Új Szó, 2006. június (59. évfolyam, 125-150. szám)

2006-06-21 / 142. szám, szerda

24 Tippverseny ÚJ SZÓ 2006. JÚNIUS 21. www.ujszo.com Tippelők Új Szó-fociligája: holtverseny után a több telitalálatos szelvény döntött az összetett mezőny élén; tavaszi győztesünk az érsekújvári Valkó László Struhár Tibor csatai versenyzőnk nyerte a fődíjat Hihetetlen izgalmakat hozott tippversenyünk idei utolsó, harmincadik fordulója. A szelvényen szereplő találkozókon - egy kivételével- mind hazai siker született, játékosaink többsége is hasonló forgatókönyvre számított. Két tizenkét és kilenc tizenegy pontos szelvényt is feljegyez­­tünk.A gazdag ponteső az összetett mezőny élmezőnyét is átrendezte. Az első helyen holtverseny alakult ki a csatai Struhár Tibor és a nagy­­kaposi Kis Berta Terézia között, s így a nyertesről a versenyszabályok értelmében a több telitalálatos szelvény döntött. Ebben a mutatóban 2:1 arányban Struhár Tibor volt eredményesebb, így ő nyerte a 40 ezer korona értékű üdülési utalványt. Kis Berta Terézia a legjobban tippelő hölgy versenyzőnek járó díjjal (kávéfőző) gazdagodott. A tavaszi idény­ben az érsekújvári Valkó László végzett az élen, nyereménye egy video­kamera. Mögötte a csatai Struhár Péter (fényképezőgép) és Struhár Ti­bor (mobiltelefon) végzett. A hűségdíjat (Jednota vásárlási utalvány 10 ezer korona értékben) a valamennyi fordulóba bekapcsolódó tippelőink közül sorsolással a vágkirályfai Gyenge Veronika nyerte. Versenyünkbe a 2005/2006-os évadban 762 tippelő kapcsolódott be. AZ ÖSSZETETT MEZŐNY VÉGEREDMÉNYE 213 pontosok Struhár Tibor, Csata; Kis Berta Teré­zia, Nagykapos 212 pontosok Gömöri László, Perbete 210 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Val­kó László, Érsekújvár 209 pontosok Roskó Róbert, Tardoskedd; Struhár Péter, Csata; Tóth Kálmán, Nagyme­­gyer 208 pontosok Fógel Pál, Ipolyság 207 pontosok Alföldi Lajos, Sáró; Fónad Ferenc, Tornalja 206 pontosok Kristóf József, Alistál 205 pontosok Csóka Gizella, Egyházgelle; Kovács Tamás, Rété; Ledeczky Noémi, Ne­­mesócsa 204 pontosok Dobai Tünde, Kisújfalu; Orlai Zsó­fia, Ipolyság; Sámson Róbert, Nána 203 pontos Bugár Attila, Felsővámos 202 pontosok Duffek József, Bánkeszi; Kysler Ve­ronika, Kisújfalu; Mocsi Attila, Lak­szakállas 201 pontosok Bagócsi István, Sáró; Gömöri Anna, Perbete; Jakab István, Perbete; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kozics Erzsé­bet, Illésháza; Sáfrány Magdolna, Szete 200 pontosok Bubenko András, Buzita; Fógel Andrea, Ipolyság 199 pontosok Gatyás János, Perbete; Hegyi János, Jóka; Izsák Mária, Vágfarkasd; Mol­nár Gyula, Nagyölved; Molnár Mó­nika, Komárom; Németh Géza, Alis­tál; Zimerman Mária, Ipolyszakállas 198 pontosok Agg Norbert, Komárom; Gatyás Te­rézia, Perbete; Somogyi János, Ve­­zekény 197 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Bakos Jó­­zsefné, Dernő; Bráz Andrea, Tornal­ja; Csóka Mária, Egyházgelle; Fitos László, Szilas; Orlai Ottó, Ipolyság 196 pontosok Csank István, Nagybalog; Németh Zsolt, Alistál; Stambauer György, Ebed; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Tapló László, Helemba; Vörös Clau­dia, Nyárasd 195 pontosok Fógel János, Ipolyság; Molnár Szil­via, Megyercs 194 pontosok Bartek Krisztián, Pózba; Tihaj Jó­zsef, Felsővámos 193 pontosok Antalik Imre, Érsekújvár; Fitos Klá­ra, Szilas; Fógel Idka, Ipolyság; Gróf Barnabás, Bős; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; Győri Péter, Nádszeg; Hanyus Ferenc, Ajnácskő; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Tomasovics Jó­zsef, Vásárút; Uzsák Miklós, Perbete 192 pontosok Czetli István, Taksony; id. Ligárt Jó­zsef, Rimaszécs; ifj. Bilás Zsuzsan­na, Dunaszerdahely; ifj. Tomasovics József, Vásárút; Kiss Bálint, Búcs; Lakatos Katalin Nagymegyer; Lelkes Boglárka, Hodos; Lozsy László, Vág­­hosszúfalu; Szalay Alena, Csallókö­­zaranyos; Tomasovics Ilona, Vásá­rút; Zahorcsek Zoltán, Perbete 191 pontosok Ambrus Mária, Baka; Csóka Róbert, Egyházgelle; Gombos László, Já­­nyok; Hegyi Sarolta, Jóka; Kosik Alajos, Szímő; Ondró Erzsébet, Ké­­ménd; Simon Tamás, Nemesócsa; Somogyi Valéria, Vezekény; Száraz István, Nagykér 190 pontosok Bálint István, Nagykér; Győri Zol­tán, Nádszeg; Mészáros Ilona, Csal­­lóköznádasd; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Rozália, Ekecs; Uzsák Norbert, Perbete 189 pontosok Fógel Dávid, Ipolyság; Jancsó Mik­lós, Vágfarkasd; Kósa József, Gö­­mörsid; Kristóf Tamás, Alistál; Nagy Miklós, Alsószeli; Tőre Ildikó, Fülek­­sávoly; Zsigrai Béla, Nagybodak 188 pontosok Borsányi Tibor, Nemesócsa; Csank Istvánná, Nagybalog; Fógel Barbara, Ipolyság; Gyurkovics Gyula, Szent­­mihályfa; Horváth Ilona, Ifjúságfal­va; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Tihaj Zsuzsanna, Felsővámos; ifj. Zimerman Géza, Ipolyszakállas; Kajtor Pál, Ipolyság; Méry Tamás, Somorja; Nagy Attila, Alsószeli; Né­met Margit, Pózba; Obertol Géza, Búcs; Puskai Mihály, Dunaszerda­hely; Szűri Béla, Köbölkút; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Zahorcsek Sebastian, Perbete 187 pontosok Bartalos János, Lég; Bubenko Ilona, Buzita; Bugár Edith, Tallós; Doró Zoltán, Tornalja; Farkas Ferenc, Gá­tőr; ifj. Püspöki Ferenc, Ipolyság; Soós József, Nagybodak; Stefik Jó­zsef, Perbete; Tihaj Zsuzsanna, Felsővámos; Vanya József, Tardos­kedd 186 pontosok Bartek Margit, Pózba; Csicsay Lász­ló, Medve; István Darina, Málas; Ja­kab Igor, Perbete; Kajtor Ilona, Ipoly­ság; Kapa Zoltán, Tesmag; Kosik Jó­zsef, Szűnő; Lelkes László, Hodos; Obertol Noémi, Búcs; Soós Robert, Nagybodak; Urbán Lajos, Nagyölved 185 pontosok Ádám László, Újbást; Árgyusi János, Negyed; Balogh Árpád, Gúta; Ba­logh Gábor, Gúta; Bukai Lambert, Pozsony; Lengyel Lajos, Nagyma­gyar ; Németh Benő, Alistál 184 pontosok Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Csölle Erika, Nyárasd; Hornyák János, Szob­ocs­­ka; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Molnár István, Tejfalu; Narancsik Erika, Na­­gyabony; Ölvedi György, Párkány; Tóth Vilmos, Nagymegyer; Udvardi István, Bátorkeszi; Zimerman Géza, Ipolyszakállas 183 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Álló József, Béke; Bráz Róbert, Tornalja; Deák Zoltán, Jóka; Fógel Ábel, Ipolyság; Gajdács József, Szentmi­­hályfa; Gáspár István, Ragyolc; ifj. Márkus László, Csallóköztárnok; Nagy István, Sajószentkirály; Ober­tol Éva, Búcs; Polák Dániel, Veze­kény; Lantor Ottó, Komárom; Tóth László, Gúta 182 pontosok Ambrus László, Baka; Bálint Gábor, Nagykér; Farkas Renáta, Gútor; Ilon Ferenc, Ógyalla; Kiss László, Illéshá­­za; Kosik Katalin, Szímő; Kristóf Pál, Alistál; Kusnyír Gyula, Matyóc; Süli Éva, Sárosfa; Szalánczi Tamás, Du­naszerdahely 181 pontosok Bálint Magdolna, Nagykér; Hajdú István, Szímő; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Tihaj József, Felsővámos; Mészáros György, Csallóköznádasd; Molnár Klára, Nagyölved 180 pontosok Bilás József, Dunaszerdahely; Gele­ta Ferenc, Hetény; Molnár Antal, Komárom; Szalánczi László, Duna­szerdahely; Teknős Julianna, Ipoly­­hidvég; Tihai Mónika, Felsővámos 179 pontosok Bodzsár Gyula, Ipolyság; Ferencz Margit, Hidaskürt; Kiss Sándor, Nagysalló; Öllé Sándor, Felsőszeli; Rácz Dávid, Nagyölved; Teknős La­jos, Ipolyhidvég; Zagiba Tibor, Jó­­lész; Zahorcsek Valéria, Perbete 178 pontosok Czékus Irén, Marcelháza; Fógel Kit­ti, Ipolyság; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Mészáros Alajos, Hodos; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Petheő Teréz, Dunaszerdahely; Ste­fik Anna, Perbete 177 pontosok Bartha István, Léva; Bőgi Róbert, Dunaszerdahely; Bölcskei László, Gellér; Csóka Péter, Egyházgelle; Gajdács István, Kispaka; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kovács Sándor, Mad; Petheő Attila, Dunaszerdahely 176 pontosok Gyenge Attila, Vágkirályfa; id. Bosák György, Taksonyfalva; Méry Marcel­la, Fél; Német Valéria, Pózba; Sám­son Imre, Párkány; Straka Sándor, Felsőpatony; Vaszily Ildikó Komárom 175 pontosok Bózsing Csaba, Vízkelet; Hajduk György, Nagykapos; Chovan Piros­ka, Zsigárd; Kiss János, Ipolynyék; Kmese József, Málas; Kürthy Péter, Komárom; Pázmán Árpád, Berzéte; Sándor Roland, Felsővámos; Szal­ma László, Csúz 174 pontosok Kiss Mária, Nagysalló; Meri­a Péter, Ipolyvarbó; Ondró Ernő, Kéménd; Tankó Gábor, Párkány; Tihaj Tamás, Felsővámos 173 pontosok Czékus András, Marcelháza; Dánó Lajos, Érsekkéry; Kiss Sándor, Du­­namocs; Méry Máté, Fél; Mics Béla, Ipolynyék; Sinka Ferenc, Pozsony; Vaszily László, Komárom 172 pontosok Boros Róbert, Nagymegyer; Bráz László, Tornalja; Gergely Attila, Sa­­jógömör; Hringyel Magdaléna, Ipolyság; Polák Zsolt, Vezekény; Zsi­­duliak Péter, Ipolyság 171 pontosok Doró Judit, Tornaija; Gallo István, Rozsnyó; Izsmán Hajnalka, Bős; Méry Imre, Fél 170 pontosok Agócs Gyula, Gömöralmágy; Doró Szüvia, Tornaija; Dubai Antal, Nagysalló; Horváth Mária, Felsőpa­tony; ifj. Antalik Imre, Érsekújvár; Szamec János, Somodi 169 pontosok Balogh Martina, Gúta; Bednár Imre, Losonc; Doró György, Tornalja; Nagy Ferenc, Keszölcés; Návrádi Gyula, Őrsújfalu 168 pontosok Hájas László, Gúta; Hegedűs Ba­lázs, Vajasvata; Izsmán László, Bős; Jankó László, Nagymegyer; Kunyik Imre, Szőgyén; Kürti József, Keszeg­­falva; Zagiba Tamás, Jólész 167 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Csala Komédia, Dunaszerdahely; Eke Ele­mér, Hanva; Kabók Zoltán, Kőhíd­gyarmat; Kocsis József, Buzita; Marczell László, Dunaszerdahely; Návrádi Magdaléna, Őrsújfalu 166 pontosok Bugár Tibor, Tallós; Hanczkó And­rás, Nemesbori 165 pontosok Bakos József, Deme; Chovan Lász­ló, Zsigárd; id. Doró György, Tornal­ja; Németh Lajos, Alistál; Németh Lucia, Komárom 164 pontosok Czita Béla, Nagykeszi; Hájas Tamás, Gúta; Hegyi Anna, Jóka; Orbán Pé­ter, Feketenyék 163 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Kajtor Richárd, Ipolyvisk; Molnár Erzsé­bet, Ifjúságfalva; Vargáné Molnár Éva, Lédec 162 pontosok Fetyko Ferenc, Perbenyik; Hajdú Zsuzsanna, Szímő 161 pontosok Horváth Márta, Érsekújvár; Kis Péter, Bátorkeszi; Kovačič Szilvia, Balázsfa 160 pontosok Csernai János, Hetény; Füri Imre, Kisújfalu; Mandák Éva, Dunaszer­dahely; Orbán Judit, Feketenyék 159 pontosok Ambrus Árpád, Baka; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; Meri­a Tamás, Ipolyvarbó; Varga Zoltán, Perbete 158 pontosok Csala Sándor, Dunaszerdahely; Ker­tész Mária, Felsőszele 157 pontos Farkas Imre, Csenke; 156 pontosok; Mester Gábor, Csúz; Varga Károly, Lédec 155 pontosok Alföldi István, Jóka; Kakas Sándor, Nagysalló; Kundra Éva, Bucsuháza; Varga Gyula, Perbete; Vilinsky Já­nos, Makranc 154 pontos Sidó László, Felsőpatony 153 pontosok Kunyik Ferenc, Szőgyén; Mics Eri­ka, Ipolynyék; Molnár János, Csata 152 pontosok Bartha Icu, Léva; Gergely László, Sajógömör; Ülés Árpád, Dunamocs; Kissimonyi Tibor, Palást 151 pontosok Durda László, Rimaszombat; Szla­nta Melinda, Keszegfalva 150 pontos Roskó Mihály, Tardoskedd 147 pontosok Both Ágota, Csilizradvány; Király László, Pelsőc 146 pontosok Gróf Viktória, Bős; Presztek Réka, Gúta; Szabó Szilveszter, Tany 145 pontosok Foglár András, Gömöralmágy; Király Katalin, Pelsőc; Kiss Piroska, Duna­mocs; Kukucs József, Nyékvárkony 144 pontos Vilinský Terézia, Makranc 143 pontosok Meri­a Ivett, Miksi; Póda Béla, Ho­dos; Világi Tamás, Nagybodak 142 pontosok Gáspár Eszter, Ragyolc; özv. Doró Györgyné, Tornalja 141 pontosok Méri Kornél, Szőgyén; Vég Dezső, Dunaszerdahely 140 pontosok Bencze János, Bassá; Galántai Ist­ván, Dunasz­erdahely; Mäsiar Igor, Ozsgyán 137 pontos Illés Etelka, Dunamocs 136 pontos Narancsik Ferenc, Nagyabony 135 pontosok Čenger Béla, Léva; Lóska Imre, Pár­kány; Radocha Pál, Madar 134 pontosok Csókás Zsuzsanna, Izsa; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Rácz Anna, Madar 133 pontosok Borka Henrietta, Szímő; Csókás Fe­renc, Izsa; Galgóc József, Muzsla; Tenczel Csilla, Ipolybél; Vadkerti Gi­zella, Vágkirályfa 132 pontos Süli Árpád, Jóka 131 pontosok Kollár Ádám, Érsekújvár; Kováč Di­ana, Ipolynyék 130 pontos Molnár Zoltán, Megyercs 129 pontos Začkó Márta, Léva 128 pontos Roskó Magdolna, Tardoskedd 127 pontosok Ferst Gábor, Bátorkeszi; Tám Lász­ló, Szemét 126 pontosok Lamos Bálint, Nagymagyar; Lóska Pál, Tornalja; Merica Mária, Ipolyvarbó 124 pontosok Kollár Tibor, Érsekújvár; Kováč Jó­zsef, Ipolynyék; Posvanc Kálmán, Somorja 123 pontos Szmatana Lajos, Udvard 121 pontos Mihalik Elvira, Csenke 120 pontosok Molnár László, Nádszeg; Soós Ág­nes, Baka; Veres István, Nagykér 119 pontosok Feledi László, Feled; Ferst Attila, Bátorkeszi; Nemes László, Naszvad 118 pontos Csatlós Tamás, Nagykövesd 117 pontos id. Püspöki Ferenc, Ipolyság 116 pontosok ifj. Zöld József, Kisfalud; Tóth Ist­ván, Lakszakabas 115 pontosok Galgóc Márta, Muzsla; Katona Béla, Dunaszerdahely; Soós Lajos, Baka 113 pontosok Deák György, Felsőszele; Jancsó Já­nos, Gímes; Nagy Szabolcs, Nyárasd 112 pontosok Kontár Ronald, Felsőszeli; Majer Pé­ter, Komárom; Mihalovics Ágoston, Taksony; Végh Gábor, Felsőszecse 110 pontos Csorna Viola, Dobra 109 pontosok Majer Angelika, Komárom; Molnár Andrea, Nádszeg; Takács Anna, Far­­nad 108 pontos ifj. Csorna Miklós, Dobra 107 pontos Kmet’o Anna, Málas 105 pontosok Soós Aurél, Nagybodak; Takács László, Fornád 104 pontosok Gál Krisztián, Nána; Nagy Erika, Nyárasd; Spányik Veronika, Gúta 102 pontosok Belkovics László, Diósförgepatony; Csibrányi Erzsébet, Nyékvárkony 101 pontosok Edmár Tibor, Nagypaka; Feledi Pé­ter, Feled 100 pontosok Király Péter, Illésháza; Vími Tibor, Nagymegyer 99 pontosok Kövér István, Marcelháza; Tőre Gé­za, Füleksávoly; Vass Zoltán, Ba­lony; Vími Emília, Nagymegyer 98 pontosok Czompó Viktor, Gúta; Hídja Ilona, Véke 97 pontosok Erdősi Szilvia, Fél; -Paulínyi Inge­­borg, Ipolyság; Tudja Géza, Vék 96 pontosok Kövér Hajnalka, Marcelháza; Szabó Mihály, Perbete díjazottaink . Fődíj - üdülési utalvány 40 ezer korona értékben: Struhár Tibor, Csata Tavaszi idény, 1. hely - videokamera 200 ezer korona értékben: Valkó László, Érsekújvár Tavaszi idény, 2. hely - fényképezőgép 10 ezer korona értékben: Struhár Péter, Csata Tavaszi idény, 3. hely - mobiltelefon 7 ezer korona értékben: Struhár Tibor, Csata Legjobban tippelő hölgy - kávéfőző 10 ezer korona értékben: Kis Berta Terézia, Nagykapos Hűségdíj - Jednota vásárlási utalvány 10 ezer korona értékben: Gyenge Veronika, Vágkirályfa

Next