Új Szó, 1981. július (34. évfolyam, 153-179. szám)

1981-07-07 / 158. szám, kedd

9HHP VILÁG PROLETÁRJAI, ECYESÖLJETEKI CTI AVI A ír I A KOMMUNISTA PÁRT JA KÖZ PONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPI LAPJAj& Lv i H IV 1H IV w 1 Pl U 1* 1 J 1 H r fin i j r* n v éé r w ■ ■ w i Mm v ■ i j n vjn i\ A Cseh Nemzeti Tanács ülése A CSSZK KORMÁNYÁNAK programnyilatkozatát JOSEF KORČÁK ELVTÁRS TERJESZTETTE ELŐ (ČSTK) . Megtartotta második ülését tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács. A tanács­kozást Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSNT elnöke nyitotta meg és vezet­te. Jelen voltak: Josef Korčák, a a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszterelnök, a cseh kormány tagjai és más csehorszá­gi központi szervek tisztségviselői. Bevezetőben Josef Kempný hősiességére. Nem szabad meg­elvtárs ismertette a cseh kor­mány összetételét és sok sikert kívánt a kormánynak felelős munkájához. Ezt követően Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa­­ által a világ parlamentjeihez és népeihez nemrég intézett felhí­vás rendkívüli jelentőségéről szólt. A felhívás minden mondatá­ból világos — állapította meg —, hogy a Szovjetunió nagy fe­lelősséget vállal az emberiség további sorsáért. A legagres­­­szívabb imperialista körök azonban egyre jobban kiszol­gáltatják az emberiséget az atomháború veszélyének, kato­nai fölényre igyekeznek szert tenni és állandóan fenyegetik a haladó erőket. A Szovjetunió, ugyanúgy mint a múltban, most is mindent megtesz, hogy meg­akadályozza a háborút. Mindig tisztelettel fogunk emlékezni a szovjet népnek ha­zánk és más országok felszabadításáért, a civilizáció megmentéséért ho­zott mérhetetlen áldozatára és engedni, amint erre a felhívás is rámutat, hogy a háborús tra­gédia megismétlődjön. A béke megőrzése a szovjet külpolitika legfontosabb célja, s ez kifejezi az egész emberiség érdekeit. A vitás problémák rendezésének nincs más ésszerű módja, mint a tárgyalások útján rendezés. Csehszlovákia történő népe támogatja a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának békefelhívását — mondotta végezetül Josef Kempny elvtárs, és javasolta, hogy a CSNT képviselői csatla­kozzanak a Szövetségi Gyűlés­nek a felhívással kapcsolatban elfogadott nyilatkozatához. A tanácskozás résztvevői ezután egyhangúlag állást fog­laltak a szovjet felhívás és a Szövetségi Gyűlés vele kapcso­latos nyilatkozata mellett. Ezt követően Josef Korčák elvtárs vette át a szót, és elő­terjesztette a Cseh Szocialista Köztársaság kormányának programnyilatkozatát. (Folytatás a 2. oldalon) KEDVEZ AZ IDŐJÁRÁS A NYÁRI MUNKÁKNAK Ahol szükséges, szárítják a gabonát (Tudósítónktól) . A szép, napos időben napról napra gyorsul a gabona betakarítása. Számos mezőgazdasági üzem­ben aratják a repcét is, és ké­szülődnek a búza aratására. A déli körzetekben a kisegítő kombájnok is segítenek a beta­karításban. A kerületi és járási mezőgazdasági igazgatóságok intézkedéseinek hatására ru­galmasan csoportosítják át a gépeket oda, ahol dolgozni le­het. A kicsépelt gabona elszál­lításához elegendő a jármű. Amíg a Csallóközben és Má­­tyusföldön jól érett és megfele­lő nedvességtartalmú gabonát takarítanak be, az északibb já­rásokban szárítani kell. A Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium utasításait figye­lembe véve, üzemanyag-takaré­kossági szempontok miatt álta­lában hideg levegővel csökken­tik a gabona nedvességtartal­mát. A nyári munkák üteme főleg a múlt heti munkaszüneti na­pokon gyorsult meg. A mező­­gazdasági üzemek betakarító csoportjai vasárnap délután is aratták az őszi árpát és a rep­cét. A kimutatások szerint föld­műveseink Szlovákiában a ga­bona 2,7 százalékát takarítot­ták be. A 14 500 hektár őszi ár­pa termése már a raktárakban van. A repce 17,2 százalékát aratták le. A mezőgazdasági üzemek dol­gozói az aratási munkák mel­lett más nyári munkák végzé­sére is nagy erőket összponto­sítanak. Ennek az igyekezetnek köszönhető, hogy a korai bur­gonya 20, az évelő takarmá­nyok 98,7 a réti fű 83,7 százalé­kát takarították be. Több mint 18 000 hektáron az árokpartról gyűjtötték be a szénát. A nagy forróságban gyorsan elpárolog a föld víztartalma. Ezért ahol lehet, éjjel-nappal üzemeltetik az öntözőberende­zéseket. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztályára beérkezett jelenté­sek szerint eddig már 194 032 hektárt öntöztek mesterséges módon. Öntözik az őszi árpa után elvetett nyári keverékeket is. (balla) BÁTRÁBAN IS MEGKEZDŐDÖTT AZ ARATÁS Szervezetten, fegyelmezetten Amikor a mezőgazdasági üzemek vezetőinek járási ér­tekezletén Csiszár Zoltán mérnök, a bátkai ÁG igazga­tója közölte velünk, hogy jú­lius elsején megkezdik az őszi árpa aratását, a vezető kollé­gák közül többen is élcelőd­­tek: — Még nem is érett meg a termés, csak ismét első akarsz lenni a járásban ... így akarod biztosítani a pub­licitást ... Az igazgató azonban nem hagyta magát: — Ki korán vet, korán arat — hangzott a gyors vá­lasz az általános­­ derültség közepette. Tény, hogy a Ba­log-parti nagyüzem évek óta elsőként lát az aratáshoz a rimaszombati járásban. A ko­rábbi érés eredményeképpen, az idén már a múlt hét köze­pén egy 45 hektáros parcella mellé sorakoztak a gépek. Műszaki bemutatónak is beil­lett volna, amilyen szervezet­ten, fegyelmezetten folyt a munka az idei aratás első napján. — Persze, valójában nem lehet még folyamatos aratás­ról beszélni — mondotta helyszínen tartózkodó igazga­a­tó —, hiszen kalászosaink többsége még valóban nem érett kasza alá. Az olajos rep­cét azonban már szintén vág­hatjuk, így túlságosan hosszú pihenésre, várakozásra nem lesz szükségünk. Ha másra nem is , a technika kipró­bálására mindenképpen jó volt a korai munkakezdés. Gépeink viszonylag jó műsza­ki állapotban vannak, munka közben azonban fény derült néhány apró hibára. Ezeket az általános aratás megkez­déséig még módunkban lesz megjavítani. Az alkatrészellá­tásban az idén is az ékszíjak és a gumiköpenyek beszerzé­se jelentette a legtöbb gon­dot, s tartalékunk bizony alig van belőlük. — Az idén milyen terület­ről kell betakarítaniuk a ter­mést? — Kétezernégyszázhatvan hektárról, ami nem kis fel­adat gazdaságunk számára. Huszonhat saját kombájnua­ (Folytatás a 2. oldalon) Aktívaértekezlet Bratislavában Ki kell küszöbölni az irányításban és a szervezésben mutatkozó fogyatékosságokat 67 vállalat közül csak 22 teljesíti az idei tervét (ČSTK) . Aktívaértekezletet tartottak tegnap Bratislavában a Szlovák Iparügyi Minisztérium reszortjának vezető dolgozói, az idei végrehajtási terv feladatai­nak teljesítéséről és a jövő évi terv kidolgozásáról, összhang­ban a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán elfoga­dott határozatokkal, jelen volt Ján Gregor szlovák miniszterel­nök-helyettes, Gejza Kováč, az SZLKP KB osztályveztője, Otto Moncman, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának titkára és Jozef Durica, a SZISZ Szlová­kiai Központi Bizottságának tit­kára. Vitaindító beszédében Michal Braska, a szlovák iparügyi mi­niszter első helyettese beveze­tőben elemezte az idei év első öt hónapjában elért tervteljesí­tési eredményeket. Megállapí­totta, hogy a számos pozitív eredmény ellenére a reszortban továbbra is súlyos fogyatékossá­gok vannak, amelyek az irányí­tó és szervező munka elégtelen színvonalából adódnak. Az em­lített öthónapos időszakban a reszort 67 vállalata­i közül csak 22 teljesítette a tervmutatókat, s a múlt év azonos időszakához képest a termelés egy százalék­kal csökkent. A helyzet gyors és lényeges javítása érdekében szükséges, hogy a tervteljesítés­ben lemaradó vállalatoknál ha­tékony intézkedéseket tegyenek a termelési kiesések pótlására, a hazai szállítások és az export növelésére. Felszólalásában Ján Gregor nagyra értékelte a reszortnak a hatodik ötéves tervidőszakban elért eredményeit. A hetedik ötéves tervidőszak feladatairól szólva megállapította, hogy eb­ben az időszakban gyors ütem­ben kell intenzifikálni a terme­lést, és határozottabban kell ér­vényesíteni a tudományos-mű­szaki haladás vívmányait. Végezetül az aktívaértekezlet résztvevői üdvözlő levelet küld­tek az SZLKP Központi Bizott­ságának, a szlovák kormánynak és a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának. 1981. jú­lius 7. KEDD BRATISLAVA XXXIV. ÉVFOLYAM * 158. szám Ára 50 fillér Közlemény a KGST XXXV. ülésszakáról (ČSTK) — 1981. július 2-a és 4-e között Szófiában, a Bolgár Népköztársaság fővárosában zajlott le a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa rendes, XXXV. ülésszaka. Az ülésszakon a KGST tagor­szágok küldöttségei vettek részt, amelyeket Grisa Filipov, a Bolgár Minisztertanács elnö­ke, Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök, Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Államtanács alelnöke, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Lázár György, a Magyar Minisztertanács elnöke, Zsambin Bati­enh, a Mongol Minisztertanács elnöke, Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsá­nak elnöke, Wojciech Jaruzels­ki, a Lengyel Minisztertanács el­nöke, Ilie Verdet román kor­mányfő, Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Vo Nguyen Giap viet­nami vezetett­ miniszterelnök-helyettes A KGST és a jugoszláv kor­mány közötti megállapodás ér­telmében az ülésszakon Zvone Dragan miniszterelnök helyettes vezetésével részt vett a JSZSZK küldöttsége is. Az ülésszakon megfigyelőként vett részt az Afgán Demokrati­kus Köztársaság, az Angolai Né­pi Köztársaság, a Szocialista Etiópia, a Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság, a Laoszi Né­pi Demokratikus Köztársaság és a Mozambiki Népi Köztársaság delegációja. Az ülésszakon részt vett Nyi­kolaj Faggyejev, az KGST titká­ra és a szocialista országok ál­tal megalapított bizottságok és nemzetközi gazdasági szerveze­tek képviselői is. Az ülésszakon Grisa Filipov kormányfő a bolgár küldöttség vezetője elnökölt. Az ülésszak megvitatta a végrehajtó bizott­ság jelentését a Komplex Prog­ram teljesítéséről és a KGST- tagországok együttműködése to­vábbi elmélyítésének és tökéle­tesítésének feladatait a nyolc­vanas években, a KGST XXXIV. és XXXV. ülésszaka közötti te­vékenységről, valamint a KGST tervezési és együttműködési bi­zottságának jelentését a tagor­szágok 1981—85-ös népgazdasá­gi tervei koordinálásának ered­ményeiről és végül a KGST tu­dományos műszaki együttműkö­dési bizottságának jelentését a tudomány és a technika terüle­tén való együttműködés további tökéletesítéséről. Az ülésszakon megállapítást nyert, hogy az elmúlt tíz évben a KGST tagországai a szocialis­ta internacionalizmus, az álla­mi önállóság, függetlenség és a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a köl­csönös előnyök teljes egyenjo­gúsága és az elvtársi kölcsönös segítség elvei alapján fejlesztett­­ék és erősítették együttműkö­désüket és így biztosították a Komplex Program lényegében eredményes teljesítését. A résztvevők egyhangúlag hangsúlyozták, hogy a Komplex Program teljesítése során szer­zett tapasztalatok megerősített­­ék a kommunista és munkás­­pártoknak a kölcsönös együtt­működés elmélyítésére és töké" (Folytatás a 3. oldalon) Ľubomír Strougal aláírja a KGST XXXV. ülésszakának jegyző­­könyvét (ČSTK-felvétel) Üdvözlő levél San Marínóba (ČSTK) A Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága üdvözlő levelet küldött a San Marinói Kommunista Párt Központi Bizottságának a párt megalapításának 40. évforduló­ja alkalmából. Levelében a CSKP Központi Bizottsága nagyra értékeli azo­kat a sikereket, amelyeket a San Marinói Kommunista Párt elért és azokat az erőfeszítése­ket, amelyeket a San Marinói Kommunista Párt Központi Bi­­­zottsága a nemzetközi kommu­nista mozgalom egységének és akcióképességének szilárdításá­ra tesz. Végezetül a CSKP Központi Bizottsága további sikereket kí­­ván a San Marinó-i kommunis­táknak, a San Marinó-i dolgo­zók érdekeiért, a nemzetközi haladásért és a világbékéért ví­vott harcukhoz. OLVASÓINK FIGYELMÉBE Lapunk holnapi számában Vér nélküli front címmel közöljük Feliksz Kuznyecov­­nak a lengyelországi esemé­nyekkel foglalkozó elemző cikkét, mely a Lityeraturna­­ja Gazetában jelent meg. Táviratok (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szö­vetségi Gyűés elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Nguyen Huu Tho elvtársnak, a Vietna­mi Szocialista Köztársaság Nem­zetgyűlése elnökének megvá­lasztása alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügy­miniszter üdvözlő táviratot kül­dött Hosszein Muszavinak, az Iráni Iszlám Köztársaság kül­ügyminiszterének kinevezése al­­kalmából, ,

Next