Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-16 / 290. szám, csütörtök

Számítógépes játékprogramok Csaták, ütközetek, felejthetetlen élmény nagyobb lányoknak, fiúknak 3. oldal 2004. december 16., csütörtök Ára 10 korona (előfizetőknek 9 korona) 57. évfolyam, 290. szám Téma: karácsonyi ajándékok hitelre Háztartási elektronikai cikkekre, számí­tógépre, bútorra veszünk fel kölcsönt 19. oldal Zajac nyolc rendelete: az ügyeleten nem 20, hanem 60 koronát kérnek Mit fizet a beteg jövőre? Pozsony: Nem kell többet fizetni a gyógykezelésért az új évben sem, az orvosok csak azért az ellátásért kér­hetnek pénzt, melyet már idén is a betegek fizettek. A kormány tegnap jóváhagyta az egészségügyi minisz­térium által javasolt nyolc kormányrendeletet, mely pontosítja az ősszel elfogadott reformtörvények vég­rehajtását. UJ SZO-TUDOSITAS „A páciens szempontjából min­den marad a régiben” - mondta la­punknak Mário Miklósi, az egész­ségügyi minisztérium szóvivője. A részben a beteg által térített ellá­tások listája alapján például csak bizonyos fogászati kezelésekért, kozmetikai műtétekért vagy a művi terhességmegszakításért kell majd fizetni, de e kezelések költségeit már ma is a beteg állja. „A fogászat például olcsóbb lesz, aki legalább évente egyszer részt vesz megelőző ellenőrzésen, nem fizet a kezelé­sére’ - mondta Rudolf Zajac egész­ségügyi miniszter. A művi megter­mékenyítést például csak akkor fi­zeti a biztosító, ha az orvosilag in­dokolt, és akkor is csak az első há­rom ciklust a páciens 38 éves korá­ig. Továbbra is a beteg fizeti azok­nak az orvosi igazolásoknak, ki­vizsgálásoknak a kiállítását, me­lyek már ma sem ingyenesek. Ilyen például a gépjármű-vezetői enge­dély megszerzéséhez vagy bizo­nyos szociális támogatások megíté­léséhez szükséges kivizsgálás és az orvosi igazolás kiállítása. Nem változik lényegesen a szol­gáltatásokért fizetett díj sem: az orvosnál és a gyógyszerésznél az új évben is húsz koronát fizetünk, a folyamatos kezelésre szoruló be­tegek továbbra sem fizetnek. A mi­nisztérium elállt javaslatától, mely szerint az utóbbiak 10 koronát fi­zettek volna az orvosnál tett láto­gatásért. A kórházakban marad a napi 50 korona, csak néhány kivé­tel van, nem kell fizetni például a háromévesnél fiatalabb gyerme­kek esetében. Az eddigi összeg há­romszorosát, 60 koronát kell azon­ban fizetni az ügyeletes orvosnál. Nem kérnek pénzt azoktól, akik­nek az orvos kórházi kezelést ír elő, Zajac szerint ugyanis ők azok, akik valóban indokoltan keresték fel az ügyeletet. A kormány meghatározta a mi­nimális szolgáltatói hálózatot is, melyet az egészségbiztosítóknak mindenképpen fenn kell tartani. Eszerint a körzeti orvosok száma nem csökkenhet 1884, a gyerek­orvosok száma 1014 alá. Termé­szetesen szabályozza az orvosok megyék szerinti minimális szá­mát is, illetve az adott számú pá­ciensre eső orvosok legalacso­nyabb számát is. A kormány jó­váhagyta a gyógyszertárak, a kórházi és gyógyfürdői ágyak számát is. ü-p-j) NAHÁT! Négyzetesen szaporodó ikrek Atlanta. Csaknem egyszer­re, mindössze egy óra különb­séggel adott életet két fiúiker­­párnak egy kismamaikerpár az USA-ban - amiből persze az is következik, hogy nagyjából egyszerre, akár egyazon na­pon vagy éjen estek teherbe, és még az sem kizárt, hogy ugyanabban az órában. A kis­mamák 21 évesek, egypetéjű ikrek. Áldott állapotuknak csak a hatodik hónapjában tudták meg, hogy ikrekkel ter­hesek, ráadásul mindketten fi­úkkal. Hogy a hasonlóság még nagyobb legyen, mindkét szü­lést január elsejére jövendöl­ték, ám az orvosok végül elő­rehozott császármetszés mel­lett döntöttek. (MTI) DÍJAK A GYÓGYFÜRDŐI KEZELÉSEKÉRT A gyógyfürdői kezelést vagy utókezelést igénylő betegsége­ket három csoportba osztja a kormányrendelet. Az elsőbe tar­tozók kezelési költségét az egészségbiztosítók állják, a be­teg napi 50 koronát fizet a szál­lásért és az étkezésért. A máso­dik kategóriába tartozó beteg­ségek esetében a kezelés to­vábbra is ingyenes marad a pá­ciens számára, de az egyéb szol­gáltatásokért már napi 150 ko­ronát kell fizetnie az első és ne­gyedik negyedévben, 220 koro­nát a második és harmadik ne­gyedévben. Standard ellátásnak számít a kétágyas szoba és a fo­lyosón levő szociális helyiség, az ennél komfortosabb szobáért a gyógyfürdők felárat kérhet­nek. A harmadik osztályba tar­tozó betegségek esetében a ke­zelésért és az egyéb szolgáltatá­sokért is a beteg fizet, az árakat a kormányrendelet nem szabá­lyozza. (1. p.j.) Mégsem oroszok, hanem albánok - egymillió eurót és repülőgépet követeltek Idegfeszítő túszdráma egy athéni buszon MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Athén: Egész Görögországot láz­ban tartotta tegnap az idegfeszítő athéni túszdráma. Kosztasz Kara­­manlisz kormányfő a túszejtés mi­att ma reggelre halasztotta tegnap délutánra tervezett brüsszeli útját. Kora este több szakaszban ki­lenc túszt engedett szabadon az a két fegyveres személy, aki tegnap reggel hatalmába kerített egy gö­rög távolsági buszt Athén határá­ban. Hét túszt már a délelőtti órákban szabadon bocsátottak az emberrablók. Huszonhat személy volt a jármű­­vön a túszejtés pillanatában: a so­főr, a kalauz és 24 utas. Az első pil­lanatokban a buszvezetőnek, a ka­lauznak és egy utasnak sikerült el­menekülnie. Estére tehát hét túsz maradt. A támadók egymillió eurót követeltek. A buszon tartózkodó egyik utas mobiltelefonon elmond­ta az állami televíziónak, hogy haj­landóak elengedni a nőket, ha kap­nak cserébe egy sofőrt, aki a repü­lőtérre vezeti a buszt. A reptéren hajlandók lennének visszaadni a többi túsz szabadságát is, ha a ha­tóságok hagynák, hogy repülővel Oroszországba utazhassanak. Hi­vatalosan nem erősítették meg ezt. Egy név nélkül nyilatkozó rendőr­tiszt közölte: a görög hatóságok azt feltételezik, hogy a túszejtők albánok, és kizárják azokat a ko­rábban említett feltevéseket, ame­lyek szerint oroszokról van szó. A környéken szinte háborús álla­potok uralkodtak. Több száz rend­őr, álcázott mesterlövész és a kü­lönleges erők számos tagja állt ké­szenlétben a jármű körül. A buszon tartózkodó egyik túsz azt közölte, hogy pokolgép is van a fegyvere­seknél. Este felrobbantásával fe­nyegetőztek a támadók, ha nem teljesítik követeléseiket. Ő kiszállhatott (TASR/AP-fotó) f KARÁCSONYI TEXTIL É ÉS BÚTORVÁSÁR Az OPERATÍVA cég nagykereskedelmi raktárában, Somorján, Szenes úton Nyitva naponta 8-tól 18 óráig Naponta meglepő árkedvezmények Ma 10%-os engedmény a bőv ülőgarnitúrákra és a női pulóverekre Minőség és ár, amelynek­k érdemes utánajárni A www.ujszo.com Tengeri halak végveszélyben Túlzott mértékű a szennyezés, változik a klíma, melegszik az óceánok vize 28. oldal Nem pénzt váltani mennek. Kommandósok lépnek be abba a stockholmi valutaváltóba, amelynek alkalmazottja tegnap drá­mai körülmények között futamította meg három elrablóját. Részletek a 6. oldalon. (TASR/AFP-felvétel) MEGKÉRDEZTÜK Mi a fontos a kisebbségi kultúra finanszírozásában? Bárdos Gyu­la, az MKP frak­cióvezetője: Két alapfelté­telből indulunk ki: a kisebbségi kultúra finan­szírozását állami alap segítsé­gével kell megoldani, ebben látjuk ugyanis a legnagyobb anyagi biztonságot. A másik szempont az önállóság, vagyis hogy az alap autonóm döntése­ket hozhasson. Az részletkér­dés, hogy ezt egy közös, a teljes szlovák kultúra finanszírozását szabályozó törvény keretében oldjuk meg, vagy külön jogsza­bályt alkotunk a kisebbségi kul­túra számára. A KDH és az ANO hajlik az egyezségre, az SDKÚ azonban ellenzi az alap létrehozását. Lát esélyt arra, hogy a jogsza­bályt még ebben a választási ciklusban elfogadják? A törvénytervezetet már ko­rábban be kellett volna nyújta­ni a kormány elé, el kellett vol­na érni, hogy még a költségve­tés elfogadása előtt megtár­gyalja a parlament. Most már nehéz lesz meggyőzni az SDKÚ-t, amely elutasítja az ál­lami alap létrehozását. Nem ol­dódik meg minden gond akkor sem, ha sikerül meggyőzni az SDKÚ-t, mivel a független kép­viselők támogatása kérdéses marad. dpj) 9 771335705038 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▼ ▼ ▼ ▼ A­A 29,026 38,739 56,101 1,266 15,768 9,311 IDŐJÁRÁS Borult ég, köd A hőmérséklet -2 és +2 fok között várható. NÉVNAP Ma Etelka nevű kedves olvasóinkat köszöntjük. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Telefon: 02/59 23 34 11

Next