Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-05 / 4. szám, szombat
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Kétszer ad, ki gyorsan ad Az egészségi károsodást szenvedett személyek - köztük gyermekek és fiatalok - hazánkban a lakosság hat százalékát teszik ki. Ez alacsonyabb a nemzetközi átlagnál, hiszen a rokkantság az emberiség egytizedét sújtja, másrészt azonban sok emberről van szó, akik különös gondozást igényelnek. A CSKP KB Titkársága és a szövetségi kormány elnöksége nemrég foglalkozott az ortopédiai segédeszközökkel kapcsolatos problémákkal, mert ez a rokkant személyekről való gondoskodás terén az egyik legégetőbb gond. Ellenőrizte, hogyan hajtják végre a szövetségi kormány 1961. évi határozatát; ez elrendelte, hogy a kerületi, valamint a prágai és a bratislavai egészségügyi intézetek létesítsenek protetikai osztályt, amely a betegekkel közvetlenül együttműködve készíti az egyéni segédeszközöket. Egyes kijelölt vállalatoknál fokozatosan át kellett térni az egyéni segédeszközök elemeinek, valamint egyéb segédeszközöknek a sorozatgyártására. Megállapították, hogy a kormánynak ezt a határozatát nem hajtották végre. Néhány kivételtől eltekintve több mint húsz év alatt sem alakultak meg a kerületi protetikai osztályok. Emiatt az egyéni segédeszközöknek több mint a felét központilag az Ergon és a Protetika vállalat gyártja. Ezek az eszközök csak késve jutnak el a rászorulókhoz, s mivel nem készülnek a rokkantak közvetlen bevonásával, nem mindig felelnek meg teljesen a szükségleteknek. A protetikai segédeszközök készítése tehát úgy történik, mintha valaki testre szabott ruhát szeretne, amelyet azonban egy másik városban lenne kénytelen megrendelni, s a szabó a ruhát úgy varrná, hogy ügyfelét nem is láthatná. Egészségi károsodást szenvedett lakosaink nem egy esetben utalnak arra a kiváló gondoskodásra, amelyben a rokkantak például az északi államokban részesülnek. És ezt joggal teszik. Vitathatatlan előny ezekben az országokban, hogy az ortopédiai segédeszközöket az egyéni szükségletek figyelembe vételével készítik. Amikor a páciensek elhagyják a rehabilitációs intézetet, már tudnak mozogni a segítségükkel, mert a szakemberek megtanították rá őket, és mert a segédeszközt az egyéni szükségletek szerint módosították. Ez a dolog lényege és a siker kulcsa. Ráadásul a segédeszközöket készítő vállalatok nem fordítottak kellő figyelmet a segédeszközöknek, illetve alkotóelemeiknek a sorozatgyártására; ehelyett más gyártási programokat készítettek, amelyek segítségével könnyebben teljesítették tervüket. De a kedvezőtlen helyzetért nemcsak az egészségügyet okolhatjuk. Kialakulásához más ágazatok, elsősorban gépipari és elektrotechnikai üzemek is hozzájárultak, amelyek nem gyártanak kellő mennyiségben fülvédőket, csak lassan vezetik be a tökéletesített tolószékek sorozatgyártását, nem látják el a kellő anyagokkal és gépekkel a protetikai termelést, s nem gondoskodtak arról, hogy a cipőipar nagyobb mértékben járuljon hozzá az ortopéd cipők gyártásához. E kedvezőtlen helyzet okai többnyire szubjektív jellegűek. Elégtelen e munkaterület irányítása, lebecsülik az ortopédiai segédeszközök jelentőségét, következetlenül hajtják végre a kormányok által megszabott feladatokat. Azok az intézkedések, amelyeket e téren a CSKP KB Titkársága és a szövetségi kormány elnöksége hagyott jóvá, megszabják a konkrét felelősséget és a határidőket. A Rokkantak Szövetsége múlt év november végén tartott kongresszusának résztvevői nagyra értékelték ezeket az intézkedéseket, és hangsúlyozták, hogy végrehajtásukat következetesen figyelemmel kell kísérni. Ezek az intézkedések nagy súlyt helyeznek a kerületi protetikai osztályok létrehozására, amelyeknek 1986 végéig teljes mértékben ki kell bontakoztatniuk tevékenységüket. Megfelelő ágykapacitásról kell gondoskodni, és a szükségesre kell emelni az itt dolgozók létszámát. Ugyancsak nagy gondot kell fordítani a fiatal, képzett munkaerő nevelésére, ezenkívül feladatokat tűztek ki különböző iparágak s természetesen az egészségügyi minisztériumok és a nemzeti bizottságok elé. Minden említett reszortnak és a nemzeti bizottságoknak becsülettel teljesíteniük kell feladataikat. Elsősorban azért mert az egészségi károsodást szenvedetteknek joguk van a megfelelő és idejében történő ortopédiai kezelésre, s azért is, mert ez nem új feladat: olyasmit kell pótolni, amit korábban elmulasztottak. A Rokkantak Szövetségének mindhárom kongresszusán szó volt államunk szociálpolitikájáról, amelynek szerves részét képezi a rokkantakról való gondoskodás. Minden károsult személynek tekintet nélkül foglalkozására és arra, hol érte baleset, joga van a kezelésre, a rehabilitációra és természetesen jövedelmének pótlására. Az egészségi károsodást szenvedett személy - különösen ha fiatal - nem akar olyan rokkant maradni, aki csak járadékára vár. Erejétől és lehetőségeitől függően érvényesülni szeretne a társadalomban és a munkában. Már nem egyszer hangsúlyoztuk, hogy az olyan egészségi károsodást szenvedett személy, aki megfelelő munkakörnyezetben megfelelő segédeszközök birtokában szorgalmasan és felelősségérzettel dolgozik, bármelyik egészséges ember példaképe is lehet. Egyes kerületekben már folyamatban van a protetikai osztályok létesítése. Remélhetjük, hogy bepótolják azt a mulasztást, amelyet az egészségi károsodást szenvedettek bírálnak. De sokszor még ezekben a kerületekben is nehezen megy és hosszú ideig tart a problémák megoldása. Pedig ebben a tevékenységben feltétlenül érvényre kellene juttatni azt a közmondást, miszerint kétszer ad, aki gyorsan ad. Ez humánus s egyben szociálpolitikánk elveiből eredő kötelesség az egészségi károsodást szenvedett személyekkel szemben. Rp A FEGYVERBARÁTSÁG ELMÉLYÍTÉSÉRŐL TÁRGYALTAK Gustáv Husák fogadta Viktor Kulikovot (ČSTK) Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Viktor Kulikov marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát és Anatolij Gribkov hadseregtábornokot, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnökét, akik rövid munkalátogatáson tartózkodnak hazánkban. Az elvtársi és baráti légkörben lezajlott találkozón áttekintették a csehszlovák néphadsereg és a Varsói Szerződés tagországai többi szövetséges hadserege együttműködésének kérdéseit. Munkalátogatás (ČSTK) - Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke tegnap a koprivnicei Tatra vállalathoz látogatott. Elkísérte őt Václav Béžel, az SZKT alelnöke, a Szakszervezetek Csehországi Tanácsának elnöke és František Brabenec, az SZKT titkára. A vendégek megismerkedtek a vállalat fejlesztési céljaival és dolgozóinak múlt évi eredményeivel. A fogadáson részt vett Karel Rusov vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese, František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Jirí Nečas altábornagy, a köztársasági elnök katonai irodájának parancsnoka. Gustáv Husák elvtárs szívélyesen üdvözli Viktor Kulikov elvtársat. (Képtávírón érkezett: ČSTK) 1985. január 5. XXXVIII. évfolyam 4. szám SZOMBAT Ara 50 fillér Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait a Szán Ju köztársasági elnöknek, a Burmai Unió Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök , Mann Mann Khának, Burma miniszterelnökének, Bohuslav Choupek külügyminiszter pedig U Csjisz Hlavinak, Burma külügyminiszterének küldött, üdvözlő táviratot. Ülést tartott az SZLKP KB mezőgazdasági bizottsága (ČSTK) Ülést tartott tegnap Bratislavában az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága Ján Janiknak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának a vezetésével. A bizottság értékelte a dolgozókról való gondoskodás komplex programjának végrehajtását, főként a munkahelyi környezet javítása és az egészségvédelem területén. Áttekintette a szlovákiai vadászat és horgászat jelenlegi helyzetét és fejlesztési koncepciójának további megvalósítását. Egyúttal ellenőrző jelentést vitatott meg a gép- és traktorállomások s a járási mezőgazdasági igazgatóságok továbbfejlesztése fő irányainak végrehajtásáról. Egyesült Államok A Kongresszus határozata a genfi találkozóval kapcsolatban Húsz társadalmi szervezet felhívása Reaganhez (ČSTK) Az Egyesült Államok törvényhozásának csütörtökön megnyílt 99. ülésszakának résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben arra szólítják fel a Fehér Házat, hogy Andrej Gromiko és George Shultz közelgő genfi találkozóján pozitív eredményekre törekedjen és rugalmas álláspontot képviseljen. A törvényhozás tanácskozásának nyitónapján általában nem szoktak semmilyen határozatot jóváhagyni, s az, hogy most mégis így történt, jelzi a Kongresszus tagjainak nagyfokú aggodalmát. Aggodalmaik elsősorban azzal kapcsolatosak, hogy Ronald Reagan az első olyan elnök, aki négyéves megbízatási ideje alatt nem kötött egyetlen fegyverzetellenőrzési megállapodást sem a Szovjetunióval, és politikája a korábban megkezdett tárgyalások többségének a megszakadásához vezetett. Végső soron az „alkotó és rugalmas“ hozzáállást sürgető felhívás egyúttal értékelésként is szolgál az elnök eddigi külpolitikai ténykedéséről. Az elfogadott felhívás kifejezi ugyanakkor a nemzetközi légkört lényegesen megmérgező washingtoni konf(Folytatás a 2. oldalon) Fokozott igyekezettel készülnek az év eleji taggyűlésekre (Tudósítónktól) A pártmunka az egész év folyamán állandó felelősségtudatot igényel minden kommunistától. Az új esztendő küszöbét átlépve a párttagság számára újabb fontos időszak kezdődött el, az év eleji taggyűlésekre való előkészületek hetei. A kelet-szlovákiai kerület kommunistái jelentős munkasikerekkel bizonyítják, hogy alapos, következetes kollektív szervezőmunkával készülnek az év eleji taggyűlésekre. Örömmel hallottuk, hogy a kerület minden pártszervezete és kommunistája a fontos értékelő tanácskozás előkészületeinek a jegyében él és dolgozik. Annál is inkább, mert a 7. ötéves tervidőszak negyedik évében a kerületben elért eredmények elismerést érdemlőek. A csaknem négyezer pártszervezet kommunistái tudatában vannak, hogy van mit értékelni, munkájuk nem volt hiábavaló. Kelet- Szlovákia gazdasága a bonyolult feltételek közepette is fejlődött az elmúlt évben. A kerület ipara a tervezettnél jobb eredményeket ért el, s tovább folytatódott szükségszerű strukturális átalakulása. Sikeres volt az árutermelési és -értékesítési terv teljesítése, s az exportfeladatokat is túlteljesítették. Eddig még soha nem látott eredményeket ért el a kerület mezőgazdasága. Gabonaneműekből az állami tervet 120 ezer tonnával, kukoricából 6900 tonnával teljesítette túl, tejből a tervezett mennyiségnél 28 millió literrel, húsból 6 ezer tonnával többet juttatott piacra. A CSKP KB 12. ülése által meghatározott igényes feladatok megvalósítása a feltétele társadalmunk további fejlődésének, előrehaladásunknak. A januári és februári taggyűlések jó alkalmat nyújtanak arra, hogy az elmúlt évi eredmények értékelése mellett a kommunisták figyelmét a KB 12. ülése záródokumentumainak szellemében az idei feladatok, illetve az egész 7. ötéves tervidőszak feladatainak sikeres teljesítésére, valamint a következő tervidőszakra való előkészületekre irányítsák. A kerületi és járási pártszervek pártaktíva-értekezleteken ismertették a legalapvetőbb tennivalókat a pártszervezetek képviselőivel. Az év eleji taggyűlésekre a CSKP KB 12. ülésének szellemében, hazánk felszabadulása 40. évfordulójának jegyében kerül sor. (kulik)