Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1983. július-december (16. évfolyam, 26-52. szám)

1983-08-19 / 33. szám

fl ■ |I « ■ ■ I fl i ■ I_ I 1­1 IMt n % CSICSAY ALAJOS A naplopó hangya Hangyáéknál Hangyaboly­ban nagy volt a sürgés-forgás. Tette mindenki a maga dolgát. Ki morzsát cipelt, ki pedig bá­bot. Ezer hangyának ezerfelé vitt az útja. Csak egyetlen egy akadt köztük, aki semmivel sem törő­dött, csak önmagával. Ő ugyan nem futkos napestig a fű között - gondolta -, görnyedni nehéz terhek alatt, inkább kifekszik sütkérezni egy útilapura. Eszébe jutott ugyan, hogy mit tanult a hangyaiskolában a hangyaszorgalomról. És azért egy cseppet birizgálta a lelkiismeret. De aztán szé­pen hanyattfeküdt az útilapun, mind a nyolc lábát keresztbe tette, csápjait meg a feje alá, hogy minél kényelmesebb le­gyen a pihenés. A szemét is behunyta. Ne is lássa, miként vonszolják kicsi társai az ilyen­olyan törmelékeket Hangya­bolyba. - Buta népség az én rokon­ságom. Kapzsik, harácsolok - mondta önmagának. Hanem nem sokáig volt nyu­godalma a lusta hangyának. Előbb a futrinkák vették észre. Rá is ripakodtak a maguk mód­ján: nem szégyelli magát a han­gya létére, a nyár kellős köze­pén semmittevéssel tölteni az időt. A zsizsik is zsörtölődött, a darázs is dünnyögött, de leg­jobban a méhecskék háborod­tak fel. - Még ilyen pimasz­ságot! Este a katicabogár melléje kuporodott, azt gondolván, hogy egy szép tanmesével észre téríti a züllött kis rovart. - Tudom, tudom. A tücskök­ről meg a hangyáról akarsz nekem duruzsolni - hárította el magától a kedves ajánlatot. - Itt ni, itt jön ki a könyökömön. - Igen? Hát vedd tudomásul te naplopó, hogy rosszabb vagy, mint az egyszeri tücsök. Mert az legalább muzsikált egész nyáron át, hogy gyönyö­rűség volt hallgatni, de te mit csinálsz? - Napot lopok - ült fel hirte­len a kishangya. - Úgy ahogy mondod barátom, na­pot lopok. Hát erre aztán igazán nem volt mit válaszolni. Katalinka szárnyat bontott és elröppent egy jobb társaság után. A han­gya pedig megvakarta kemény fejebúbját, s azt mondta magá­ban: Valóban. Mi lenne, ha ellopnám az égről a Napot? Akkor lenne ám nagy csodál­kozás. A világ legnagyobb zsákmányával állítanék be Hangyabolyba! Álmélkodhat­­nának az én nyüzsgő testvére­im. Olyan tettet hajtanék végre, amilyet még egyetlen hangya sem. S ahogy kigondolta, úgy is tett. Felkerekedett nyomban és szedte az irháját napnyugat felé, hogy mire a Napocska földet ér, akkorra ő is ott le­gyen. Nem is volt hiábavaló a futása, mert napnyugtakor éppen napnyugatra ért. Alig hunyta be szempilláit a Na­pocska, hangyánk nekivesel­kedett és - hórukk! - görgetni kezdte az alvó napkorongot. Senki sem vetett rá ügyet, csak a szentjános­bogarak. Ők sem többre, csak egy pilla­natra. - Ki tekereg ott a homokban éjnek éjszakáján? Világítsál rá Jankó! - szólt az öreg jánosbo­­gár a fiának. - Valami galacsinhajtó bo­gár - válaszolt Jankó gyerek­emmel-ámmal. - Hm. Ez nem sokkal kü­lönb, mint én vagyok - mondta magában elégedetten han­­gyácska, miközben megállt egy­ szusszanásra. Alig valamivel hajnal előtt ért haza. Annyi ereje már nem volt, hogy begurítsa a Napot Hangyabolyba. Gondolta, in­kább fellármázza a testvéreit, hogy segítsenek, de előbb lás­sanak csodát. Hanem mikor a hangyák meglátták mit tett a testvérük, éktelen jajgatásba kezdtek.­­ Mi lesz velünk, mi lesz velünk, nem fog sütni többé a Napocska - sírják. E gondo­lattól bizony megijedt maga a Naplopó is. Ekkor röpült arra két boglár­kalepke. Szárnyuka emelték a Napot és felillesztették szé­pen a keleti égre. Éppen ide­jében. A Naplopó hangyát meg a testőrök a hangyakirály elé vitték. Az meg a vád hallatán egyenesen a börtönbe záratta. Már úgy volt, hogy le is nya­­kazzák a nagy bűnöst, hiába ígért fűt-fát, szalmaszálat, nem hitt neki senki sem. Mire maga a Napocska járt közbe a han­­gyabíráknál. - Engedjétek szabadon! Majd én szemmel tartom, s ha nem dolgozik ezután sem, hát érje el a végzete! A Napot e világon minden élőlény szavahihetőnek tartja, így a hangyák is. - Ügyeljen csak ő a haszontalan testvérre! S ha hiszitek, ha nem, azóta a Naplopó hangyácska megja­vult. Éppen úgy dolgozik, mint sokezer kis társa. KIS ÁLLATLEXIKON Irta: Milena Lukesová és Bohumil Ríha; fordította: Kulcsár Ferenc; rajz: Varga Lajos UHU - Rikácsoló népség, ne ébresszetek fel, nekem nappal aludnom kell! - parancsolja meg az uhu a köréje gyűlt madaraknak. - És te éjjel nyugton hagysz-e minket? Csoda, hogy tegnap szét nem téptél. Éppen csak hogy megmenekülhettem - kiáltozik a varjú száraz hangon. - Én vagyok az éj királya - szól az uhu nagyzolón. - De napközben csak madár vagy, mint mi gúnyolódik a varjú vére, és megcsipkedi a csőrével. UHU A legnagyobb európai bagoly. A napjárta, világos erdőket kedveli. Fészkét sziklaüregekbe, falomladékokra, faodvakba rakja. Kettő-négy tojásán a tojó harmincöt napig kotlik. Az uhu éjjel madarakra, kisebb emlősállatokra, békákra, kígyókra, rovarokra vadászik. Hangja: mély, rövid „u­hu"; fészkénél éles ,,kvet, kvek“-szerű hangot is hallat. I [UNK] [UNK] I Dénes György öreg fa öreg fa odván bagoly huhog, öreg fa lombja hajlik, susog, öreg fa ága makkot terem, pulya-makk szunnyad édesdeden. Szunnyad a tölgy is, hallgatag áll, éjjeli holdfény zeng, muzsikál, körül az erdő hajlik, inog öreg fa odván bagoly huhog. c Q [UNK]) Vb’ © Vers a csillagban Olvassátok össze a csillag­ban elhelyezett betűket meg­határozott sorrendben, és Pe­tőfi Sándor egyik versének cí­mét kapjátok eredményül. Megfejtésül a vers címét küld­jétek be. POSTALÁDÁNKBÓL Tíz nap­­ csillagnézőben Nemrégiben nagy élmény­ben volt részem, tíz napot tölt­hettem el Ógyallán (Hurbano­­vo), a csillagászati táborban. A nappali előadások, melye­ken a tudományok kútjából meríthettünk, jobban megvisel­tek bennünket, mint az éjsza­kai észlelések. Ezeken az ész­leléseken különböző bolygókat és csillagokat vettünk szem­ügyre. A bolygók olyan cso­dás képet adtak magukról a táv­csőben, amilyet nehezen kép­zelhet el az, aki ilyet még nem látott. Nem sok idő jutott alvásra, így­ nem nagyon tudtuk kipi­henni magunkat. Mégis, mint­ha csoda történt volna, senki sem áhítozott pihenésre. Legszebb estéink a planetá­riumban voltak. Nincs annál szebb, mint amikor az ember egy kényelmes fotelban ülve a mennyezetre függesztheti te­kintetét, ahol az egész égboltot láthatja. Ilyenkor nem árt, ha a fülünket is hegyezzük és odafigyelünk az oktató szavai­ra, melyek magyarázatot ad­nak az egyes csillagképek kü­lönböző tulajdonságairól. Remélem, jövőre ugyanígy tölthetek el néhány napot a nyári szünidőből. Varga Tibor Hamuban sült pogácsa helyett­­ palacsinta Az öcsém hatéves, eszes gyerek: tud számol­ni, ismeri a betűket, renge­teg verset tud magyarul, szlovákul, az orosz és a né­met nyelvre is felfigyelt már. Nem olyan régen furcsát határozott. Úgy döntött, hogy világkörüli útra megy. Egy táskába beletette a meséskönyvét, néhány autót, egy literes üvegbe 2 deci forró vizet töltött. Bi­zonyára azért nem hideg vizet, mert tudja, ha meleg van, akkor nem ihat hideg vizet, még megbetegedne. És azért csak 2 decit, hogy ne legyen nehéz. Megkérte édesanyámat, hogy ebédre palacsintát csináljon neki, és csomagoljon egyet az útra is, mert ha nincsen hamuban sült pogácsa, ak­kor jó lesz a palacsinta is. A szekrényéből előhalá­­szott két játékórát, hogy tudja, hány óra van. Azért vett elő két órát, mert ha véletlenül megáll az egyik, akkor ott a másik. Logikus nem? Ezzel el is készült volna, de eszébe jutott, hogy az az egy palacsinta kevés lesz. Ezért tett magának egy sajtot is. Felvette az új rövidnadrágját, fehér ingét, fehér zokniját, szandálját. Elhatározta, hogy nem a határok felé megy, mert nincs útlevele, és még vis­­­szaküldenék. Azt is mond­ta, hogy az ennivalóját az első fa alatt fogja elfo­gyasztani, amellyel találko­zik majd. Lakótelepen la­kunk, ahol fát nem nagyon látunk, ezért sokat kell sze­génynek mennie, míg meg­eheti a palacsintáját, a sajtot. Elköszönt tőlünk. Elin­dult az ajtó felé. Sajnos, nem tudott kimenni, mert nem volt kulcsa. Kinyitot­tam az ajtót, de még ekkor sem indulhatott el, mert a huzat erősebb volt nála. Megkért, hogy segítsek ne­ki. Nem tagadtam meg ké­rését, segítettem. Meg­nyomta a liftgombot, várt egy kicsit. Hirtelen vissza­fordult, megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele tarta­ni. Mondtam, hogy nincs kedvem világ körüli útra menni. Szomorúan nézett rám, majd úgy döntött, hogy az indulás idejét elha­lasztja másnap reggelre. Megpróbált mentegetőz­ni. Azt mondta, hogy na­gyon meleg van, és fáradt is, fáradtan pedig nem vág neki a nagy útnak. Elbeszélgettünk egy ki­csit. Dicsekedett, hogy az ő nevét több nyelven meg tudja mondani, és ha isko­lába fog járni, akkor nyelve­ket is fog tanulni. Litomericzky Erika Megfejtés Az augusztus 5-i számunk­ban közölt feladatnak többféle megoldása lehetséges. Egy a sok közül: a második sorba 16 és 7 írandó, a harmadikba pedig 5 és 7. Nyertesek: Bölcs Árpád, Baka, Marosi Eleonóra, Gúta (Kolárovo), Bugár Attila, Fel­­sővámos (Horné Myto), Ker­tész Éva és György, Felső­­szeli (Horné Saliby), Hlavnya Erika, Tergenye (Sikenica). fl ■ 19 ■ ■flfl ■ I­I 1 fl 1983. Vili. 1 ÚJi 18

Next