Új Szó, 1995. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1995-01-20 / 16. szám, péntek

1995. január 165. MINDENNAPI BŰNÜGYEINK KINEK GARÁZSA VAN, KINEK PARKOLÓHELYE SINCS Parkoló: igen vagy nem? Kis- és nagyvárosokban egyaránt egyre nagyobb gondot je­lent a parkolás. És nem csupán a belvárosokban, hanem a lakótelepeken is. Az úrvezetők, annak érdekében, hogy a legjobb helyen állítsák le kocsijukat, fittyet hánynak a jó­modorra, az alapvető szabályokra, a jószomszédi viszonyra. Azzal védekeznek: parkolni muszáj! Akár a lakóház föld­szinti ablakai alatt, a ház falához tapadva. És éppen ez bántja a dunaszerdahelyi Rózsaliget utca néhány háztömb­jének lakóit. Panaszlevelükben 104 családot érintő igaz­ságtalanságról szólnak. Arról, hogy az eddigi nyilvános par­kolón magángarázsok épülnek.­ ­ Tavaly november 21-én, minden előzetes figyelmeztetés nélkül légkalapáccsal szétverték a nyilvános parkolót A városi hi­vatalban 25 család nevében be­nyújtottuk tiltakozásunkat, de hi­ába. Annyit tudtunk meg, hogy a panaszunk jogos, ám ügyünk­ben az önkormányzat már nem tehet semmit. A garázshelyek ki­utalását az előző városvezetés hagyta jóvá - áll többek között a levélben. A múlt héten szemlét tartot­tunk a Rózsaliget utcai háztöm­bök között, s meg is találtuk az épülő garázsokat.­­ Állítólag hat helyet osztottak ki, tehát várható, hogy a négy ga­rázs mellett felépül még kettő. Furcsa, hogy a felelősök kiadták az építkezési engedélyt, hiszen a távfűtésvezeték a garázsok alatt halad. Azt sem értjük, az illetéke­sek m­iért engedélyezték, hogy a gyermekjátszótér betonfala be­épüljön a garázsokba? Fölöttébb érdekes, hogy az egyik garázs jó­val hosszabb a többinél - sorol­ta az egyik levélíró. Volt, aki ki­váltságos személyeket emleget­ve adott hangot nemtetszésé­nek, akadt olyan is, aki állította, olyan is építhet, akinek autója sincs. Már csak tömbgarázsok A garázshelyek és a leendő tu­lajdonosok kiválasztásáról, a la­kossági panaszról a Dunaszer­dahelyi Városi Hivatalban ér­deklődtünk. Farkas Aladár hiva­talvezető beszámolt arról, hogy a városi tanács tavaly februárban majd májusban tárgyalt az egyé­ni garázsépítésről, s jóváhagyta az építészeti osztály által előter­jesztett tervezetet. Május 25-én határozat született arról, hogy a parcellákra megköthetők a bér­leti szerződések.­­ A város hatáskörébe tarto­zik a helyszín és a leendő garázs­tulajdonos kiválasztása. A Körze­ti Környezetvédelmi Hivatal, miu­tán megszerezte a szükséges vé­leményezéseket, 1994. július 7-én kiadta az elhelyezési enge­délyeket, a városi önkormányzat viszont határozatot hozott arról, hogy csak az építhet garázst, aki­nek még nincs, illetve aki ott la­kik. Noha a garázsépítés több­ször napirenden szerepelt, nem akadt egyetlen képviselő, aki el­lenezte volna. A tervezettel min­denki egyetértett. Már csak ezért is, mert az autótulajdonosok ga­rázshelyeket követeltek! A városi önkormányzat foglalkozott a la­kosok panaszával s döntést ho­zott: Dunaszerdahelyen nem épül több magángarázs. A parko­lást ezentúl tömbgarázsok fel­építésével oldják majd meg. Dr. Dömény Tamást, a Körzeti Környezetvédelmi Hivatal ve­zetőjét az engedélyezés körülmé­nyeiről faggattuk.­­ A Rózsaliget utcai sörgarázs építéséről a városi önkormány­zat döntött. Mi, az építkezési tör­vény értelmében lefolytattuk az eljárást, vagyis megszereztük az engedélyeket a tűzrendészettől, a hálózati tulajdonosoktól, a tisz­tiorvostól és sorolhatnám. Miu­tán ez megvolt, a városi önkor­mányzat megköthette a bérleti szerződéseket és kiadhatta az építkezési engedélyeket. Mind­ezt megelőzően tavaly, június 13-án nyilvános hirdetmény által tu­dattuk az érintettekkel, hogy eljá­rás indul a garázsok elhelyezése ügyében. Tizenöt napos fellebbe­zési idő állt azok rendelkezésére, akik kifogást akartak emelni. Nem lépett senki. Tavaly novem­ber végén a városi hivatal ne­künk továbbította a lakosok pa­naszát, amit ugyan tudomásul vettünk, de nem tehettünk sem­mit. A tervrajzok jóváhagyása után, november 23-án, a garázs­tulajdonosoknak kiadták az épít­kezési engedélyeket, s ezzel a mi feladatunk véget ér. Ki mit tud(ott)? A Rózsaliget utca 1371. szá­mú háztömbjének lakói miért csak megkésve tiltakoztak ? -kérdeztük visszatérve a helyszín­re. - Az ok egyszerű. Nem tud­tunk arról, hogy mi készül elle­nünk. Nem is feltételezte senki, hogy a távfűtésvezeték felett építkezni lehet - mondta kihajol­va lakásának ablakából az egyik panaszos. - Látszik a vezeték út­ja, hiszen felette elolvadt a hó -mutatta. Elmondta, a nyilvános parko­lót az 1375. sz. háztömb autótu­lajdonosai is használják, de ezentúl, hat ember miatt, a töb­biek parkolási lehetőségei leszűkülnek. Már csak azért is, mert érthetően, a tulajdonosok a garázs előtti területre is igényt tartanak majd. Megkérdeztük azt is, vajon tudják-e, kik építenek garázst az ablakuk alatt?­­ Annak ellenére, hogy a váro­si hivatalban közölték, csak az itt lakó, de garázzsal eddig nem rendelkező lakos építhet, ez esetben, úgy látszik, kivételt tet­tek. Ugyanis olyan is épít, akinek nem messze már van garázsa, de olyan is, akinek autója sincs. Ennyit az igazságos elosztásról. Többen szóvá tették, hogy til­takozásuk nyomán megromlott a házban élők békés együttélé­se. Az építtetők irigységgel vádol­ják őket, pedig másról van szó. Arról, hogy helyszűke miatt ki­szorulnak a nyilvános parkoló­helyről. Arról, hogy a házfalra ta­padó autók zavarják a földszinti lakók nyugalmát. Arról, hogy té­len az indítás zaja, az ajtócsap­kodás behallatszik az alsóbb szinten lévő lakásokba, nyáron a kipufogógázok teszik életüket nehezebbé. Persze, sejtik, nyu­galmuk oda van, hiszen négy ga­rázs már majdnem készen áll. Csak azt szeretnék tudni, ki volt az a főokos, aki az ő békés ne­gyedüket szemelte ki garázsépí­tésre. Vajon megtudják-e? PÉTER VI­SZONYA A vezeték felett elolvad a hó (Prikler László felvétele) £ ÚJ SZÓL9] i APROPO Isten kegyelméből? Ugyancsak messze kerültünk már a 89-es polgári demokratikus mozgalmak eszméitől. Ezt kellett tudatosítanom ismételten is, amikor egy segédpüspök megáldotta azt a kormányt, amelynek elnöke még nem is olyan régen ugyanúgy „óvott" minket a „barna veszélytől" (ezt akkoriban még a Matica slovenská és a Szlovák Nemzeti Párt képvisel­te), mint a másik, fekete vagy bíborszínű veszélytől, a klerikalizmustól, amelyet akkoriban a Čarnogurský-féle Kereszténydemokrata Mozga­lom és a papság feltételezett összefogása jelentett. Az állam és az egyház(ak) következetes szétválasztása demokrati­kus eszméjének megcsúfolását lehet kiérezni a nemrég nyilvánosság­ra hozott kormányprogram egyes megfogalmazásaiban, így például „a kormány szavatolni fogja az egyházak számára a feltételeket, hogy aktív tevékenységet fejtsenek ki a hazafiságra nevelés terén". Talán nemcsak költői a kérdés: van az egyháznak, egyházaknak ha­zája? Van Istennek nemzetisége? Ha az egyház hazája Szlovákia, és még Isten is szlováknak született, akkor nekem a kormányprogram­mal és a segédpüspök áldásával nincs és nem lehet gondom, mert ak­kor Mečiar Isten kegyelméből uralkodik. Mindez azonban nem egy elszigetelt, egyedi jelenség. Nemrég ami­kor a független bírák szervezete tárgyalt a saját problémáiról, érdekvé­delméről, a tanácskozásukon részt vevő kormányhivatalnok kemé­nyen kioktatta a bírákat: ne foglalkozzanak az emberi jogokkal, ne szervezzenek országos tanácskozásokat, szemináriumokat az emberi jogok bírósági úton történő érvényesíthetőségéről. Inkább a szlovákiai bírák hazafiságáról kellene országos szemináriumot tartani, és ezzel erősíteni a bírák hazafias érzületeit. És ismét megkérdezhetném: a bí­ráknak döntéshozataluk során az emberi jogokat, törvényeket, nem­zetközi emberjogi egyezményeket kell-e tiszteletben tartaniuk, avagy a szerint döntsenek a perben, ki a nagyobb hazafi? Ragályként terjed ez a szemlélet más tárcákban is, így például az oktatásügyi tárca (Slavkovská miniszter asszony szerint) a pedagógu­sok legfontosabb feladatának a nemzeti büszkeségre, valamint a szlo­vák államiság tudatosítására való nevelést tekinti. Mindez ugye meglehetősen bonyolult kérdéskör, ha az állampol­gárok többsége igazából nem büszke arra az államalakulatra, ame­lyet a megkérdezésük nélkül, valójában csak két párt, esetleg két pártvezér megállapodása alapján jött létre. Ugyanakkor nehéz elfo­gadni olyan „nevelési" koncepciót, amely az önálló gondolkodásra nevelés helyett ismét előtérbe helyezné a felülről diktált eszméket, amelyek a 89 előtti „pártunk és kormányunk" jelszavat egyszerűen a „nemzetünk és államiságunk"jelszóval helyettesítenék, főként ha „a nemzetünk és államiságunk" Mečiar hegemóniáját jelentené. FEKETE MARIAN FRICSKA Csak bámulok! Felépült hát a házam. Van benne galéria is. Példás dolgo­zás. És Janoszty-televízió, hogy nézhessem a parlamenti törvényszületéseket. Mennyi vízfejű törvénybébi! Csak né­zek, sőt, bámulok. Az egykori ideiglenes kormány most el­lenzéki képviselői mondják a magukét, a még azelőtti kabi­net most kormánypárti képvi­selői meg­hallgatják. Főleg az új, nemrég még „nem akarunk kormánypárt lenni" párt képvi­selői hallgatnak. Nem azért persze, mert nincs mit monda­niuk, nincs szókincsük vagy mifene. Nem. Ők tudják, hogy Inteligenti patica! Ez egy nagy igazság, ami pedig ugye reg­norum fundamentum. Ők csak ülnek csendben a különböző bizottságaikban, hiszen ők né­mán is a vox popul­. Méghogy oculum pro ocuio et dentem pri dente! Ilyesmiről szó sincs! Horribile dictu! Egyébként is van, aki beszéljen helyettük, aki emlékszik mindenre, hisz mencadem oportet esse me­morem. Bizony. Bámuljunk hát báránykáim, legelésszünk csak bégetve! És várjuk egy speciális parlamenti különbi­zottság létrejöttének megsza­vazását, amelyik majd meg­szerkeszti a latin-orosz szó­tárt. A latint lehetőleg az új oktatásügyi mintára alternatí­ve... KERTÉSZ GÁBOR Nem tudom, értesült-e már arról ked­ves olvasóm, hogy ön nem teljes jogú ál­lampolgár? Tessék? Hogy volt már itt egy­szer ilyen, nem is olyan rég, de hagyjuk, ez már a múlt? Tévedés! Ez a jövő. A közel­jövő. Vagy már a jelen? Slavkovská asszony szerint bizonyára az utóbbi, és ő már csak tudja, elvégre miniszter. Ponto­sabban oktatásügyi miniszter, és ebben a minőségében nyilatkozta a Republika ja­nuár 18-iki számában a következőket: „Az alternatív oktatás olyasvalami, ami segíthet a nyelvileg vegyes területeken élő magyar állampolgárainknak. Meggyőződésem, hogy sok magyar nem­zetiségű szülő üdvözli ezt a lehetőséget, vagy magyar iskolába íratja a gyermekét, ahol azonban a szlovák nyelvet csak nagy nehézségek árán sajátítja el, mivel ezek­ben az iskolákban idegen nyelvként tanít­ják. Ebben az esetben a gyermek sehol sem érvényesül, hacsak nem a vegyes te­rületen, alacsonyabb professziókban. A másik lehetőség alternatív iskolába adni a gyermeket, ahol több tantárgy oktatása szlovák nyelven folyik majd. Ebben az esetben a gyermek tökéletesen elsajátít­hatja a szlovák nyelvet és a Szlovák Köz­társaság teljes jogú állampolgárává vál­hat." Ebből logikusan következik, hogy aki történetesen szlovákiai magyarnak szüle­tett, és alternatív iskola híján nem része­sülhetett annak áldásaiban, nem teljes jogú állampolgára a Szlovák Köztársaság­nak. És ebből vajon mi következik? Cso­magolhatjuk a batyuinkat? Kötelezővé te­szik az alternatív oktatást a magyar nem­zetiségű felnőtt lakosság számára is? Esetleg csak NAIV (nem alternatív iskolát végzett) felirattal közlekedhetünk az ut­cán és ezt pecsételik be a személyazo­nossági igazolványunkba is, a munkaadó­nak, miheztartás végett? Még mielőtt elhamarkodottan ítélkez­ne vagy cselekedne az ember, jobban te­szi, ha informálódik. Talán csak tévedés az egész, vagy a miniszter asszony meg­gondolatlanul fogalmazott. Sajnos, a mi­niszter asszonytól közvetlenül nem kér­dezhetek rá az inkriminált passzusra, ő ugyanis magyar újságírónak nem nyilat­kozik, még akkor sem, ha az hetente előszobázik nála egy teljes hónapon át. A titkárnője azt tanácsolja, forduljak a mi­niszter asszony sajtótitkárához. A sajtótit­kár házon kívül van, a miniszteri tanácsa­dóknál próbálkozom. Ők nem érzik ma­gukat kompetensnek az ügyben, egyikük szerint Lýdia Benčová asszonyt, az okta­tási minisztérium nemzetiségi osztályá­nak vezetőjét kellene megkérdeznem. Benčová asszony, miután előadom, mit szeretnék megtudni, az iránt érdeklődik, honnan hívok és ki vagyok egyáltalán. „Én kérem a Szlovák Köztársaság egy­szerű polgára vagyok, magyar nemzeti­ségű és Pozsonyból hívok" - felelem. „Akkor talán nem ismeri eléggé a vegye­sen lakott területeken élő magyarokat -mondja ő -, én ugyanis ismerem őket, ott nőttem fel. Azok a magyarok nem tel­jes jogú állampolgárok, mert nem isme­rik az államnyelvet, nem tudnak érvénye­sülni az egész ország területén." Már el­nézést kérek, miért kellene érvényesülni­ük az egész ország területén? - kérdem, miközben lelki szemeim előtt megjelenik Szlovákia térképe, amelyet széltében­hosszában teljesen­ betölt egy éppen nem érvényesülő, óriásra nyúlt magyar. Benčová asszony türelmesen elmagya­rázza, hogy a magyar időnként meg szo­kott nősülni és olyankor elhurcolkodik a „vegyes területről". És persze, nem ve­gyes új lakhelyén képtelen érvényesülni, mert nem bírja tökéletesen az államnyel­vet, tehát nem teljes jogú állampolgár. „És tessék mondani, Ján Ľupták teljes jo­gú állampolgár? Csak azért kérdem, mert nem vagyok benne biztos, hogy ma­kulátlan tökéletességgel bírná az állam­nyelvet. Lefogadnám, hogy nem tudna hi­bátlanul leírni egy szlovák tollbamon­dást, ellentétben velem, akinek magyar iskolái vannak." Benčová asszony nyája­san biztosít, hogy Ľupták úr igenis teljes jogú állampolgár, mivel „szakmailag bár­hol tudna érvényesülni". És a magyar kőműves nem tud érvényesülni minden­ütt? „Nem, mert nem ismeri a szlovák szakkifejezéseket" - hangzik a magyará­zat. A magyar takarítónő sem teljes jogú állampolgár? Még akkor sem, ha szótla­nul söpröget, simán, szakterminológia nélkül? Benčová asszony erre már nem válaszol, pedig lenne még pár kérdésem. Teljes avagy csökkent jogú állampolgár az irodalmi szlovákot nem, csak dialek­tust beszélő, esetleg „alacsonyabb pro­fesszióban" működő szlovák nemzeti­ségű egyén? Igaz-e, hogy újabban már a mennyország kapuja is csak szlovák szó­ra nyílik? Mindezt már nem kérdezhetem meg, mert Benčová asszony sietve leszö­gezi, hogy „az, aki nem felel meg a szak­májában, nem teljes jogú állampolgár", majd hozzáteszi: bővebb információért forduljak a miniszter asszonyhoz, levél­ben. Hát ez nem is rossz. Aki nem felel meg a szakmájában, az nem teljes jogú állampolgár. Ezt kőbe kellene vésni, mint Mózes tette egykoron. Diszkrimi­náció ugyan, hogy ez csak a magyarok­ra érvényes, de egyben érthető is. Mert ha mindenkire vonatkozna, Szlovákiá­ban Dunát lehetne rekeszteni a kiskorú­sított állampolgárokkal. VOJTEK KATALIN Ú NÉZŐPONT Alternatív állampolgárok

Next