Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-12 / 45. szám

, Arcképvázlatok a gútai sportéletből (Vidéki sportélet. Százezrek szórakoztatója, hasznos és egészséges szabadidő-töltési lehetősége. Mindenhol vannak meghatározó egyéniségei, közkedvelt sportágai. A tizenegyezer lakosú Gútán (Kolárovo) sincs ez másképp, hiszen a TJ Druzstevník (nem az egyedüli sportegyesület a városban) színeiben labdarúgók, kézilabdázók, cselgáncsozók és asztaliteniszezők hódolnak kedvenc sportáguknak. Ha valaki tüzetesen betekint tevékenységükbe, alighanem könnyen rátalál mindazokra, akiknek a neve már ki sem maradhatna a helybeli sportkrónikából. Ilyen emberekkel beszélgettem a gutai sportlétesítményben eltöltött felejthetetlen napon. JÓZSI BÁCSI A SZERTÁROS: Nincs abban semmilyen rangsorolási szándék, hogy éppen róla írok először. Csupán azt akarom érzékeltetni: immár két évtizede hangyaszorgalommal végzi munkáját a gútai labdarúgás körül. Gogh József, sokak Józsi bácsija ma is pontosan emlékszik arra az augusztusi napra, amikor szertáros lett belőle. Előtte a kapunál volt jegyszedő, s az akkori gondnok néhányszor megkérte: végezzen el egyet s mást helyette, így kóstolgatott bele a „szakmába“, majd beosztásából eredően folytatta napjainkig. Mintha részletesen megírt krónikában lapozna az ember, amikor évekkel ezelőtti történeteket hall tőle. Ő belülről, a játékosok, funkcionáriusok és bírók világából lát mindent. Ugyan beleszólása nincs a dolgokba, de figyelmeztetéseit többen is meghallgatják. Kérdéseimre nem nagyon reagál; amit mond, azt tartja fontosnak. Élete egybefonódik a sporttal, a kettő szinte elválaszthatatlan egymástól. Kezdettől fogva családjával a pálya tőszomszédságában lakik, s napjainak nagy részét éppen a sportlétesítményben tölti. Mindennapi teendői körvonalakban rajzolódnak ki bennem. Csupán mondanivalójából következtetek: a szodabeszerzéstől a labdarúgók felszerelésének tisztításáig sok minden a feladatai közé tartozik. Sportszeretetét, mely a focira szűkül, önszorgalomból ki tudja hány éve gyakorolja. Szülei nem vándormadárnak nevelték, családi hagyomány náluk a munkahelyhez való kötődés. És ő ezt tovább viszi... Józsi bácsi az utóbbi hónapokban talán a megszokottnál többet panaszkodik. Munkáját ugyanúgy végzi, mint eddig, de jutalmazása „lefelé“ ingadozik. Megbecsülése pedig húszéves múlttal a háta mögött, ugyancsak hézagos. Máshol ennyi idő után már észreveszik az embert. Még akkor is, ha „sorkatona“... EGY CSELGÁNCSBAJNOK PÁLYASZÉLI VALLOMÁSAI. A zöld gyepen, a kapu mögött üldögélve beszélgetünk. Szlatky Flórián nincs kimonóban, sem tatamin, s a mindössze három égővel megvilágított tornaterem (ahol zuhanyozni sem lehet mindig) is csupán gondolatban kísértheti. Pedig ott edz, készülődik versenyeire több éve már. Ha az utcán találkoznék vele, aligha hinném el, hogy éppen cselgáncsban kétszeres szlovákiai serdülőbajnok. Alkata kevésbé árulkodik erről, szűkszavú, de megfontolt válaszai annál inkább. Júniusban végeztem a Május 1. utcai alapiskolában... Egyszer, tán ötödikes lehettem, amikor Madari Béla, aki később edzőm lett, cselgáncsbemutatót tartott köztünk. Versenyzőtoborzási szándéka megvalósult, mert többünknek megtetszett e sportág, így jelentkeztünk. Mindegyikünkből mégsem lett cselgáncsozó, mert sokan fokozatosan lemorzsolódtak. Legtovább Bezár Imivel maradtunk. Vele sokáig együtt gyakoroltam, s ez mindkettőnknek kedvezett. Emlékszem, edzőnk egyszer elvitt bennünket egy martini nemzetközi versenyre. Ott nagyon kikaptam minden ellenfelemtől. Akkor határoztam el, hogy majd én is megmutatom, mit tudok. Kemény és szorgalmas edzésbe kezdtem, hetente háromszor. Részsikereim, helyezéseim közben már jelezték, hogy edzőmmel jó úton járunk. Először két évvel ezelőtt lettem szlovákiai bajnok. A 48 kilogrammos súlycsoportban alig harmincnyolc kilómmal 17 versenyző közül lettem első. A győzelem pillanataiban edzőmre gondoltam, meg arra a sok munkára, amit a felkészülés során megkövetelt tőlem, így megérte. Tavaly megvédtem bajnoki címemet, igaz, súlycsoportunkban mindössze hárman léptünk tatamira. Mégis ezt a győzelmemet tartom értékesebbnek, mert egyik ellenfelemtől kikaptam. S mivel mindnyájan körbevertük egymást, a több nagyobb értékű pontszám a javamra döntött. Egykori edzője Madari Béla csatlakozik hozzánk. Flóriról csak dicsérő szavakat hallok tőle. Őszinteségét, becsületességét, az edzéseken mutatott példás magatartását emlegeti. Elárulja azt is, hogy a szőnyegen könnyebben bír ellenfeleivel, mint álló testhelyzetben. Amikor vetélytársát nem sikerült földre vinnie, mindig ráfizetett. Kétszer így úszott el a bajnoki címe. * Mikor Flórit sportpályafutása jövőjéről faggatom, még nehezebben jönnek belőle a szavak. Aztán mégis elmondja, hogy van még egy kedvenc sportága: az asztalitenisz. „Ötödikes korom óta játszok, a bajnokikon is képviselem a klubot. És még nem nyertem szlovákiai bajnokságot“ - teszi hozzá mosolyogva. Ez tehát a legújabb álma? Nehéz megmondani. Annyi azonban biztos: szeptembertől helyzete megváltozott. Naponta Gúta és Komárom (Komárno) között ingázik, mert tanulmányait a hajógyár szakközépiskolájának gépszerelő-műszerész szakán folytatja. Szülővárosában edz, Komáromban tanul. Cselgáncsszakosztály csak Gútán működik, asztalitenisz viszont mindkét városban. Töretlen fejlődése most már megköveteli, hogy maga döntsön, melyiket válassza. Csakis azért, hogy tehetsége az ifjúságiak között is tovább bontakozzon, s képességeit újabb bajnoki címek tükrözzék. A SIKERSPORTÁG FEGYVERKOVÁCSA. Ha valaki most a labdarúgásra gondol, akkor téved. Mert Gútán napjainkban a kézilabda a sikersportág. És nem is akármilyen, hiszen még a nézőket is elszippantja a labdarúgástól. Legnagyobb érdem ebből vitathatatlanul Mahar Mihály nevéhez fűződik. Meghonosította és népszerűsíti a kézilabdát és közben mindenes a javából. Tőle beavatottabb nem is szólhatna tevékenységükről. - Már Érsekújváron játékos koromban megszállottja voltam a sportnak. Sokáig odajártam játszani, mert a kézilabda nélkül már akkor sem létezhettem. Egyszer a gútai pionírházba hivattak, s felajánlották, támogatásukkal alapítsak kézilabdaszakkört. Elvállaltam. Legjobban az vonzott, hogy a lányok számára addig nem volt sportolási lehetőség a városban, s én erre építettem. 1975 májusában láttunk hozzá, két évvel később már beneveztünk a bajnokságba. Érdeklődés az első toborzástól kezdve volt, sőt esetenként rengetegen jelentkeztek. Nagy segítség és hasznos válogatási lehetőség számunkra az alapiskolákban és gyermekotthonban évente megrendezendő pionírliga, amely hírmondónak maradt a kezdeti évekből. Iskoláskorban még egyenrangúak vagyunk a naszvadiakkal, akik az ifjúságiak között a legmagasabb osztályban szerepelnek. Ebben a korosztályban fiú és lánycsapatunk a kerületi bajnokság legjobbjai közé tartozik. Az egykori kezdőkből, miután leszereltek, férficsapatot alakítottunk, s most bekapcsolódtak a bajnoki küzdelmekbe. Csütörtök kivételével, minden nap foglalkozom a kézilabdával, de a három csapat irányítását magam nem bírnám. Közben bíráskodni is járok, így jól jön a segítség, amelyet Molnár József és Lovász István nyújt. De sokat köszönhetünk a pionírház igazgatójának s a Druzstevník új vezetőségének is. Átsegítettek az akadályokon, szertefoszlatták a megtorpanás gondolatát. Sokszor mondogatom: ezt szeretni és csinálni kell, mert másképp nem megy. Reményem a szülőkben, a nézőkben van, akik gyermekeik által megszerették a kézilabdát. És egyre jobban kedvelik. A fiatalok meg szívesen járnak játszani. Legnagyobb örömöm, ha látom, sikerült olyan kollektívát összehoznom, amely a pályán kívül is összetart. És ez a jelenlegi gárdára érvényes. Felépítettük magunknak a kézilabdapályát, együtt járunk dolgozni, kirándulni, no meg edzőtáborozni. De nem a Balatonhoz, oda nem akarnak menni. A Gúta közelében fekvő Nagyszigeten érzik legjobban magukat. Elképzeléseim a jövőről? A lányokkal szeretnénk magasabb osztályba kerülni, a fiúknak az első öt közé jutást tűztük ki célul. Többet nem várhatunk tőlük, mert három kulcsjátékosuk távozott. Régebben csupán az eredmények felől érdeklődtek az emberek. Aztán, mikor hallottak a sorozatos győzelmekről, elkezdtek kézilabdára járni, majd itt maradtak focira. Tavaly, amikor a labdarúgóknak nem ment a játék, a kézilabda után hazamentek. .. A FOCINAK „NINCS“ MEGSZÁLLOTTJA. Legalábbis olyan nincs, mint Mahar Mihály a kézilabdában. És erre nem magam jöttem rá, a gútaiaktól hallottam. Hadd szolgáljon ehhez két vélemény a labdarúgás „konyhájából“. Takács Pál, az ifiket edzi. Csapata a kerületi bajnokságban szerepel. Másodszor hallom Gútán: ha lenne a városban egy középiskola, könnyebben boldogulnának az utánpótlás nevelésével, így nehezebb helyzetük van. Ma még csapatuk megjátssza a kerületi bajnokságot, de mi lesz holnap, arra már nincs kielégítő válasz. Szeretné, ha csapata „szórakozva“ focizhatna, csakhogy a győzelmekért ma inkább harcolni, küzdeni kell, mintsem játszani. Pedig labdarúgótehetségek Gútán is vannak! Hudák András élete elválaszthatatlan a labdarúgástól. Az egykori játékos ma a sportszálló vezetője, s az öregfiúk csapatának kapitánya. Korát meghazudtolóan játszik, erőnlétéről nem is beszélve. Elképzeléseikről tájékoztat: Az emlékekből, a régi sikerekből tovább nem élhetünk." Saját ificsapatunkra, az utánpótlás nevelésére kell összpontosítanunk. Két diákcsapatot alakítunk, hogy később legyen miből válogatni. Ilyen mélyponton még nem volt a gútai labdarúgás. Innen próbálunk elindulni felfelé. A felnőttcsapat jelenleg biztosan vezet, így tehát minden előjele megvan annak, hogy megnyerjük a járási bajnokságot. S aztán mi lesz? Remélhetőleg a szurkolókat is visszaszerezzük, mert az utóbbi időben elpártoltak tőlünk. Biztatásukkal talán egy újabbat léphetünk előre. (Mindnyájan kedvenc sportáguknak hódolnak. Annyira kötődnek hozzá, hogy nehezen tudnának megválni egymástól. Mintha minduntalan mondogatnák magukban: Szívem a sportért dobog...) J. MÉSZÁROS KÁROLY • Gogh József: mosoly a fotósnak - panasz az újságírónak • Szlatky Flórián: „Cselgáncs vagy asztalitenisz - még nem döntöttem“ • Mahar Mihály: „Most már a lányok is sportolhatnak“ • Az Új Szó Kupa védője, a gútai öregfiúk csapata. Álló sorban a kupával: Hudák András, guggolnak: jobbról az első Madari Béla, harmadik Takács Pál (Gyökeres György felvételei) Új szó VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő: Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csete János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkoho 10, telefon: 309, 331-252, 332-301, szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava, Martanovicova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon: 577-10, 532-64. Hirdetési iroda a közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15, II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kös 14,70. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévenként Kis 13,. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlace, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.