Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-06-07 / 22. szám
Brazília labdarúgó-válogatottjának dicséretétől visszhangzik egész Európa. Pedig már jó néhány nap eltelt a tengerentúli futballisták európai portyája óta. Tekintélyes szaklapok elemzik az 50 éves Tele Santana edző csapatának játékát, ismert szakemberek beszélnek az új felfogásban futballozó együttesről, amely visszaadta a labdarúgás szépségét és értelmét - mindnyájunk nem kis örömére. Ha már a mértéktartásáról híres Helmut Schön, az NSZK volt szövetségi kapitánya is elismerően nyilatkozott a brazilok európai játékáról:„Brazília csodálatosan futballozott! Nem kétséges, hogy ez a csapat a világ legjobbja.“), akkor kalapot kell emelnünk a labdazsonglőrök előtt, akik jókedvűen és eredményesen végigszambázták Londont, Párizst és Stuttgartot, mert nem kötötték őket a tőlük idegen taktikus futball béklyóiba, mint azt a 70-es években tette Zagalo és Coutinho edző. És „Kávéországban“ ismét karneváli öröm lengi körül a válogatottat... 1. Kontinensünkön gyakran mondogatják - nem éppen a legnagyobb komolysággal hogy a kávészem mellett a futballlabdának is ott lenne a helye Brazília nemzeti címerében. És az európai viccelődök nagy meglepetésére Brazíliában egyáltalán nem tartják bolondságnak ezt a szokatlanul merész javaslatot. Annak idején Pelé, a labdarúgás királya a legkiválóbb állami reklámcikk volt és a kormány hivatalosan is Brazília „nemzeti vagyonának“ kiáltotta ki a néhai szegény ember legkisebbik fiát. És ami a futball-labdát illeti? Erre vonatkozólag konkrét lépések is történtek. Amikor a brazil válogatott 1970-ben harmadszor is megnyerte a világbajnokságot, a parlamentben egészen komolyan foglalkoztak a gondolattal, mert a közvélemény egyöntetűen azt kívánta: a futball-labda, mint jelkép kerüljön a legméltóbb helyre, a nemzeti címerbe! A szenátorok józan ítélőképességének dicséretére legyen mondva, hogy hosszadalmas vita után elvetették a javaslatot. Nem volt könnyű dolguk, mert bizonyára nem egy közülük imigyen gondolkodott magában: „Azért mégiscsak a nemzeti lobogón, a címerben lenne a helye a futball-labdának, tekintettel arra, milyen fontos szerepet játszik a brazil nemzet életében 2. Az újságok hasábjain a kávéházakban, az utcán, a hivatalban, a gyárban és családi körben nap nap után arról folyik a vita, hogy 250 profiklub és 2500 futballista közül melyik, illetve ki a legjobb. Fluminense, Flamengo, Santos, Atletico Belo Horizonte, Botafogo, Coronthians, Atletico Mineiro... Zico, Socrates, Serginho, Reinaldo, Cerezo, Junior... lehet válogatni. A brazil labdarúgás azonban sokkal szerteágazóbb, mert a 8 millió 514 ezer négyzetkilométeren elterülő és mintegy 100 millió lakosú óriási ország nagyvárosaiban és az őserdőkben eldugott kis falucskában egyaránt millió és millió amatőr játékos kergeti a labdát. Fiatalok és öregek minden szabad területet kihasználva reggeltől estig hódolnak a játéknak. De nem akárhogyan! Hanem a brazil labdarúgásra jellemző módon: majdnem mindenki csatár. Brazíliában ugyanis még mindig a góllövést, a zsonglőrködést tartják az igazi futballnak, nem pedig az elhárítást, a védekezést, amely szerintük nem igényel semmilyen futballművészetet. Ahogy Kanadáról azt állítják, hogy ott minden gyerek korcsolyával a lábán születik, a finnekről, hogy az újszülöttet síléc várja a bölcsőben, úgy Brazíliára is érvényes: ahány ember, annyi futballista! Nem létezik olyan brazil, aki ne játszotta volna valamikor szenvedélyesen a labdarúgást. Becslések szerint a brazil lakosság egyötöd része játssza versenyszerűen vagy kedvtelésből a labdarúgást. Természetesen az utóbbiak vannak többen. Egyötöd! Ez a szám több mint Csehszlovákia összlakossága! Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az a nemzet, amely még mindig a fejlődő országok közé tartozik, a szegénységgel és a nyomorúsággal küszködik, egymás után építi a modernebbnél modernebb stadionokat, aminek következménye: Brazíliában több a mammutstadion, mint a világ többi részén együttvéve! A leghíresebb közülük a Maracana, a futball óriási beton „székesegyháza“ ahová egyszerre kétszázezer „hívő“ is járhat „imádkozni“ a győzelemért. A világ legnagyobb stadionja volt a tanúja a futballtörténelem legszomorúbb gyászszertartásának ... 1950-ben történt, amikor Brazília rendezte a VI. VB-t és ennek tiszteletére felépítette a Maracanát, hogy itt ünnepeljék a legszebb futballremények valóra válását, a világbajnoki címet. 220 ezer boldog brazil volt a Maracana lépcsőin, a sporttörténelem legnagyobb közönsége. Léggömbök, rakéták, trombiták. Nem szurkolni jöttek. Ünnepelni. Mert maga a mérkőzés - ugyebár, amigos? - puszta formaság. Az egésznek annyi jelentősége van, hogy Brazília csapata 90 perccel később jut a Rimet Kupához. Várni kell a vámhivatal előtt, késve kézbesítik a postát. De bizonyos, hogy kézbesítik. A zenekar is otthon felejtette Urugay himnuszának kottáját. Könnyelműség volt. Uruguay 2:1-re legyőzte Brazíliát! De ki „merte“ ezt előre látni? Zokogott az egész ország, a közönség dermedten meredt a játéktérre, ahol a világraszóló siker megszületését remélte, és amely végül két évtizede szüntelenül lobogó reményeik temetőjévé vált. És az új stadion pereméről 10 brazil szurkoló ugrott fejest a szédítő mélységbe. Egy nagy futballcsata halottai. A gyászoló nemzet csak hónapokkal később tudott mosolyogni az alábbi történeten. Flavio Costa edző minden eshetőségre felkészült. A vesztes döntő után nőnek öltözve távozott a stadionból, s hogy hitelesebb legyen „alakítása“, a kijáratnál kézen fogott egy kislányt. Ám a gyerek elkezdett sírni, mire Costa így szólt az előtte haladó nőhöz: „Nem vigyázna egy pillanatig a kislányra?“ „Nagyon szívesen, Costa úr“ - válaszolta a hölgy. „Én Feola vagyok...“ Vincente Feola volt a brazil válogatott másodedzője... Azt mondják a futballnak és egyáltalán az életnek csak akkor van értelme, ha teljességében átéljük. Nos, a brazilok az előbbit maradéktalanul teszik, a pályán és a lelátón egyaránt. Nincs a brazil embernél boldogabb a világon, ha győz kedvenc csapata. Ennek óriási jelentőséget tulajdonít. Nem baj, hogy nyomorog, hogy egyik napról a másikra él düledező kis viskójában és küzd a mindennapi megélhetésért, ha győz a kedvenc csapat, ha rúgja a gólokat és bűvészkedik a labdával, minden a legnagyobb rendben van. Sugárzó arccal és esetleg korgó gyomorral megy aludni. De boldog. Mivel minden ügyes brazil politikus tudja, hogy milyen mágikus ereje van a futballnak, politikai célokra is felhasználják. Mert a szép, gyönyörű és csodálatos labdarúgás tulajdonképpen kellemes ópium, a leghatásosabb eszköze annak, hogyan terelhető el a figyelem a szociális és politikai kérdésekről. A brazil ember teljes meggyőződéssel vallja, hogy a futballt isten sugallatára játsszák Brazíliában. És míg ez a „vallási tan“ érvényben lesz, tehát, amíg Brazíliában a labdarúgást nem éri valamilyen nem várt „földrengés, addig szó sem lehet valamiféle szociális elégedetlenségről, esetleg felkelésről. Mert a futball vallás Brazíliában... Mi sem fejezi ki jobban ezt, mint a már régóta ismert történet. Az ország gazdasági helyzetével elégedetlen köztársasági elnök összehívta a kormányt és kifejezésre juttatta aggályait az elnyomott nép esetleges lázongását illetően. Ekkor felállt a belügyminiszter és megnyugtatta az elnököt: „Elnök úr, kérem, két, nemzetek közötti mérkőzés vár a brazil válogatottra, utána pedig rangadók következnek, ilyenkor senki sem gondol felkelésre...“ Brazília volt államelnöke, Medici tábornok az 1970. évi világbajnoki döntő után azonnal hívta Mexikóvárost és Pelét kérte a telefonhoz, akinek gratulált és meghívta elnöki rezidenciájába. A legismertebb brazil író, a portugál nyelven beszélő ország modern irodalmának megteremtője, Jorge Amado is élénken érdeklődött a labdarúgás iránt. Amikor 1970- ben Saldanhát menesztették a brazil válogatott edzői funkciójából, Jorge Amado szenvedélyes és szakszerű cikkeivel vette ki részét az egész országot megrengető viharos vitákból. Brazíliában ezen senki sem csodálkozik. Európában talán elszörnyülködünk azon, hogy a Vasco da Gama egyik szurkolója, kihúzatta egészséges elülső fogait, hogy műfogakkal helyettesítse rajta a szeretett klub címerével! Ilyen és hasonló „hűséget“ természetesnek tartanak Brazíliában. Mert sehol a világon nem szeretik úgy a labdarúgást, mint ott. Sehol a világon nem tudnak úgy örülni a játéknak, mint éppen Pelé országában. Annak ellenére, hogy Brazíliát is elérte a „realista“ labdarúgás hulláma - amely szerint a játék elsődleges célja a mindenáron való győzelem - a brazil futballista és szurkoló még mindig különbözik a többiektől. Mert a brazil labdarúgó a futball könyörtelen korszakában is - legalább 50 százalékra - a játék öröméért kergeti a labdát. Zico, Socrates és társai mindig képesek valami újat mutatni, valami meghökkentőt kigondolni a pályán: ők nemcsak szolgai módon teljesítik az edző taktikai utasításait. Mindig valami többlettel, valami egyénivel, utánozhatatlannal szolgálnak a nézőknek, amivel meglepik ellenfelüket is. A brazil labdarúgás páratlan sikereket ért el, mert 20 millió futballista közül válogatni óriási előny a világ többi országával szemben. De nemcsak ez. A döntő tényező, hogy a brazilok - ha nem is teljesen - kijózanodtak öncélú labdabűvészkedésükből és egy-két esettől eltekintve (Zagalo és Coutinho edzősködése idején) mindig futballistáik képességeinek megfelelően választják meg játékrendszerüket és nem fordítva, ahogy ezt Európában gyakran tapasztaljuk. Ahogy a „mini VB-n“ és az európai portyán láthattuk: a brazil válogatott nagy és felejthetetlen dolgokra képes. Mert a válogatott csapat futballistái az óriási brazil labdarúgó-piramis tetejét alkotják. Annak a piramisnak a tetejét, amely teljesen eltakarja ezt a labdarúgással élő és haló óriási dél-amerikai országot. - Visszatérőben van a brazil futballiskola dicsősége - mondja boldogan Tele Santana edző, így legyen.. Mert a labdarúgás úgy szép, ha játsszák. Nem pedig, ha európai módra csontropogtatóan darálják... TOMI VINCE VISSZAADTÁK A FUTBALL SÍM 3. Brazil öröm a gól után. Bemutatja: Toninho Cerezo A csapatkapitány Socrates és az edző Santana „bokázik“ az edzésen. (Archívumi felvételek) NJ SZÓ Index 48 097 cÜS.* * -*°^ki!LATÍ’U.n'V* Pá„r'i*„f ° zp ° nti Bl2onM9* Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Dr. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők: Szarka István és Csete János Szerkesztőség 8$338 Bratislava, Gorkobo 10. Telefon: 309, 331-252, 332-301, főszerkesztő: 532-20, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 50- 29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308 *oíV-Ki*ő ^ Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda, az SZLKP nyomdavállata - Pravda, 02-as Nyomdaüzeme, Bratislava. Magánszemélyek a következő címen adhatják fel hirdetéseiket ’ 11 °’ i?TMG! A #zo?iall#t! közületek ■ hirdetéseket erre a címre küldték: 89339 Bratislava, Vajanského nábrene 15/11., telefon: 551-83, 544-51^ Új Szó előfizetési díja - a vasárnapi számmal együtt - 14,70 korona. Az Új Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hirlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendeléseket: PNS - Ustredná expedícia a dovoz tlace, 884 19 Bratislava, GottwakSovo námestie 6. A SÜTI regisztrációs száma 52. 09-0