 8. fordulójának mérkőzéseit. A Zbrojovka Brno egypontos előnnyel áll a táblázat élén és vasárnap Zilinán szerepel, ahol a ZVL új edzővel áll ki a találkozóra, mivel Jozef Marko lemondott. Mint ismeretes, a tavasz folyamán lejátszott Žilina — Frýdek- Místek mérkőzés után Jozef Marko egy sajtóértekezleten nyíltan megmondta, hogy néhány játékos a sportemberhez méltatlanul játszott a találkozón, amelyet a vendégcsapat nyert meg. Tulajdonképpen azóta tartott a „harag“ a játékosok és az edző között. Nagy lehetőség előtt áll a bajnokság 16-os döntőjébe jutást. A minőség ellenőrzése, az eredmények értékelése azt a célt szolgálja, hogy szervezetünk további munkáján javítsunk, s hogy javulás álljon be, ehhez nemcsak a sikereket, hanem a kudarcokat is figyelembe kell venni, s feltárni a sikertelenség okát, illetve mielőbbi orvoslást kell eszközölni. A munka javításának megvannak a feltételei. Az edzőknek kitűnő szakirodalom áll rendelkezésére, az új edzésmódszerek bevezetésével s követelmények emelésével kétségtelenül javítani lehet a felkészülés minőségén és egyúttal fel kell számolni a fogyatékosságokat. A sportközpontok munkája még nem megfelelő, de azokban is kialakult már az a módszer, amellyel a jövőben a válogatott versenyzők sikeres szereplését biztosítani lehet. Lokomotíva Košice. Ugyanis otthonában játszik a Trnava ellen és az is előfordulhat, hogy győzelme esetén a táblázat élére kerül, ha a Brno vereséget szenved. A 7. forduló után az Inter nagyot csúszott a táblázaton, de most itt a lehetőség, hogy javítson helyzetén az Ostrava ellen. A vendégcsapat házatáján nagy volt a fejmosás az utóbbi napokban, s az ostravaiak remélik, hogy csapatuk lassan, de biztosan konszolidálódik. Szombaton kerül sor a Teplice — Slovan televíziós mérkőzésre. A Teplice az egyetlen a mezőnyben, amely eddig még nyeretlen, s most végre meg akarja szerezni mindkét pontot. A Slovan a hétközi Púchov elleni kupamérkőzésen ugyan nem remekelt, de biztosan nyert. Érdekes öszecsapás szemtanúi lehetnek a Banská Bystricán, ahol a két Dukla találkozik egymással. A hazaiaknak szükségük van pontokra, mert egy esetleges a vereség esetén a sereghajtók közé kerülnek. A forduló további mérkőzései: Slávia — Plzeň, Trenčín — Bohemians, Sparta — Prešov. A Teplice — Slovan mérkőzésen kívül minden összecsapást vasárnap játszanak. (tv) A negyeddöntő következik A Szlovák Labdarúgó Kupa negyeddöntőjének párosítása (a mérkőzéseket október 26-án játsszák): VSŽ Košice — Jednota Trenčín, ČH Bratislava — ZVL Mesto Žilina, ZVL Kys. Nové — Slovan Bratislava, Inter Bratislava — Chemlon Humenné. A Cseh Labdarúgó Kupa negyeddöntőjének műsora: Spartak Vlašim — Dukla Praha, Tŕinec — Baník Ostrava, Ml. Boleslav — Slávia Praha, Dečín — Gottwaldov. Megtartja első helyét a Brna? A Wales—Skócia labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés második gólja: Buchan pontos beadását a Liverpool színeiben játszó Dalglish remek tempóval védhetetlenül fejelte a hálóba. ( ČSTK-felv.) Brazil készülődés A Brazil Labdarúgó Szövetség (CBD) ismertette a labdarúgó-válogatott világbajnoki felkészülését. A tágabb keret tagjai 1978. február 27-től mennek edzőtáborba, rögtön az országos bajnokság befejezése után, és március 5-én Svédország ellen játszanak a Maracana stadionban. Utána több barátságos mérkőzés következik különböző brazil klubok ellen, és március 27-én Európába indul a csapat, ahol Franciaország, Spanyolország és az NSZK válogatottjával találkozik. A labdarúgó szövetség azzal is számol, hogy Afrikában is sikerül lekötni néhány összecsapást. Egyelőre csak a Tunézia elleni mérkőzés biztos. Az európai és az afrikai portya befejezéseként április 19-én Anglia lesz Brazília ellenfele a Wembleyben. Egy nappal később hazautazik a brazil csapat és április 26-án kezdődik a felkészülés utolsó szakasza. A brazil küldöttség május 26- án utazik a világbajnokság színhelyére, tehát körülbelül egy héttel a VB megnyitása előtt. Ferencváros— tatabánya A magyar labdarúgó NB I. fordulójának legérdekesebb mérkőzése kétségkívül a Ferencváros — Tatabánya összecsapás lesz. A kitűnő rajtot vett tatabányai együttes nem lesz könnyű ellenfél a Ferencváros számára. A további párosításból kitűnik, hogy az első öt csapat közül mindössze az Újpesti Dózsa játszik saját pályáján: Kaposvár — Csepel, Rába ETO — Vasas, V. Dózsa — Pécs, Bp. Honvéd — Szombathely, Diósgyőr — MÁV Előre, Videoton — Dunaújváros, Zalaegerszeg — MTK VM, Szeged — Békéscsaba. SPORTHÍRADÓ • A Strojárne Martin férfi kézilabdacsapata a visszavágón is győzött (23:22) az ASKO Linz ellen és bejutott a KEK második fordulójába. • Sapporo hivatalosan is bejelentette igényét az 1984 es téli olimpia megrendezésére. • Baróti Lajos Varsóba utazott, hogy további információkat szerezzen a lengyel szakvezetőktől bolíviai portyájuk tapasztalatairól. • Muhammad Ali, a nehézsúlyú hivatásos ökölvívó világbajnok sajtóértekezletet tartott és terveiről nyilatkozott. Többek között kijelentette, hogy korábbi bejelentéseit nem váltja valóra, nem vonul vissza, mert ezzel tulajdonképpen odaajándékozná a világbajnoki címet, még érez magában elegendő erőt soron következő ellenfeleinek legyőzéséhez. Az NDK labdarúgó válogatottja nagy meglepetésre csak 1:1 arányú döntetlen eredményt ért el Ausztria ellen. A vandéglátók egyenlítő gólját Löwe (középen) szerezte. Balra az osztrák kapus, Koncilia látható. (ČSTK-felv J SZOROS EREDMÉNYEK A SZUPER LIGÁBAN Az asztalitenisz Szuper Liga második fordulójában három mérkőzés 4:3 as, szoros eredményt hozott. Csupán a franciák győztek aránylag simán a hollandok ellen. Ezek után bizonyára senki se merné állítani, hogy a sportversenyek ne itt változatosak és kevés meglepetéssel, izgalommal szolgálnak. Lám, a csütörtöki Szuper Liga összecsapásai is felborzolták a kedélyeket. Minket természetesen elsősorban a csehszlovák, valamint a magyar mérkőzés érdekelt, melyeknek a televízió jóvoltából a szurkolók — bár csak részben — szemtanúi lehettek. Vajon gondolt-e a legvérmesebb csehszlovák szurkoló is arra, hogy a magyarok elleni elsöprő 6:1-es győzelem után a svédek csak késhegyre menő küzdelemben győzik le Orlowskiékat. E találkozó kiemelkedő egyénisége az exvilágbajnok Bengtsson volt. Megnyerte két férfi egyest és a vegyesa páros győzelméből is jócskán kivette részét. A hazai játékosok közül nemcsak Orlowski, hanem Kunz és Uhlíková szereplése ellen sem lehet kifogás, mert valamennyien kitettek magukért. A férfipáros győzelme egészen kivételes fegyvertény. Kunz pedig a Bengtsson elleni második játszmában az utolsó labdáig kétessé tudta tenni a svédek győzelmét. Ennél többre azonban nem tellett erejéből. A csehszlovák válogatott legközelebb november 2-án idegenben a jugoszlávok ellen játszik Szuper Liga-mérkőzést. Budapesten is fej-fej melletti küzdelemben dőlt el a mérkőzés sorsa. A magyar asztaliteniszezők formája lassan, de biztosan felfelé ível. A Szovjetunió elleni találkozón nyújtott teljesítményekből erre lehet következtetni. A győzelem fő részese Jónyer volt. Mindkét csapatkapitány igyekezett taktikázni. A szovjet együttesben nem szerepelt a tapasztalt Ferdman, hanem az ifjúsági Európa-bajnok Popova. Berczik Zoltán pedig Kisházi helyett Magost állította a csapatba, de ő meglepetésre simán kikapott Popovától. A vegyespárosnak sem ment a játék, s így a szovjet együttes már 3:2 re elhúzott. A magyar csapat végső győzelméhez tehát mindkét hátralevő férfi egyest meg kellett nyerni. Mivel Gergelynek sikerült időközben a Sztrokatovtól elszenvedett vereség okozta lehangoltságot leküzdenie, és Jónyer folytatta maga A Lokomotíva idegenben már öt pontot szerzett, a Dukla viszont százszázalékos otthonában. A rangadók kimenetele mindig bizonytalan. Ezúttal azonban a jó formába lendült MTK VM látszik esélyesebbnek. Beküldési határidő: október 21. biztos játékát, sikerült a mérkőzés állásán fordítani. Bár azt elején egy kissé ráijesztettek a jelenlevőkre, az első játszmát mindketen elvesztették. A későbbiek során ó nyer megerőltetés nélkül, Gergely fölényesen verte ellenfelét. A Szuper Liga 2. fordulójának eredményei: Csehzlovákia—Svédország 3:4. Orlowski—Bengtsson 0:2, Kunz—Thorsell 1:7, Uhlíková— Heilman 2:0, Orlowski, Kunz— Bengtsson, Thorsell 2:1, Orlowski, Uhlíková—Bengtsson, Heilman 0:2, Orlowski—Thorsell 2:0, Kunz—Bengtsson 0:2. Magyarország—Szovjetunió 4:3. Jónyer—Sarhojan 2:0, Gergely—Sztrcatov 1:2, Magot,— Popova 1:2 Jónyer, Klampár— Sarhojan, Sztrokatov 2:1, Jónyer, Magos—Sztrokatov, Popova 0:2, Jónyer—Sztrokatov 2:1, Gergely—Sarhojan 2:1. Jugoszlávia—Anglia 4:3, Koszanovics—Douglas 0:2, Sztipancsics—Day 2:1, Sztipancsics Douglas 0:2, Krzanovics—Day 2:0, Palatínus—Hammersley 2:0, Karakaszevics, Koszanovics— Douglas, Barden 2:1, Sztipancsics, Palatínus—Douglas, Howard 0:2. Franciaország — Hollandia 5:2. Birocheau —Va?i der Hemn 2:0, Secretin—Hijn« 2:0, Bergeret —Vrijesekoop 1:2, Serretin, Birocheau—Van der Helm, Van Slobbe 2:0, Secretin, Bergerei —1 lijne, Vrijesekoop 2:0, Secretin—Van der Helm 2:0, Birochau—Hijne 1:2. (k) m újszó alatt u í @1377 36. ra ®/ j 1. DUKLA PRAHA—LOKOMOTÍVA : ( : ) 2. MTK VM —BP. HONVÉD : ( : ) i ! | A BEKÜLDŐ NEVE: _____ M__„J | Bulgária vezet Baselban megkezdődtek VIII. ritmikus sportgimnasztika a világbajnokság küzdelmei. Az első nap a csoportos bemutatókra került sor, s a legjobban a bolgár lányok szerepeltek, a 0,15 pontos vezetést szereztek Szovjetunióval szemben. csehszlovák együttes apró hibákat vétett, s ennek köszönheti, hogy nem sikerült a harmadik helyen végeznie. A pontozók értékelése nemtetszést váltott ki a csehszlovák, szovjet, kubai és holland csapat vezetőinél, akik tiltakoztak is az alacsony pontszámok ellen. Az első nap után a következő a helyzet: 1. Blgária 19,20, 2. Szovjetunió 19,05, 3 NDK 18,50, 4. Csehszlovákia, Japán, Spanyolország 18,40, 7. Olaszország 17,90, 8. Magyarország 17,50. • A Zbrojovka Brno férfi kosárlabdacsapata Isztambulban 98:90 arányú vereséget szenvedett BEK-mérkőzésen az Eczacibasi csapatától. • Tizedik alkalommal nyert szovjet vízilabda-bajnokságot a Moszkvai CSZKA VMF együttese. Utolsó mérkőzéséig 9:4-re nyert Taskentben, s végered* ményben egy i ponttal előzte meg az MGU csapatit.