Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-15 / 62. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 15. EDZŐSZEMMEL Ján Štefanca, a győztes zsembériek edzője: „A nyitó mérkőzésen eléggé akadozott a játékunk, mivel védenceim nem szoktak hozzá a teremfocihoz. Az elődöntőben kiemelkedő teljesítményt nyújtottunk, a döntőben pedig sikerült megfordítani az eredményt. Tornagyőzelmünk értékét növeli az a tény, hogy az I. ligás lévaiakat feltettük két vállra. (áb) Elvesztették a döntőt az 1. ligás lévai diákok Zsembéri tornaelsőség ÁBEL GÁBOR Léva: Zsembéri (Žemberovce) elsőséget hozott az elmúlt héten megrendezett diák teremfocitorna a területi szövetség elnökének kupájáért. Az őszi bajnoki idény nyolc legeredményesebb csapatát két csoportba osztották, 15 perces mérkőzéseket játszottak. TORNAKRÓNIKA - A CSOPORT: Hontianska Vrbica-járási válogatott 93 0:3 g.: Herceg 2, Varga; KSK Levice-Hronovce 3:2, g.: Kvanka 2, Temény, ill. Lakatos, Barti; járási válogatott 93-Hronovce 5:4 g.: D. Varga 3, Herceg 2, ill. Barti 3, Nagy; Hontianska Vrbica-KŠK Levice 0:7, g.: Kvanka 2, Janovicky, Huszár, Hudec,Temény, Parobok; KŠK Levice-járási válogatott 93 2:1, g.: Cserhelyi, Kvanka, ill. Fábry; Hronovce-Hontianska Vrbica 1:3, g.: Barti, ill. Pažický 2, Meňuš. A csoport végeredménye: 1. KŠK Levice 3 3 0 0 12:3 9 2. járási válogatott 93 3 20 19:6 6 3. Hont. Vrbica 3 1 0 2 3:11 3 4. Hronovce 30 0 3 7:11 B CSPORT: Žemberovce-Slovan0 Levice 94 0:2 g.: Šebo, Švirik, Speľský Sokolec-Hronské Klačany 3:1 g.: Fussy, Gazsik M., Gazsik R., A győztes csapat Hanúsek, Kostúr, Párák, Bakáéi, Krkoška, P. Štefanca, Matúš, M. Štefanca, Marton, J. Štefanca, Kakara, Gajdoš, Janesek. ill. Martin Kollár; Slovan Levice 94-Hronské Klačany 5:1, g.: Kováčik, Jasenek, Švirik, Šebo, Gaži, ill. Martin Kollár; Žemberovce-Speľský Sokolec 2:0, g.: Marton, J. Štefanca; Ipeľský Sokolec-Slovan Levice 94 0:6 g.: Švirik 3, Šebo, Hybsky, Jasenek, Hronské Klačany-Žemberovce 5:4, g.: Marek Kollár 3, Adam 2, il. Párák, Marton, J. Štefanca, öngól. A csoport végeredménye: 1. Slovan Levice 94 3 3 0 0 13:1 9 2. Žemberovce 3 1 0 2 6:7 3 3. Hron. Klačany 3 1 0 2 7:12 3 4. Sl. Sokolec 3 1 0 2 3:9 HELYOSZTÓK - A 7. HELYÉRT:3 Hronovce-Spelský Sokolec 4:4, g.: Barti 3, Bernáth, ill. Fussy 2, Tóth, Gazsik R. - büntetőkkel 7:6. AZ 5. HELYÉRT: Hontianska Vrbica-Hronské Klacany 4:1, g.: Pažický 2, Bálint, Meňuš, ill. Martin Kollár. ELŐDÖNTŐK: KŠK Levice-Žemberovce 0:3, g.: Párák 2, J. Štefanca. járási válogatott 93-Slovan Levice 94 0:2, g.: Jasenek, J. Gaži. A 3. HELYÉRT: járási válogatott 93-KŠK Levice 4:2, g.: Herceg 2, Molnár, Varga, ill. Hudec, Huszár. DÖNTŐ: Slovan Levice 94-Žemberovce 1:2, g.: Gaži, ill. Bakači, P. Štefanca. DÍJAZOTTAK - a legjobb góllövő: a lekéri Barti Richárd (8 góllal), a legjobb mezőnyjátékos: Herceg Márió (járási válogatott 93), a legjobb kapus: Tomáš Mészáros (Slovan Levice 94). A lévai formagyőztes zsembériek (Képarchívum) FOCIMENETREND Nyitra-Vágsellye Léva I. osztály, 16. forduló - március 18., vasárnap, 15.00: Čechynce- Cabaj-Čápor (jv.: Kollárik), Lehota-Klasov (Kamenický), Janíkovce-N. Ves n/Ž., Čeíadice-Chrenová (Kusala), Diakovce-Veľký Cetín (L. Kováč), SÍažany-Rumanová (Brath), Šaía B/Veča-Jarok (Biro), Beladice-Topoľčianky (Kotrec). I. osztály, 16. forduló - március 18., vasárnap, 10.00: Levice- Starý Tekov (Žirko); 10.30: Želiezovce-Žemberovce (Zaimi); 15.00: Dolný Pial-Šarovce (Bakači), Nová Dedma-Plášťovce (Moravčík), Jur n. Hr.-Tlmače (Dvomák), Kozárovce-Čaka (Ďurina), Kalinčiakovo- Podlužany (Havran), Hr. Kľačany-P. Vozokany (Sekereš). (ú) SPORTMENÜ Díjkiosztó Röplabda GÚTA LEGJOBB SPORTOLÓI 2006-BAN, eredményhirdetés a városi VMK színháztermében - március 16,17.00: Kézilabda NŐI I. LIGA, 14. forduló - március 16., 16.45: Modranka- Nitra; március 17., 15.00: Zlatná-N. Zámky; 17.30: Trenčín B-Topoľčany. FÉRFI I. LIGA, nyugati csoport, az 1-4. helyért, 4. forduló - március 17.: Prievidza-Šaľa. Az 5-8. helyért, 4. forduló - március 18.: Martin-Komjatice, Trenčín-Komárno. NŐI I. LIGA, nyugati csoport, az 1-4. helyért, 4. forduló - március 17: Račianska Bratislava-Univerzita Konštantína Fiorofa Nitra, (ú) Takács István és Molnár Roderik a szőnyegen kívül is hozzák a formájukat Két vállra fektetnek A gútai birkózó-szakosztály számos kiemelkedő sikert tudhat magáénak. A legjobbakat a klub vezetője serleggel jutalmazta. Az alábbiakban bemutatjuk Takács Istvánt és Molnár Roderiket. BORKA ROLAND Éremszerető Pisti Pisti szinte magától értetődően választotta a birkózást, mert szerinte ez egy jó sport, amely lehetővé teszi, hogy versenyekre járhasson. Számára nincs nagyobb elismerés a nyakában csillogó fémmedálnál és a méretes serlegeknél. Négy évvel ezelőtt elment a birkózók egyik edzésére, és úgy gondolta, kipróbálja, mert nincs veszítenivalója. Aztán ott maradt. Szinte felsorolni sem tudja, hol és mikor versenyzett, összemosódnak neki a megmérettetések. De annyira élvezi, hogy nem szándékozik visszavonulni, hiszen még sok érem vár rá. A tizenhárom éves Pisti jelenleg a gútai Corvin Mátyás Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója. Nincsenek elképzelései a jövőt illetően. Nem dédelget különösebb álmokat. Neki megfelel, ha az iskola mellett marad ideje a sportra. Vonzó légkörben Csapattársa Molnár Roderik fél éve a komáromi birkózóklubtól igazolt át Gútára. A színvonalas felkészülési lehetőség mellett a barátságos légkör is vonzotta. Ő is egészen kicsi korában kezdte, szinte az alapiskola első osztályától űzi ezt a sportot. Azért szereti, mert véleménye szerint általa sokat fejlődhet, és nem kocsmázással és csavargással múlatja az időt. Szereti, ahogy egyre erősödik. Mind testileg, mind lelkileg. Ő sem fontolgatja, hogy abbahagyja, hiszen mint mondta, ha már ennyi időt és energiát belefektetett, akkor badarság lenne abbahagyni. A tizenöt éves Roderiknek nincs konkrét elképzelése a jövőjét illetően. Minél többet szeretne ebben a sportágban elérni, de ha nem adatik meg neki, akkor sincs semmi veszve, mert a távoli jövőben edzőként tevékenykedne. Árulkodó eredmények Gogh Mihály edző: „Mindkét srác nagyon intenzíven tud küzdeni a szőnyegen, és az eredményeik is magukért beszélnek. Több tucat érmes helyezést tudhatnak magukénak. Szlovák bajnokságokon és nemzetközi versenyeken is méltóan képviselik sportágukat, városukat és önmagukat. A fokozatos és rendszeres edzéseknek köszönhetően remek formában vannak, és ígéretes sportolói pályafutás előtt állnak.” Molnár Roderik (balra) edzőként tevékenykedne, Takács István minél többet szeretne versenyezni (A szerző felvételei) Jankovics József harminc találattal lett az érsekújvári teremfociliga gólkirálya Hengerelt a Tupperware csapata SZABÓ ZOLTÁN Érsekújvár. Színvonalas döntővel zárult a 11. érsekújvári teremfociliga küzdelemsorozata. A vasárnapi fináléban hengerelt a Tupperware, amely nyolcgólos győzelmet aratott az újonc Pirane ellen. A győztes gárda a vándorserleg mellé 15 ezer koronás prémiumot kapott, a vesztes csapat pedig 10 ezer koronával vigasztalódhatott. A bronzérmet a címvédő Stars szerezte meg, miután a helyosztón 5:1-re legyőzte a Mamuri együttesét. „Csúcsnak számít, hogy több mint háromszázan figyelték a záró csatározásokat, amelyeken bőven akadt látnivaló. A Tupperware remek napot fogott ki, s a második gól után már gálázott az érsekújváriak mellett színiőieket is foglalkoztató együttes” - idézte fel a döntőt Imrich Blaho, a liga titkára. Megtudtuk, hogy Forró Kálmán, a Tupperware vállalat tulajdonosa másodszor nevezte a csapatot a bajnokságba, s már a rajt előtt nem TORNAKRÓNIKA A 3. helyért Stars-Mamuti 5:1, góllövők: Matúš 2, Hanko 2, Melíšek, il. Polák. Döntő Tupperware-Pirane 8:0 (2:0), góllövők: Csonka 3, Jóba 2, Mančík, Mach, Arpáš. A győztes csapat P. Šeben-O. Molčan, N. Arpáš, P. Mach, I. Mančík, Jóba T., Csonka T., E. Mokryš, M. Horňáček, M. Stojka, (sz) titkolta, az elsőségért indulnak csatába. Nem csoda, hogy a döntő után elégedetten mosolygott. „Peter Šeben (Tupperware) lett a liga legjobb kapusa, Dékány Csaba (Pirane) bizonyult a legjobb hátvédnek, míg a csatárok között Peter Pollák (Mamuti) nyerte a szavazást. A gólkirályi címet 30 találattal a Stars mesterlövésze, Jankovics József gyűjtötte be. A különdíjak mellé 3500 koronás pénzjutalom is járt. Jankovicsnak a tombolahúzásnál is szerencséje volt, s egy nagyképernyőjű televíziót vihetett haza” - árulta el lapunknak Imrich Blaho. A sportvezetőtől megtudtuk, hogy a tombola fődíját, a 80 ezer korona értékű műanyagablakokat Peter Jurík, az érsekújváriak kézilabdázója nyerte. A mérkőzések előtt és a szünetekben mazsorettek szórakoztatták a közönséget, s a kicsiknek gyermekműsorral kedveskedtek a szervezők. Sport Vll hírkosár Kézilabda NŐI I. LIGA, 13. forduló: Nové Zámky-ŠŠK Bernolákova Košice 16:23 (8:11), Púchov- Trenčín (ifik) 23:21 (12:12), Nitra-Zlatná 30:26 (15:14), Bánovce-Čadca 32:28 (14:15), Topoľčany-Modranka 33:24 (16:11). FÉRFI I. LIGA, 18. forduló, pótolt mérkőzés: Modra-Malacky 29:23 (14:12); 19. forduló: Nové Zámky B-Pezinok 31:31 (14:16), Levoča-Bardejov 26:27 (10:12), Modra-Bojnice 31:21 (15:12), Malacky-Košice B 28:29 (14:13), Martin- Prešov B 37:22 (20:10), Považská Bystrica B-Levice 33:13 (17:3). FÉRFI II. LIGA, 12. forduló: Dubnica-Vajnory 21:13, Piešťany-Trnava 24:29, Lehota- Cífer 26:16, Šalá-HC DAC Dunajská Streda 24:35, ŠKP CKolárovo 49:23, DAC Dunajská Streda-Stupava 30:30. Röplabda FÉRFI I. LIGA, nyugati csoport, az 1^1. helyért, 3. forduló: Nové Mesto B-Šaľa 3:0 és 0:3, VKP B-Prievidza 3:0 és 3:0. A bajnokság áüása: 1. VKPB 34 25 9 83:33 59 2. Šaľa 34 23 11 82:55 57 3. N. Mesto B 34 17 17 70:63 51 4. Prievidza 34 17 17 63:72 51 Az 5-8. helyért, 3. forduló: Komjatice-Trenčín 3:0 és 0:3; Martin-Komámo 3:2 és 3:0. A bajnokság áüása: 5. Komjatice 34 17 17 58:72 51 6. Komárno 34 14 20 63:71 48 7. Martin 34 12 22 58:75 46 8. Trenčín 34 11 23 49:85 45 NŐI I. LIGA, nyugati csoport, az 1-4. helyért, 3. forduló: Spoje Bratislava-UKF Nitra 1:3 és 1:3, Púchov-Račianska Bratislava 1:3 és 3:1. A bajnokság áüása: 1. UKF Nitra 34 31 3 96:33 65 2. Račianska 34 20 14 75:60 54 3. Spoje 34 19 15 80:64 53 4. Púchov 34 18 16 72:62 52 A bajnokság áüása: 1. Košice 12 10 1 1 285:221 21 2. Nitra 12 9 0 3 382:308 18 3. Inter 11 8 1 2 294:245 17 4. Zlatná 12 7 2 3 313:269 16 5. Topoľčany 12 7 0 5 346:298 14 6. N. Zámky B 11 5 3 3 272:255 13 7. Modranka 12 4 1 7 290:321 9 8. Čadca 12 4 0 8 296:337 8 9. Trenčín B 10 3 0 7 275:302 6 10. Bánovce 12 2 0 10 257:336 4 11. Puchov 12 1 0 11 288:401 2 A bajnokság áüása 1. P. Bystrica B 19 13 3 3 597:495 29 2. Košice B 19 12 2 5 584:529 26 3. Martin 19 11 3 5 524:469 25 4. Malacky 17 10 0 7 448:406 20 5. ŠKP Pezinok 19 9 2 8 569:601 20 6. Prešov B 18 9 1 8 577:511 19 7. Bardejov 19 9 0 10 511:501 18 8. Modra 18 7 1 10 459:474 15 9. Levoča 19 6 2 11 509:539 14 10. N. Zámky B 18 6 1 11 521:605 13 11. Levice 18 5 3 10 455:572 13 12. Bojnice 19 5 0 14 434:513 10 A bajnokság áüasa: 1. Trnava 12 12 0 0 325:233 24 2. Stupava 12 3. ŠKP C 12 4. HCDAC 12 5. Dubnica 12 6. Piešťany 12 7. Cífer 12 8. Vajnory 12 9. Lehota 12 10. DAC 12 11. Kolárovo 12 12. Šaľa 12 9 1 2 317:225 19 8 1 3 367:296 17 7 1 4 320:278 15 7 0 5 299:253 14 7 0 5 330:299 14 4 1 7 273:292 9 4 1 7 257:320 9 4 0 8 269:311 8 3 1 8 246:319 7 1 3 8 264:356 5 1 1 10 253:348 3