Új Szó, 2006. szeptember (59. évfolyam, 202-225. szám)

2006-09-12 / 210. szám, kedd

2006. szeptember 12., kedd Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 59. évfolyam, 210. szám SZÜLŐFÖLDÜNK Holnapi számunkban www.ujszo.com Többféle visszaéléssel vádolja a képviselő-testület Gyetven Miklóst, aki az év végén távozik posztjáról Mennyiért talál szállást az egyetemista Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Besztercebányán és Kassán? 6. oldal Vaj van a párkányi fürdő igazgatójának fején? 4. oldal Nem féltek a dátum miatt az utasok Pozsony. A tegnapi New York i járatok nagy részén volt szabad hely - ez azonban nem jelenti, hogy az emberek féltek volna Ame­rikába repülni. Mint megtudtuk, tavaly éppen ezen a napon volt a legtöbb utas a Lufthansa Frankfurtból New Yorkba tartó gépén, tegnap pedig annyian utaztak rajta, mint egy átlagos hétfői napon. A British Airways utasszámát ugyan nem sikerült pontosan kiderí­tenünk, csupán azt, hogy az összes tegnapi járat szinte telt házzal szállt fel. Az Air France gépein voltak szabad helyek, az Austrian Airliners is hasonló tendenciáról számolt be. Az OS 087-es járaton nagyon sokan voltak, csakúgy mint az összes New Yorkba tartó gé­pen a nyári szezon alatt - mondta lapunknak Hannes Steinacker, az Austrian Airliners menedzsere. A ČSA gépén viszont egy nappal az indulás előtt még félig sem telt meg a gép. Tegnap nem volt fenn­akadás és a szokásosnál több késés a reptereken, az utasok csak a fokozott biztonsági intézkedések miatt bosszankodhattak. (szí) NAHÁT! Határsértő disznók Békéscsaba: Kilenc sertés kóborolt át Romániából a határon Békés megyébe múlt szombaton. Az állatokat, két kocát és hét süldőt a helyiek egy kukoricatáblában talál­ták meg és egy közeli gazdá­hoz hajtották őket. A határ­őrök egyeztettek román kol­légáikkal, s kiderült, hogy az állatok attól a kondás fiútól kóboroltak el, akit húsvétkor már egyszer elfogtak, mert a nagy locsolkodás közepette Magyarországra tévedt. A 15 éves fiú feltehetően most nem mert a konda után menni, ezért inkább az állatok tulaj­donosának, a papnak szólt. Végül a magyar szervek átad­ták a disznókat a tulajdonos­nak. (MTI) Fejenként egymilliót venne el a kormány a magánnyugdíjpénztárak ügyfeleitől Fico ismét nekimegy a második pillérnek ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony: Viera Tomanová szo­ciális ügyi miniszter korábbi hatá­rozott bejelentései ellenére a kor­mány mégis gyengíteni akarja a nyugdíjrendszer második pillérét, holott a magánnyugdíjpénztárak­nak közel másfél millió ügyfelük van. A Hospodárske Noviny infor­mációi szerint harmadával keve­sebb pénz jut majd az ügyfelek magánnyugdíj-számlájára. Az előző választási ciklusban megre­formált nyugdíjrendszer alapja, hogy az ügyfél öregségi nyugdíjjá­rulékának felét - a kivetési alap 9%-a - a magánnyugdíjpénztárba utalják. A szociális tárca - állító­lag a pénzügyminisztérium nyo­mására - az arányt az első pillér javára módosítaná. Az államhoz 12 százalék kerülne, a magán­számlákra csak 6. Átlagkereset mellett a veszteség személyen­ként akár egymillió korona is le­het. A nyugdíjpénztárak szerint ilyen nagy mértékű módosítás destabilizálná a rendszert. Mi­roslav Šmál, a pénzügyminisztéri­um szóvivője elismerte, felmerült az elképzelés. „Ez csak az egyik megoldás a Szociális Biztosító hi­ányának fedezésére” - mondta la­punknak a szóvivő. A további megoldásokat nem részletezte, azt sem tudta megmondani, hogy mikorra várható döntés. A pénz­ügyi tárca azonban azt szeretné, ha a Szociális Biztosító hiánya már jövőre csökkenne, vagyis még idén el kellene fogadni a tör­vénymódosítást. Az intézkedés 7 milliárd koronával csökkentené a biztosító hiányát, amely a változ­tatás nélkül már 22 milliárdra rúgna. A hiányt a következő évek­ben fedezi a Szlovák Gázművek eladásából származó mintegy 65 milliárd korona, az előző kor­mány a későbbi évekre további privatizációs bevételeket akart félretenni. Robert Fico kormánya azonban nem akar tovább privati­zálni, és a költséges szociális programjához is pénz kell. Szak­értők szerint a paraméterek mó­dosítása a jövőben megbosszulja magát, jóval több kárt okoz, mint amekkora hasznot hoz. „A re­formra azért volt szükség, mert a régi nyugdíjrendszerben még na­gyobb hiány alakult volna ki” - ál­lítja Iveta Radičová volt tárcave­zető. Ha több járulékot fizetünk a Szociális Biztosítóba, akkor annak magasabb nyugdíjat kell biztosí­tania, vagyis a hiány a jövőben je­lentkezik majd. Az ügy bíróságon is végződhet, Tomáš Kamenec jo­gász szerint a nyugdíjpénztárak tulajdonosai követelhetnék, hogy a kormány fizesse meg a változás miatt elmaradt hasznukat. Ellen­zéki képviselők elképzelhetőnek tartják, hogy alkotmánybíróság­hoz fordulnak, ha a kormány megvalósítja elképzelését. (lpj) Riport a Nyitrán működő három szélsőségesen nacionalista csoportról A falka erőt ad " és igazol 16. oldal A leomlott World Trade Centernél tegnap ismét felolvasták hozzátartozóik a 2749 áldozat nevét Néma csend az ikertornyok helyén New York. Öt év jött, öt év elmúlt, és mi még mindig egyként állunk itt - mondta Michael Bloomberg New York-i polgár­­mester az ikertornyok helyén, ahol a 2749 áldozat nevét tegnap felolvasták hozzátartozóik. Az évfordulón szerte az Egyesült Államokban megemlékezéseket tartottak. ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikaiak tegnap reggel 8.46-kor (közép-európai idő sze­rint 14.46-kor) egyperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt, 2001-ben ebben a percben csapódott be az első gép a Világkereskedelmi Központ egyik tornyába. Az első néma tisztelgést továbbiak követték 9.03-kor, a má­sodik gép becsapódásakor, vala­mint 9.59-kor és 10.29-kor, a két torony leomlásának percében. Az elnöki házaspár már vasár­nap este koszorút helyezett el az ikertornyok helyén. Bush megláto­gatta a Ground Zero közelében fek­vő tűzoltó állomást, ahonnan - mint mondta - nehéz szívvel, de megerősödött elhatározással lépett ki. „Esküszöm, sosem felejtem el annak a napnak a tanulságait” - fo­galmazott, hozzátéve: az ellenség még létezik, és az akkorihoz hason­ló nagy csapást akar mérni Ameri­kára. Bush koszorúzása idején a kö­zeli utcákban tüntetők vonultak fel az amerikai csapatok Irakból törté­nő kivonását követelve. Washingtonban vasárnap este, idén második alkalommal szabad­ságmenetet rendeztek. Peter Pace vezérezredes, az amerikai vezérka­ri főnökök egyesített bizottságának elnöke vezetésével többezer ember vonult a Washington-emlékműtől a Pentagonig, ahol egész éjszaka 184 erős fénycsóva világított az égbe a washingtoni áldozatok emlékére. Az elnök ellátogatott a terrortá­madások másik két helyszínére, a Pentagonhoz, valamint Pennsylva­niába, ahol a United Airlines 93-as járata lezuhant. Előre bejelentet­ték, Bush hétfőn este fő műsoridő­ben - közép-európai idő szerint ma hajnali 3 óra körül - beszédet in­tézett a nemzethez a Fehér Házból, az amerikaiak elszántságát dicsér­ve a terorizmus elleni harcban. Szóvivője hangsúlyozta: az elnök arról kíván szólni, milyen változást hozott Amerika számára 9/11, és hogyan lehet megnyerni a terroriz­mus elleni háborút. További anya­gaink a 7. és 8. oldalon, (mti, ú) Az áldozatok arcképével teleragasztott New York-i autóbusz, amely a Ground Zero közelében parkol (SITA/AP-felvétel) MEGKÉRDEZTÜK Miért menesztették a Lakásfejlesztési Alap éléről? Kása Zoltán, az ÁLA leváltott igazgatója: Politikai okokból. Az új miniszter megköszönte az alap élén elvégzett munkámat, nem volt szakmai kifogása a tevé­kenységem ellen, sőt lényegében még meg is dicsért. A személycse­rét azzal indokolta, hogy ilyen poszton a saját emberét szeretné látni. Az alap mindenkori igazga­tóját a vonatkozó törvény értelmé­ben a miniszter nevezi ki és hívja vissza, számítottam rá, hogy előbb-utóbb rám is sor kerül. Az építésügyi tárcán belül lényegében az összes magyar nemzetiségű ve­zetőt leváltották már, én voltam az utolsó. A miniszter úr múlt csü­törtökön hívatott, másnap reggel már be is mutatta az utódomat, Kašuba urat. Mindketten korrek­tek voltak. Rövid beszélgetésünk alapján nem tudom megítélni utó­dom szakmai rátermettségét. Most mihez kezd? Hosszú idő után tegnap elő­ször nem mentem munkába, s mivel négy hónapos végkielégítés jár, most egy ideig otthon leszek. Elvégzem mindazt, amire idáig nem volt időm, januárig bizto­san nem akarok dolgozni. Noha 63 éves vagyok, még szükség le­het a szakmai tudásomra, talán kapok majd egy-két ajánlatot is, de most nem tudok konkrétumot mondani. (sza) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS rMv NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS pill ill mi­g ''771335 705021 Ilii USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ T ▼ ▼ ▲ ▲ 29,556 37,573 55,200 1,327 13,703 9,450 Napsütés, kevés felhő $­­ 5 A hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul, Mária napja van. Telefon: 02/59 23 34 11

Next