Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. január-június (16. évfolyam, 1-25. szám)
1983-02-11 / 6. szám
Új szó 1983. 11.11. A téma fontosságáról fölösleges nagyon részletesen szólni. Nyelvjárásgyűjtést ma már köztudottan nem csak hivatásos tudományos kutatók végeznek, az amatőr gyűjtők széles hálózata segíti ezt a munkát mindenütt. A nyelvjárásgyűjtés fontosságát és sürgősségét hangsúlyozandó sokszor hallható az a vélemény, hogy már itt is a tizenkettedik órában vagyunk. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk a gyűjtés fontosságát és sürgősségét, el kell mondanunk, hogy nálunk ez még koránt sincs így, hisz a szlovákiai magyar beszélőknek még mintegy 70-80 százaléka többé-kevésbé tiszta nyelvjárási idiómát használ. Az urbanizáció a nyelvjárásos beszédet még nem befolyásolja olyan mértékben, mint másutt; értelmiségi rétegünknek pedig csak egy szűkebb csoportja beszéli úgy-ahogy a köznyelvet. Nyelvjárási anyagot gyűjteni tehát nálunk még ezért nem tartozik a rendkívül sürgősnek ítélt feladatok közé. Pedig, ha sürgősnek tényleg nem is olyan sürgős, fontosnak annál fontosabb. Hisz a tájainkon beszélt magyar nyelvjárásokról alig-alig jelent meg (az újabb időkben pedig egyáltalán nem) tudományos igényű földolgozás. A szervezett magyar nyelvjáráskutatás csupán a két háború között erősödött meg és vált egyre inkább tudományos értékűvé, ekkor pedig ezen tájak nyelvjárásának kutatása már a szlovákiai magyarság tudományos kutatóinak lett volna a feladata. Igaz, nálunk született meg a magyar nyelvjárástudomány máig egyik legnagyobb hatású műve: Arany A. László munkája Kolon nyelvjárásáról, de aztán szinte semmi. A második világháborút követően pedig csupán egyetlen személy foglalkozik hivatásszerűen és tudományos igénnyel - természetesen oktatói feladatok ellátása mellett - nyelvjáráskutatással. Intézményes keretei pedig a szlovákiai magyarok körében végzendő tudományos igényű és célú nyelvjáráskutatásnak jelenleg még nincsenek. A Szlovák Tudományos Akadémia nyelvtudományi intézetének programjában tudtommal ezidáig nem szerepelt a magyar nyelvjárások vizsgálata. Maradna tehát intézményként a két magyar tanszék, a Komensky Egyetemen és a Pedagógiai Karon Nyitrán. A bratislavai tanszék docense, Sima Ferenc irányításával születtek már egészen jó fölkészültségre valló, a szigorú tanári irányítás mellett sokszor tudományos mértékkel mérve is eredményes nyelvjárási tárgyú dolgozatok. Ugyanez, bár sokkal kisebb mértékben, a nyitrai tanszékről is elmondható - itt azonban a toponímiai tárgyú dolgozatok íratására helyezték a nagyobb hangsúlyt. Magyarországi kutatók a második világháborút követően a Magyar Nyelvatlasz munkálatait kivéve rendszeres gyűjtést ezen a tájon nem végezték. Miért mondjuk el mindezt? Azért, hogy világossá váljanak az alábbiak: Míg ott, ahol intézményes keretei vannak a nyelvjáráskutatásnak, az amatőr nyelvjárásgyűjtők elsősorban - jobb terepismeretükre támaszkodva - az anyaggyűjtést tekintik elsődlegesnek, addig nálunk egyelőre az amatőröknek kellene végezniük az egész munkát. Ez persze nagyon nehéz, illetve szinte megvalósíthatatlan feladatok elé állít bennünket. Gondot okoz, hogy szlovákiai magyar viszonylatban az amatőr nyelvjárásgyűjtés szervezettsége sincs még megnyugtatóan megoldva. Márpedig a jelenlegi állapotokból el kell mozdulnunk és minél hamarabb. Vegyük számba adottságainkat! Vizsgáljuk meg milyen feltételei vannak nálunk a szervezett amatőr nyelvjárásgyűjtésnek. Az annak idején tetszés megnevezéssel alakult szervezet (tudniillik: „Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság“) ma is létezik, mégpedig a CSEMADOK Központi Bizottsága nyelvi szakbizottságának formájában, hasonlóan más szakbizottságokhoz. Ennek a nyelvi szakbizottságnak van egy nyelvjárásgyűjtő csoportja. A csoportnak jelenleg hét olyan tagja van, akik az eddig végzett, ha nem is jelentős munkában aktívan részt vettek. A csoport tagjai pedagógusok és diákok. Ezt a csoportot kellene létszámban jelentősen kibővíteni. A létszámbeli bővítésnél alapelvként a területi elvet kellene érvényesíteni, tehát azt, hogy csoportunkban minden nyelvjárásterületről legyenek tagok, s a gyűjtés felölelje a nálunk beszélt összes magyar nyelvjárásokat. Ha az amatőr nyelvjárásgyűjtőknek ez a csoportja az egész szlovákiai magyar nyelvterületet behálózza majd, akkor már bizonyos előre megtervezett munkát is végezhetünk. Amatőr nyelvjásásgyűjtővé azonban csak olyan személy válhat, aki eziránt a munka iránt erős vonzalmat érez, tehát ennek a hálózatnak ilyen értelemben spontán módon kell kialakulnia. A nyelvi szakbizottság nyelvjárásgyűjtő csoportja azonban a hálózat kiépítésében koordináló, irányító szerepet kell hogy vállaljon. Ha így a szervezeti és a személyi feltételek adottak lesznek, illetve a szervezési munkával már párhuzamosan, a CSEMADOK Központi Bizottságán az amatőr nyelvjárásgyűjtő munka egyéb föltételeit is meg kell teremteni. Mire gondolunk itt elsősorban? A könnyebb áttekinthetőség kedvéért hadd szedjük ezeket a feltételeket pontokba: 1. Létre kellene hozni a CSEMADOK KB könyvtárában egy, a legfontosabb dialektológiai munkákból álló alapkönyvtárat, s ezt valamilyen módon az amatőr gyűjtők rendelkezésére bocsátani, mert azt hangsúlyozni sem kell, hogy a szakirodalom hiánya, illetve hozzáférhetetlensége milyen mértékben nehezíti az ilyen irányú munkát. 2. El kellene készíteni, illetve készíttetni a nálunk beszélt nyelvjárásokról szóló dialektológiai munkák teljes bibliográfiáját, beleértve természetesen a folyóiratokban megjelenteket is, sőt a két tanszéken dialektológiai és toponímiai tárgyú szakdolgozatokat is, s ezt a bibliográfiát sokszorosított formában megjelentetni. Mivel a végzett hallgatók szakdolgozatai szinte hozzáférhetetlenek, a legjobbakról másolatot is lehetne készíteni, ami a már említett alapkönyvtárba kerülne. 3. Az amatőr gyűjtók számára a tanszékek dolgozóinak bevonásával a nyelvi szakbizottságban tanácsadói testületet kellene létrehozni, mely a munkában fölmerült kérdésekre, akár szakirodalmat ajánlana, akár konzultálással, de valamilyen módon segítséget nyújtana. 4. Rendszeresen meghirdetni egy kizárólag dialektológiai témájú pályázatot mégpedig két kategóriában: a) nyelvjárási anyag gyűjtésével, b) nyelvjárási anyag feldolgozásával pályázhatnak a versenyzők. Ezt a formát a nyelvi szakbizottság eddig is alkalmazta, nem csekély eredménnyel, hisz kisded dialektológiai csoportunk is ilyen valamikori pályázókból állt össze. Ha az amatőr nyelvjárásgyűjtő munka föntebb felsorolt feltételeit sikerül megteremteni, megindulhat az igazi eredményekkel kecsegtető szervezett, rendszeres munka. Próbáljuk tehát az alábbiakban előzetesen számba venni, mi az amit ilyen körülmények között ebben a munkában el lehet érni. Először is kitűzhetjük célul egy országos nyelvjárási szöveg archívum létrehozását. Nyelvjárási szövegek gyűjtése magnószalagra ugyanis bár rendkívül igényes, de mégis csak a legrövidebb idő alatt elsajátítható gyűjtési forma. Egy konkrét, mindenre kiterjedő program (szöveggyűjtők instruálása, az adatközlők a téma kiválasztása és szövegfelvételek elkészítése tekintetében, a gyűjtőpontok arányos elosztása nyelvjárásterületeinken) megvalósítása a jövendő nyelvjáráskutatók számára tekintélyes anyagot lenne képes összehozni ebbe az országos szövegarchívumba. Kétségkívül elég vegyes értékű szöveganyag gyűlne így össze, de véleményem szerint mindenféleképp használható. Egy szervezetileg egységes amatőr nyelvjárásgyűjtő testület segítségével gondolhatunk egy nyelvjárási szókincsarchívum létrehozására is, bár ez már kétségkívül sokkal bonyolultabb és nehezebben megvalósítható feladat lenne mint az előbbi, a szövegarchívum terve. Mindezeknek a terveknek a megvalósításához azonban bővebb anyagi lehetőségeket kellene a nyelvi szakbizottság, illetve a dialektológiai csoport számára biztosítani. Meggyőződésem, hogyha a szervezeti kereteket és a munka folyamatos és színvonalas végzését biztosítani tudjuk, az anyagi támogatás sem marad majd el. Még két kérdésről kell szólni. Minden tudományos igényű munkának, így a nyelvkutatásnak is csak akkor van igazán értelme, ha a kutatás arra érdemes eredményeivel az érdeklődő közönség megismerkedhet. Ehhez pedig publikációkra, publikációs lehetőségekre van szükség. Ennek pedig meg kell találni a lehetőségét és formáját. Nyelvjárási adatok, kisebb terjedelmű feldolgozások, mint például az eddig díjazott pályamunkák egy része a Néprajzi Közleményekhez hasonló sokszorosított kiadványban is megjelenhetne. A második kérdés a nyelvjárásgyűjtő nyári táborok rendszeresítésének kérdése. Az ilyen táborok fontosságáról és céljairól, azt hiszem nem kell bővebben szólni, ezzel mindenki tisztában van. Két dolgot azonban hadd említsek meg: 1. A kezdő nyelvjárásgyűjtők az ilyen közös gyűjtésen sajátíthatják el leghamarabb és legalaposabban a nyelvjárásgyűjtés megannyi egyéb módon el nem sajátítható fortélyát. 2. Az ilyen intenzív gyűjtés eredményeképp, ha kellő módon, a kitűzött célnak megfelelően elő van készítve, tekintélyes, feldolgozásra alkalmas anyag gyűlhet össze. Ezt a két dolgot a tavaly nyáron megszervezett első táborról is elmondhatjuk. Előzetesen kidolgozott kérdőívek alapján a csilizközi Patas községben egy hét leforgása alatt sikerült összegyűjteni a község megközelítően teljes névanyagát (földrajzi nevek, állatnevek, ragadványnevek, becenevek), s az állattartás és földművelés nyelvjárási szókincsanyagának nagy részét. A gyűjtött szövegek többségükben hangtani és alaktani feldolgozásra alkalmasak. A tábor résztvevőinek egyöntetű véleménye az, hogy ezt a kezdeményezést is folytatni kell, mert érdemes. KOVÁCS LÁSZLÓ HÖMEG LEPNI NYELVJÁRÁSGYŰJTÉSÜNK HELYZETE ÉS TÁVLATAI SZAMARKAND MŰEMLÉKEI ÚJJÁSZÜLETNEK A Regisztan: Szamarkandnak, Közép-Ázsia ősrégi városának fóruma és kereskedelmi-kisipari központja. Itt hirdették ki annak idején az uralkodók rendeleteit, tartották az ünnepi előadásokat, fogadták a külföldi követeket ... Ulugbek, az első mohamedán főiskola alapítója és a zseniális csillagász is valamikor e tér kockakövein sétált. Az idő három méter vastag homok- és porréteg alá temette a teret. A szamarkandiak azonban elhatározták, hogy kiszabadítják a rárakódott hordalék alól. A nehézség az volt, hogy a technikai felszerelést nem lehetett használni: a régészek ugyanis minden maréknyi földet megvizsgáltak. 350 000 köbméter földet távolítottak el kézi erővel. A vén Regisztan most rendezett, fű borítja, az egyedülálló építészeti együttes műemlékeinek hajdani arányait helyreállították. Szamarkand azonban ma is a restaurátorok fővárosa. A 300 történelmi emlék körül vég nélküli, szenvedélyes viták folynak: vajon konzerválják azt, ami jelenleg van, vagy a XIV.-XV. századba „térítsék vissza“, eredeti alakjában állítsák helyre az egészet? Az első megoldás persze könnyebb és jóformán semmibe sem kerül. A második viszont nehéz és drága. A városi hatóságok például sokáig nem tudták eldönteni, mit kezdjenek a düledezőfélben levő Bibi-hanum mecsettel. A lakossághoz fordultak tanácsért. Az egybehangzó döntés: természetesen helyre kell állítani. A restaurációs munkák már elkezdődtek. ANDREJ RUBLJOV MŰVEI BULGÁRIÁBAN Andrej Rubljovnak, a XIV-XV. században élt orosz festőnek a neve közismert. Mindeddig úgy vélték, hogy a moszkvai iskola vezető ikonfestője csak Oroszországban dolgozott. Nemrég azonban újabb tények kerültek napvilágra művészi életpályájáról. 1982 nyarán Vera Brjuszova szovjet művészettörténész Tirnovo bolgár városban olyan freskókra bukkant, amelyek Rubljov, valamint Feofan Grek és Danyiil Csornij ecsetje alól kerültek ki. A tirnovói Péter-Pál-templomban Szent Borisz képmását Rubljov készítette, Szent Gleb képét pedig Feofán Greb festette. Borisz és Gleb herceg a két testvér - orosz szentek, és ez az egyetlen képmásuk egész Bulgáriában. Ezeknek a mestereknek más műveit is megtalálták itt. De hogyan kerülhetett Rubljov Bulgáriába, sőt, díszíthetett festményeivel egy templomot? Azokban az években a bolgár Kiprian volt a moszkvai metropolita, Rubljov és Danyiil Csornij festőművész pedig éppen a metropolita köréhez tartoztak. Veliko Tirnovo, a bolgár állam akkori fővárosa, Kiprian szülőhelye. Ezért teljesen logikus volt az a kívánsága, hogy a tirnovói székesegyház freskóinak elkészítésével a híres orosz mesterek csoportját bízzák meg. AZ ERMITÁZS FRANCIA GYŰJTEMÉNYE Az Ermitázs gyűjteménye a XVIII. századi francia festők műveiből - teljesség és változatosság tekintetében talán csak a Louvre-é mögött marad el. Egyes alkotásait a francia kultúra kiváló személyiségeinek: Diderot-nak, Falconetnek tanácsai alapján vásárolták. Ez a kollekció, mióta csak létezik, állandóan magára vonta az orosz, szovjet és más országbeli művészettörténészek figyelmét. Teljes egészében azonban sohasem került a közönség elé. ■ A XVIII. századi francia festészet az Ermitázsban katalógus - amelyet az Iszkusztvo Kiadó leningrádi tagozata jelentetett meg - az első teljes tudományos és egyúttal az átlagolvasó számára is érthető kiadvány a gyűjteményről. A festőkről szóló életrajzi ismertetésen, a képek alkotásának és további sorsának történetén, az ikonfestés és a téma problémáira vonatkozó adatokon, a kutatók különböző szempontjainak felvázolásán kívül mind a 364 vizsgált festmény reprodukcióját is bemutatja. A közeljövőben a XIX. századi francia festészet katalógusa is megjelenik.