Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-19 / 168. szám, szombat
\ M m krónika li V.nika ■ Száznegyven országból kb. 25 ezer diák szerzett diplomát az idén a szovjet főiskolákon és egyetemeken, 2300-an közülük a moszkvai felsőfokú oktatási intézményekben. ■ Szovjet hegymászók és tudósok csoportja indul a Kljucsevszkaja tűzhányóhoz. A Szovjet Tudományos Akadémia Vulkanológiai Intézetének munkatársai első alkalommal helyeznek el érzékeny mérőműszereket a 4750 méteres vulkán kráterének a peremén. ■ Új békatenyésztő telepet nyitottak meg a napokban a kubai Colsolación del Surban. A 12 három négyzetméteres víztárolóban különleges békafajtát nevelnek. Több hasonló telepet terveznek az országban, hogy békacombtermelésben elérjék az évi 300 tonnát. Nagyüzemi kecsketenyésztés hazánkban egyelőre csak a Spišská Nová Ves-inyésztő Törzste Vállalat nálepkovói gazdaságában folyik. A kísérleti tenyésztés során a gazdaság szorosan együttműködik a Kassai (Košice) Állatorvosi Főiskolával és a Prešovi Állami Állatgyógyászati Intézettel. A farm részét képezi egy korszerű fejőház, amelyet svéd automatikus berendezésekkel szereltek fel. A képen: Ján Kalafus, a farm állattenyésztője (baloldalt) és Ján Novysedlák a Kerületi Törzstenyésztő Vállalat juh- és kecsketenyésztési szakembere. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Szombat, 1986. VII. 19. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.57, nyugszik 20.29 Közép-Szlovákia: 05.04, nyugszik 20.36 Nyugat-Szlovákia: 05.10, nyugszik 20.42 órakor AHOLD kél - Kelet-Szlovákia: 19.29 nyugszik 01.52 Közép-Szlovákia: 19.36, nyugszik 01.59 Nyugat-Szlovákia: 19.42, nyugszik 02.05 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK EMILIA DUŠANA nevű kedves olvasóinkat • 1916-ban született Rudolf DOLEŽAL szobrász, érdemes művész • 1921-ben született Rosalyn Sussmann YALOW Nobel-díjas amerikai orvos-fiziológus. IDŐJÁRÁS Szlovákia területén változóan felhős lesz az égbolt, többfelé várható zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21-25 fok körül alakul. Megélénkülő északnyugati szél. Vasárnap és hétfőn tovább tart a felhős idő, néhol záporra, a délutáni órákban zivatarra számíthatunk. Hétfőn felszakadozik a felhőzet. Az éjszakai hőmérséklet 10-14 fok között, hétfőn a hegyvidéki völgyekben 6-9 fok között alakul. Nappal 22-26 fokra, vasárnap az északi országrészben 20 fokra számíthatunk. Mi Hol ! Mikor ■ SZOMBAT MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • DUKLA: A néma Amazon (NSZK) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Végtelen történet (NSZK) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: A bíró (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Fanny és Alexander (svéd) 18 • POHRANIČNÍK: Született tehetség (amerikai) 14.30, 17, 19.30 • SLOVAN: Savanyú cukorka (szlovák) 10, 12.30, 15, 17.30. 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Az ördög és a szenteltvíz (olasz) 17,19.30 • TÁTRA: Ján Petro visszatér (szlovák) 15, 17.30, 20 •KERTMOZI: Piedonne Egyiptomban (olasz) 21 • SZABADTÉRI MOZI: Menetelés árnyékban (francia) 21 KOŠICE • DRUŽBA: Kobra - A maneken halála (japán) 15.30, 17.45, 20 • HORNÁD: A nőstényfarkas (lengyel) 17 «MLADÁ GARDA: Három lágytojás (cseh) 17 «SLOVAN: Szeretem az átjáróban (cseh) 15.30, 17.45, 20 •TÁTRA: Segélykiáltás (cseh) 15.30, 17.45, 20 • KERTMOZI: A pénztárnál állt (cseh) 21 SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Folklórest (19) • SZABADTÉRI SZÍNHÁZ: Amatőr együttesek koncertje (18) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon). 8.00: Szombat reggel. 9.00: Ismert dallamok. 9.30: Félóra a mezőgazdaságról. 10.00: Hírek, sajtószemle. 10.15: Szimfonikus koncert. 11.00 Reflektor. 11.40: Tánczene. 12.00 Hírek. 12.10: Régi slágerek. 12.55 Anyanyelvünk. 13.00: Fiatalok a mikrofon előtt. 13.40: Könnyűzene. 14.00: Tíz perc irodalom. 14.10: Nótakedvelőknek. 15.00: Napi krónika. 15.30: Dallamról dallamra. 15.59: Megfelelő ember a megfelelő helyen. Rádiójáték. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.55: Hírek 9.00: Pionírok magazinja Összeállítás 10.00: Erről is, arról is. Magazin 10.30: A játék az élet iskolája (ism.) 11.10: A titokzatos Duvallier úr. Francia tévéfilmsorozat. Pénztár - pénz nélkül (ism.) 12.05: Azimut. Katonák magazinja (ism.) 12.45: Hírek 13.00: Zenei krónika 13.30: Radar. Honvédelmi magazin (ff) 13.45: Csodapók. Magyar rajzfilm 15.00: Tenisz Davis Kupa. Jugoszlávia - Csehszlovákia mérkőzés 17.10: Gróf Monte Cristo. Francia filmsorozat. 3. rész (ism.) 18.05: Válaszolunk nézőink leveleire 18.15: Nótaszó 18.20: Esti mese (ism.) 18.30: Műjavai találkozó. Zenés, szórakoztató műsor. Az adás végén a MATES számainak sorsolása 19.10: Külpolitikai kommentár 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-Hiradó 20.05: Vasárnap történt. Tévékomédia 20.45: Nagyon figyelj! Zenés, szórakoztató műsor 21.50: Gólok, pontok, másodpercek 22.10: Híres betyártörténetek. Tévéfilmsorozat. Sobri Jóska 23.15: Milan Drobný énekel 0.00: Hírek II. MŰSOR 16.30: Hírek 16.35: Nicaragua jelene. Dokumentumfilm (ism.) 17.05: Tenisz Davis Kupa, Jugoszlávia - Csehszlovákia mérkőzés (az I. műsor folytatása) 18.00: Jóakarat-versenyek. Közvetítés Moszkvából 20.05: Mária Glázrová-sorozat. A balerina. Cseh film (ff.) (ism.) 21.50: A Saint Vincent-i dalfesztivál műsorából II. 22.40: Jóakarat-versenyek, összefoglaló A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 6.00: Tv-Híradó 6.40: A Jóakarat-versenyek naplója 6.55: A tanügyi reform két év után 7.25: A Buratyno kiállítás 7.55: Munkásfesztivál az NDK-ban 8.55: Mindenkinek, de külön-külön is 9.25: Hangversenyműsor 9.40: Dokumentumfilm 10.30: Zenei magazin 11.00: Este hatkor a háború után. Játékfilm 12.30: Hirek 12.45: A II. össz-szövetségi Népművészeti Fesztivál 13.15: Rajzfilmek a képernyőn 13.50: Korunkról és magunkról 14.10: Nicaragua. Tévéfilm 14.40: Hirek 14.45: Az állatok világából 15.45: A társadalom feladatai és az emberi tényező 16.15: Arany Orfeusz fesztivál ’86. Közvetítés Bulgáriából 17.20: Filmszemle 19.00: Tv-Hiradó 19.40: Jóakarat-versenyek. Közvetítés Moszkvából 21.45: Hírek 21.50: A Jóakarat-versenyek naplója 22.10: A rajzfilmek kedvelőinek 22.40: Kutya a szénában. Játékfilm, 2. rész 23.45: Hírek 23.50: Meghívó a filmszínészek klubjába BUDAPEST 8.25: Tévétorna 8.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor (ism.) 8.50: Tollas suli. 3. rész (ism.) 9.05: Vuk. Rajzfilmsorozat. 1-4. rész (ism.) 10.25: Cimbora (ism.) 11.15: Nők a pult mögött. Csehszlovák tévéfilmsorozat. 11. rész (ism.) 12.05: Képújság 14.30: Képújság 14.35: Csodálatos állatvilág. Amerikai filmsorozat. 6. rész 14.55: Miliők. Tinirandevú 15.40: Louis Pasteur. filmsorozat. 3. rész Csehszlovák 17.00: Híradó 17.20: Cipó-cirkusz. Csehszlovák rajzfilm 17.30: Teleráma 18.15: Szemtől szemben - Johannes Rau kancellárjelölttel 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 1 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Tízezer dolláros megbízás. Amerikai film 21.35: A hét műtárgya 21.40: Kovács András-sorozat. Bekötött szemmel. Magyar film (ff.) 23.00: Híradó 2 23.10: Himnusz II. MŰSOR 14.55: Képújság 15.00: Tenisz Davis Kupa. Magyarország - Svájc mérkőzés 17.00: Zenés ajándékkosár. NDK zenés film 17.45: MAFILM-magazin 17.55: Jóakarat-versenyek. Közvetítés Moszkvából 20.00: Granada, Granada: Szovjet dokumentumfilm (ff.) 21.00: Jóakarat-versenyek, összefoglaló 22.30: Képújság VASÁRNAP MOZIK MŰSORA BRATISLAVA • CENTRUM: Vaskos tréfa (olaszfrancia) 18, 20.30 • DUKLA: A néma Amazon (NSZK) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA: Végtelen történet (NSZK) 15.30, 18, 20.30 • METROPOL: A bíró (francia) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Fanny és Alexander (svéd) 18 • POHRANIČNÍK: Született tehetség (amerikai) 14.30, 17, 19.30 • SLOVAN: Savanyú cukorka (szlovák) 10, 12.30, 15, 17.30. 20 • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Az ördög és a szenteltvíz (olasz) 17, 19.30 • TÁTRA: Ján Petro visszatér (szlovák) 15, 17.30, 20 • KERTMOZI: Piedonne Egyiptomban (olasz) 21 • SZABADTÉRI MOZI: Menetelés árnyékban (francia) 21 KOŠICE • DRUŽBA: A halált a hangyák hozzák (cseh) 15.30, 17.45, 20 • HORNÁD: Az elveszett frigyláda fosztogatói (amerikai) 17, 19 • MLADÁ GARDA: A nőstényfarkas (lengyel) 17 • SLOVAN: Szerelem az átjáróban (cseh) 15.30, 17.45, 20 • TÁTRA: Segélykiáltás (cseh) 15.30, 17.45, 20 • KERTMOZI: A nagy kópé (cseh) 21 SZÍNHÁZAK MŰSORA Nyári szünet • SZAKSZERVEZETEK HÁZA: Könnyűzenei koncert (20) • MŰVELŐDÉSI ÉS PIHENŐPARK: Gyerekeknek (16) RÁDIÓMŰSOR BRATISLAVA (magyar adás az 1017 kHz-en, a 294,9 méteres hullámhosszon). 7.00: Hírek 7.10: Vonószenekarok műsorából. 7.55: Hírek. 8.00: Barangolás Zeneországban. 8.30: Mese. 8.45: A Bojtorján együttes felvételeiből. 9.00: Rádióegyetem. 9.15: Operettről operettre. 10.00: Látóhatár. 10.20: Az opera kedvelőinek. 11.00: Társadalmunk időszerű kérdései. 11.10: Fiatalok stúdiója, közben 12.00: Hírek. 13.00: Zenés összeállítás. 14 00: Én zeném. 14.40: Szórakoztató zene. TV-MUSOR BRATISLAVA 8.25: Hírek 8.30: Gyertek velünk! Gyermekműsor-összeállítás. 10.00: Karnyújtásnyira. Tévéjáték, 1. rész (ism.) 10.50: A Športka számainak sorsolása 11.00: Jóakarat-versenyek. Közvetítés Moszkvából 14.00: Tenisz Davis Kupa, Jugoszlávia - Csehszlovákia mérkőzés 18.05: Az égő Guernica. Spanyol dokumentumfilm 18.15: Nótaszó (ism.) 18.20: Esti mese (ism.) 18.30: Énekszóval, muzsikával 19.10: A hét kulturális eseményei 19.20: Időjárásjelentés 19.30: Tv-Hiradó 20.05: Vasárnapi vers (ism.) 20.10: Ha utolér a rossz. Tévéjáték 21.20: Ladislav Pešek nemzeti művész. Portréfilm 22.00: Gólok, pontok, másodpercek 22.15: Liszt Ferenc Prágában. Zenés dokumentumfilm 22.45: Sakk-matt 22.55: Hírek II. MŰSOR 15.55: Hírek 16.00: Egy hét a képernyőn. Ajánlóműsor 16.20: Filmmúzeum. Még nem volt esküvő. Cseh filmvígjáték (ism.) 18.00: Jóakarat-versenyek. Közvetítés a záróünnepségről 20.00: Kolumbusz Kristóf. Dokumentumfilm 20.30: Blažej Krasnovský költészete 21.00: Időszerű események 21.20: Profik. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat. Egy férfi, akinek nincs múltja (ism.) 22.10: Jóakarat-versenyek, összefoglaló. A SZOVJET TELEVÍZIÓ MŰSORA 6.00: Tv-Hiradó 6.40: Ritmikus tévétorna 7.10: Dokumentumfilm 7.20: A Sportlottó számainak sorsolása 7.30: Ébresztő 8.00: A haza szolgálatában 9.00: Reggeli posta, zenés műsor 9.30: Világjárók klubja 10.30: Falutévé 11.30: Jóakarat-versenyek. Közvetítés Moszkvából 12.10: Vidám gyermekmagazin 12.30: Élet a Földön 13.25: Hírek 13.30: Balzaminov házassága. Színházi előadás, felv. A szünetben: Tévétorna 16.00: Nemzetközi panoráma 16.45: Rajzfilmek a képernyőn 17.05: Csak lányoknak! Magazin 19.00: Tv-Híradó 19.45: Közvetítés a Jóakarat-versenyek záróünnepségéről 21.15: Férfi kosárlabda-vb A szünetben: A Jóakarat-versenyek naplója 22.30: A rajzfilmek kedvelőinek 23.00: Hanuma. Színházi előadás, felv. 1-2. rész 1.20: Esti melódiák BUDAPEST 8.25: Tévétorna 8.30: Óvodások filmműsora 8.45: Csúszós útszakasz. Csehszlovák film. 1. rész (ism.) 9.25: Csepű, lapu, gongyola. Vidám vetélkedő gyerekeknek I. 10.15: Hírek 10.20: A fürge gyík és a sün. NSZK rövidfilm 16.25: Képújság 16.40: ,,A virágnak megtiltani lehet...!," Zenés összeállítás nem 17.15: Nézzük együtt Fehér Klárával 17.45: Elmebajnokság. Szórakoztató vetélkedő 18.30: Hírek 18.35: Delta. Tudományos híradó 19.10: Esti mese 19.30: A HÉT 20.35: Derrick. NSZK bűnügyi filmsorozat. A kicli férfi 21.40: Kompozíció Victor Hugo életéből és verseiből 22.20: Hírek 22.25: Himnusz II. MŰSOR 13.55: Képújság 14.00: Tenisz Davis Kupa, Magyarország - Svájc mérkőzés 18.00: Autocross Európa-bajnoki futam, felv. 19.00: Granadai rózsafüzér. Lengyel film (ff.) 19.30: Száz híres festmény külföldi múzeumok gyűjteményeiből. Angol filmsorozat 19.40: Láthatóság - biztonság. Közlekedésbiztonsági film 19.50: Interpop fesztivál '86, Siófok. Döntő, 1. rész 20.50: Telesport: 1. Sporthírek 2. Jóakarat-versenyek, összefoglaló 3. Ülőröplabda-VB 22.50: Interpop fesztivál '86, Siófok. Döntő, 2. rész 23.50: Képújság (Műsorváltozás lehetséges!) APRÓHIRDETÉS ■ Az idő múlik, de a fájdalom és a szeretet nem múlik el soha. Könnyes szemmel és fájó szívvel emlékezünk a felejthetetlen, megértő férjre, gondos édesapára és nagyon szerető nagyapára, Geleta Miklósra Galánta (Galanta), akinek 1985. VII. 16-án, 64 éves korában dobbant utolsót szerető szíve és megállt dolgos keze. Akik ismerték és szerették, szenteljenek számára egy néma pillanatot ezen a fájdalmas, szomorú, 1. évfordulón. Emlékét és szeretetét örökké szívükben őrzik: szerető felesége: Mária, lányai: Heluka, Marika, veje: Laci és 5 szerető unokája: Ivetka, Évike, Péter, Palkó és a kis Lacika Ú-2628 ■ Több száz illegális kábítószerelőállító laboratórium van az Egyesült Államokban - jelentette az NBC tévétársaság. A kábítószerek rombolóan hatnak az emberek pszichikumára és növelik erőszakra való hajlamukat. ■ Befejezik a moszkvai Kolhoz téri 17. századi pravoszláv templom rekonstrukcióját s hangversenyeket rendeznek benne. A 300 éves templomot többször átépítették már. A szakembereknek sikerült visszaadniuk az épület eredeti alakját és restaurálniuk a belsejében levő értékes falfestményeket. ■ Jelenkori szovjet grafika címmel kiállítás nyílt a pardubicei Jaroslav Gruš Galériában, melyet a Náchodi Járási Képtár együttműködésével a pardubicei Keletcsehországi Képtár rendezett. Az augusztus 31-ig tartó tárlaton 26 jelenkori szovjet festő 45 alkotása látható, többek között Dimitrij Biszti, Anatolij Borogyin és Vitalij Petrov képei is. MHH #Új szó Index 48 011 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csető János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkoho 10, telefon: 309, 331-252, 332-301 Főszerkesztő: 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18 Gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308 Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava, Martanovičova 21). Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava, Jiráskova 5, telefon 337-823, 337-825 Hirdetési iroda közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrežie 15., II. emelet, telefon: 551 -83, 544-51 Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 Kčs A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13, Kis Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS Ústredná expedicia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6. * A DUNA VÍZÁLLÁSA Bratislava: 190 - apad Medvedov: 190 - apad Komárno: 180 - apad Štúrovo: 150 - apad \