Vasárnap - családi magazin, 1993. január-június (26. évfolyam, 1-22. szám)
1993-03-14 / 10. szám
* * T Szerkeszti: Tallósi Béla PÁKOLITZ ISTVÁN Tavaszváró A hódunyhás határban szó nélkül elsomfordált, órák hosszat bóklásztam; fázós búbospacsirta rég fúrja az oldalam, válaszát le is írta, hogy a tavasz hol marad; de a kusza krikszkrakszon kérdeztem a vakvarjút, ásítozom, elalszom; ő bizony nem sokat tud ókulár és vén bagoly nem mondott se bű-t, se báj-t, félálomban válaszol: nem csoda, semmit se lát; „Uhu, uhu, maholnap csirí-csuri verebek: a hódunyha elolvad; nesze semmi-felelet; szelek szárnyán jön a friss megkövettem a rókát, virágszirmos április.“ BÍRÓ LÁSZLÓ Üzenet Hófehér Hóvirág Csilingel A szélben Énekel, Énekel Tavasz A télben úton érkező honvédcsapat keresztülugrált a mellvédeken s a meredélyen alá, mint a hógörgeteg az ellenfélre, egy perc alatt összegömbölyödött vele, s onnan lesodorták egymást egész az alsó kerítésig, ahol a minden oldalról körülfogott osztrák csapat, legyőzve, elnyomva, megadta magát. Az a búzavirágszín egyenruhás alak, ki mint mentő angyal repül alá a füves meredélyen Richárdhoz: — Baradlay Ödön. Ott aztán egymás karjába omlanak. - Nagyon, nagyon haragszom rád! — szól indulatosan Richárd, s haragjában még jobban odaöleli testvérét. Amiért aztán az az öröme van, hogy bátyját nevetni látja. Ami oly ritka tünemény. - Hogy kerültél ide? - A váron keresztül. - Benn vagyunk a várban? - Minden ponton. -A várparancsnok? - Az elesett. -Ah, tt minden babért letéptetek előlünk! - Még van egy levele. Mentsétek meg a Lánchidat. - Igaz. Bajtársak, a Lánchíd elé! - Isten veled. Ma még találkozunk. Én sietek a Bécsi kapuhoz, ott még van egy makacs ellencsapat, amit le kell fegyverezni. Ti zárjátok el az útját a Lánchídhoz. Az a Lánchíd az ország egyik büszkesége; az építészet valódi diadala; világcsoda, mit a rhodoszi kolosszal* egy sorban emlegetnek, most az forgott veszélyben. A várparancsnok megmonda Budaváros kérelmi küldöttségének, hogyha a vár elesik, ő e remekművét a világnak a levegőbe röpítendi. Szavait megörökítette a városi tanács jegyzőkönyve, melyben azok most is olvashatók. S e fenyegetés komolyan volt mondva. A négy latalom, mely a várparancsnokot a fő őrhely előtt leteríté, meggátold, hogy azt ő maga hajtassa végre. De maradt végrendeletének teljesítője. Alnoch ezredes volt az; a vízi védmű oltalmazója. Az ott egész nap feljöttig védte a palliszádokat. Akkor megpillanta ő is a magyar trikolort a várormokon. Arra beszegezteté ágyúit. Futó menekvők a várból hírül hozták neki, hogy a várparancsnok elesett. Akkor elhatározta, hogy ő fogja bevégezni a katasztrófát. Sietett a Lánchídhoz. Néhány pillanattal előbb érkezett oda, mint a várkert felől siető honvédek. Előrefutott, katonáit maga mögött hagyva. Az, aki legközelebb érte, Baradlay Richárd volt. Futottak egymás nyomában sebesen, mint ez után a farkas. Mindkettő tudta, miért fut. Alnoch hamarább ért a célhoz. Egy szekrény volt a budai hídoszlop közepébe félig beékelve. Arra a szekrényre fölugrott. Az volt a tűzakna nyílása, mely négy mázsa lőporral megtöltve, a roppant oszlop összedöntésére volt szánva. A tűzakna mellett állt egy sappeur**, égő kanóccal kezében. - Bajtárs! - kiálta Richárd az ezredesre. - Nem vagyok az. - Add meg magadat. - Jól ide értem. - Le vagytok már győzve. - Én még nem. - Biztosítom életedet, ha velem jössz. - Én meg biztosítom halálodat, ha közelebb jössz. Alattam a tűzakna. Richárd nem szólt többet, hanem közelebb lépett hozzá. Ekkor az ezredes a közelében álló sappeurhöz fordult. - Gyújtsd fel a tűzaknát. Az árkász a Dunába dobta a kanócot s elfutott. Richárd még egy lépést tett az ezredes felé. Az kihúzta öve mellől pisztolyát, odatart a tűzakna torkához, s ránézett a közeledőre. A percben következő úgy tetszett Richárdnak, mintha a felkelő nap ezer cikcakkot szökkenve, szakadna le az égből, s az egész világegyetem az ő mellére zuhanna, egy vörös káosszá felbomolva, mely süketít, vakít és agyonnyom egy pillanatban. Mikor nagyon sokára ismét fel tudott lélegezni, a szemeit felnyitó, odatalálta magát ékelve a Lánchíd-oszlop és a karzat fák közé, feje fölött az ég egy nagy füsttömeggel volt beborítva, mely egyre magasabbra emelkedett, s terült széjjel, mint egy pálma koronája. Szeme előtt még mindig veres volt az egész világ, s orrán, száján szivárgott a vér. Feltekintett a Lánchíd-oszlopra. Az sértetlenül állt. Hanem a boltozat alatt ott feküdt egy fekete tömeg. Valaha emberalak, most egy darab szén, kezek nélkül, fej nélkül, ismeretlenül. A híd mindkét oldalán tódulva rohantak elő a honvédek. Richárd csodálkozott rajta, hogy nem hallja, mit kiáltanak. Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán a trikolor lobogott. Pest minden utcáján az Őrjöngő öröm diadalordítása kiáltott az égbe!... * rhoduszi kolossz - óriási méretű, ókori szobor * * sappeur - árkász (Részlet az író A kőszívű ember fiai című regényéből) JÓKAI MÓR A világ végétől kilenc lépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. A hegy mögött egy icipici patakocska folydogált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugráltak a partján, hogy csak a szél és a falevelek látták őket. A hegy se volt valami óriási, a verebek gyalogláb másztak át rajta, s mikor a túlsó felére értek, még akkor is kedvük volt ugrándozni. Nem lehetett nagyobb, mint egy jókora kavics. De igazi hegy Zelk Zoltán Négy vándor volt, s igazi volt az a cérnaszálnyi ösvény is, ami a hegytől az erdőig vezetett. Ez az erdő már nem volt olyan kicsi, mint az ösvény, a hegy s a patak; akkora lehetett, mint mifelénk az erdők. Vidám élet volt az erdőben, de legvidámabban négy testvér élt, akiknek az erdő közepén volt a házuk. A négy testvér neve: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél. Azt elfelejtettem megmondani, hogy mindez a világ elején volt így, a világ elejétől is csak tíz évig és három napig. Mert tíz esztendő és három nap múltán a négy testvér összeveszett. Azt hiszem, azon vesztek össze, hogy melyik madár tud nagyobbat ugrani: a veréb vagy a rigó? A Tavasz és a Nyár azt mondotta, hogy a veréb, az Ősz és a Tél azt mondta, hogy a rigó. Hiába kérdezték a lepkéket, az ösvényt meg az icipici kis patakot, egyik sem tudta megmondani, melyiknek van igaza. Így történt aztán, hogy a Tavasz így szólott testvéreihez: - Ezen mi elveszekednénk a világ végéig is. Én hát inkább elmegyek közületek. Ezzel aztán el is indult, át a kis övényen, át a kavics nagyságú hegyen és az icipici patakon, míg csak a világ közepéig nem ért. Beleteltett vagy három hónap, s amíg visszajött az erdőbe. Akkor aztán eldicsekedett testivéreinek, hogy mennyire örültek neki az emberek. Mindenki azt mondogatta, hogy a Tavasz a legszebb a világon. Ezt bizony nem hagyta a Nyár. Ő is útra kelt, s ő is dicsekedve tért vissza. Énhozzám bizony úgy szóltak az emberek: „Te vagy a legjobb, te vagy a legkedvesebb! Te érlelted meg a búzánkat, hogy lisztet őrölhessünk belőle, hogy kenyeret süthessünk a lisztből...“ „Hát ha így van, én is útra kelek,“ gondolta az ősz. S nem is gondolta kétszer, túl volt már az erdőn, hegyen, patakon. Amikor visszatért, így szólt: - Láttátok volna, hogy örültek nekem az emberek! Nem is csoda, mert teli tarisznyával mentem közéjük, vittem nekik szőlőt, diót, almát, körtét. A Tél se hagyta magát, ő is útnak indult, szaladtak előtte a szelek, hogy hírül vigyék érkezését. Visszafelé is pajtásaival, a szelekkel jött, s álló nap arról mesélt, mennyire örültek a gyerekek a hónak és a jégnek, s mennyi ágat tördelt az erdőben, hogy legyen mivel fűteniük a szegényeknek. Álló napig ezt mesélte, de már itt csak ketten hallgatták: a Nyár és az Ősz, mert a Tavasz közben újra útra kel,s azóta is így vándorolnak, mióta világ a világ. Gondolkodom, tehát... A bal sarokban látható Q betűt összerakhatod a számmal jelölt fekete alakzatokból. Egy elem azonban felesleges. Melyik? Készítette: M. Motycík Klarinét Vagyis melyik a hetedik hangszer? Nos, megtudod azokból a betűkből, melyek a mezőben maradnak, miután áthúztad ott a „kintiek“ betűit. Annyit elárulunk, hogy egy lantszerű régi magyar hangszerről van szó. Készítette: B. A. Citera Doromb Kürt KA I M T F C 0 L B É M Az T R R 0 H E I Ü N T R B 0 K R I R C K LA 0 B D A M 0 A Cimbalom Hárfa 9 1993. III. 14. MEGFEJTÉS A februári 28-ai számunkban közölt feladatok megfejtése: teknősbéka, 1. szEDEget, 2. ábIDAL, 3. szIRÉNa, 4. reBARBARA, 5. kalaPÁL, 6. hatALMAs, 7. HavANNA, 8. pANTALIO, 9. OLAJOS vagy oPÁL, 10. tALIzmán, 11. kellEMESEn, 12. csELEKmény, 13. LEAnder. Nyertesek: Füri Vanda, Guta; Rizman Kati, Kassa; Katona Szabolcs; Oroszka, Országh Sarolta, Szentkirály; Kartai Erika, Dunaszerdahely.1 4