Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-28 / 254. szám, kedd
1 5 1986. X. 28. Új szú Emlékük és példájuk a hálás utókoré A spanyol polgárháború komáromi (Komárno) önkénteseinek jubileumi emlékünnepsége Bensőséges találkozóra jöttek össze a spanyol polgárháború egykori önkéntesei és hozzátartozóik október 10-én a komáromi Duna Menti Múzeumban. A rendezvény szervezői az SZLKP Komáromi Városi Bizottsága, a Városi Nemzeti Bizottság, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetségének Járási Bizottsága és a Duna Menti Múzeum voltak. A rendező szervek messzemenően gondoskodtak mind az ötven évvel ezelőtti világesemény feledhetetlen emlékének és komáromi vonatkozásainak felidézéséről, mind a veterán interbrigadisták hervadhatatlan érdemeinek méltatásáról. Az emlékünnepséget a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság alelnöke, Bende István nyitotta meg, majd František Škreko a járási pártbizottság nevében köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Őket követően Karol Cigan, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Járási Bizottságának titkára tartott ünnepi beszédet. A továbbiakban a résztvevők, tehát az egykori harcosok, illetve a hozzátartozóik beírták nevüket a járási nemzeti bizottág emlékkönyvébe, aztán pedig Kajtár József, a Duna Menti Múzeum igazgatója emlékbe becses ajándékokat osztott szét közöttük. Az ünnepélyes aktusokat a rendezvény érdemi része, az a mintegy kétórás, meghitt beszélgetés követte, amelyet a hősi harcok két élő veteránja, Száraz József és Miklós Imre, valamint a többiek - a mártírok és az időközben elhunyt veterán harcosok - hozzátartozói folytattak a meghívott vendégekkel. A közvetlen, őszinte beszélgetés alapját és légkörét a közös büszkeségtől, egyszersmind szomorúságtól áthatott emlékezés teremtette meg. A büszkeség érzését az emlékezetes harcok érdekfeszítő történeteinek felidézése váltotta ki belőlük, szomorúságuk oka pedig egyedül az volt, hogy a Komáromból, illetve a komáromi járásból jelentkezett, mintegy húsz önkéntes közül immár csak néhányan élnek és mindössze ketten tudtak eljönni a találkozóra: a bátorkeszi (Vojnice) származású, 75 éves Száraz József és a hasonló korú komáromi Miklós Imre, aki a felszabadulás óta Miskolcon élve tölti nyugdíjas éveit. Sajnos, egykori bajtársaik, Balla Benő, Bodor Sándor, Császár István, Lábszky Gyula, Ladányi László, Munzer Rózsa ápolónő, Nemcsics József, Stegmár Ferenc és Zaborai Jenő elestek a spanyolországi csatatereken, vagy hazatérve már itthon hunytak el. A pontosság kedvéért helyesbítve, közülük mindmáig öten maradtak életben, mert a megjelent Száraz Józsefen és Miklós Imrén kívül a 77 éves Csépi Zsigmond nyugdíjasként Gadócon (Hadovce) érte meg a kiemelkedő jubileumot, valamint Kovács Lajos, aki viszont a magyarországi Kiskőrösről csak egy meleg hangú levélben tudta üdvözölni az ünnepség résztvevőit. Rajtuk kívül az Uherský Brod-i František Šimek is szintén csak a feleségével tudta képviseltetni magát. Száraz József és Miklós Imre, valamint a hősi halottak hozzátartozói, elvtársai, barátai - régi ismerősökként - szinte egymás szavába vágva elevenítették fel a legendás múlt megannyi feledhetetlen és megható eseményének emlékét: a hazai kommunista mozgalom szolidaritási akcióit, az egykori önkéntesek bátor kiállását, áldozatvállalását, halálmegvető elszántságát - s persze sokuk vértanúhalálát is. Mint az eléggé köztudott, a beszélgetésben pedig a hitelességen túl rendkívül mélyen, mert élményszerűen dokumentálódott, hogy a spanyol köztársasági hadsereg és milícia oldalán a nemzetközi brigádok becsülettel helytálltak a polgárháború legsúlyosabb ütközeteiben is - sőt gyakran a köztársasági hadsereg rohamosztagait képezték. A dél-szlovákiai önkéntesek többnyire a XV. nemzetközi brigád Dimitrov-zászlóaljának Jan Žižka nevét viselő géppuskásszázadában harcoltak, aztán 1937 novemberétől a Masaryk-zászlóalj Petőfi-századában, sokan pedig a XII., majd a XIII. önkéntes nemzetközi brigád magyar nemzetiségű önkéntesekből toborzott zászlóaljaiban, valamint a csehszlovákiai önkéntesekből alakult, Klement Gottwaldról elnevezett légelhárító ütegben. A komáromi és a járásbeli önkéntesek úgyszólván mindegyikben ott voltak, és igazi internacionalistákhoz híven közülük sokan az életüket is áldozták a spanyol nép szabadságáért folytatott élethalálharcban. Mindez érzékletesen bontakozott ki a visszaemlékezésekből, amelyek a Duna Menti Múzeum állandó munkásmozgalmi kiállításának közös megtekintése, utána a mártírok emlékművének ünnepélyes megkoszorúzása, majd egy, szintén közös ebéd után a nyugdíjasok városi klubházában folytatódott. Hogy fél évszázad múltán is milyen erős még a világtörténelmi horderejű esemény itthoni rezonanciája, ékes bizonyságául az ünnepség több megható mozzanata közül az egyiknek a megemlítése különösen idekívánkozik. Amikor Cseszár István özvegye a mártír in memoriam adományozott kitüntetését odaajándékozta a Duna Menti Múzeum munkásmozgalmi gyűjteményébe, a feltoluló emlékek hatására megrázó zokogásban tört ki. Megindultsága láttán minden jelenlevő mélyen megilletődött. S több hasonló epizód a vendégekből rokon érzelmeket váltott ki: komor szépségű révedezést és részvétet - tisztelgést a becsületes célért és igaz ügyért tiszta, nemes halált halt hősök emléke előtt. Tulajdonképp azt a nagy kontinuitást - eszmei, politikai és erkölcsi folyamatosságot -, amely végül is mintegy vigasz- és jóvátételként építőmunkánk eredményeiben, szocialista vívmányainkban testesült és testesül meg. Ez utóbbi tényt egyébként Bende István, a vnb alelnöke is kellőképpen kidomborította, amikor ünnepi beszéde befejezéseként arról szólt, hogy az elmúlt évtizedek folyamán milyen szembetűnő gazdasági, szociális és urbanizációs fejlődésen ment keresztül a kommunista és forradalmi munkásmozgalmi hagyományokban oly gazdag Komárom. Csupáncsak a legjelentősebb eredményeket említve: régi nagyüzeme, a Szlovák Nehézgépipari Üzemek Steiner Gábor Hajógyára teljesítőképességének fokozása és műszaki korszerűsítése mellett a cipőgyárral kezdve egy sor új közép- és kisüzem létesült mind a város, mind a járás területén, ami a lakosság, kivált a nők foglalkoztatottságának arányát növelte s növeli mindegyre. Ott, ahol éppen a harmincas években szintén tömeges munkanélküliség dúlt. Azonkívül korszerű középvárossá nőtte ki magát Komárom, elsősorban új lakótelepek építésével és tekintélyes számú régebbi lakóépület felújításával. Ezek eredményeként a városban rendkívül megjavultak a lakásviszonyok. De a dolgos komáromiak igyekezetét, szorgalmát, áldozatkészségét dicséri a növekvő igényeiket mindjobban kielégítő, állami beruházással vagy önerőből és társadalmi munkával felépített új bérházak, szövetkezeti vagy családi házak sokasága, valamint a különböző szociális, sport- és kulturális célokat szolgáló létesítmények nagy száma is. Mindent összevéve: aki az elmúlt 15-20 év alatt nem járt Komáromban, ma alig ismer az egykori Duna-parti városra - bár a város történelmi részeit vagy műemléknek számító építményeit, vagyis a régi magvát igyekeztek megóvni, illetve restaurálni. Viszont a jelenlegi fejlesztési program már - amint az ünnepség szószólói, František Škreko, a járási pártbizottság titkára, Bende István, a városi nemzeti bizottság alelnöke, Kajtár József, a Duna Menti Múzeum igazgatója és a munkatársa, Mácza Mihály is hangsúlyozta - a XVII. pártkongresszus határozatainak teljesítésével együtt valósul meg, ki S lényegében ez a tény fejezte a legméltóbban az ünnepi összejövetel és emlékezés célját is. Igazán ebben jut kifejezésre tartósan a hagyományőrzés, a fasizmus ellen vívott harcok, az interbrigadisták hősiessége, minden szenvedése és véráldozata is tulajdonképp szocialista építésünk eredményeiben nyer kárpótlást - leghőbb vágyaik pedig beteljesedést. S egyben évtizedek múltán is így tudatosul a történelmi igazságtétel - hogy harcuk, heroikus áldozatvállalásuk és vérhullatásuk nem volt hiábavaló. S voltaképp ez az évtizedek távlatából is felfogható üzenet, biztatás bizonyossága adott értelmet s fejezte ki lényegét a meghitt hangulatú, rendkívül tartalmas, szép komáromi ünnepségnek is. MIKUS SÁNDOR A találkozó emlékkönyvébe a többiekkel együtt Miklós Imre is beírta a nevét. (Mögötte Száraz József elvtárs látható). Az emlékünnepség résztvevői a mártírok emlékműve előtt, annak megkoszorúzása után (Bíró Béla felvételei) Megelőzés közös erőfeszítéssel Egy tizenhét éves fiatalember édesanyja mesélte nemrég: - A fiam már egy éve udvarol az osztálytársnőjének. Vagyis, - torpan meg mondanivalója közepette - mintha a kislány udvarolna a fiamnak. Amikor csak teheti - s valahogy gyakran teheti - nálunk van. Ha otthon vagyunk, ha nem. Attól félek, egy szép napon közük majd, nagymama leszek... - mondja zavartan, könnytől csillogó szemmel. - Beszéltünk a gyerekkel, nyíltan megmondtuk, továbbtanulása nem volna egyszerű családosan és figyelmeztettük arra is, felelőtlen sem lehet. Ránk nézett, megölelt minket, s nevetve közölte, ne féljünk. Már arra is gondoltam, beszélek a kislánnyal, ha kell, elkísérem a nőgyógyászhoz, de hát van neki édesanyja... A családi életre való nevelés terén a szülő mintha magára lenne hagyatva, nem sokat tesz az iskola, a SZISZ és a többi tömegszervezet - vonta le a következtetést, sajnos, nagyon helyesen. Ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok zömét az első öt évben bontják fel és a váló házastársak átlagéletkora 25 év alatt van, nyilvánvalóvá válik, hogy a fiatalok felkészületlenül házasodtak össze. Az esetek többségében azért léptek frigyre, mert már útban volt a gyerek, önkéntelenül felmerül a kérdés, a lányok miért nem kértek tanácsot az illetékes nőgyógyásztól, miért nem előzték meg a terhességet? Még ma is, alig másfél évtizeddel az ezredforduló előtt ritkaságszámba megy, hogy szülő kísérje el gyermekét a nőgyógyászhoz, s közösen beszéljék meg a fogamzásgátlás módját, mikéntjét - mondotta egy nemrégi beszélgetésen dr. Dušan Bruháč professzor, nőgyógyász. - Ahhoz, hogy csökkenjen a művi terhességmegszakítások száma (az SZSZK-ban 1985-ben több mint 37 ezer kérvény érkezett a bizottságokhoz) az kell, hogy fokozott figyelemmel, nyíltan beszéljünk a megelőzés fontosságáról. A mai gyerekek korábban élnek, szexuálisan is, s ezt el kell fogadnunk. Ezért azoknak, akik fiatal koruk ellenére nemi életet élnek már, hiába beszélünk az önmegtartóztató életmód fontosságáról, a szexuális érintkezés kultúrájáról, fegyelméről kell szólnunk inkább. Ez az érem egyik oldala. A másik, vajon a család, az iskola kellőképpen felvilágosítja-e a fiatalokat? Közösen és külön-külön is. Vajon van-e kihez, elsősorban a nőgyógyászokra gondolunk, fordulniuk azoknak a tizenéveseknek, falvakon, kisebb városokban, akik felelősségteljesen próbálnák megoldani felnőtté válásukat? Jobb megelőzni a bajt - szoktuk mondani régen, s mondjuk ma is. A művi terhességmegszakítás nem megoldás akkor sem, ha a legnagyobb körültekintéssel végzik. Előreláthatatlan következményei lehetnek, méhnyaksérüléssel járhat. Bizonyított tény: összefüggés van az ismételt terhességmegszakítások és a vetélések között. De ha már a nő úgy dönt, nem vállalja az anyaságot, igyekezzen mihamarabb orvoshoz fordulni. Ismét dr. Dušan Bruháč professzort idézzük. A klasszikus küretnél van kímélőbb eljárás, az ún. miniinterrupció. Lényege, hogy a méhnyak tágítása nélkül kiszippantják a méh tartalmát. Ám egyedül az egészségügyre hagyatkozni ezen a téren nem volna eredményes. Szükség van arra, hogy a fiatalok egészségvédelmével, családi életre nevelésével fokozottabb mértékben, színvonalasan és nyíltan foglalkozzanak az iskolákban is. PÉTERFISZONYA DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG A GYANÚ Ha jól emlékszem, néhány éve még ugyancsak divatos volt a ,,pult alatti áru“ fogalma. Azóta, hála a jobb áruellátásnak, nagyobb választéknak, az áru kinőtte a ,,pult alját“. A fogalom azonban még mindig kísért. Még ma is gyakran gyanakszunk több-kevesebb indokkal arra, hogy a kereskedők elrejtik, eltagadják a keresett árut, mesterséges módon teremtve hiányt, hogy a hiánycikké vált árun nyereséggel adjanak tovább. Azt nyilván nem szükséges hangsúlyozni, hogy az ilyen nyerészkedő mesterkedések büntetendőek, hiszen sértik a vásárlók mindannyiunk érdekeit. A felelősségre vonás során azonban feltétlenül meg kell tartani a törvényességet. Puszta gyanú, s a múltbeli tapasztalatok alapján senkit sem lehet elítélni. S hogy meddig kell elmenni a bizonyításban? Erről szól a következő eset. Az üzletbe január 17-én röviddel tíz óra után érkeztek meg a kereskedelmi felügyelőség dolgozói. Vesemelegítő övet, irhabundát, majd szőrmesapkát kértek, de az elárusítónő válasza minden esetben az oly jól ismert „nincs“ volt. A kereskedelmi felügyelőség dolgozói joggal csodálkoztak. Tudták ugyanis, hogy alig egy héttel korábban kapott az üzlet árut, s többek közt a kért árucikkeket. Az ellenőrzés során meg is találták ezeket a raktárban - összesen 110 ezer korona értékben. Megállapításaik alapján az elsőfokú bíróság bűnösnek találta mindkettőjüket a vásárlók megkárosításának vétségében és elítélte őket. A legfőbb ügyész törvényességi óvása következtében az üggyel a legfelsőbb bíróság foglalkozott. Az ítéletet hatályon kívül helyezte, s új eljárásra és döntéshozatalra kötelezte a bíróságot. A legfelsőbb bíróság a döntésében foglalkozott a fogyasztók megkárosítása vétségének törvényi tényállásával. Ezek szerint ezt a vétséget az követi el, aki megkárosítja a fogyasztót főként azzal, hogy megdrágítja az árut vagy a szolgáltatást, esetleg megté NEM ELÉG veszti a fogyasztót az áru minőségét, mennyiségét vagy súlyát tekintve, vagy eltitkolja az árut a fogyasztó elől, esetleg az eladását más áru eladásától teszi függővé. A vétség elkövetésének egyik alakja lehet tehát pl. az áru eladásának indokolatlan megtagadása is. Ezt a bűncselekményt azonban csak szándékosan lehet elkövetni. Az elkövető szándékos vétkességének vonatkoznia kell arra az ismeretre is, hogy a kért áru az üzletben van, s a szándékának az áru eltitkolására vagy eladásának indokolatlan megtagadására kell irányulnia. Az említett cselekmények gondatlan elkövetését szabálysértésként vagy a munkafegyelem megszegéseként lehet büntetni. A legfelsőbb bíróság nézete szerint az elárusítónő és főnöknője esetében nem volt bizonyítva a fogyasztók szándékos megkárosításának vétsége. Az elárusítónő, aki a kereskedelmi felügyelőség dolgozóit kiszolgálta, január 10-től szabadságon volt. Január 17-én 9 óra 45 perckor lépett ismét munkába, s alig fél órával később érkezett meg az ellenőrzés. Az ellenőrök által hiányolt áru január 10-én érkezett az üzletbe, vagyis az elárusítónő szabadsága idején. A vádlottak egybehangzó állítása szerint az elárusítónő munkábalépésének első fél órájában adminisztrációs ügyeket intézett. A legfelsőbb bíróság ezért hihetőnek vélte az elárusítónő állítását. Ami az üzlet főnöknőjét illeti, az a kritikus időpontban nem tartózkodott a pult mögött, nem vett részt a felügyelőség dolgozóinak kiszolgálásában, önmagában véve abból a tényből - szólt a legfelsőbb bíróság döntésének indoklása -, hogy a január 10-én érkezett árut a raktárban tartotta, s hogy a mintadarabjait nem állította ki a belkereskedelmi törvényt végrehajtó rendelet utasításainak ellenére sem, nem állapítható meg további bizonyítékok nélkül az, hogy szándékában állt volna ennek az árunak a vásárlók előli eltitkolása. (m-n)