Új Szó, 1981. szeptember (34. évfolyam, 205-231. szám)

1981-09-16 / 219. szám, szerda

­§ krónika krónikái A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 6.14, nyugszik: 18.47 — Közép-Szlovákia: 6.22, nyug­szik: 18.55 — Nyugat-Szlovákia: 6.30, nyug­szik: 19.03 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük_______ EDIT és ĽUDMILA nevű kedves olvasóinkat . 1736-ban halt meg Gabriel Da­niel FAHRENHEIT, német fizikus (szül.: 1686) . 1971-ben halt meg Vojtech TITTELBACH, cseh festő, érdemes művész (szül.: 1900). I­DŐJÁ­RÁ­S Változóan felhős idő, szórványo­san eső. Várható legmagasabb hő­mérséklet 17—21 fok, Észak-Szlo­­vákiában 15 fok körül. Időnként kissé megélénkül a gyenge észak­nyugati szél. Csütörtökön és pénteken felhős időre, néhol esőre számíthatunk. Éjszaka 8—12, napközben 15—19, pénteken 20 fok körül alakul a hőmérséklet. A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1981. szeptember 1fi-ra: Bratislava: 320, árad Medvecsov: 350, árad Komárno: 215, árad Štúrovo: 180, aran­y MEGEMLÉKEZÉS ■ Soha el nem múló szeretettel emlékezünk a drága férjre, édes­apára, nagyapára, testvérre, só­gorra László Bélára, aki 1980. szept. 7-én örökre Itt hagyott bennünket. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a szomorú évfordulón. Emlékét örökké őrzi szerető felesége, családja és a rokonság 0-1514 Szerda, 1981. IX. 16. A PRIX DANUBE ELfc A gyermek és ifjúsági tele­víziós műsoroknak két nagy nemzetközi szemléjük van Eu­rópában, az egyik München­ben, a másik nálunk, Bratisla­­vában. Ott a páros számú évek­ben itt a páratlanokban rende­zik meg a találkozót, ami azt jelenti, hogy most ismét Szlo­vákia fővárosa van soron, ahol ma hatodik alkalommal nyit­ják meg a legifjabb nemze­dékek számára az utóbbi más­fél esztendőben készült publi­cisztikai, zenés és szórakozta­tó műsorok, televíziós játékok és filmek, valamint az animá­ciós alkotások szemléjét A gyermekek és az ifjúság szebb életéért jelszó jegyében. A világ számos televíziós társasága képviselteti magát egy vagy több alkotással, ös­­­szesen mintegy nyolcvannal, ami az eddigi legmagasabb szám. És képviseltetik magu­kat személyesen is, így egyben televíziós szakemberek, alkotók találkozója is a Prix Danube — vitára, eszmecserére lehe­tőséget adó találkozója. És vi­tára, eszmecserére szükség van, hiszen fontos, különös fi­gyelmet, érzékenységet, kor­szerű pedagógiai és szakmai felkészültséget igénylő terüle­ten segít(het)l az előrelépést. Mert mint ahogy nem mindegy az, hogy például milyen iro­dalmat adunk a gyermek kezé­be, ugyanúgy az sem, hogy mi­lyen műsorok kerülnek eléje a képernyőn, milyen formákban milyen tartalmak. Mint minden, a gyermekek számára felnőt­tek által készített műre, e mű­sorokra is vonatkozik az a ta­láló mondat, hogy a gyermek­hez nem leereszkedni kell, ha­nem felnőni hozzá. Az nem ke­vésbé, hogy a gyermeknek jót, vagy semmit. De mi a jó? Nos ennek a kérdésnek a megta­­nácskozására (is) kiváló alka­lom a fesztivál. És hogy ilyen tekintetben sem eredménytele­­­nül zajlottak le a korábbiak nálunk és külföldön, az érzé­kelhető a képernyőn. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi évtizedben megszaporo­dott a jó gyermek és ifjúsági műsorok száma, vagyis az olya­noké, melyek nemcsak megfe­lelnek e korosztályok érzelmi és gondolkodási szintjének, ha­nem hatásosan tágítják-formál­­ják világképüket, gyarapítják a világról szerzett ismeretüket, hatásosan egészítik ki a csa­ládi és iskolai nevelést. A Prix Danube-on hangsúlyo­zottan olyan műsorok szerepel­hetnek, melyek alkotó alapál­lásból ábrázolják a legifjabb nemzedékek életét, problémáit, vágyait; melyek a tevékeny életre, erkölcsös magatartásra és humánus emberközi kapcso­latok kialakítására serkentik a gyermekeket és az ifjúságot; melyek a békeszerető népekhez közelebb hozzák őket; melyek hozzájárulnak képességeik ki­bontakoztatásához, hogy a jö­vő tudományos és műszaki fel­adataival is eredményesen bir­kózhassanak meg. Kilenc napig tart ez a fesz­tivál, melyen díjakkal tüntetik ki a legsikeresebbnek ítélt al­kotásokat. Persze, hogy való­ban a legsikeresebbek vol­tak-e, azt a gyermekek és az ifjak sok milliós közönsége dönti majd el, ha azok megje­lennek a képernyőn.­­ „ Az örmény SZSZK Dzsemurk fürdővárosa hatékony­­­ gyógyvízéről és tiszta hegyi levegőjéről híres. A gyógyközpontban évente 20 ezer embert kezelnek. Dzsemurkban öt szanatórium van, ezek közül egy gyermekszanatórium (ČSTK-f­el­vétel) Mongol építészet — képekben (Tudósítónktól) — A mon­gol kultúra napjai alkalmából — a Szlovák Szocialista Köz­társaság és a Mongol Népköz­­társaság kulturális minisztériu­mainak rendezésében — kiállí­tást nyitottak tegnap Kassán (Košice) a Műszaki Múzeum­ban. A mongol építészetet be­mutató kiállítás ünnepélyes megnyitóján jelen volt Luv Sandors állami mérnök, a Mongol díjas építész- Népköztár­saság Nagy Népi Huráljának képviselője. A kiállítás iránt érdeklődők fekete-fehér és színes peken ismerkedhetnek fényké­peg a mongol népi építészet szépsé­geivel, ugyanakkor megfigyel­hetik azt a nagyarányú fejlő­dést is, amit a mongol építé­szet a szocializmus 60 eszten­deje alatt ért el. A kiállítás Kassán október 4-ig mindennap 8 órától 17 óráig tekinthető meg. (­szák) Rendőrségi hírek — 917 esetben pusztított tűz­vész ez év eleje óta Szlovákiá­ban. A tűzvészeknek 31 halá­los áldozata van, további 126 személy súlyosan megsérült. Az anyagi kár mintegy 98 mil­lió korona. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a tűz­esetek száma százötvennel, az anyagi kár 67 millió koronával nagyobb. — Halálos kimenetelű bale­set történt Rokytov (humen­­néi járás) határában. Az erdő­ben fát hordott össze saját traktorával Michal C. 59 éves helybeli lakos. Az egyik hatal­mas fatörzs vontatása közben a traktor felborult és a trak­torost maga alá temette. A szerencsétlenül járt férfi súlyos sérüléseibe belehalt. Mi Hol is M­ikor " MOZIK MŰSORA BRATISLAVA # DUKLA: Mennyei napok (ame­rikai) 15.30, 18, 20.30 $ HVIEZ­DA: Üldözés a sztyeppén (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® METROPOL: Egyetlen lehetőség (kanadai) 15.30, 18, 20.30 ® MIER: Egy jó fiú története (mongol) 18. 20.30 • POHRANIČNÍK: A szoknyava­dász (francia) 14.30, 17, 19.30 # PRAHA: Egy dühös ember (francia —kanadai) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 S SLOVAN: A kutyák és a cse­resznye (cseh) 15.30, 18, 20.30 # TATRA: Főnix (szlovák) 15, 17.30, 20. KOŠICE C§ DÓM KULTÚRY: Nincs előadás ® DRUŽBA: kell? (román) Ugye, neked dollár SLOVAN: Ketten a sikerben (francia) # TATRA: Szerelmem, bánatom (szovjet) • USMEV: A gorilla (francia). SZÍNHÁZAK műsora ® SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Aida (19) ® KIS SZÍNPAD: Brook­lyn­ éj (191­­­0) SZÍNPAD: Lum­­pacius Vagabundus (19) ® STÚ­­DIÓSZÍNPAD: Zenés irodalmi est a csehszlovákiai mongol kulturális napok alkalmából (19.30) ® KUL­TÚRA ÉS PIHENÉS PARKJA: ősz 1981. Ünnepi műsor (17) ® KO­SICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia (19) # MATESZ (Gúta — Ko­lárovo): Töklámpás (14) ® THÁ­­LIA (Királyhelmec — Kr. Chlmec): Szélkötő Kalamona (9.00, 12.00). RÁDIÓMŰSOR : Magyar adás (a 295,3 méteres hullámon). 6.00: Hírek. 6.10: Reg­geli zene. 6.30: Tanuljunk szlová­kul. 6.40: Reggeli zene. 6.55: Hí­rek. 12.00: Hírek. 12.10: Jubilánsok műsora. 12.55: Sajtószemle. 17.00: Napi krónika. TV-MŰSOR BRATISLAVA 8.50: Hírek 8.55: Iskolatévé (ff.) (ism.) 9.25: Francia nyelvtanfolyam. 3. lecke (ff.) (ism.) 9.55: A hét könyvei. Szemle (is­métlés) 10.00: R. Ráž: Tető a víz alatt. Té­véjáték (ism.) 10.55: Életem muzsikája. Zenés mű­sor 11.20: Hírek 16.05: Hírek 1*3.10: Iskolatévé 18.35: Beszél németül? 45. lecka (ff.) (ism.) 17.05: Szakmunkástanulók műsora 17.40: Gyermek az úton. 8. rész 17.45: Környezetvédelem az Árva- folyó völgyében. Rövidfilm 18.10: Szabad a felszállás. Zenés műsor a repülősök napja al­kalmából 19.10: Esti mese 19.20: Időjárásjelentés és műsor­ismertetés 20.00: Dukla Praha—Glasgow Ran­gers KEK labdarúgó-mérkő­zés 21.50: Ez történt 24 óra alatt 22.05: A Duna-díj nemzetközi té­véfesztivál krónikája 22.15: Az eladott nagymama. Té­vékomédia 22.45: Súlyemelő VB 23.05: Hírek II. műsor 16.35: Hírek 16.50: Duna-díj 1981: A nemzetkö­zi tévéfesztivál műsorából 18.20: 50 perc alatt a világ körül. Ifjúsági földrajzi vetélkedő­műsor (ff.) 19.10: A rendőrség naplójából (ff.) 19.20: Tévétorna 19.25: A sofőrök kézikönyve’. Rajz­film 19.35: Szajn Bauju. Dokumentum­film 20.00: Matt Helm. Amerikai bűn­ügyi film 21.10: Időszerű események 21.40: Pár perc könnyűzene 21.50: Ferencváros Budapest—Ba­ník Ostrava BEK labdarúgó­mérkőzés BUDAPEST 8.00: Tévétorna 8.05—9.55: Iskolatévé (ff.) 9.55: Delta. Tudományos h­íradó (ism.) 10.20: A főmegbízott. Angol film (ff.) 11.50: „Életet az éveknek.“ Nyug­díjasok műsora (ff.) (Ism.) 12.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ff.) (Ism.) 14.00—16.00: Iskolatévé (ff.) (Ism.) 16.15: Hírek 16.20: Reklám 16.30: Tatabányai Bányász—­Real Madrid UEFA Kupa labdarú­gó-mérkőzés A szünetben: Reklám 18.15: Testünk. NSZK filmsorozat. 22. rész: Az Idegek (Ism.) 18.45: Első séta. Bolgár rajzfilm 18.55: A közönségszolgálat tájé­­koztatója 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 1 20.00: Polgár András: Kettős hely­­­szín. Színházi előadás, fel­vételről (ff.) 22.05: Tv-híradó 3 22.15: Egy óra Pátzay Pállal (ff.) 23.10: Reklám II. műsor 18.55: FTC—Baník Ostrava BEK labdarúgó-mérkőzés A szünetben: Reklám 20.45: Tv-híradó 2 21.05: Reklám 21.10: Képek a párizsi Opera ba­lettnövendékeinek életéből 21.40: Súlyemelő VB (75 kg) (Műsorváltozás lehetséges!) Hí A prágai Anyavédelmi és Gyermekgondozási Intézet léte­sítésének 30. évfordulójáról em­lékeztek meg tegnap az Intéz­ményben megrendezett tudomá­nyos értekezleten. A rendezvé­nyen Václav Vacek cseh egész­ségügyi miniszterhelyettes nagy­ra értékelte az Intézetnek a tudományos kutatás, a klinikai és a pedagógiai munka terén végzett tevékenységét. ■ A könyv a béke és a hala­dás szolgálatában elnevezéssel nemzetközi könyvkiállítás nyílt Szófiában. Sorrendben immár tizennegyedszer állítanak ki könyveket a bolgár fővárosban Európa, Amerika, Ázsia és Afri­ka számos országából a béke, a barátság, valamint a kölcsönös megértés és a jószomszédi kap­csolatok kifejezéseképpen. A rendezvény szeptember 21-én zárul. ■ A művészeti és az animá­ciós filmek 18. országos sereg­szemléje október 4-én kezdődik Kromédížben. A rendezvény öt napig tart, és a 94 nevezett al­kotásból 53 filmet bírálnak el. A szlovák filmgyártást nyolc film képviseli, valamint bemu­tatásra kerül a Zeneművészeti Főisikola hallgatóina­k négy al­kotása is. ■ „A cseh állam keletkezése és történetének kezdetei“ cím­mel több mint 100 szakember részvételével ,négynapos orszá­gos értekezlet kezdődöt­t tegnap Libice nad Cidlinouban. A ren­dezvényt a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia Régészeti In­tézete rendezte a prágai Nemze­ti Múzeummal és a Libice nad Cidlinou-i Helyi Nemzeti Bizott­sággal karöltve a község fenn­állásának 1000. évfordulója al­kalmából. ■ A szocialista országok kö­zös tudományos munkahelye lé­tesül azon az új természetvédel­mi területen, amely Csehszlová­kia, a Szovjetunió és Lengyelor­szág közös határa mentén terül el. A Kárpátok erdeiben itt kü­lönleges és értékes bükk, cser és fenyőfa, valamint más fafaj­táik teremnek, amelyek különfé­le állatfajnak nyújtanak mene­déket.­­ Érdekes zsákmányra talál­tak az olasz halászok Piombino város közelében a Tirén-tenger­­ben. Hálójukba egy 600 kilo­gramm súlyú 1,80 méter magas óriási amfora akadt, amely a re­mek etruszk művészet bizonyí­téka. Az amfora korát több mint kétezer évre becsülik. ■ Ebben az évtizedben Rába lesz a citrusfélék legfontosabb szállítója hazánk, a Szovjetunió, az NDK, Magyarország és Bul­gária részére. Erről a közel­múltban egyezményt írtak alá az érdekelt országok. A forrada­lom 1959. évi győzelme után Ku­bában folyamatosan fejlesztet­ték a citrusültetvényeket és több korszerű, különleges me­zőgazdasági üzemet is létesítet­tek. A Havannától keletre fekvő Matanzas tartományban ter­mesztik a legtöbb citrusgyü­­mölcsöt csaknem 35 ezer hektá­ron. ■ Félig majomra, félig em­berre emlékeztető különleges élőlények élnek Közép-Kína Hu­­pej tartományában. Mintegy 24 személy, köztük három tudomá­nyos dolgozó figyelt meg ilyen ,,majomembereket“ tavaly — kö­zölte a Pekingben angol nyelven megjelenő China Daily napilap. E lények a leírás szerint több mint két méter magasak, testü­ket sűrű szőr borítja és rekedt kiáltásokat hallatnak. Az újság azt is közölte, hogy az elmúlt két évben e különös élőlények megfigyelésére több tudományos expedíciót küldtek. ■ Pályamunkák miatt szeptem­ber 17-én a 22-es számú express vonat (Slovakia), valamint a 2832, a 2802 és a 2804 számú vonatok a bratislavai főpályaudvar helyett Bratislava—Nové Mesto vasútállo­másra futnak be. A 2829 és a 2809 számú vonatokat Bratislava—Nové Mesto állomásról indítják. Ezek a szerelvények Bratislava—Predmes­tie vasútállomáson is megállnak. Az 505 és az 507 számú vonat a bratislavai főpályaudvarról fordí­tott rendezésben indul. 9E A Pakisztán északi részét ért szombati földrengésnek 50 halottja és mintegy 100 sebe­sültje van — jelentették be hi­vatalosan a pakisztáni hatósá­gok. A rádióban közölté­k, hogy az elemi csapás sújtotta terü­leten tíz falu teljesen­ romba­­dőlt. Az 1974. évi ugyanezen te­rületet ért földrengés során öt­ezer ember vesztette életét. ■ Gj kistraktorok sorozat­­gyártását kezdte meg a szovjet traktoripar, amelyek kiválóan alkalmazhatók majd mezőgazda­­sági munkára a kis területű a földeken. Az új minitraktorokat grúziai Kutoiszi városban gyártják. Ezekkel a traktorfaj­­ták­kal hektárnyi egy óra alatt negyed területet lehet fel­szántani 160 milliméteres mély­ségben. Klodje Szlovákia Kommunista Port­o Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő- Dr. Roboy Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők- Szorka István és Csető János Szerkesztőség: 893 38 Brotisiovo. Corkého 10. Telefon- 309 . 331-252. 332 301. főszerkesztő: 532-20. szerkesztőségi titkárság: 550 18 sportrovat: 508 29 gozdo­mm Ogyek- 508 39. Tővirő 092308 Provdo — Eladóvállalat Brotisiovo, Volgogradská 8. Nyom­o o Pravdo, az SZLKP nyomdavállalata — Provdo Nyomdaüzeme Brotisiovo, Vanil KjbntU Stfirovo 4. Magánszemélyek következő címen adhatják fel hirdetéseiket- 893 38 Bratislovo jlráskovo 3. telefon 577 10 532 64 A szocialista kiirOletek a hirdetéseket erre •••• 0 Cfmr, küldjék 893 39 Bratislovo, Va­onskéhr nebreHe 15 N­ emelet telefon- 551 83 544 51. Az 0­ Sző előfizetési dí­o hovonto — a vasárnap' szemme' enyütt — ’4.70 • . . .... korona. Az Ol Sző vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postol kézbesít# I­la8X. 40 Ull Külföldi megrendelések: PNS — Ostredná expedície o ^dovoi tlače, 884 19 Bratislavo, Gottwaldovo nemes­e 6. .

Next