Új Szó, 1981. november (34. évfolyam, 259-283. szám)
1981-11-25 / 279. szám, szerda
AZ USA BLOKÁDDAL FENYEGETI NICARAGUÁT (CSTK) • Vezető amerikai politikusok nyilatkozatai tovább fokozták az Egyesült Államok nyomását Nicaraguára. E nyilatkozatok tók: a Fehér Ház a megerősítetbeavatkozás lehetséges formáit is mérlegeli a közép-amerikai ország ellen. A Nicaragua elleni lehetséges amerikai akcióról szóló kérdésre válaszolva Edwin Meese elnöki tanácsadó ezt mondotta: „Az, hogy haditengerészeti blokádot alkalmazunk-e vagy sem, a körülményektől függ majd. A jelenlegi helyzetben nem kívánunk arról beszélni, mit fogunk tenni, és nem is kívánunk kizárni semmilyen olyan akciót, amely a helyzetből következik.“ Lényegében hasonlóan nyilatkozott Haig külügyminiszter és Weinberger hadügyminiszter is. Haig különösen éleshangú állásfoglalásában azt állította, hogy „hamarosan lejár az idő“ amely Managuának rendelkezésére áll. Az amerikai külügyminiszter szerint Washington azt javasolta Nicaraguának, hogy „alakuljon át pluralisztikus, demokratikus társadalommá“, ezt az indítványt azonban elutasították, s a kialakult helyzet „Közép Amerika más országait fenyegetik. A külügyminiszter utalása nyilvánvalóan Thomas Enders államtitkár augusztusi útjára, s az általa ott beterjesztett ultimatív követelésekre vonatkozott. Ennek elutasítása után a Reagan-kormányzat visszautasította a kapcsolatok javítására tett managuai indítványokat, s megakadályozta annak a 30 millió dolláros kölcsönnek az átutalását, amelyet az Amerika-közi Fejlesztési Bank folyósított volna Nicaraguának. A közelmúltban az amerikai sajtóban napvilágot látott jelentések szerint Hondurasnak Nicaraguával közös határa közelében CIA-támogatással a Somoza egykori zsoldosaiból álló fegyveres bandákat különböző akciókra készítik elő Nicaragua ellen. HAIG INGERÜLT REAGÁLÁSA A GÖRÖG KORMÁNY NATO KILÉPÉSI TERVEIRE (ČSTK) — Alexander Haig amerikai külügyminiszter dühösen reagált Andreasz Papandreu görög kormányfő vasárnapi kijelentésére, hogy kormányának szándékában áll kilépni a NATO katonai szervezetéből és felülvizsgálni az amerikai katonai támaszpontok további fenntartását Görögország területén. Haig nyilatkozatában igyekezett arról meggyőzni Görögországot, hogy továbbra is a NATO-ban kellene maradnia állítólag „saját biztonsága érdekében.“ Mint ismeretes, Papandreu a kormányprogram előterjesztése során arra is kitért, hogy kormánya javasolja a balkáni atommentes övezet létrehozását és szorgalmazni fogja nukleáris fegyverek eltávolítását Görögország területéről. Haig nyilatkozatát nem lehet másként jellemezni, mint nyílt beavatkozásként Görögország belügyeibe és durva nyomásként egy szuverén országra. A francia nagytőke pártjainak újabb kísérlete a bankok államosításának meghiúsítására (ČSTK) — A francia burzsoá pártok továbbra is igyekeznek megakadályozni annak a törvénynek a jóváhagyását, melynek értelmében állami ellenőrzés alá vonnák a legnagyobb bankokat. A szenátusban ahol a burzsoá pártok többséget élveznek, a nemzetgyűlés által már jóváhagyott törvényjavaslatot a hétfői szavazáson elutasították. A francia alkotmány értelmében ezek után a parlament két kamarájéból közös bizottságot alakítanak, amely kidolgozza az új törvényjavaslatot. Ezt azután ismét a nemzetgyűlés és a szenátus elé terjesztik. Esetleges újabb elutasítás esetén a kormány felhasználhatja alkotmányos jogát és a törvény végleges jóváhagyását csak a a parlament első kamarájára , nemzetgyűlésre bízhatja, amelyben abszolút többsége van a kormányzó pártnak. Megfigyelők többsége úgy véli, hogy a törvényt még ebben az esetben is az év vége előtt jóváhagyják. MÉG AZ USAT IS ELMARASZTALJÁK A KORÁBBI SZERZŐDÉSEK Kínai vélemény a hétfőn kezdődő genfi tárgyalásokról (ČSTK) . Az Új Kína pekingi hírügynökség tegnap kommentárjában támadta a jövő hétfőn Genfben kezdődő szovjet—amerikai tárgyalásokat az európai nukleáris fegyvereik korlátozásáról. A hírügynökség, amely a kínai vezetés hivatalos álláspontját tolmácsolja, azt állítja, hogy „megbízhatatlan, sőt veszélyes hinni a Szovjetunió és az USA közti korlátozott leszerelésről szóló megállapodásoknak“. Ellenkezőleg arra hogy valamennyien van szükség, egyesüljenek a Szovjetunió elleni „hatékony politikai, morális, diplomáciai, gazdasági és katonai akciókban.“ A hírügynökség támadta az előző megállapodásokat is a stratégiai fegyverek korlátozásáról — a SALT—I és SALT—II szerződéseket —, és ezzel megerősítette, hogy amerikai szövetségeseinek még mindig nem bocsátotta meg, hogy egyáltalán hajlandóak voltak ilyen szerződések megkötésére. Peking álláspontja a leszerelést illetően tehát még negatívabb, mint a jobboldali erők elutasítása az amerikai kormányban. Ma kezdődik az arab csúcs (ČSTK) • A marokkói Fezben befejeződött az Arab Liga külügyminiszteri konferenciája, amely a ma kezdődő csúcskonferenciát készítette elő. Az Arab Liga főtitkárának, Sadli Klibinek bejelentése szerint a külügyminiszterek egyhangúlag állást foglaltak az amerikai imperializmus és a cionizmus közel-keleti politikája elleni harc egyeztetése mellett és hangsúlyozták az arab szolidaritás megerősítésének további szükségességét. A miniszterek elítélték Nagy- Britannia, Franciaország, Olaszország és Hollandia döntését, hogy kontingenseket küldenek az ún. sínai nemzetközi erőkbe, mivel gyakorlatilag annak leleplezéséről van szó, hogy a térségben fokozódik az amerikai katonai jelenlét. „ A külügyminiszteri konferencián nézetkülönbségekre derült fény, ami az ún. Fahd-tervet illeti. A szaúd-arábiai külügyminiszter azonban közölte, hogy a csúcskonferencia elé terjeszti az arab—izraeli válság megoldására vonatkozó szaúdi javaslatot. .víz ” Víg kronika p*Szerda, 1981. XI. 25. A NAP kel — Kelet Szlovákia: 6.59, nyugszik 15.46, Közép Szlovákia: 7.07, nyugszik 15.54, Nyugat-Szlovákia: 7.15, nyugszik 16.02 órakor. A HOLD kel — 5.30, nyugszik 15.44 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük KATALIN nevű kedves olvasóinkat . 1856-ban született Szergej Ivanovics TANYEJEV orosz zeneszerző és zongoraművész, a XIX. századi orosz zene akadémikus irányzatának képviselője (+1915). KÖSZÖNTŐ ■ Gaál Istvánnak és feleségének Gaál Irmának Nyárasdra (Topoínsky) házasságkötésük 25. évfordulója alkalmából szívből gratulálnak, erőt, egészséget és hosszú boldog életet kívánnak: lányai, Éva és Kati, fiuk, Laci, vejük, Gyuri és az unokák, Gyurika és Csabika. Ü-1959- hírmozaik IDŐJÁRÁS Változóan felhős idő, helyenként futó eső, a hegyvidékeken havazás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—7 fok között. Élénk, a hegyekben viharos északnyugati szél. Csütörtökön és pénteken felhőátvonulások, helyenként futó, eső, a hegyvidékeken havazás lehetséges. Pénteken borult idő, szórványos esőzéssel, a magasabban fekvő helyeken havazással. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, plusz 1 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2—6 fok között alakul. A DUNA VÍZÁLLÁSA Mi Hot Mikorm MOZIK MŰSORA BRATISLAVA <1§ DUKLA: Üldözés (szovjet) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZDA: Élni kényszeritelek (francia ) 15.30, 18, 20.30 í§ METROPOL: Ragyogj, ragyog a csillagom (szovjet) 15.30, 18, 20.30 # MIER: Kívánság (cseh) 18. 20.30 @ POHRANIČNÍK: Szerelem kérdőjellel (francia) 14.30, 17. 19.30 ®> PRAHA: Te jó ég, hová jutottam (olasz) 11, 13.30. 16, 18.30, 21 ® SLOVAN: Láncok (cseh) 15.30, 18. 20,30 # TATRA: Az élet szép (szovjet—olasz) 15, 17.30, 20 KOŠICE ® DRUZBA: Katasztrófa földön — égen (szovjet) ® SLOVAN: Hűtlenség szlovák módra (szlovák) ® TATRA: A fáradt joe (olasz) © OSMEV: Ki beszél itt szerelemről? (magyar) SZÍNHÁZAK műsora # SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Figaro házassága (19) g§ KIS SZÍNPAD: Egy nyár Nohanyban (19) ® ÚJ SZÍNPAD: Orfeusz az alvilágban (19) » STÚDIÓSZÍNPAD: A köpenicki kapitány (19) || KOSICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Pillangókisasszony (19) ® KOŠICEI STÚDIÓSZÍNPAD: Don Juan (19) ® MATESZ: (Nyitra — Nltra) — A négylábú is botlik (19) ® THÁLIA: (Csákányháza — Čekanovce) — Kulcskeresők (19) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás a 295,3 méteres hullámon): 7.00: Hírek. 7.10: Reggeli zene, közben: 7.30: Tanuljunk szlovákul. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Jubilánsok műsora. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 15.00: Napi krónika. TV-MŰSOR BRATISLAVA 8.45: Hírek 8.50: Iskolatévé (ism.) 9.20: Hogyan szül a férfi. Cseh filra (ism.) 10.50: A hét könyvei. Szemle 10.55: Francia nyelvtanfolyam. 13. lecke (ff.) (ism.) 11.23: Hírek 15.35: Hírek 15.40: Iskolatévé (ff.) 16.00: Beszél németül? 35. lecke (ff.) (ism.) 16.25: Először magunkat neveljük, csak azután másokat! Stúdióbeszélgetés a családi nevelés problémáiról 17.10: Szakmunkástanulók műsora (ff.) lism.) 17.45: Autósok, motorosok. Magazinműsor (ff.) 18.15: Egyenruhás diákok. Riportműsor (ff.) 18.30: Harc a termőtalajért. Dokumentumműsor 19.10: Esti mese 19.20: Időjárás jelentés és műsorismertetés 19.30: Tv-Híradó 20.00: Ami a legdrágább. Szovjet dokumentumsorozat. 5. rész (ff.) 21.40: A rendőrség nyomoz (ism.) 21.45: Ez történt 24 óra alatt 22.00: Torna VB. Férfi és női csapatverseny, felvételről 22.30: Hírek II. műsor Hírek Margita Česánylová, nemzeti művész. Portréfilm 50 perc alatt a Föld körül. Ifjúsági földrajzi vetélkedőműsor (ff.) A rendőrség naplójából fff.l Tévétorna Műsorismertetés Jánošík volt az első. Dokumentumfilm az első szlovák játékfilmről (ism.) Operetthangverseny Estélyi ruha. Tévékomédia Időszerű események Utak és sorsok. Jugoszláv filmdráma BUDAPEST 8.30: Tévétorna 8.35—9.55: Iskolatévé (ff.) 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism.) 10.20: Ellery Queen. Amerikai bűnügyi filmsorozat. A hóbortos feltaláló (ism.) 11.05: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedősorozat (ff.) (ism.) 13.45—15.35: Iskolatévé (ff.) (ism.) 15.45: Hírek 15.50: Az ember felemelkedése. Angol filmsorozat. 4. rész: A rejtett szerkezett (ism.) 16.40: Reklám 16.50: Szerbia — Macedónia. Ottfilm 17.35: Lesz-e tornaterem Szomolyán? Riportműsor (ff.) Riportműsor (ff.) 17.55: Reklám 18.05: Csúzli. Burleszkfilm-sorozat. 5. rész: Járt utat a járatlanért el ne hagyja 18.20: Játékvezető: Palotai. Riportfilm 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-Híradó 1 20.00: A megsebzett bolygó. Filmsorozat. 7. rész: Ahol a sivatag újra zöldül 20.30: A Kék fény New Yorkban. Riportfilm 21.20: Operabál 13. Tévéfilm Egon Erwin Kisch műveinek alapján 22.25: Tv-Híradó 3 II. műsor 20.00: Pécsi est. A pécsi körzeti stúdió műsora Közben: Kb. 21.00: Tv-Híradó 2 (Műsorváltozás lehetséges!) 17.45: 18.00: 18.20: 19.10: 19.20: 19.25: 19.30: 19.55: 20.45: 21.15: 21.45: Előrejelzés 1981. november 25-re: Bratislava: 325, .apad Medveďov: 310, apad Komárno: 335, árad Štúrovo: 300, árad Rendőrségi hírek — Tragikus baleset történt a Losonc (Lučenec) és Halič közti úton. Ján H. mélygépkocsivezető 22 éves szefigyelmetlenül vezette a járművet és elütötte Pavol Ch. 39 éves gyalogost. A szerencsétlenül járt férfi súlyos sérüléseibe belehalt. Az éjszakai órákban elkóborolt a karámból a Šebešťanyi Efsz hat ruha. Az állatok az országútra futottak ahol egy személyautó kerekei alá kerültek. A rendőrség felhívása (ČSTK) — A Szövetségi Bűnügyi Központ országos körözést adott ki Zuzana Chocholová Prága 8. városkerületi lakos, 17 éves gimnazista diáklány megkeresése céljából. Nevezettet legutóbb november 20-án, pénteken a crudimi járásban látták. en Eltűnésének motívuma feltehető az attól való alaptalan félelem, hogy megbüntetik az iskolában igazolatlanul mulasztott órákért. Zuzana Chocholová 168 cm magas, karcsú termetű. Hosszú, sötétbarna, haja és barna szeme van. Egyik metszőfoga megfeketedett. Hosszú, kék gyapjú köpenyt és szűk, kék manchester nadrágot viselt. Az eltűnttel kapcsolatos bárminemű értesülést a legközelebbi rendőrparancsnokságon, vagy pedig a Szövetségi Bűnügyi Központban kell bejelenteni, cím: Federálni kriminálna ústredná, Praha 1, Platnéŕska 4. ■ Az amatőr rajzok és grafikák 4. biennáléját a jövő év júniusában Liberecben rendezik meg az Októberi Forradalom 65. évfordulója tiszteletére meghirdetett amatőr művészeti fesztivál keretében. A pályaművek beküldési határideje január 15. •Xsvav; ■ Az észak morvaországi kerület közterület fenntartó vállalatainak Energiaügyi dolgozói az Állami Felügyelőséggel együttműködve nagy gondot fordítanak a városok és a községek közvilágítására. A világítás szabályozása és kisebb teljesítményű világítótestek felhasználása segítségével tavaly 62 700 mngawattóra energiát takarítottak meg. ■ Az elmúlt tíz esztendőben csaknem 500 szlovákiai szép- és szakirodalmi művet és több mint 200 szín- és zeneművet ismerhetett meg a külföldi közönség. Csak tavaly több mint száz szlovákiai művet publikáltak, vagy mutattak be a külföldi színházakban, a rádió- és a tévéállomások műsorában. Az orosz és a szovjet dráma fesztiválja Tegnap kezdődött a Szlovákiai Drámai Művészek Szövetsége nyugat-szlovákiai részlegének rendezésében az orosz és a szovjet dráma vándorfesztiválja. A szövetség a csehszlovák—szovjet barátsági hónap tiszteletére évente rendezi meg a fesztivált. Ebben az évben három együttes — a trnavai Ifjúsági és Gyermek Színház, a Magyar Területi Színház és a nyitrai Andrej Bagar Színház — vesz részt a fesztiválon. November 24-én mutatta be a MATESZ I. Ny. Osztrovszkij A négylábú is botlik című vígjátékát, amelyet Szűcs János, a miskolci Nemzeti Színház rendezője állított színpadra. November 25-én a nyitraiak mutatják be ugyancsak Komáromban K. Prutkov Fantázia című színművét Jozef Bednárik rendezésében.. Csütörtökön ugyanott a trnavai színház játssza. A. Sz. Kobilin Krecsenszkij házassága című színművét Blahoslav Uhlár rendezésében. A fesztivál érdekessége, hogy a három együttes egymást váltja a három város színházában, így a MATESZ előadásait Nitrán és Trnavában is láthatja a színházkedvelő közönség. —hi— ■ Elnyerte a közönség tetszését a Fülöp-szigetek fővárosában megnyitott csehszlovák színházi plakát- és üvegkiállítás. A két ország kulturális egyezménye keretében Agáta Záčková, a bartislavai Szlovák Nemzeti Galéria munkatársa előadásokat tart Manilában a csehszlovák üvegdíszítés mai irányzatairól. IMSZÓ Index: 48 011 Kiadjo Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő Dr. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csete János. Szerkesztőség: 89338 Bratislava. Gorkoho 10. Telefon: 309 331-252, 332-301, főszerkesztő 532-20, szerkesztőségi titkárság: 550-18 sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 508-39. lávuó 093308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislavo Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállalata — Pravda Nyomdaüzeme Bratislava, Sturova 4. Magánszemélyek következő címen adhatják fel hirdetéseiket: 893 38 Bratislava. Jiráskova 5., telefon: 577-10, 532-64. A szocialista közíietek a hirdetéseket erre a címre küldték: 893 39 Bratislava. Vajanského nábrežie 15. M. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Az Új Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 14.70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Pristai Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS — Ústredná expedícia a dovoz tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6, ___