Vasárnap - családi magazin, 1996. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1996-03-17 / 11. szám

A­n fo •»"* Martin Greiner, 1­J.1 Ll Ldll egy kerámiagyár tulajdonosa megállapította, hogy Wolfgang unokaöccse és Júlia uno­­kahúga számlái ismét túlmerítettek, erélyes fellépésre szánta el magát. Tudomásukra hozta, hogy többé nem egyenlíti ki az adósságaikat és a hó­nap végén a villából is ki kell költöz­niük. Az ajtó hangos robajjal csapó­dott be mögötte. Wolfgang Greiner a húgára nézett: - Ez egyértelmű volt! Júlia bólintott és habozva jegyezte meg: - Mi lenne, ha Martin bácsival tör­ténne valami? Tulajdonképpen mi vagyunk az egyedüli örökösei. Wolfgang meghökkent:­­ Júlia, te arra gondolsz... Nem, ezt verd ki a fejedből! Kit gyanúsíta­nának mindjárt? Minket. Nem. Ezt nem... Még egyszer beszélnünk kell a nagybácsival, nyugodtan, higgad­tan... *** A közelgő járőrkocsiban két rendőr ült. Nem akartak hinni a sze­müknek, amikor megpillantották a fiatal erdészt. Vadászpuskáját egy világos hajú férfira fogta, aki szem­látomást megörült a rendőrök jötté­nek. - Én hívattam magukat - mondta az erdész és a nyakában himbálózó rádiótelefonra mutatott. Az egyik rendőr a helyszínen ma­radt, a másik követte az erdészt a frissen kivágott fenyőtörzsek között, amelyek belepték az utat. Az egyik fatörzs alatt halott férfi feküdt. A rendőr megállapította, hogy a férfit lelőtték. - Ő Martin Greiner - mondta az erdész. - Az övé ez a darabka erdő. - Maga találta meg? - Igen. Kerültem az erdőben, hogy megjelöljem a fenyők törzsét. Csak ma reggel vágták ki és holnap már szállítani is akarják. Ahogy errefelé közeledtem, egy alakot vettem észre, aki valami fölé hajolt. Megismertem a férfit, Helmut Mohrt. S a földön megláttam a halottat. - Hogyan reagált Mohr úr, amikor meglepte őt? - Egyre azt hajtogatta, hogy a gyilkossághoz semmi köze. Dehát ennek eldöntése az önök dolga. Min­denesetre Helmut Mohr nemrég még társa volt Martin Greinernek. *** Hillmann felügyelő a tisztásnak vette az irányt, ahol a holttestet meg­találták. Már mindenről tájékoztatták és bízott benne, hogy a bűntényre hamar fény derül. JOHANN HOLDEN: Greiner törvénybe ütköző és zava­ros üzleti eljárásokkal vádolta társát, úgyhogy minden komolyabb kártala­nítás nélkül kidobhatta. S egy férfi, aki évek hosszú során keményen gürcölt, hogy egzisztenciát teremtsen magának, ilyesmit nem tud egy­könnyen megemészteni. A felügyelő mindjárt rá is kérde­zett. - Természetesen nem örültem ne­ki, amikor Martin kidobott. Maga sem ugrált volna örömében. De em­bert nem ölnék emiatt, felügyelő úr - válaszolta Mohr. - Dehát mit keresett itt Mohr úr, éppen ma?­­ Engem ide rendeltek, felügyelő úr. Személyesen Martin Greiner ren­delt ide. Felhívott, hogy beszélni akar velem. Ragaszkodott hozzá, hogy ezen a helyen találkozzunk, bár nagyon meg lehetett fázva, mert alig értettem a szavát. Ide jöttem, vártam vagy tíz percet, közben járkáltam föl-alá. És aztán megtaláltam. Szinte abban a pillanatban ért ide az erdész úr is. - Figyelmet érdemlő véletlen, nem gondolja, Mohr úr? A felügyelő nem folytatta, mert az egyik rendőr hozta a gyilkos fegy­vert. - Az egyik fatörzs mellett feküdt, a moha között - jelentette a rendőr. A felügyelő Mohrra nézett: - Ismerős a fegyver? Mohr egy árnyalattal még sápad­­tabb lett. - Ez Martin Greiner pisztolya - mondta. - Annak idején együtt vásá­roltuk, hogy védekezhessünk az eset­leges betörők ellen. Martinnak, már­mint Greiner úrnak, volt fegyvertar­tási engedélye. - Eszerint az ön ujjlenyomata is rajta lehet a fegyveren, igaz? Helmut Mohr riadtan mondta: - Lehetséges.... A felügyelő intett az egyik rendőrnek, hogy vezesse el a gyanú­sítottat. Helmut Mohr nem ellenke­zett. *** Wolfgang Greiner megrendült arc­cal hallgatta Hillmann felügyelőt, amikor közölte vele, hogy a nagy­bátyja halott. Le kellett ülnie. - Elnézést, felügyelő úr, ezt egy­szerűen nem értem. Hol találták meg Martin bácsit? - A Francia-árok melletti tisztáson - mondta a felügyelő. - Ismeri azt a környéket? - Természetesen. Hiszen az erdő a nagybátyámé. Martin bácsi szeret­te ezt az erdőt, akárcsak én. És most ő is halott, hát ez szörnyű! Néhány órával ezelőtt még beszél­tem vele. - Miről beszéltek a nagybátyjával? - Üzleti ügyekről, felügyelő úr. - Fogalmazhatna kissé pontosab­ban? - Hát, nem voltunk mindig egy vé­leményen. Be kell vallanom, hogy sem Júlia, sem én nem tettünk sokat az üzlet érdekében, de... - Ki az a Júlia? - szakította félbe a felügyelő. - A testvérem. Fent van a szobájá­ban. Ha kívánja, lehívom. Júlia Greiner éppen megjelent. Wolfgang elébe ment és kézen fogta. - Júlia, Martin bácsi halott... meggyilkolták! - Hillmann fel­ügyelő, a gyilkossági osztályról. Hát nem borzasztó?! - Ki talált rá és hol? - kérdezte Jú­lia hidegen. A felügyelő megmondta neki. - Tehát Helmut Mohr­­ ismételte a nevet. - Mindjárt gondolhattuk vol­na. Beismerte? - Mohr úr azt állítja, hogy a nagy­bátyjuk hívta a tisztásra. Tud erről valamit? - Ez csak kitaláció, felügyelő úr. Miért lett volna erre szüksége Martin bácsinak? - kérdezte Wolfgang. - Megkérem önöket, hogy holnap jöjjenek be a kapitányságra - mondta a felügyelő és gyorsan elbúcsúzott. A fiatal erdészt még az erdőben ta­lálta, aki mindent elmondott Hill­mann felügyelőnek, amire még kí­váncsi volt. *** Wolfgang Greiner másnap reggel pontosan érkezett. Júlia testvérének még szüksége van egy kis időre, ma­gyarázkodott. A felügyelőnek ez jól is jött, mert egyébként is Wolfgangot szándékozott elsőként szembesíteni Helmut Mohrral. - Miért ölted meg a bácsikámat? - támadt Wolfgang Greiner Mohrra, amikor megpillanatotta. - Ne beszélj hülyeséget! - szólt rá Helmut dühösen. - Nem én tettem. A te bácsikád találkozóra hívott az erdőbe. Hogy minek, azt nem mondta. - Hazudik, felügyelő úr! A bácsika úgy meg volt fázva, hogy alig tudott beszélni. Csak nem gondolja, hogy ilyen állapotban beszélt volna meg találkozót az erdőben? Ő... Wolfgang keze Mohrra mutatott: - ...ő beszélte rá a bácsikát, és nem fordítva. - Azt hiszem, téved, Greiner úr - jegyezte meg Hillmann halkan. - Maga ölte meg a bácsikáját és vitte a tisztáshoz. Már az első találkozá­sunkkor elárulta magát, amikor a szép fenyőfákról beszélt, amiket ki­vágtak. Honnan tudta ezt, ha nem volt személyesen a helyszínen? Hi­szen csak néhány órával előtte vágták ki a fákat. Ez nagybátyjuk hirtelen el­határozása volt, csak reggel közölte az erdésszel. Ahogy visszaemlékez­tem a maga szavaira, egészen bizo­nyos akartam lenni a dologban, ezért elbeszélgettem a fiatal erdésszel. Biz­tosított, hogy a nagybátyjuk makke­gészséges volt, egyáltalán nem volt megfázva. Maga telefonált elváltoz­tatott hangon Helmut Mohrnak és hívta a tisztásra. Amikor meglátta a kivágott fákat, sokéves tapasztalat alapján tudhatta, hogy az erdésznek itt kell lennie valahol a közelben, mert meg kell jelölnie a fákat. Nyu­godtan kivárhatott, mi történik azok után, amikor a pisztolyt - amin rajta kellett lennie Mohr ujjlenyomatainak - arra használta, hogy megölje a nagybátyját. Mit szól ehhez? Wolfgang Greiner összeroppant. Nem tagadott. Csak keserű sajnálko­zást érzett, hogy Júlia ördögi terve szerint cselekedett. Vércse Miklós fordítása KÖNYVESPOLC Tizenkét ösvény Egy élménydús vadászév történetét ad­ja elő ez a könyv, miközben a szerző Magyarország tizenkét vadászterületét barangolja be, úgy, hogy vadászoknak, laikus olvasóknak feledhetetlen él­ményt nyújt. Az élmény záloga - azon túl, hogy szenvedélyes vadász naplóját olvassuk­­ Ilosvay nyelvezete, leíró­készsége, azaz egy elhivatott vadászíró vallomásai, ő maga így vall: „Ölni a lehető legegyszerűbb dolog. Vadászni: szívvel átérzett, bölcsen meggondolt felelősség.” Ilosvay szerint van NAGY VA­DÁSZ, aki „kapitális agancsokkal, díjra érdemes agyarakkal vagy kocsi­derékra való vadhullával tér meg egy­­egy kirándulásról", és van, aki a hol jártál kérdésre úgy válaszol, hogy köz­ben „ látni kezdi az ember a tájat, hal­lani a szél járását, a madarak hangját, a csellengő vad mozgását. Érezni kezdi az erdő illatát, nyelvén megpezsdül a forrás vizének jeges tisztasága, csípője táján a tisztások füvének lágyságát ér­zi, s szeme előtt járnak a váltókon megfigyelt őzek, a fiatal emlével te­kergő új malacok, a fák fölött látja a héja barna libbenését, a bokrokból is­merősen rebben az avarszínű császár­­madár. ” S a következő kérdésre, mit lőttél, így válaszol: „Semmit. Ma csak nézelődtem. ” A műfajt kedvelő olvasó kevés va­dászirodalmat kap mostanában. Ilos­­vay könyve ezért is páratlan élmény. A kötet a Sodalitas és a Madách-Posoni­­um Kiadó gondozásában jelent meg. ILOSVAY FERENC TIZENKÉT ÖSVÉNY Sodalitas MadicM­ inimum Ilosvay Ferenc: Roncsol László: Válogatott kritikai dolgozatok Roncsol László iroda­lomkritikái eddig négy kötetben láttak napvilá­got. Ezek közül a harma­dik megkésve és meg­csonkítva, a negyedik csak a rendszerváltás után jelent meg. A Ma­dách-Posonium Kiadó gondozásában megjelent köny­v négy kötet 1100 oldalnyi anyagából nyújt válogatást, a szerző min­den témaköréből és műfajából felmutatva a legsúlyosabb írásokat. Szülőföldről, anyanyelvről, Bartók-él­­ményről, a szlo­vákiai magyar irodalom fejlődé­séről és jelentős állomásairól-al­­kotóiról éppúgy találunk benne írásokat, mint például Weöres Sándor költésze­téről. A jeles iro­dalomtörténész és kritikus dolgoza­tai mindig szelle­mi izgalmat sze­reznek az igényes olvasónak. KONCSOL LÁSZLÓ VÁLOGATOTT KRITIKAI DOLGOZATOK JUHÁSZ ÁRPÁD Gúta és környéke a múlt századokban Juhász Árpád: Gúta és környéke a múlt századokban „írásos emlékek legelőször 1268-ban említik Gútát, de korábbi időkből származó utalásokban már szerepel a terület mint olyan, ahol hal­ban gazdag mocsaras tavak fordulnak elő. Kettő közülük Mezeed és Melsuen néven volt ismeretes. Már szláv népelemek is is­merték e tájat a magyar tör­zsek betelepedése előtt. A honfoglaló törzsek közül a Szemere nemzetség telepe­dett meg a Vág alsó folyásá­nál a Zsitva völgyéig. Moor szerint a Mátyusföld és a Csallóköz alsó részét Lél ve­zér szállta meg, aki a Jenő nevű törzshöz tartozott. Egyes történészek Gúta kör­zetében a kunok és a kaba­rok szálláshelyeit feltétele­zik, akik a honfoglalókkal érkeztek a Kárpát-medencé­be. A szájhagyomány - amely Árpád-kori uralkodók idejében kiadott oklevelekre hivatkozik - viszont Tisza melléki jászokat emleget.” Dr. Juhász Árpád helytör­téneti munkája Gúta város történelmét írja le az őskor­tól 1918-ig. A kötet a Kal­­ligram Könyvkiadó gondo­zásában jelent meg a közel­múltban. (y) Kalligram­ IRODALOM 1996. március 17. \lBSHmap

Next