Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-30 / 152. szám, hétfő
fl SPARTAKIÁD NÉPÜNK flKOTO ERHEÜIK NAGYSZERb BIzflHYlTlKst BRATISLAVA m XXXIII. ÉVFOLYAM 152. szám SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Ara 50 fillér 1980. június 30. HÉTFŐ A FIATALSÁG, A SZÉPSÉG ÉS AZ ERŐ SEREGSZEMLÉJE (Munkatársunktól) — r A spartakiád nagyszerű eseménye elérkezett csúcspontjához. Szombaton, a kora délutáni órákban még a nap is előbújt a Prága fölött gomolygó felhők mögül, hogy szemtanúja legyen, milyen szemet-lelket gyönyörködtető dolgokra képesek az emberek, ha megfelelően irányítják, s igyekezetükben méltóképpen támogatják őket. Csehszlovákia szocialista testnevelési mozgalma ezúttal ismét kitűnőre vizsgázott. A strahovi stadion díszpáholyában mindkét nap magasrangú politikai és közéleti tisztségviselők tekintették meg a spartakiád bemutatóit. Hkína a CSKP támogatásának Már a déli órákban hosszú sorok álltak a stadion kapui előtt bebocsáttatásra várva, és a hivatalos jelentések szerint 210 ezren nézték és tapsolták végig a szép bemutatókat. 15.00 óra előtt három perccel megszólaltak a harsonák és a díszpáholyban Gustáv Husákkal a CSKP KB főtitkárával, köztársasági elnökünkkel az élen elfoglalták helyüket a tiszteletbeli vendégek. Pontosan három órakor díszlövések vezették be a nagyszabású eseményt, majd az induló hangjaira hozták be a csehszlovák és a vörös zászlót és vonták fel az árbocra a csehszlovák himnusz hangjainak kíséretében. Ezután Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke emelkedett szólásra, és a következő*ket mondotta: “ A gyakorlatozok tízezrei felkészülten várják, hogy mozdulatok szimfóniájával jutatassák kifejezésre köszönetüket Csehszlovákia Kommunista Pártjának azért a fáradhatatlan igyekezetéért, hogy felvirágoztassa a szocializmust, biztosítsa a dolgozó nép jólétét, valamint a szovjet hadsereg iránt érzett háláját felszabadításáért . Engedjék meg, hogy örömmel üdvözöljem körünkben a CSKP KB, a kormány, a Nemzeti Front küldöttségét, a CSKP KB főtitkárával, köztársaságunk elnökével, Gustáv Husákkal az élén. — A csehszlovák spartakiád csoportos fellépései nemcsak az egészség, szépség és erő manifesztációja, hanem szocialista hazánk iránti szeretet és hűség kifejezője. A spartakiád rendkívül szép és nagyszerű élményt jelentő eseményét az oktatók, tanítók és szervezők ezreinek közreműködése, a CSKP, az állami szervek, az iskolák és tömegszervezetek támogatása, közreműködése nélkül bizony nem tudtuk volna lebonyolítani. — A csehszlovák spartakiád folyamatban van, sőt elérte csúcspontját, de nem ér véget. Éppen az utána következő időszakban lehet majd felmérni a testnevelési mozgalom képességeit, és bebizonyosodik majd, vajon tudunk-e együttműködni a tömegekkel, megnyerni a fiatalokat és idősebbeket egyaránt a rendszeres testedzés nemes gondolatának. Ebben rejlik a spartakiád fő értelme..im. — Elvtársak, kedves barátaengedjék meg, hogy az 1980. évi csehszlovák spartakiádot ezennel megnyitottnak nyilvánítsam. Ezután fehér ruhás lányok virágcsokrokkal kedveskedtek a díszpáholyban ülőknek. A mozdulatok és a színek szimfóniája A látványos nyitókép után a legkisebb diákok, jobban mond (Folytatás a 9. oldalon/ Internacionalista egységben megvédjük a szocializmust és a békét AZ ÜNNEPÉLYES FELVONULÁS MINDANNYIUNKAT KÉPVISELTE * HÁLA A FELSZABADÍTÁSÉRT * A BARÁTSÁG ÉS A BÉKE ÜNNEPE fČSTEJt Prágában, a Letnán tegnap került sor az idei országos spartakiád ünnepélyes felvonulására, amelyen csaknem 150 000 tornász, sportoló és honvédelmi szövetségi tag fejezte ki támogatását a CSKP politikája iránt, háláját a szovjet hadseregnek hazánk 35 éve történt felszabadításáért és azt az eltökélt szándékát, hogy a jövőben is aktívan hozzájárul szocialista hazánk építéséhez és védelméhez. A menetben munkások, földműveseik, értelmiségiek, gyermekek és fiatalok is voltak, számukra a testnevelés és a sport a szocialista életmód oszthatatlan részét jelenti. A díszemelvényen foglalt helyet a CSKP KB, a szövetségi kormány és a Csehszlovák Nemzeti Front KB küldöttsége Gustáv Hussiknaik, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnökünknek vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Lubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Vasil Bilak, Péter Colotka, Karel Hoffmann, Václav Hňla, Alois Indra, Antonin Kapek, Josef Kempný, Josef Koreák és Jossef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Mikuláš Beňo, Jan Fojtík, Josef Haman, Josef Havni» és Jindrich Posedník, a CSKP KB titkárai, Marie Kahrhelová és Oldrich Svesfka, a CSKP KB Titkárságának tagjai és Miroslav Capka, a CSKP KERB elnöke. Ugyancsak tagjai voltak küldöttségnek a CSKP KB oszatályvezetői, a Szövetségi Gyűlés alelnökei, a szövetségi kormány tagjai, a Csehszlovák a Nemzeti Front KB, a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács, a cseh és a szlovák kormány, a Nemzeti Frontba tömörült poltikai pártok, társadalmi szervezetek és fegyveres erőik képviselői, valamint más politikai és közéleti semélyiségek Ott voltak a prágai diplomáciai testület tagjai, külföldi testnevelési és sportszervezetek képviselői és az 1980. évi cseh* szlovák országos spartakiád más vendégei. Külföldön élő csehek és szlovákok és nagy számban megjelentek. A felvonulás színhelyén a Spejchartól kezdve a Letnáig az emberek ezrei köszöntötték a felvonulókat. Zászlók, jelszavak és transzparensek fejezték ki az emberek támogatását a CSKP politikája, a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal való szilárd barátság és a béke ügye iránt Délelőtt 9 órakor a Letnán felhangzott a spartakiád zenéje, a barátság és a béke jelképeként galambok szálltak fel, s pionírok egy csoportja vörös virágcsokrokat nyújtott át Gustáv Husáknak és hazánk legfelsőbb szervei más vezető tisztségviselőinek. A menet előtt szétnyílt a zászlófüggöny és megkezdődött az ünnepi felvonulás. A csehszlovák zászló mögött a spartakiád fő szervezői meneteltek a Csehszlovák Testnevelési Szövetség KB Elnökségének és az idei országos spartakiád központi törzsikarának tagjai. Az egész rendezvény jelszavát a következő felirat tartalmazta: „Az 1980. évi csehszlovák spartakiád a barátság és a béke Ünnepe“. Elvonultak a díszemelvény előtt a spartakiád gyakorlatok azon résztvevői, akik Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev elvtársak arcképeit §s a következő feliratú nagy transzparenst vitték: „Internacionalista egységben megvéd (Folytatás a 8. oldalon f A spartakiádon részt vevő katonák az ünnepi felvonuláson A felvonulás résztvevőinek első csoportja elhalad a díszemelvény előtt A CSTK felvételei) A kommunista párt és a szocialista állam politikája iránti nagy bizalom és támogatás bizonyítéka Gustáv Husák elvtárs interjúja (ČSTK) Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök az 1980. évi csehszlovák spartakiád végén Interjút adott Jan Pelenkának, a Csehszlovák Televízió központi igazgatójának és Jan Riškonak, a Csehszlovák Rádió központi igazgatójának. Kifejezte benyomásait és érzéseit a gyermekek és a felnőttek szép bemutatóival, a nagyszabású testnevelési és sporteseménnyel kapcsolatban, amely a gyakorlatozók százezreinek és a szervezők további tízezreinek közös műve „Benyomásaim nyilvánvalóan azonosak a stadionban tartózkodó százezrek és a tévé képernyői előtt levő milliók benyomásaival — mondotta, „örülünk annak a szépségnek, amit látunk, meghatottan büszkék vagyunk az emberekre, a fiatalokra és az idősebbekre egyaránt. Megalkották a csehszlovák testnevelésnek ezt a legtömegesebb művét, amely nagyon jól propagálja szocialista hazánkat. Külön akarok szólni a fiatalokról, amin a vasárnap délelőtti felvonulásban láthattuk őket. Ifjúságunk (Folytatás a 2. oldalon ) Jobbról: Gustáv Husák, Ľubomír Strougal és Alois Indra előtárnak köszöntik a felvonulás résztvevőit.