Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-28 / 203. szám, csütörtök

O­L­E­R­Á­R­J­A­I, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN­AK­­ NAPI­LAPJA 1980. augusztus 28. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 203. szám­­ára 50 fillér PÉNZT VAGY TUDÁST? Az első pillanatban talán meghökkentőnek tűnik, hogy a­z új tanév megnyitása előtt néhány nappal már a pályaválasz­tás néhány időszerű kérdéseit vetjük föl. Ez a tény azonban csak­ azok számára okozhat némi meglepetést, akik ezt a problémakört még ma is idényjellegűnek tartják, s úgy vé­lik, elegendő, ha tavasszal, de leghamarább a félév táján be­szélnek erről. A társadalmi elvárások mellett országos felmérések és sta­tisztikai adatok teszik sürgetővé, hogy már most is beszéljünk a pályaválasztásról, mert az említett objektív tükörkép sze­rint sok a probléma e téren. S e problémák komolyak. Szá­munkra elsősorban az elgondolkoztató, hogy a magyar taní­tási nyelvű gimnáziumokból és szakközépiskolákból az orszá­gos átlagnál még mindig kevesebben jelentkeznek egyetemre és főiskolára — ezen belül is a műszaki, különösen pedig a gépipari szakaszokra pályázók aránya még sokkal alacsonyabb — s ezen az arányon az elmúlt heti felvételik lényegesen már nem javíthatnak. Ha alaposan áttanulmányozzuk a sta­tisztikai adatokat, akkor kitűnik, hogy egyrészt pillanatnyilag még nem elegendő a magyar tanítási nyelvű szakközépiskolák száma, másrészt viszont a magyar alapiskolákból még mindig kevesen tanulnak tovább. Az előbbi probléma megoldása fo­lyamatban van, az utóbbi kérdéskör viszont a tanulókon kí­vül a pedagógusok és a szülők munkáját, felelősségét helye­zi előtérbe. tapasztalataink egyértelműen alátámasztják, hogy a pálya­­választás, a helyes orientáció problémakörében néhány hóna­pos hajrával, felületes cselekedetekkel nem lehet eredményt, lényeges javulást elérni. Tudunk olyan esetekről, amikor a negyedikes gimnazistákat szinte kényszerítették a műszaki pályákra, holott éppen nekik sem kedvük, de megfelelő tudá­suk sem volt ehhez. Vajon kinek jó az, ha például az is­kola papíron teljesítette a műszaki pályákra jelentkezők meg­határozó­ létszámát, ám több tanuló egy vagy két szemeszter után nem is kedveszegetten — hiszen még kedve nem volt —, otthagyta az egyetemet? A komáromi (Komárno), a galántai és több más magyar ta­nítási nyelvű gimnázium jó példája igazolja, hogy a több éves céltudatos munka egyéni és társadalmi szempontból egyaránt gyümölcsöző. Ezekben az iskolákban a társadalmi követelmé­nyeknek megfelelően helyesen preferálják a reál tantárgyakat. De nem úgy, hogy közben ne törődnének a szintén fontos humán tantárgyak oktatásának színvonalával, vagy hogy eleve mindenkit, minden áron műszaki pályára irányítanának, és mégis sok leendő mérnök, közgazdász és mezőgazdász éppen ezekből az iskolapadokból kerül ki. Elsősorban azért, mert tudatosan és idejében lehetőséget teremtenek a tanulók te­hetségének, egyéniségének kibontakoztatására s ezekkel­ össz­hangban alakítják érdeklődési körüket. A szülők segítsége nélkül azonban a legjobb iskola sem dolgozhat akadálytalanul. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy, sajnos, Dél-Szlovákiában talán a gyors életszínvonal emelkedés egyik mellékhatásaként túlságosan is az anyagias szemlélet kezd uralkodni — a pályaválasztásban is. A szülők egy részé­nek véleményét úgy lehetne summázni, hogy nem a tudás a lényeges, hanem a pénz, a magas kereset. Mire a fiam dip­lomát szerez és munkába áll, addig az autószerelő fiamnak már lakása, sőt kocsija is lesz, az előbbihez képest jóval kevesebb erőfeszítés árán — hallhatjuk az ilyen és hasonló okoskodást. A sok ellenérv közül itt és most csak egyet: gon­doljuk el, nem is egészen fél évszázada a mi vidékünkön milyen nagy szó volt az érettségi bizonyítvány s ma ezt a vég­zettséget már szinte minden munkahelyen megkövetelik. A m­érföldes léptekkel előrehaladó tudományos-technikai for­radalom egyik alapvető követelménye — s ez teljes összhang­ban van a társadalmi elvárásokkal — az egyre több, magas­­fokb­an szaképzett ember. Következésképpen, aki ma nem sze­rez megfelelő szaktudást, aki a pénzt vagy tudást alternatí­vában nem alakít ki magának megfelelő arányt, az menthe­tetlenül lemarad, ami évek, évtizedek múltán a keresetében is megnyilvánul. Tehát elsősorban a gyermek jól felfogott érdeke miatt szükség van sok szülő gondolkodásmódjának, értékrendszerének megváltoztatására. Miként fontos az is, hogy társadalmi méretben erkölcsileg és anyagilag is jobban megbecsüljük a szakképzett dolgozókat. Új tanév küszöbén állunk. Nem korai hát a pályaválasztás kérdéséről elgondolkodni. Otthon és az iskolákban egyaránt. És ideje már cselekedni is, céltudatosan, felelősségteljesen. Hogy egy év múlva a magyar tanítási nyelvű iskolákban is az egyéni és a társadalmi érdekek még közelebb kerüljenek egy­máshoz. SZILVÁSSY JÓZSEF Ünnepi gyűlés Bratislavában a Szlovák Nemzeti Felkelés 36. évfordulója alkalmából TÖRTÉNELMI MÉRFÖLDKŐ GEJZA ŠĽAPKA ELVTÁRS MONDOTT BESZÉDET (ČSTK) — Ünnepi gyűlést tartottak tegnap Bratislavában a Szlo­vák Nemzeti Színházban, a Szlovák Nemzeti Felkelés 36. évfor­dulója alkalmából. Az összejövetelt az SZLKP Központi Bizottsága, a bratislavai városi­ és a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottsága, a Szlovák Nem­zeti Front Bratislavai Városi Bizottsága, a Szlovák Nemzeti Ta­nács, a szlovák kormány és a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetségének Központi Bizottsága rendezte. Jelen volt JOZEF LENÁRT, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnöke, MILOSLAV HRUŠKOVIČ, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, VILIAM ŠALGOVIC, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, és a Szlovák Szocia­lista Köztársaság párt- és állami szerveinek más képviselői. Ott voltak Bratislava és a nyugat-szlovákiai kerület párt- és állami szerveinek, továbbá néphadseregünknek képviselői és más ven­dégek, köztük a Szlovák Nemzeti Felkelés résztvevői. Megjelen­tek a szocialista országok bratislavai konzuláris hivatalainak vezetői. GEJZA ŠĽAPKA, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratisla­vai városi pártbizottság vezető titkára mondott ünnepi beszédet Bevezetőben Gejza Slapka elvtárs hangsúlyozta: augusztus 29-én lesz 36 éve annak, hogy a szlovák nemzet fegyverrel felkelt a fasiszta betolakodók és hazai kiszolgálóik ellen. Harcba indult a nemzeti és a demokratikus jogok, valamint a Csehszlovák Köztársaság hely­reállításáért­. Politikai céljaival és eredményeivel a Szlovák Nemzeti Felkelés dicső fejezetet nyitott nemzeteink és nemzeti­ségeink életében. Ezzel vette kezdetét hazánkban a nemzeti és demokratikus forradalom, s a felkelés a Csehszlovákiában végbement alapvető hatalmi politikai változások kiinduló pontja volt. Ezek a változások törvényszerűen a dolgozó nép 1948-as Februári Győzelméhez és a szocializmus felépítéséhez vezettek. A Szlovák Nemzeti Felkelésre nemcsak azért tekin­­tünk állandóan vissza, hogy megemlékezzünk forradalmi hagyatékáról, hanem azért is, hogy tartós tanulságokat merít­sünk belőle szocialista társa­dalmunk építésének jelenlegi szakaszában. Nagyra értékelte azt a nagy­szabású politikai, katonai és anyagi segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújtott a harcoló Szlovákiának. A felkelők meg­segítése céljából meggyorsítot­ták a dicső duklai hadművelet előkészületeit és lebonyolítását. Šlapka elvtárs megállapítot­ta, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés internacionalista jelle­gének legkézenfekvőbb meg­nyilvánulása a Szovjetunió felé való alapvető politikai orientá­ció volt. Ezzel munkásosztá­lyunk és dolgozó népünk egy­­értelműen állást foglalt a győz­tes szocializmus országa és kommunista pártunk rendkívüli aktivitása mellett, amely párt az illegalitás legnehezebb fel­tételei között is rámutatott a Szovjetunióval való szövetség fontosságára, nemzeteink sza­badságának és haladó fejlődé­sének biztosítása szempontjá­ból. A Szlovák Nemzeti Felkelés egyértelműen kifejezte a mun­kásosztály akaratát és gondol­kodását. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja céltudatosan meg­­ Folytatás a 2. oldalonI KENNETH DAVID KAUNDA BRNÓBAN Ünnepélyes fogadtatás a brnói repülőtéren­­• Nagy­gyűlés a Zetor vállalat dolgozóinak és a zambiai ven­dégek részvételével (CSTK) — Kenneth David Kaunda, a Zambiai Köztársaság elnöke, aki Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztár­saságunk elnökének meghívásá­­ra hivatalos látogatáson tar­tózkodik hazánkban, tegnap a dél-morvaországi kerületbe lá­togatott. Elkísérte őt Josef Kor­­cák, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterel­nök-helyettes, cseh miniszterel­nök, Bohuslav Chňoupek, CSKP KB tagja, külügyminisz­­­ter, František Šalda, a köztár­sasági elnök irodájának veze­tője, Václav Malý, hazánk zam­biai nagykövete és Jindrich Tu­­cek, a Külügyminisztérium dip­lomáciai protokollfőnöke. Az brnói ünnepélyesen feldíszített repülőtéren a zambiai vendégek fogadásán megjelent a dél-morvaországi kerület kül­döttsége Zdenek Vávrának, a kerületi pártbizottság elnöksé­ge tagjának, a kerületi nem­zeti bizottság elnökének veze­tésével és Brno küldöttsége Oldřich KlíCníknek, a CSKP KB tagjának, a városi pártbizottság vezető titkárának vezetésével. Pionírok Kenneth Kaundának és kísérete tagjainak virágcsokro­kat adtak át. A zambiai elnök ezután a brno-líšeňi Zetor vállalatba lá­togatott. Itt a vendéget Jaro­­mír Búchal, a Zbrojovka vezér­igazgatója és Josef Chalikov, a Zetor vállalat igazgatója kö­szöntötte. Kenneth Kaunda és­ kísérete megtekintette a trak­torgyártó üzemegységeket, amelyekben az idén több mint 30 000 traktort gyártanak. . lat Ezt követően a Zetor válla­ünnepélyesen feldíszített szerelőcsarnokában nagygyűlést (Folytatás a 2. oldalon} NYÁRBÓL AZ ŐSZBE­N PIHENŐ NÉLKÜL Ülésezett a mezőgazdasági munkákat irányító bizottság (Tudósítónktól) — Az időjá­rás szeszélyessége miatt rend­a­hagyó helyzet állott elő az idén mezőgazdasági termelésben. Jó háromhetes késéssel kezdő­dött el az aratás. Vajon hol tar­tanak most Szlovákia mezőgaz­dasági üzemei a gabonabetaka­­rításba? Erre a kérdésre pon­tos és kimerítő választ kap­tunk tegnap Nyitrán­ (Nitra). Itt tartotta meg ülését a Szlo­vák Szocialista Köztársaság Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mezőgazdasági munkálatokat irányító bizottsá­ga, Németh Jenő miniszterhe­lyettes elnökletével. Jozef Mudroch mérnök, a mi­nisztérium növénytermesztési szakosztályának vezetője el­mondotta, hogy a nyugat-szlo­vákiai kerületben gyakorlatilag már befejezték az aratást, és a termés a nyári kalászosokkal bevetett terület 82,5 százaléká­ról került már biztos helyre. Tavaly ugyanebben az időszak­ban már 96,7 százalékos volt a búza, árpa betakarítási terv tel­jesítése. A bizottság leszögezte, hogy a betakarítás üteme az utóbbi napokban lelassult. Augusztus 20 ig naponta mintegy 15 ezer­­ hektáron vágták le a kombáj­nok a gabonát. Jelenleg azon­ban csupán kb. 10 ezer hektár­ral nő naponta a learatott terü­let. Ez az aratás további elhú­zódását jelenti. A gabonának tehát mintegy 20 százaléka még lábon áll, s ah­hoz, hogy a felvásárlási tervet teljesítsék, még körülbelül 10 százaléknyi szemest kell felvá­sárolni. Megállapítást nyert, hogy las­san halad a szalma betakarítá­sa. Bírálón szögezte le a bizott­ság, hogy sok helyütt két hétig is kinn hever a földeken ez a fontos melléktermék. A tarló­­shántással kapcsolatban pedisg kifogásolták, hogy a felszántott (Folytatás a 2. oldalon) Üdvözlő távirat (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára táviratban fejezte ki jókívánságait Ali Ja­­tának, a Marokkói Haladó és Szocialista Párt főtitkárának 60. születésnapja alkalmából. Táviratában Husák elvtárs nagyra értékelte Ali Jata elv­társ sokéves áldozatkész párt­munkáját és személyes hozzá­járulását a marokkói dolgozók jogaiért, a békéért és a társa­dalmi haladásért vívott harc­hoz. Jó egészséget és sok erőt kívánt Ali Jatának, valamint újabb sikereket a pártnak Ma­rokkó és népe boldog jövőjé­ért folytatott küzdelmében. A világgazdasági kapcsolatok elválaszthatatlanok a nemzetközi politikai légkörtől Szovjet felszólalás az ENSZ rendkívüli ülésszakán (CSTK)­­ New Yorkban folytatódott az általános­ vita az ENSZ 11. rendkívüli, világ­­gazdasági problémák megvita­tása céljából összehívott ülés­szakán. A résztvevők­ körében kétség­telenül a legnagyobb visszhan­got V. Malcev szovjet külü­gy­miniszterhelyettesnek, a szov­jet küldöttség vezetőjének be­széde keltette. A szovjet dele­gátus többek között kijelentet­te: „A nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus el­veken történő átépítése napja­inkban sem vesztett időszerű­ségéből, sőt sürgetőbb, mint bármikor korábban. Az új, igazságosabb világgazdasági rend megteremtésének legfőbb akadályai a tőkés monopóliu­mok, amelyek saját érdekükben továbbra is fenn kívánják tar­tani a diszkrimináción és az egyenlőtlenségen alapuló kap­csolatokat a fejlődő világ vi­szonylatában A Szovjetunió és a KGST-be tömörült többi szocialista or­szág széleskörű gazdasági és műszaki segítséget nyújt a fej­lődő országoknak a kölcsönös előnyök és a szuverenitás el­veinek tiszteletben tartása alapján A Szovjetunió eddig 71 or­szággal kötött gazdasági és műszaki együttműködési meg­állapodást, s szovjet segítség­gel több mint 3000, különféle célokat szolgáló objektum épült, vagy épül. A világgazda­sági kapcsolatok azonban elvá­laszthatatlanok a nemzetközi politikai légkörtől. A gazda­sági és szociális kérdések mi­előbbi megoldásának elenged­ (Folytatás a 2. oldalon/

Next