Új Szó, 2006. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

2006-01-07 / 5. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2006. JANUÁR 7. Veszelovszky Lajos térdműtéte után új szerepkörben dolgozik Nyárasdon Kapitányból focielnök Nyárasd. A nyugat-szlovákia IV. liga délkeleti csoportjá­nak nyárasdi újoncánál nagy horderejű változások­ra került sor a téli holt­idényben. ÁGH ISTVÁN Veszelovszky Lajos személyében új elnöke lett a szakosztálynak. Fo­dor Andrást az edző posztján Graj­­cár Antal váltotta fel. A játékoske­retben is nagyobb mozgásra szá­mítanak a tisztségviselők a követ­kező napokban, hetekben. „A Mar­kó Benedek irányította előző klub­vezetés magasra emelte előttünk a mércét. Társaimmal, Baranovics Tiborral, Darák Zsolttal, Hajzer Jó­zseffel és Rózsa Szilviával közösen mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy megőrizzük pozí­ciónkat a IV. ligában” - körvona­lazta terveit a mindössze 31 éves tisztségviselő, aki ősszel még csa­patkapitánykén­t vezette csatába a csallóközieket. Térdműtéte után új szerepkörben mutatkozik be szülőfalujában. Elmondta, a de­cemberben megválasztott ötfős ve­zetőség munkáját Csölle László és Rajkovics György is segíti. Ugyan­csak megváltozott a vezetőség filo­zófiája is. „Ezentúl a hazaiak alkot­ják majd az együttes gerincét. Meghatározó egyéniségeink, Vá­­rady János, Orbán Zsolt, Németh Gergely, Nagy Attila mellé fokoza­tosan az ificsapat legjobbjait épít­jük be. Természetesen két-három idegenlégiósunk a folytatásban is lesz, főleg azokon a posztokon, melyekre nem tudunk megfelelő képességű hazaiakat csatasorba ál­lítani” - nyilatkozta a tisztségvise­lő. Az erősítésként kiszemelt újon­cok nevét nem akarta közreadni, nehogy a riválisok megelőzzék, túllicitálják őket. Azt viszont meg­tudtuk, hogy Percel György és Csi­­csai Kornél távozik a csapatból. A kollektíva ma kezdi el a felkészü­lést a tavaszi idényre. Január 11- től ötnapos edzőtáborozás zajlik hazai környezetben. Utána egy te­remtornát szerveznek tíz együttes részvételével, majd a felkészülési meccsek sorozata következik a sor­ban. „Továbbra is a Nyárasdi Köz­ségi Hivatal lesz szakosztályunk fő támogatója, további szponzorok segítségére is számítunk. Mi sem tétlenkedünk majd, koncertek, bá­lok egyéb rendezvények szervezé­sével igyekszünk bevételhez jutni. Futballfiozófiánk alappillérét a legnépszerűbb játék szeretete al­kotja. Ne a pénzről, a játékvezetők befolyásolásáról, inkább a nyáras­di szív, küzdeni tudás diadaláról beszéljünk egy-egy eredményt ér­tékelve” - fejezte be tájékoztatóját Veszelovszky Lajos. Veszelovszky Lajos (jobbról), az új szakosztályelnök ősszel még a nyárasdi védelem erőssége volt (Örzsik Ödön felvétele) Hagyományt teremtenek Juhos István emlékére Nyárasd. A karácsony előtti na­pokban tragikus hirtelenséggel el­hunyt felsővámosi illetőségű labda­rúgó, Juhos (Fiser) István tisztele­tére rendeznek vasárnap emléktor­nát Nyárasdon, ahol egykor a neve­zett egy évtizeden át viselte a házi­gazdák mezét. „Térségünket a balo­­nyiak, pozsonyeperjesiek, ekecsiek, nagyudvarnokiak, felsővámosiak, vásárútiak és a mieink, a szomszé­dos Galántai járást pedig a nádsze­­giek képviselik. A nevezési díjból, illetve a további adományokból be­folyt összeget Juhos István család­jának utaljuk át. Özvegye egyéb­ként részt vesz a vetélkedőn, ő adja majd át a trófeát a győztes csapat kapitányának” - nyilatkozta la­punknak Weszelovszky Lajos, a nyá­rasdi futballszakosztály elnöke. A fő­szervező elmondta, hogy az erő­próbát a nyárasdi, illetve a felsővá­mosi polgármester és további szponzorok támogatják. A holnapi teremfocitorna kilenc órakor a cso­portmérkőzésekkel kezdődik. Egy­­egy párharc játékidejét térfélcsere nélküli 20 percben szabták meg. A csoportelsők a fináléban mérik ös­­­sze tudásukat. (gh) Csallóköziek teremfocitornája ezúttal a címvédő nélkül A legjobbak seregszemléje ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely/Nyárasd. Ma immár tizenegyedik alkalommal küzdenek a csallóközi csapatok a Dunaszerdahelyi Területi Futball­­szövetség elnökének vándorserle­géért. A teremfocitornára a szer­vezők a hagyományoknak megfe­lelően ezúttal is hat együttest, a felnőttek I, II. és III. osztályának őszi listavezetőjét, illetve a leg­felsőbb osztály 2-4. helyezettjét hívták meg. Ezzel a döntéssel a színvonalat kívánják szavatolni. A nyárasdi sportcsarnokban a ki­­rályfiakarcsaiak, nyékvárkonyiak, vásárútiak, csallóközcsütörtökiek (I. osztály), egyházgelleiek (II. osztály) és a padányiak (III. osz­tály) körmérkőzéses rendszerben mérik össze tudásukat. Egy csa­patban a kapuson kívül négy mezőnyjátékos léphet pályára, őket játék közben cserélhetik a társak. Egy-egy kollektíva 15 fut­ballistát nevezhet. A párharcok já­tékideje 24 perc, a meccsek térfél­csere nélkül zajlanak. A torna­győztes jutalma a vándorserleg, a résztvevők oklevelet és focilabdát kapnak ajándékba az ünnepélyes eredményhirdetéskor. Különdíjjal jutalmazzák a rendezvény legjobb kapusát, mezőnyjátékosát és lege­redményesebb góllövőjét. A 2005-ben elsőséget szerzett csal­­lóközkürtiek nem lesznek ott a tornán, ők ugyanis a tabella 14. helyén telelnek. (ái) A torna műsora 09.00: Trhová Hradská-Padáň, 09.25: Holice n/O.-Štvrtok n/O. 09.50: Kráľ. Kračany-Vrakúň, 10.15: Holice n/O.-Trh. Hradská 10.40: Kráľ. Kračany-Padáň, 11.05: Vrakúň-Štvrtok n/O. 11.35: Kráľ. Kračany-Holice n/O., 12.00: Štvrtok n/O.-Trh. Hradská 12:25: Vrakúň-Padáň, 12.55: Štvrtok n/O.-Kráľ. Kračany 13.20: Padáň-Holice n/O., 13.45: Trh. Hradská-Vrakúň 14.10: Padáň-Štvrtok n/O., 14.35: Trh. Hradská-Kráľ. Kračany 15.00: Holice n/O.-Vrakúň, 15.25: ünnepélyes eredményhirdetés (ái) Sport 15 NBA: Dwyane Wade (Miaimi) és LeBron James (Cleveland) tripladuplája Megszórta a San Antonio a Portlandet ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. A San Antonio ha­zai pályán 31 ponttal legyőzte a Portland együttesét az NBA szer­dai játéknapján. Két játékos is tripladuplát ért el: Dwyane Wade (Miami) karrierje során másod­szor, LeBron James (Cleveland) hatodszor. Eredmények - szerda: SAN ANTONIO- PORTLAND 106:75, legjobb dobók: Duncan 18, ill. Jack 15. TORONTO-ORLANDO 121:97, Vülanueva 24, ill. Nelson 31. BOSTON-CHARLOTTE 109:106, Pierce 31, ill. Jones 21. MILWAUKEE-CLEVELAND 84:91, Redd 28, ill. James 32. MINNESOTA-DALLAS Garnett 23, ill. Nowitzki 23.91:78, NEW ORLEAN S-MIAMI 107:92, Mason 24, ül. S. O’Neal 19. CHICAGO-SEATTLE 97:101, Gordon 21, Ul. Lewis 21. DENVER-INDIANA 106:86, Ant­hony 23, ill. Jackson 21. PHOENIX-PHILADELPHIA 105- 85 (29-28,15-17,35-16,26-24) Id.: S. Nash ül. Iverson 16. Csütörtök: CLEVELAND-HOUS­­TON 81:90, James 32, ill. McGrady 34. GOLDEN STATE-INDIANA 89:99, Dunleavy 19, ül. Jackson 27. (o) NIKE Szombat, január 7. NHL: 1006. NY Rangers-Florida 1,7-4,0-3,2-1,25- 1,8; 1007. Mont­­real-Ottawa 2,7-3,9-1,9-1,6-13,5; 1008. Co­­lorado-Columbus 1,5-4,2-4,1-1,2- 2,1; 1009. Boston-Tampa Bay 2,1-4.0- 2,4-1,45-1,55; 1010. NY Islan­ders-Carolina 2,35-3,8-2,2-1,5- 1,5; 1011. Edmonton-Toronto 2.1- 3,7-2,55-1,4-1,55; 1012. Buf­falo-New Jersey 1,95-3,9-2,6-1,45-1,55; 1013. Pittsburgh-At­lanta 2,3-3,8-2,25-1,5-1,5; 1014. Minnesota-Anaheim 1,9-4,0-2,7-1.35- 1,6; 1015. Vancouver-Cal­­gary 2,0-3,8-2,6-1,45-1,55. Vasárnap, január 8. Spanyol fociliga: 1288. Celta Vigo-San Sebastian 1,8-3,2-3,8-1.2- 1,7; 1289. FC Sevilla-Malaga 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 1290. Ala­­ves-Zaragoza 2,55-2,9-2,65-1,3- 1,35; 1291. Mallorca-Betis Sevil­la 2,2-2,9-3,1-1,27-1,45; 1292. Osasuna-Santander 1,6-3,2-5,1- 1,1-1,9; 1293. Cádiz-Getafe 2,4- 2,9-2,75-1,3-1,35; 1294. Vülarre­­al-Real Madrid 2,55-2,9-2,65-1.35- 1,35; 1295. Atl. Madrid-Va­lencia 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35. SPORT A KÉPERNYŐN Vasárnap Szombat EUROSPORT -12.30: Alpesi­sí, Világkupa, Maribor, női óri­ásműlesiklás (élő) GALAXIE SPORT - 19.05: NY Rangers-Florida, NHL-találkozó (élő) 21.55: Espanyol Barcelona-FC Barcelona, spanyol bajnoki foci­meccs (élő) M1 -16.05: Dunaferr- Togliat­ti, női kézilabda BL-meccs (élő) EUROSPORT - 13.30: Alpesi­sí, Világkupa, Adelboden, férfi szlalom (élő) GALAXIE SPORT -15.00: Tre­­viso-AS Roma, olasz bajnoki fut­ballmérkőzés (élő) 19.05: New York-Seattle, NBA-meccs (élő) M2 - 13.00: Petrov Skop­­je-Győr, női kézilabda BL-mér­­kőzés (élő) Folytatódik a Mattliga! Idén is két mezőnye lesz péntekenként megjelenő sakkrovatunk megfejtői versenyének. Aki 2005-ben (a 2418. számú feladványtól a 2465-ig) legalább hét telitalálatos szelvényt (a havonta beküldött négy feladvány helyes megfejtését) juttatott el szerkesztőségünkbe, 2006- ban a Mattliga (a névsort január végén közöljük) mezőnyében találja magát. Közülük a helyesen beküldött megfejtésekért idén is minden hétre kisorsolunk egy nyertest, jutalma 400 korona lesz. A többi ver­senyző - régi és új egyaránt - szintén a Ligában próbálkozhat. Közülük - heti rendszerességgel - kerül ki egy helyes megfejtést beküldő nyer­tes, az ő díja 200 korona lesz. Ki lehet 2007-ban a Mattliga tagja? Mindenki, aki februártól (2466. számú fejtörőtől) 2006 végéig legalább kilenc telitalálatos szelvényt küld be szerkesztőségünkbe, lehetőleg levelezőlapon. Érvényes ez a mattligásokra (újra megszerezhetik a szereplés jogát) és a ligásokra (feljuthatnak az élvonalba) egyaránt. Ismét lesz miért versenyezni! MÉSZÁROS MIHÁLY Nagy meglepetésre a nyolcadik helyen rangsorolt Szergej Rub­­levszkij szerezte meg a végső dia­dalt a moszkvai Központi Sakk- Klubban megrendezett második orosz Szuperbajnokságon. A tava­lyi premier Garri Kaszparov sikeré­vel fejeződött be. Az idei mezőny fő esélyesei a 2700-asok társaságába tartozó Szvidler, Kramnyik és Mo­­rozevics voltak. Rublevszkij, aki eléjük került, négy partit nyert, és nagyon fontos, hogy meg tudta őrizni veretlenségét. Az ezüstérmet a fiatal Dmitrij Jakovenko, a bron­zot pedig Szergej Morozevics hódí­totta el. A verseny nagy csalódása Vlagyimir Kramnyik, aki ötven szá­zalékos teljesítménnyel zárta a via­dalt. Nézzük a bajnokság legjobb játszmáját: Caro Kann védelem Világos: Motylev- Sötét: Barejev 1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3­­ 4.Hc3 e6 5.g4 Fg6 6.Hge2 után is érdekes varik vannak.) 4...e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 cxd4­­ 6...Hd7 7.0-0 He7 8.c4 dxc4 9.Ha3 Hd5 10.Hxc4 h6 0.a4 a6 12.Bc1 Bc8 13.Vb3 cxd4 14.Hxd4 Hc5 bonyolult állás­sal Ehlveszt-Vizsmanavin, 1995.) 7.Hxd4 He7 8.Fg5 Va5+ 9.Hc3 Hbc6 10.Fb5 Vc7 11.0-0 Fg6 12.Vg4 a6 13.Fa4 Vc8 14.Vf3 h6 15.Ff6! Bb8 16.Bad1 gxf6 17.exf6 b5 18.Hcxb5­ axb5 19.Hxb5 Bxb5 20.Fxb5 Vb7 (Az éles csatározás után kialakult állásban világos ke­zében van a kezdeményezés. En­nek a legfőbb oka a sötét király taktikai sebezhetősége.) 21x4 Fe4 22.Ve2 Bg8 23.f3 dxc4 24.fxe7 SAKK Kxe7 25.Vxc4 Fd5 26.Bxd5 exd5 27.Vxc6 Vxc6 28.Fxc6 Kd6 29.Fb7 (Az ellenkező színű futók jelenléte kicsit bonyolulttá teszi még a fö­lény értékesítését világos számá­ra.) 29...Fg7 30.Bd1 Fxb2 31.Fxd5 Ke7 32.BM Fd4+ 33.Kf1 Bc8 34.Bb7+ Kd6 35.Fb3 Bc1 + 36.Ke2 f6 37.Bh7 Bg1 38.g3 Bg2+ 39.Kd3 Fg1 40.Bxh6 Ke5 41­4+ Kf5 42.Fa4 Ke6 43.Ke4 Fxh2 44.Fb3+ Ke7 45.Kf5 Fxg3 46.Bxf6 Bf2 47.Be6+ Kd7 48.Be4 Fh4 49.Kg6 Fe7 50.Kf7 Fa3 51.Fe6+ Kd6 52.Bd4+ Kc5 53.Ba4 Fb2 54.f5 Bh2 55.f6 Bh6 56.Bf4 Kd6 57.Fb3 Fc3 58.Bf1 Fd4 59.Bf5 Fe5 60.Bf3 Fd4 61.a4 Fb2 62.Fc4 Kc5 63.Fd3 Kb4 64.Fb5 Bh1 65.Ke6 Be1+ 66.Kd7 Bd1+ 67.Kc8 Bc1 + 68.Kb7 és sötét a reménytelen ál­lást feladta. Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Ka7, Vc5, Hd7 és f3, Fc8, gy.: f2 (6 báb). Sötét: Kg4, Vb3, Bg1, Hal és h6, Fb7, gy.: e2, f4, g2, g6 (10 báb). A megfejtéseket az Új Szó szer­kesztőségének címére (Nomestie SNP 30,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványon­ként mattligás megfejtőink között egy 400 koronás, ligás megfejtőink között egy 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2467., a 2468. és 2469. számú fejtörőkkel együtt - 2006. február 6. 1 &A­& A% ff 16 m & iA1 4 I 2466. számú fejtörő R. Aguüera (1962) NYERTESEK A 2458. sz. fejtörő (J. van Dyk) megfejtése: 1. Bd5! Mattligás nyertes: Vincze Ro­land, Bény, jutalma: 400 koro­na; ligás nyertes: Dobos Já­nos, Vágsellye, jutalma: 200 korona. A 2459. sz. fejtörő (Zoltán L.) megfejtése: 1. Hd2! Mattli­­gás nyertes: Čiernik Mihály, Komárom, jutalma: 400 koro­na; ligás nyertes: Hlavaty Zol­tán, Somorja, jutalma: 200 ko­rona. A 2460. sz. fejtörő (E. Pal­­koska) megfejtése: 1. Kf4! Matdigás nyertes: Kanócz Fe­renc, Királyhelmec, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Ádám Tamás, Síd, jutalma: 200 korona. A 2461. sz. fejtörő (Z. Zim­­mermann) megfejtése: 1. Kez! Matdigás nyertes: Pallag Ger­gely, Komárom, jutalma: 400 korona; ligás nyertes: Nagy István, Császradvány, jutalma: 200 korona.

Next