Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-12-27 / 51. szám

« k 1981. II. 27. 23 EZ IS, AZ IS • Piskótában, pitében a cseresznye, meggy nem száll le a sütemény aljára, ha a gyümölcsöket előbb lisztbe forgatjuk. • Tejszínből is, tojásfehér­jéből is keményebb lesz a hab, ha a tejszínt, illetve a tojásokat, legalább 1 órára hűtőszek­rénybe tesszük. • A tejen nem képződik hártya­forralás után, ha a nyers tejbe egy kevés cukrot, te­szünk, állandóan keverve for­raljuk fel, azután hideg vízbe állítva addig keverjük, amíg ki nem hűl. KEVÉS PÉNZBŐL Különleges és mutatós kará­csonyi asztaldíszt készíthetünk néhány koronából, kevés fá­radsággal, rövid idő alatt. Mind­össze néhány szép piros al­ma, vékony karácsonyi gyer­tya, néhány dió, hurkapálca, vagy kis műanyag villa (ami­lyeneket az apró szendvicsek­hez használunk) kell hozzá. Nagyon mutatós, ha annyi ilyen díszt készítünk, ahányan ülünk az asztalnál, és mindenki tányérjához teszünk egyet. Azonban, hogyha túl sokan va­gyunk, elegendő 3-4 darabot az asztal közepére tenni. Az egészséges, szép piros almákat megmossuk és puha ronggyal fényesre dörzsöljük. Hegyes késsel vagy burgonya­­hámozóval akkora lyukat vá­junk a közepébe, amelybe a gyertya belefér. Mivel ezt az almát elfogyasztani úgysem fogjuk, nyugodtan csepegtet­hetünk bele néhány csöpp meg­olvadt gyertyafaggyút, hogy feszesen álljanak benne a gyertyák. Miután ez megszi­lárdult, színes sztaniolpapírból köröket vágunk ki, a közepét a gyertya vastagságának meg­felelően kerekre kivágjuk, majd felülről ráhúzzuk a gyertyára (ez lesz a cseppfogó). Azután a hurkapálcákat különféle szí­nűre befestjük vízfestékkel, temperával stb., vagy a színes műanyag villácskákat használ­juk (ez azért jobb, mert nem kell festeni). A képen látható módon fogjuk beleszurkálni az almába, de előzőleg mind­egyikre rászúrunk egy diót (ezt könnyen megtehetjük, mert minden dió közepén van egy pici rés, amelyet szükség ese­tén hegyes késsel mélyíthe­tünk is). Nagyon mutatós, ha a diók felét arany színűre be­festjük, így az egyik dió barna, a másik aranysárga lesz. Parraghy Johanna ŐSZINTÉN AJÁNDÉKOZÁS Az ajándékvásárlás ne je­lentsen erőnkön felüli költeke­zést. Mert az ajándéknak nem az ára a fontos. Ne nyújtózkod­junk tehát tovább, mint amed­dig a takarónk ér, mert az ké­sőbb megrontja a közérzetün­ket, talán még az emberi kap­csolatokat is felhősíti, mert ad­digra elfeledjük: a bennünket romlásba döntő kiadásba saját magunk vertük saját magun­kat, a megajándékozottnak eb­ben passzív szerep jutott, hi­szen csak elfogadta, amit neki szántunk. Az ajándékozás nem csere­ügylet, az ajándéktárgynak ne nézzük az árát. Tehát kará­csony első napján sétálgatva, kirakatokat nézegetve ne azt keressük az üveg mögött, amit ajándékba kaptunk, hogy meg­tudjuk az árát, és összehason­líthassuk azt az általunk át­nyújtott tárgyéval. Manapság az ajándékozás teljesen elszakadt a meglepe­­tésszerzők közvetlen munkájá­tól. Az ajándék - az esetek túlnyomó többségében - bolti áru, amelyet nagyon gyakran még csak ünnepi ruhába sem öltöztetünk: úgy kapja a meg­ajándékozott, ahogyan azt az üzletből kihoztuk. Márpedig az ünnepi köntös a szeretetet-ba­­rátságot bizonyító tárgyon, sokkal nagyobb mértékben szerez örömet, mint amennyi­ben a tetszetős papír, a csillo­gó átkötés, a díszül használt apróság, a ráfordított munka jelent. Kedves ajándék lehet két kezünk munkájának termé­ke is. Különösen, ha a gyerek készíti a szülőknek vagy a nagyszülőknek. Amit nekünk szánnak, az persze a gyertya­­gyújtásig titok, de amit a nagyi­nak készítenek, arról tudha­tunk. Mielőtt azonban a nagyi ajándékozásával kapcsolatos gondolatot folytatnánk, enged­jenek meg egy megjegyzést: fogadjuk örömmel, nem tette­tett, hanem ténylegesen átélt örömmel a gyerektől a legcse­kélyebbet is: egy kivágott és felragasztott piros szívet, amit maga csinált, vagy apróka ké­zimunkát (mit később ne fe­ledjünk el használni), vagy más csekélységet. Ne szegjük ked­vét, ha egy fakanalat vesz, az­zal, hogy „lányom, fiam, hát nem tudod, mennyi van belő­le?“, hanem dicsérjük, és mondjuk: „ma már ezzel tálal­juk majd a mákos gubát.“ Most visszakanyarodva a nagyi témához: dicsérjük a gyereket, ha valamit készít a nagyszülőknek. Ne beszéljük le róla, inkább serkentsük aka­ratát. Ha saját maga készítet­­te-díszítette dobozban kívánja a nagymamának csomagolni a tíz deka mogyoródrazsét, ak­kor ne hűtsük le a lelkesedését azzal, hogy megjegyezzük: „Ne vacakolj vele, majd adok neked pénzt, hogy egy dobo­zos drazsét vehess a nagyi­nak.“ Ilyen magatartással az örömszerzést pénzügyi tranz­akcióvá szűkítjük, megfoszt­juk a gyereket attól a sikertől, hogy a nagyi dicsérje művét, vagy a nagyit a gyerek saját készítésű ajándékában meg­testesülő örömétől. Azt sem árt azonban egyez­tetni, hogy ki mit vesz a másik­nak az ünnepre. Tegyünk úgy, hogy nem látjuk, amikor a gye­rekek ilyenkor egymással sut­tognak - gyakrabban, mint az év más napjaiban -, amikor az ajándékozás nagy titkát kell egymással megosztaniok. Arra is szakítson a mama meg a pápa időt, hogy a gyerekekkel a másik szülőnek szánt aján­dékról szót váltson. Az sem árt, ha az önálló háztartásban élő rokonoknak, gyerekeknek, me­nyeknek, vőknek szánt ajándé­kokról is eszmét cserélnek az ajándékozók - akik egyben ajándékozottak is lesznek nehogy a legboldogabb pilla­natokban derüljön ki: a szülők kaptak három húsdarálót, pe­dig nagyobb szükség lett volna az elromlott helyett egy új elektromos kávéőrlőre. Ha már a karácsonyról esik szó, hadd kerüljön ide néhány, az ünneppel, de nem az aján­dékozással kapcsolatos gon­dolat, mondhatnám, figyelem­­felkeltés: a karácsonyfagyer­tya, a csillagszóró veszélyes üzem. A gyerek csak a szülők jelenlétében gyújthasson gyer­tyát, csillagszórót - persze, ne sajátítsa ki magának ezt a semmi máshoz nem hason­lítható tevékenységet a szülő-, mert a nyílt láng használata nemcsak a benzinkútnál okoz­hat kellemetlen meglepetést, hanem otthonunkban is. Ha nem vagyunk a szobában, ne hagyjuk égve a gyertyákat, mert baj származhat abból, ha ezek a karácsonyfadíszek csonkig égnek... Mert esetleg nemcsak a gyertyák égnek. CSAK FÉRFIAKNAK KOKTÉLOK Azoknak szeretnénk most néhány ötletet adni, akik szíve­sen eltérnének a megszokott, hétköznapivá vált sör, bor és tömény szeszes italok kínálá­sától. Az ajánlott kevert italok ala­csony alkoholtartalmúak. Elkészítésükhöz különböző eszközökre van szükségünk. Keverőpohár: vastag falú, legalább 3 dl-es üvegedény az italok elegyítésére. Tartozéka egy hosszú nyelű szörpös ka­nál és egy szűrő. Keverőhenger: (shaker) 2 il­letve 3 részes keverőhenger, rozsdamentes fémből vagy műanyagból. Az alsó részbe helyezzük el a jeget és a ké­szítmény előállításához szük­séges anyagokat,­­ italokat. Szűrő csak a 3 részes henger­be van beépítve. Keverőhen­gert akkor használunk, ha sű­­rűek az alapanyagok, s gyors, igen erős hűtés a célunk. Turmixgép: tojás, tejszín, s gyümölcsök egyenletes el­­dolgozásához használjuk, pél­dául flippekhez. Engelbert. Hozzávalók: 1 gombóc vaníliafagylalt, 1 evőkanál csipkebogyószörp, 3 cl konyak vagy brandy, 1 to­jássárgája, 1 evőkanál cukor, 1 dl tej. A hozzávalókat keve­rőhengerben alaposan össze­rázzuk, nagyobb vizespohárba szűrjük. Távfutó. Hozzávalók: 3 cl gin, 1/2 narancs kinyomott le­ve, 1 kávéskanál cukor, 1 dl tejszín. 3 kocka jégen keverő­­hengerben összerázzuk, na­gyobb koktélpohárba szűrjük. Jó rokon. Hozzávalók: 3 cl száraz vermut, 1 üveg Coca­­cola. A vermutot kis vizespo­hárban két nagy kocka jégre öntjük, s hozzáadjuk a Coca­­colát. .Valentin. Hozzávalók: 1 dl grape-fruitlé, 3 cl vodka. Whiskyspohárba 3 kocka jégre öntjük az italokat, ízlés szerint kevés cukorral ízesíthetjük. Kibúvó. Hozzávalók: 1 dl narancslé, 1 dl pezsgő. Az ita­lokat nagy pezsgőspohárba 1 nagy kocka jégre öntjük. Hercules. Hozzávalók: 1 kávéskanál ness-caffe, 1 ká­véskanál kakaópor, 1 /2 dl víz, 3 cl konyak vagy brandy, 1 evőkanál tejkonzerv. Keverő­hengerben 3 kocka jéggel erő­teljesen összerázzuk, nagy koktélpohárba szűrjük. Angyal. Hozzávalók: 3 cl rum, 1 üveg meggylé, 1 szélét narancs. Ballonpohárba egy kocka jégre öntjük a hozzáva­lókat, a szelet narancsot köze­péig bevágva a pohár szélére akasztjuk díszítésül. Szalma­szálat adunk hozzá. Csipkerózsika. Hozzáva­lók: 3 cl csipkebogyószörp, 3 cl rum, Coca-cola. Hosszú po­hárban egy nagy jégkocka hozzáadásával kínáljuk. Flip. Hozzávalók: 1 evőka­nál cukor, 1 tojássárgája, 5-8 cl alkoholos ital. Flipet, a keserű likőrök kivételével, valamennyi alkoholos italból készíthetünk a következő módszer szerint: a tojássárgáját cukorral alapo­san kikeverjük. Az alkoholos italt jéggel és a tojássárgájával erőteljesen és gyorsan össze­zárva hosszú, összeszűkülő „flipes“ pohárba szűrjük. Té­len készíthetünk meleg flipet: az italt jég nélkül, langyosan, igen gyors keveréssel öntjük a tojássárgájához. A receptekben ismertetett hozzávalók egy személyre szóló adagok. SÜSSÜNK TÁPLÁLÓ, LAKTATÓ, FI­NOM SÜTEMÉNYEK Azok a sütemények tápláló­­ak, értékesek, amelyek készí­téséhez tejet, tejfölt, túrót, saj­tot, gyümölcsöt, gyümölcsízt, diót, mákot, mogyorót, mandu­lát használunk. Receptjeink ilyen - nem túl költséges - tészták készítéséhez adnak ötletet. TÚRÓS TORTA Négy tojás sárgáját kever­jünk össze tíz deka liszttel. A tojásfehérjékből verjünk ke­mény habot tíz deka cukorral. Apránként adjuk a simára ke­vert sárgájához a cukros ha­bot. Jól kivajazott vagy papírral kibélelt formában előmelegített sütőben süssük. Ha kihűlt, kö­rülvágva borítsuk ki a formá­ból, keresztben kettévágjuk, túrókrémmel töltjük. Túrókrém:­­ 40 dkg áttört túrót vagy krém­túrót habosra keverünk négy tojás sárgájával, négy evőka­nálnyi cukorral, vaníliás cukor­ral. A kettévágott piskótát meg­töltjük, a tetejét is bevonjuk. Díszíthetjük öt deka megmo­sott, megtisztított mazsolával vagy öt deka forró vízbe do­bott, lehámozott vékony szele­tekre vágott mandulával. BURGONYÁS FÁNK Dolgozzunk össze 30 deka lisztet, 20 deka áttört, főtt bur­gonyát, négy deka vajat, egy deci tejben megkelesztett két deka élesztőt. Takarjuk le, pi­hentessük, amíg kétszeresére meg nem kel. A megkelt tész­tába lazán dolgozzunk bele három tojás sárgáját és a há­rom tojásfehérje keményre vert habját. Lisztbe mártott pogá­csaszaggatóval szaggassuk ki. Pihentessük még 40 percig, és bő, forró olajban süssük ki. MÁKOS PATKÓ BURGO­NYÁS TÉSZTÁBÓL Gyúrjunk össze 15 deka lisztet, 15 deka főtt, áttört bur­gonyát, öt deka zsírt, egy tojás sárgáját, két deka elmorzsolt élesztőt egy deci tejjel. Nyújt­suk ki, töltsük meg máktölte­lékkel, sodorjuk fel, kenjük meg tojásfehérjével, és előme­legített sütőben süssük meg. Töltelék: 15 deka darált mákot főzzük meg kevés tejben, ke­verjünk hozzá 15 deka cukrot és ízlés szerint fahéjat, szegfű­szeget, reszelt citromhéjat, mazsolát. Frissen, melegen jó. f ‹«

Next