Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-16 / 32. szám
V sóhajtott ág, hogy ozom és még ereiket. Ne i készülő légemet, hóc. Né:er, köz: a vadás, a legkiült szelengeteg - örökös gyer ma,hóc kilé- Mozdulanyomásátgy ez az ég beleber hajáíncsétlen átsuhant men faggatta gteljesen mosolyveretne i gyanút elmet.. ölt le egy éjcsöppet is még?! sikerült ádó Press Góliát élvonal„új tag okról fokiok sorahűséges fakulása, íse is jeltalán legtehetségesebb bohóca verset akar mondani. Szoroka rájött, hogy most már mindegy. Misiké bármit mondhat a pódiumon... - Rendben van - bó intett az igazgató szmoking, de az arca, Misiké, természetesen a bohóc festett arca. Ugyanakkor két óriási vásznon vetíteni fogunk. Úgy ám, fickó. Az arcnak érzékeli is-közelségben kell lennie, hogy a versmondó és a hallgató bensőséges kapcsolata biztosítva legyen. Milyen verset választott? Mlég közérthető? A közönség összetétle bizonyára vegyes. Talán egy kis bevezető elemzés nem ártana meg. - Nézze, Misiké, meglátjuk. Most egyből gólt lövünk. Mert ugye az lesz?! Most az elemzést még ejtjük. - És ha megbukom? Ha éppen ezen csúszok el - idegeskedett Misiké mi a garancia? - A szerződése, a szerződése! x a A telt ház ujjongva fogadta műsorvezető tájékoztatását, s utána pár másodperces csönd borult a nézőközönség soraira Csönd, a különös csönd hatása. Misiké szétrántotta a függönyt, edzett nyugalommal lépdelt, s ünnepélyes fejtartása máris megjelent a két vetítővásznon. Förgeteges taps dübörgött és hahotázások meg nyerítések hallatszottak. Misiké megemelte cilinderét. A közönség sikoltozott. A bohóc kiérkezett a kör közepére, s mélyen meghajolt. Értelmes pillantással nézett az emberekre. Szívét tágra nyitotta. - Tél volt - mondta. A zaj nem akart szűnni... - Tél volt - kiáltott Misiké. Kacagások géppuskái kattogtak. - Vers - mondta a bohóc. A filmvásznon óriásira festett szemekkel, piros-paradicsomorral, mosolyra festett szájjal, fintorba szaladt arckifejezéssel némán tátogott a fiatalember, majd feje fölé emelte jobb karját, s bal kezének mutató ujját a szájára szorította. - Psssszt! - szisszent a mikrofonba. A hangmoraj lassan elült. - Vers - monta ájtatosan Misiké. Az első sorból apró nyihogások hallatszottak. - Tél volt - zengett a bohóc hangja. - Az, tél volt és köröztek ... Óriási kacaj tört ki a nézőtéren Szava se hallatszott Misikének, csak a filmvásznon élt a néma szó, a fiatalember tekintetében, arckifejezésében, mely a festett álarc miatt megbabonázta a nézőtért, s mikor a bohóc meghajolt, a közönség fájdalmas ugatásban fetrengett, hasgörcsökben üvöltözött, s Misiké arca, mint az ártatlan telihold ragyogott a két filmvásznon, s leszaladó könnycseppétől arcfestéke kicsit fölázott. :zadtságit, nyakát égő légyapott viselhetetlet magyaresz!ott: Misi, fog mont ország Németh Ilona: ÉPÍTÉS FIATAL KUBAI KÖLTŐK Roberto Fernández Retamar Amikor verset ír az ember Gondtalan gyerekzsivaj fölött Egy hasadékában a csendnek Magányos fát találtam rózsaszín virágba borulva Tündöklölni a reggeli ég háttere előtt. Mint nyitott tenyér, olyan volt, mint meleget sugárzó gondolat. Én találtam, hát enyém volt a fa, S magánya kettőnk magánya lett. A rózsaszín virágözön az öröm ízlelgetője, és én Arra gondoltam akkor ott, Mily szegény volna a fák e hercege Ha nem látnám szépségét, Ha szemem nem igazolná e tavaszi pompát. Mintha ez a fa, melynek a csend és csobogás közt adatott elnyitnia. Látásom nélkül valós se volna tán, Csak megbűvölt szemem adna életet neki. Lám, ez az a perc, amikor verset ír az ember. Minerva Salado Búcsú Szeretted azt a foltnyi kéket a vihar-tépte fák között, az ég ágyása volt, fénymaggal bevetve, éhes madarak járták reggelente, hogy felcsipegessék a magvakat. Szeretted azt a foltnyi kéket, elpihent ott a gondolat. Számlálatlanul múltak a percek, észre sem vettük, megásták sírodat. A foltnyi kék a csonka fák között most már enyém, másnak nem adhatom. Hideg esőként zuhognak rám az árnyak, Eső, vagy árnyék? Magam sem tudom. Manuel Diaz Martinez A hollók A tél elől menekülve megérkeznek a hollók. Ellepnek minden széket, asztalt, sorakoznak a magas párkányokon. Szárnyuk fekete surrogása elsötétíti a hálószobákat, ahol mezítelen szeretők bámulják őket rémülettel. Károgva járnak-kelnek a házban felkapkodják a lehullott morzsát. Szemük fekete villanása meggyűri még a fémet is, megrepeszti a tükröket beszennyezi a kutakat. A szálakra tépett függönyökből fészket raknak a tojók, s megülnek, a hímek pedig megrebbennek olykor, s meg-megállnak, amint az ablak párás üvegén kinéznek, mert sötét gomolyag és messzi szárnyak ígérik az új sereg jövetelét. • Marián Minarovic illustrációja Roberto Fernández Retamar verséhez Omega Agüero Cintio Vitler A tenger irgalmát kérem Mig e végtelen földet járom egészen a hajnal pereméig és őrzöm minden korok emlékezetét s mert jól ismerem a barbárokat a holnap rémületével és a kortárs hordákat is a tenger irgalmát kérem mert a keringő földgolyó elszökik előlem Mikola Anikó fordításai Rejtekhelyen Mind keresik, mind tapintanák érinthetetlen testét. Van, aki már-már fogni véli fényre áhító kezével, s árnyékkal teli kezével a másik nyúlna utána: hasztalan. Ifjaknak ő az ifjúság, hatalmasoknak haraghoz áldozat. Magányos, védtelen, mégis sebezhetetlen. Szárnyával, sugaraival búvik biztos rejtekhelyén a holtak szívében. ján. Majd gondol egyet ) kérdését hasonlóképa többi vendég felé felfejlett kaméleon-reagászemélytelenné, vagy elemelve helyeselnek alatot tartva helyénv az hangosan káromkod- békélve fordul vissza, ajtón egy szép, nagy hompolyog be. Amint a, a megfelelő szavak erejével próbált hatni , szép állat csak ült egyben. A férfi azonban nem való ide kutya, tekintetére a vénmegannyi melyen helyen semmi keresnivaló a dögnek. egy koszos, harapós Az ajtó nyílásban most a szállodaigazgató jelenik meg. Társaságával a pult közelében telepszik le. A törzsvendégei kaméleoni figyelme most az igazgató felé fordul. A kutya óvatosan mellé somfordál, székjének lábánál leül, hűséges szemeit az igazgatóra veti. Az éppen a mixernő dereka után kapkodó férfit nézi. A mixernő segélykérő pillantással tör össze egy poharat. A kutya ekkor bátortalanul megnyalja az igazgató kezét. A vendégek most már felhördülnek: piszkos dög, mit molesztálja az embereket, ki kell hajítani. Ketten rohannak oda zsebkencét nyújtva. Az igazgató udvariasan visszautasítja. Int a főpincérnek, fülébe súg valamit, s az nyomban eltűnik az ajtón át. Telefonál Pár perc múlva két rendőr lép be Mindenki egyszerre mutatná, hogy hol van a kutya, csak vigyázzanak, nehogy megvaduljon. Az igazgató mosolyogva simogatja a szép állat fejét. Nem a kutyát, azt a magas férfit, ott mondja, és kockacukrot ad a kutyának. A férfi nagy ordítozásba és káromkodásba kezd. A csönd megmerevedik a levegőben. Majd: - Igaza van az igazgató elvtársnak! Mindenkit csak piszkált az részeg disznó! - A nőket is! - De most megadtuk neki a magáét! Jól elintéztük! - Hát ártott valakinek ez a szegény kutyus? Na, gyere, itt egy cukorka!... A kutya unottan elfordítja a fejét, nagyot ásít, kibújik a lábak közt, s lassan elindul a kijárat felé. Az embergyűrű közepén az igazgató marad. Preiner Tibor illusztrációja