Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-02-11 / 6. szám

Ú­j szó 1983. 11.11. A téma fontosságáról fölösleges na­gyon részletesen szólni. Nyelvjá­rásgyűjtést ma már köztudottan nem csak hivatásos tudományos kutatók vé­geznek, az amatőr gyűjtők széles hálóza­ta segíti ezt a munkát mindenütt. A nyelv­­járásgyűjtés fontosságát és sürgősségét hangsúlyozandó sokszor hallható az a vélemény, hogy már itt is a tizenkettedik órában vagyunk. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk a gyűjtés fontosságát és­ sürgős­ségét, el kell mondanunk, hogy nálunk ez még koránt sincs így, hisz a szlovákiai magyar beszélőknek még mintegy 70-80 százaléka többé-kevésbé tiszta nyelvjá­rási idiómát használ. Az urbanizáció a nyelvjárásos beszédet még nem befo­lyásolja olyan mértékben, mint másutt; értelmiségi rétegünknek pedig csak egy szűkebb csoportja beszéli úgy-ahogy a köznyelvet. Nyelvjárási anyagot gyűjte­ni tehát nálunk még ezért nem tartozik a rendkívül sürgősnek ítélt feladatok kö­zé. Pedig, ha sürgősnek tényleg nem is olyan sürgős, fontosnak annál fontosabb. Hisz a tájainkon beszélt magyar nyelvjá­rásokról alig-alig jelent meg (az újabb időkben pedig egyáltalán nem) tudomá­nyos igényű földolgozás. A szervezett magyar nyelvjáráskutatás csupán a két háború között erősödött meg és vált egy­re inkább tudományos értékűvé, ekkor pedig ezen tájak nyelvjárásának kutatása már a szlovákiai magyarság tudományos kutatóinak lett volna a feladata. Igaz, nálunk született meg a magyar nyelvjá­rástudomány máig egyik legnagyobb ha­tású műve: Arany A. László munkája Kolon nyelvjárásáról, de aztán szinte semmi. A második világháborút követően pedig csupán egyetlen személy foglalko­zik hivatásszerűen és tudományos igén­­nyel - természetesen oktatói feladatok ellátása mellett - nyelvjáráskutatással. Intézményes keretei pedig a szlovákiai magyarok körében végzendő tudomá­nyos igényű és célú nyelvjáráskutatás­nak jelenleg még nincsenek. A Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtudományi intézetének programjában tudtommal ezidáig nem szerepelt a magyar nyelvjá­rások vizsgálata. Maradna tehát intéz­ményként a két magyar tanszék, a Ko­­mensky Egyetemen és a Pedagógiai Ka­ron Nyitrán. A bratislavai tanszék docen­se, Sima Ferenc irányításával születtek már egészen jó fölkészültségre valló, a szigorú tanári irányítás mellett sokszor tudományos mértékkel mérve is eredmé­nyes nyelvjárási tárgyú dolgozatok. Ugyanez, bár sokkal kisebb mértékben, a nyitrai tanszékről is elmondható - itt azonban a toponímiai tárgyú dolgozatok íratására helyezték a nagyobb hangsúlyt. Magyarországi kutatók a második világ­háborút követően a Magyar Nyelvatlasz munkálatait kivéve rendszeres gyűjtést ezen a tájon nem végezték. M­iért mondjuk el mindezt? Azért, hogy világossá váljanak az aláb­biak: Míg ott, ahol intézményes keretei vannak a nyelvjáráskutatásnak, az ama­tőr nyelvjárásgyűjtők elsősorban - jobb terepismeretükre támaszkodva - az anyaggyűjtést tekintik elsődlegesnek, ad­dig nálunk egyelőre az amatőröknek kel­lene végezniük az egész munkát. Ez persze nagyon nehéz, illetve szinte meg­valósíthatatlan feladatok elé állít bennün­ket. Gondot okoz, hogy szlovákiai ma­gyar viszonylatban az amatőr nyelvjárás­gyűjtés szervezettsége sincs még meg­nyugtatóan megoldva. Már­pedig a jelen­legi állapotokból el kell mozdulnunk és minél hamarabb. Vegyük számba adottságainkat! Vizs­gáljuk meg milyen feltételei vannak ná­lunk a szervezett amatőr nyelvjárásgyűj­­tésnek. Az annak idején tetszés megne­vezéssel alakult szervezet (tudniillik: „Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság“) ma is léte­zik, mégpedig a CSEMADOK Központi Bizottsága nyelvi szakbizottságának for­májában, hasonlóan más szakbizottsá­gokhoz. Ennek a nyelvi szakbizottságnak van egy nyelvjárásgyűjtő csoportja. A csoportnak jelenleg hét olyan tagja van, akik az eddig végzett, ha nem is jelentős munkában aktívan részt vettek. A csoport tagjai pedagógusok és diákok. Ezt a csoportot kellene létszámban jelen­tősen kibővíteni. A létszámbeli bővítésnél alapelvként a területi elvet kellene érvé­nyesíteni, tehát azt, hogy csoportunkban minden nyelvjárásterületről legyenek ta­gok, s a gyűjtés felölelje a nálunk beszélt összes magyar nyelvjárásokat. Ha az amatőr nyelvjárásgyűjtőknek ez a cso­portja az egész szlovákiai magyar nyelv­­területet behálózza majd, akkor már bizo­nyos előre megtervezett munkát is vé­gezhetünk. Amatőr nyelvjásásgyűjtővé azonban csak olyan személy válhat, aki eziránt a munka iránt erős vonzalmat érez, tehát ennek a hálózatnak ilyen értelemben spontán módon kell kialakul­nia. A nyelvi szakbizottság nyelvjárás­­gyűjtő csoportja azonban a hálózat kiépí­tésében koordináló, irányító szerepet kell hogy vállaljon. Ha így a szervezeti és a személyi feltételek adottak lesznek, illetve a szer­vezési munkával már párhuzamosan, a CSEMADOK Központi Bizottságán az amatőr nyelvjárásgyűjtő munka egyéb föltételeit is meg kell teremteni. Mire gondolunk itt elsősorban? A könnyebb áttekinthetőség kedvéért hadd szedjük ezeket a feltételeket pontokba: 1. Létre kellene hozni a CSEMADOK KB könyvtá­rában egy, a legfontosabb dialektológiai munkákból álló alapkönyvtárat, s ezt va­lamilyen módon az amatőr gyűjtők ren­delkezésére bocsátani, mert azt hangsú­lyozni sem kell, hogy a szakirodalom hiá­nya, illetve hozzáférhetetlensége milyen mértékben nehezíti az ilyen irányú mun­kát. 2. El kellene készíteni, illetve készít­tetni a nálunk beszélt nyelvjárásokról szóló dialektológiai munkák teljes biblio­gráfiáját, beleértve természetesen a folyó­iratokban megjelenteket is, sőt a két tan­széken dialektológiai és toponímiai tár­gyú szakdolgozatokat is, s ezt a bibliog­ráfiát sokszorosított formában megjelen­tetni. Mivel a végzett­ hallgatók szakdol­gozatai szinte hozzáférhetetlenek, a leg­­jobbakról másolatot is lehetne készíteni, ami a már említett alapkönyvtárba kerül­ne. 3. Az amatőr gyűjtók számára a tan­székek dolgozóinak bevonásával a nyelvi szakbizottságban tanácsadói testületet kellene létrehozni, mely a munkában föl­merült kérdésekre, akár szakirodalmat ajánlana, akár konzultálással, de valami­lyen módon segítséget nyújtana. 4. Rendszeresen meghirdetni egy kizárólag dialektológiai témájú pályázatot mégpe­dig két kategóriában: a) nyelvjárási anyag gyűjtésével, b) nyelvjárási anyag feldolgozásával pályázhatnak a verseny­zők. Ezt a formát a nyelvi szakbizottság eddig is alkalmazta, nem csekély ered­ménnyel, hisz kisded dialektológiai cso­portunk is ilyen valamikori pályázókból állt össze. H­a az amatőr nyelvjárásgyűjtő mun­ka föntebb felsorolt feltételeit si­kerül megteremteni, megindulhat az igazi eredményekkel kecsegtető szervezett, rendszeres munka. Próbáljuk tehát az alábbiakban előzetesen számba venni, mi az amit ilyen körülmények között eb­ben a munkában el lehet érni. Először is kitűzhetjük célul egy orszá­gos nyelvjárási szöveg archívum létreho­zását. Nyelvjárási szövegek gyűjtése magnószalagra ugyanis bár rendkívül igényes, de mégis csak a legrövidebb idő alatt elsajátítható gyűjtési forma. Egy konkrét, mindenre kiterjedő program (szöveggyűjtők instruálása, az adatköz­lők a téma kiválasztása és szövegfelvéte­lek elkészítése tekintetében, a gyűjtőpon­tok arányos elosztása nyelvjárásterülete­inken) megvalósítása a jövendő nyelvjá­ráskutatók számára tekintélyes anyagot lenne képes összehozni ebbe az orszá­gos szövegarchívumba. Kétségkívül elég vegyes értékű szöveganyag gyűlne így össze, de véleményem szerint mindenfé­leképp használható. Egy szervezetileg egységes amatőr nyelvjárásgyűjtő testü­let segítségével gondolhatunk egy nyelv­járási szókincsarchívum létrehozására is, bár ez már kétségkívül sokkal bonyolul­tabb és nehezebben megvalósítható fel­adat lenne mint az előbbi, a szövegarchí­vum terve. Mindezeknek a terveknek a megvaló­sításához azonban bővebb anyagi lehe­tőségeket kellene a nyelvi szakbizottság, illetve a dialektológiai csoport számára biztosítani. Meggyőződésem, hogyha a szervezeti kereteket és a munka folya­matos és színvonalas végzését biztosíta­ni tudjuk, az anyagi támogatás sem ma­rad majd el. M­ég két kérdésről kell szólni. Min­den tudományos igényű munká­nak, így a nyelvkutatásnak is csak akkor van igazán értelme, ha a kutatás arra érdemes eredményeivel az érdeklődő közönség megismerkedhet. Ehhez pedig publikációkra, publikációs lehetőségekre van szükség. Ennek pedig meg kell talál­ni a lehetőségét és formáját. Nyelvjárási adatok, kisebb terjedelmű feldolgozások, mint például az eddig díjazott pályamun­kák egy része a Néprajzi Közlemények­hez hasonló sokszorosított kiadványban is megjelenhetne. A második kérdés a nyelvjárásgyűjtő nyári táborok rendszeresítésének kérdé­se. Az ilyen táborok fontosságáról és céljairól, azt hiszem nem kell bővebben szólni, ezzel mindenki tisztában van. Két dolgot azonban hadd említsek meg: 1. A kezdő nyelvjárásgyűjtők az ilyen közös gyűjtésen sajátíthatják el leghamarabb és legalaposabban a nyelvjárásgyűjtés megannyi egyéb módon el nem sajátítha­tó fortélyát. 2. Az ilyen intenzív gyűjtés eredményeképp, ha kellő módon, a kitű­zött célnak megfelelően elő van készítve, tekintélyes, feldolgozásra alkalmas anyag gyűlhet össze. Ezt a két dolgot a tavaly nyáron megszervezett első tá­borról is elmondhatjuk. Előzetesen kidol­gozott kérdőívek alapján a csilizközi Pa­­tas községben egy hét leforgása alatt sikerült összegyűjteni a község megkö­­zelítően teljes névanyagát (földrajzi ne­vek, állatnevek, ragadványnevek, bece­nevek), s az állattartás és földművelés nyelvjárási szókincsanyagának nagy ré­szét. A gyűjtött szövegek többségükben hangtani és alaktani feldolgozásra alkal­masak. A tábor résztvevőinek egyöntetű véleménye az, hogy ezt a kezdeménye­zést is folytatni kell, mert érdemes. KOVÁCS LÁSZLÓ HÖMEG LEPNI NYELV­JÁRÁSGYŰ­JTÉSÜNK HELYZETE ÉS TÁVLATAI SZAMARKAND MŰEMLÉKEI ÚJJÁSZÜLETNEK A Regisztan: Szamarkandnak, Közép-Ázsia ősrégi városának fóruma és kereskedelmi-kisi­pari központja. Itt hirdették ki annak idején az uralkodók rendeleteit, tartották az ünnepi előa­dásokat, fogadták a külföldi követeket ... Ulug­bek, az első mohamedán főiskola alapítója és a zseniális csillagász is valamikor e tér kockakö­vein sétált. Az idő három méter vastag homok- és porré­teg alá temette a teret. A szamarkandiak azon­ban elhatározták, hogy kiszabadítják a rárakó­dott hordalék alól. A nehézség az volt, hogy a technikai felszerelést nem lehetett használni: a régészek ugyanis minden maréknyi földet megvizsgáltak. 350 000 köbméter földet távolí­tottak el kézi erővel. A vén Regisztan most rendezett, fű borítja, az egyedülálló építészeti együttes műemlékeinek hajdani arányait helyre­állították. Szamarkand azonban ma is a restaurátorok fővárosa. A 300 történelmi emlék körül vég nélküli, szenvedélyes viták folynak: vajon konzerválják azt, ami jelenleg van, vagy a XIV.-XV. századba „térítsék vissza“, eredeti alakjában állítsák helyre az egészet? Az első megoldás persze könnyebb és jóformán semmibe sem kerül. A második viszont nehéz és drága. A városi hatóságok például sokáig nem tudták eldönteni, mit kezdjenek a düledezőfélben levő Bibi-ha­­num mecsettel. A lakossághoz fordultak taná­csért. Az egybehangzó döntés: természetesen helyre kell állítani. A restaurációs munkák már elkezdődtek. ANDREJ RUBLJOV MŰVEI BULGÁRIÁBAN Andrej Rubljovnak, a XIV-XV. században élt orosz festőnek a neve közismert. Mindeddig úgy vélték, hogy a moszkvai iskola vezető ikonfestő­je csak Oroszországban dolgozott. Nemrég azonban újabb tények kerültek napvilágra mű­vészi életpályájáról. 1982 nyarán Vera Brjuszova szovjet művé­szettörténész Tirnovo bolgár városban olyan freskókra bukkant, amelyek Rubljov, valamint Feofan Grek és Danyiil Csornij ecsetje alól kerültek ki. A tirnovói Péter-Pál-templomban Szent Borisz képmását Rubljov készítette, Szent Gleb képét pedig Feofán Greb festette. Borisz és Gleb herceg a két testvér - orosz szentek, és ez az egyetlen képmásuk egész Bulgáriában. Ezeknek a mestereknek más mű­veit is megtalálták itt. De hogyan kerülhetett Rubljov Bulgáriába, sőt, díszíthetett festményeivel egy templomot? Azokban az években a bolgár Kiprian volt a moszkvai metropolita, Rubljov és Danyiil Csor­nij festőművész pedig éppen a metropolita köré­hez tartoztak. Veliko Tirnovo, a bolgár állam akkori fővárosa, Kiprian szülőhelye. Ezért telje­sen logikus volt az a kívánsága, hogy a tirnovói székesegyház freskóinak elkészítésével a híres orosz mesterek csoportját bízzák meg. AZ ERMITÁZS FRANCIA GYŰJTEMÉNYE Az Ermitázs gyűjteménye a XVIII. századi francia festők műveiből - teljesség és változa­tosság tekintetében talán csak a Louvre-é mö­gött marad el. Egyes alkotásait a francia kultúra kiváló személyiségeinek: Diderot-nak, Falconet­­nek tanácsai alapján vásárolták. Ez a kollekció, mióta csak létezik, állandóan magára vonta az orosz, szovjet és más ország­beli művészettörténészek figyelmét. Teljes egé­szében azonban sohasem került a közönség elé. ■ A XVIII. századi francia festészet az Ermi­­tázsban katalógus - amelyet az Iszkusztvo Kia­dó leningrádi tagozata jelentetett meg - az első teljes tudományos és egyúttal az átlagolvasó számára is érthető kiadvány a gyűjteményről. A festőkről szóló életrajzi ismertetésen, a képek alkotásának és további sorsának történetén, az ikonfestés és a téma problémáira vonatkozó adatokon, a kutatók különböző szempontjainak felvázolásán kívül mind a 364 vizsgált festmény reprodukcióját is bemutatja. A közeljövőben a XIX. századi francia festé­szet katalógusa is megjelenik.

Next