Új Szó, 1981. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-05 / 30. szám, csütörtök

Csehszlovák-mozambiki közös közlemény (Folytatás az 1. oldalról) kérdésben nézetazonosság ala­kult ki. A megbeszélések során a fe­lek eszmecserét folytattak or­szágaik belpolitikai helyzetéről és kapcsolataikról, amelyek a barátság és kölcsönösen elő­nyös együttműködés elvei alap­ján fejlődnek. A mozambiki fél nagyra értékelte azokat a sike­reket, amelyeket Csehszlovákia népe a szocializmus építése te­rén ért el. A csehszlovák fél pozitívan nyilatkozott azokról a nagy si­kerekről, amelyeket a mozambi­ki nép a FRELIMO-párt vezeté­sével a függetlenség kivívása óta eltelt öt esztendő alatt ért el. Egyidejűleg nagyra értékelte a Mozambik által a mozambiki nép forradalmi vívmányai védel­mének érdekében tett intézke­déseket.­­ A felek leszögezték, hogy csehszlovák-mozambiki együttműködés a marxizmus-le­­ninizmus és a proletár interna­cionalizmus elvei alapján sike­resen fejlődik, s pozitívan érté­kelték a csehszlovák-mozambi­ki vegyes bizottság létrejöttét, amely bizottság előmozdítja a kétoldalú gazdasági és tudo­­mányos-műszaki együttműkö­dés elmélyítését. A nemzetközi helyzet értéke­lése során a külügyminiszterek megelégedéssel nyugtázták, hogy azonos a két fél álláspont­ja a jelenlegi nemzetközi helyzet fő problémáit illetően. A felek nagy megelégedéssel állapították meg, hogy egyre több siker születik a népeknek az imperializmus, a gyarmatosí­tás, az újgyarmatosítás, a fajül­dözés és a cionizmus ellen, a nemzeti függetlenségért, a de­mokráciáért, a békéért, a lesze­relésért és a társadalmi haladá­sért vívott harca terén. Hangsú­lyozták, hogy erősödik a szocia­lista országok s a tőkés orszá­gokban tevékenykedő kommu­nista és munkáspártok egysége a nemzeti felszabadító mozgal­makkal, ami lehetővé teszi a for­radalmi mozgalom fejlesztését. Nagyra értékelték azt a pozitív szerepet, amelyet az el nem kö­telezett országok töltenek be a népek függetlenségéért, béké­jéért, valamint a gazdasági és a társadalmi fejlődésért vívott küzdelemben. Hűségüket fejez­ték ki az ENSZ céljai iránt és síkraszálltak azért, hogy foko­zódjon e szervezet szerepe a béke és a nemzetközi bizton­ság megszilárdításában, az ENSZ Alapokmányának szigo­rú megtartásával. Ugyancsak pozitívan értékelték azt a szere­pet, amelyet az Afrikai Egység­szervezet az afrikai földrész de­­kolonializálásában betölt. Mindkét fél aggodalmát fejez­te ki amiatt, hogy bonyolultabbá vált a nemzetközi helyzet, ami az imperializmus agresszív kö­rei aktivizálódásának következ­ménye. Megállapították, hogy a nemzetközi feszültség fokozó­dása és az enyhülési politika aláásása az imperializmus és a reakciós erők politikájának következménye, intenzívebbé teszi a fegyverkezési versenyt, beavatkozást idéz elő az imperia­lizmus részéről más országok belügyeibe azzal a céllal, hogy folytatódjon a népek kizsákmá­nyolása. A felek elutasítják az Egyesült Államok minden olyan kísérle­tét, hogy a világ különböző ré­szein befolyásolási övezeteket hozzon létre, síkraszálltak a madridi találkozó teljes sike­réért. A megbeszélések során be­hatóan foglalkoztak az enyhülés kérdéseivel, a lázas fegyverke­zési hajsza leállításának lehető­ségeivel. Leszögezték, hogy mindent meg kell tenni az általá­nos és teljes leszerelést célzó megbeszélések minél előbbi folytatásáért. Rámutattak arra, hogy a SALT-II szerződést az Egyesült Államoknak minél előbb ratifikálnia kell. Az afrikai helyzet értékelése során a felek pozitívan értékel­ték az imperialistaellenes, a gyarmatosítás ellen küzdő és a menzeti demokratikus erők újabb győzelmeit és azt, hogy egyre több afrikai ország érvé­nyesíti a szocializmus építésé­nek elveit. Kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a jö­vőben minden afrikai ország ki­vívja függetlenségét. A felek örömmel üdvözölték a zimbab­wei nép győzelmét, és kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy ezen ország népe megvédi egy­ségét és nemzeti függetlensé­gét, s országát a béke és a tár­sadalmi haladás szellemében építi. A csehszlovák fél nagyra értékelte azt a segítséget, ame­lyet Mozambik Zimbabwe füg­getlenségi harcában nyújtott. A felek határozottan elítélték a Dél-afrikai Köztársaság hajt­­hatatlanságát, amely a namí­­biai kérdésről Genfben megren­dezett konferencia csődjét okozta. Teljes politikai, anyagi és diplomáciai támogatásukról biztosították Namíbia népét, amely egyedüli törvényes kép­viselőjének, a SWAPO-nak a ve­zetésével harcol. Csehszlovákia nagyra értékelte Mozambik és a többi úgynevezett frontállam erőfeszítését, amelyet Namíbia függetlenségére tesznek. A fe­lek határozottan elítélték a dél­afrikai rendszer által Angola, Zambia és Mozambik ellen szer­vezett agresszió minden formá­ját, és követelik, hogy ezt az agressziót azonnal szüntessék meg. A csehszlovák fél teljes szolidaritásáról és támogatásá­ról biztosította a mozambiki né­pét, a fajüldöző dél-afrikai rend­szer nemrégi támadásaival kap­csolatban. Mindkét fél pozitívan értékel­te, hogy a Dél-afrikai Köztársa­ságban népi mozgalom bonta­kozott ki az embertelen faji megkülönböztetés rendszere ellen. Elítélték, hogy a nyugati hatalmak politikai-gazdasági és katonai együttműködést fejte­nek ki a pretoriai rendszerrel. A külügyminiszterek aggo­dalmukat fejezték ki a közel­­keleti helyzettel kapcsolatban, amelyet az Egyesült Államok ál­tal támogatott Izrael agresszív és terjeszkedő politikája váltott ki. A felek aggodalmukat fejez­ték ki az iraki-iráni konfliktus miatt, felszólították a hadműve­letek azonnali beszüntetésére és arra, hogy a konfliktust poli­tikai úton, az ENSZ-alapok­­mánynak és az el nem kötelezett országok mozgalmának elveivel összhangban rendezzék. Hatá­rozottan elítélték a Perzsa-öböl térségében kibontakoztatott im­perialista, főleg amerikai kato­nai aktivitást. Síkraszálltak azért, hogy az Indiai-óceán tér­ségében számolják fel az impe­rialista katonai támaszpontokat, és az erre vonatkozó ENSZ-ha­­tározattal összhangban még az idén nemzetközi értekezletet hívjanak össze az Indiai-óceán térségének problémáiról. Mindkét fél pozitívan értékeli az afgán nép áprilisi forradal­mának győzelmét, s ismét szoli­daritásáról biztosítja a szuvere­nitásának és függetlenségének védelméért küzdő Afganisztánt. A látogatás során aláírták a két ország külügyminisztériu­mának együttműködési jegyző­könyvét. A két külügyminiszter megelégedéssel szólt a termé­keny megbeszélésekről, ame­lyek az elvtársi nyíltság szelle­mében zajlottak le. Joaquim Alberto Chissano csehszlovákiai látogatása jelen­tős mértékben elősegítette a két párt, kormány és nép testvéri kapcsolatainak és baráti együtt­működésének fejlődését és el­mélyülését. Joaquim Alberto Chissano hivatalos baráti látogatásra hív­ta meg Mozambikba Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügy­minisztert, aki a meghívást kö­szönettel elfogadta. Bemutatkozó látogatás (CSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap bemutatkozó látoga­táson fogadta Sidrok Ramoso Palaciost, a Kubai Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét. Pártértekezlet (ČSTK) - Járási pártaktíva-ér­­tekezletet tartottak tegnap Mladá Boleslavban azokról a fő gazdasá­gi és szociális fejlesztési célokról, amelyeket a Szovjetunióban a 11. ötéves tervidőszakra tűztek ki. A tanácskozáson Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlová­kiai nagykövete tartott beszámo­lót. Foglalkozott a szovjet kommu­nisták kongresszus előtti vitájával, valamint azzal a felajánlási moz­galommal is, amelyet szovjet ipari és mezőgazdasági üzemek, intéz­mények és iskolák dolgozói, illetve tanulói bontakoztattak ki az SZKP XXVI. kongresszusa tiszteletére. A szovjet nagykövet megtekin­tette a Mladá Boleslav-i Autógyá­rat, a város történelmi nevezetes­ségeit és új építkezéseit. Tárgyalások a Perzsa-öböl térségének biztonságáról (ČSTK)­­ Rijádban Szaúd-Ará­­bia, Kuvait, Katar, Omán, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztereinek részvételé­vel tanácskozás kezdődött, me­lyen megvitatják a Perzsa-öböl melletti térség biztonsága szava­tolásának közös stratégiáját. A hat Perzsa-öböl térségi ország kül­ügyminiszterei abból a kuvaiti ja­vaslatból indultak ki, amely a részt vevő országok sokoldalú együtt­működésének megerősítését szorgalmazza. A szenátus jóváhagyta az új amerikai kormány összetételét (ČSTK)­­ Raymond Donovan munkaügyi miniszterré történt ki­nevezésének a jóváhagyásával a washingtoni szenátus tegnapra virradó éjszaka befejezte az új amerikai kormány megalakításá­val összefüggő procedúrát. Ed­ward Kennedy szenátor és má­sok arra hívták fel a figyelmet, hogy az FBI kéthetes munka után sem volt képes megcáfolni azokat a vádakat, melyek sze­rint Donovan és építkezési vál­lalata szoros kapcsolatot tart fenn a szervezett alvilággal. Az amerikai költésgvetést elő­készítő hivatal beszámolt a kong­resszusnak azokról a takarékos­­sági intézkedésekről, amelyektől a Reagan-kormányzat az állami költségvetés egyensúlyának hely­reállítását, a fegyverkezésre fordí­tott újabb eszközök megszerzését reméli. William Clark kaliforniai jo­gász, Alexander Haig amerikai külügyminiszter helyettese figye­lemreméltó külpolitikai ismeretek­ről tett tanúbizonyságot a szená­tus külügyi bizottsága előtt. Az amerikai diplomácia második szá­mú embere a legegyszerűbbnek számító kérdésekre is csak annyit felelt: „Nem tudom...“ Clark nem tudja például, ki Zim­babwe miniszterelnöke, milyen nehézségekkel küzd a brit Mun­káspárt, és azt sem tudja, hogy melyik két NATO-tagállam nem hajlandó befogadni az amerikai taktikai rakétákat. Mivel a szená­tusban a republikánus párt több­ségben van, és Clark Reagan el­nök közeli barátja, nem nehéz el­dönteni, milyen volt a kinevezésé­nek megerősítéséről szóló szava­zás eredménye... A Szlovák NF KB Elnökségének ülése A tanácskozáson részt vett Jozef Lenárt elvtárs (ČSTK)­­ Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának El­nöksége. A tanácskozást Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, a Szlovák Nemzeti Front KB elnö­ke vezette. idei Bevezetőben az Elnökség az választásokkal kapcsolatos két fontos dokumentum - a Nem­zeti Front választási programjai kidolgozásának elvei és A Csehszlovák Nemzeti Front KB irányelve az 1981. évi általános választások megtartásáról - meg­valósításáról tanácskozott. Utasí­totta a Szlovák Nemzeti Front szerveit és javasolta a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek köz­ponti bizottságainak, hogy bont­sák le e dokumentumokat saját feltételeikre. Rámutatott a válasz­tási programok kidolgozásának je­lentőségére. A továbbiakban az Elnökség ér­tékelte azokat a tapasztalatokat, amelyeket a dolgozók műszaki kezdeményezésének szervezésé­ben és a tudományos-műszaki haladás vívmányainak érvényesí­tése terén a szakszervezetek sze­reztek. Nagyra értékelte az állami tudományos és műszaki fejleszté­si terv feladatainak teljesítésében, valamint a fűtőanyag és az energia­­fogyasztás ésszerűsítése s a ku­tatási és fejlesztési feladatok meg­valósítása terén elért eredménye­ket. Ennek ellenére - állapította meg - a tudományos és a műszaki fejlesztés terve az állami népgaz­daságfejlesztési terv egyik leg­gyengébb része, ezért szükséges, hogy a szakszervezeti szervek és szervezetek következetesebben törekedjenek a tudomány és a ku­tatás eredményeinek gyakorlati érvényesítésére. SALVADOR Megkezdődött a forradalmi erők városi offenzívája Kinevezték az USA új salvadori nagykövetét (ČSTK)­­ Míg január 10-én a salvadori fegyveres erők által meghirdetett általános offenzíva az egész ország területére kiter­jedt, s a főváros néha viszonylag nyugalmas napokat is átélt, addig az utóbbi időben bizonyos válto­zásnak lehetünk tanúi. A külföldi hírügynökségek ezt a változást a forradalmi erők harci taktikájá­nak megváltozásával magya­rázzák. San Salvador a partizánok sza­botázsakcióinak színterévé válik. Ezzel kapcsolatban a külföldi megfigyelők a forradalmi erők ún. városi offenzívájáról beszélnek. A városban csupán kedden né­hány bomba robbant. A népi forra­dalmi erők újabb benzinkutakat gyújtottak föl a San Salvador és Apopa közötti autópályán. A parti­zánok néhány transzformátorállo­mást rongáltak meg, s ezért a fő­városban már érezhető az energia­hiány. A hivatalos körök ezeket az akciókat ugyan terrorista akci­óknak nevezik, de ezeknek a tá­madásoknak nem esett egy ember sem áldozatul. Az Egyesült Államok salvadori nagykövetét, Robert Whitot Fre­deric Champin váltja fel. Rober Whitot azért hívták vissza tisztsé­géből, mert „közzétette nézeteit és ajánlásait“. Ismeretes, hogy ki­fogásolta a salvadori juntának nyújtandó amerikai támogatás fo­kozását. Brit rágalmak a Szovjetunió címére Ellentmondó jelentések az iraki-iráni frontról (ČSTK)­­ A brit The Financial Times rosszindulatú, ártatlannak nem minősíthető trükkhöz folya­modott a napokban. A lap azt állította, hogy úgymond az utóbbi két hétben a Szovjetunió Lengyel­­ország és az NDK területéről mint­egy száz T-54-es és T-55-ös jel­zésű tankot helyezett át iraki terü­letre. A brit lap további szenzációs részleteket is tálalt olvasóinak: hogy a brit és az amerikai titkos­­szolgálat ne tudja észlelni a tan­kok mozgását, azok mintegy ezer mérföldes kitérővel Szaúd-Arábi­­án keresztül érkeztek Irakba, írta tegnap a TASZSZ szovjet hírügy­nökség. Mindenképpen meglepő, hogy az egyébként szolidságra tö­rekvő brit lapban ilyen abszurdum­ra lehet bukkanni. Felmerül a kér­dés, hogy milyen célt szolgálnak ezek a hamis állítások. A titok nyitja abban rejlik, hogy egy bizo­nyos lap bejelentette: a brit kor­mány átértékeli közel-keleti politi­káját elsősorban az iraki-iráni konfliktus térségébe történő fegy­verszállításokat illetően. A brit lap alaptalan állításai nyilván a veszé­lyes brit közel-keleti törekvés álcá­zását szolgálják. Az iraki kormány hivatalosan iga­zolta, hogy Franciaországból újabb szállítmány Mirage típusú harci repülőgépeket kapott. Ka­han Jaszin Ramadan miniszter­elnök-helyettes kedden egy bag­dadi sajtótájékoztatón azt mondot­ta, hogy a repülőgép-szállítás egy három évvel ezelőtt megkötött egyezmény végrehajtása. Mint mondotta, Irak nem kap külföldről fegyvereket semmi olyan megálla­podás alapján, amelyet a mostani iraki-iráni konfliktus kitörése után kötött volna meg. Ami az iraki-iráni fronton kiala­kult helyzetet illeti, a két fél katonai közleményei már hagyományosan ellentmondanak egymásnak, így az iráni PARS hírügynökség azt állítja, hogy az elmúlt 48 óra folya­mán iráni csapatok több mint 300 iraki katonát tettek harcképtelen­né, míg Bagdad győzelmet jelent, melynek során kedden elsősorban Khuzisztán tartományban 170 irá­ni katonát öltek meg. A politikai nevelő munka hatása megmutatkozik gazdasági eredményeinkben is (Folytatás az 1. oldalról) A járás 8000 új lakásába 25 ezer lakos költözött be. Többen építettek új családi házat, főleg a kerületi város peremén, ahol most egyre több óvoda létesül. Energiaiparunk alapjainak bővíté­sében nagy feladatok várnak re­ánk. Tökéletesíteni fogjuk a közúti hálózatot. Befejezés előtt áll Čes­ké Budéjovicében a Gomel szállo­da építése. Negyvenöt országba jut el a kladnói acél (Tudósítónktól)­­ A százhar­minc éves múltra visszatekintő kladnói Egyesült Acélmű, amely évente 900 ezer tonna acélt ter­mel, az idén is a nemesacél gyár­tását tartja elsőrendű feladatának - mondta Oleg Engel mérnök, a vállalat igazgatóhelyettese. A sajtolt, húzott, hengerelt és ne­mesacélon kívül a gyártási prog­ramban jelentős helyet foglal el a sebészeti műszerek gyártása is, amelyeket a 18. brnói nemzetközi gépipari vásáron aranyéremmel tüntettek ki. A kladnói gyár nem­csak hazánk népgazdaságát látja el nemesacéllal, hiszen a Ferro­­met külkereskedelmi vállalat ré­vén a világ negyvenöt országában jut el az észak-csehországi acél. Oleg Engel örömmel állapította meg azt is, hogy az acélgyár dol­gozói közül a 6. ötéves tervidő­szakban 1313-an kaptak lakást, a szakmunkások száma pedig 7680-ra emelkedett. (g. szabó) Öl szó 1981. II. 5.

Next